Útikalauz anatómiába

Találkozott már farkasemberrel azaz mi a vérfarkas szindróma?

2016.03.29. 11:35

Bármilyen furcsán hangzik, a farkasember megnevezés nem a rémmesék szörnyalakját jelöli, hanem egy ritka betegséget, amely fokozott szőrnövekedést okoz a benne szenvedőknek. A farkasemberekhez, vérfarkasokhoz kapcsolódó mitikus történetek pedig - ne szépítsük - valószínűleg egyszerűen reklámcéllal születtek. Minden korban akadtak ugyanis, akik e szerencsétlenek tragédiájából jó pénzt hozó szenzációt, üzletet reméltek.

verfarkas.jpg

A hypertrichosis, vagyis a vérfarkas szindróma olyan genetikai rendellenesség, mely túlszőrösödéssel jár együtt.



Minden, amit az aranyérről tudni kell

Bár az érintettek gondosan titkolják panaszaikat, az aranyér a leggyakoribb emésztőszervi elváltozások egyike. A becslések szerint a lakosságnak akár 40 százaléka is szenvedhet tőle, az ötven éven felüliek között pedig kétszer olyan gyakran fordul elő. Bár népbetegségnek tekinthetjük, sokan még mindig nem veszik komolyan, a kellemetlen tünetek és a rosszul értelmezett szégyenérzet miatt csak kevesen fordulnak orvoshoz. Összegyűjtöttünk, amit mindenképpen érdemes tudni az aranyérről.

source:southpark.cc.com 

Az aranyérbetegség olyan visszérjellegű értágulat, ami a végbél utolsó szakaszának nyálkahártyája alatt futó illetve a végbélnyílás záróizmát is dúsan behálózó vénás érhálózat elváltozása. Az ún. aranyeres csomók szervezetünkben akkor alakulnak ki, ha ezek az erek a végbél és a végbélnyílás falában kitágulnak, keringésük lelassul, a szállított vér pangani kezd bennük, a kiöblösödések a bélfalból kidomborodnak.  A külső aranyeres csomók kívülről is tapinthatók, láthatók, a belsőket pedig a szakorvosi vizsgálat állapítja meg.



Homok került a gépezetbe: a vesekő

A vese a szervezetünk anyagcseréjében és méregtelenítésében vesz részt: az egyik legfontosabb feladata kiválasztani a vérbe kerülő méreg- és salakanyagokat, hogy aztán a vizelettel együtt kiürülhessenek. Előfordul azonban, hogy „a gépezetbe homok kerül”, vagyis a vizeletben lévő ásványi anyagok az oldatból kicsapódnak, és kristályos szerkezetű anyagként felhalmozódnak a vesében, finom szemcséjű vesehomokot illetve nagyobb, extrém esetben akár golflabda vagy tojás méretű veseköveket képezve. A sajátos rekordot egy indiai férfi tartja, akinek a testéből 2013-ban egy több mint nyolcvandekás, 15 cm átmérőjű követ operáltak ki.

veseko.JPG

Szervezetünkből a kiválasztott salakanyagok a vizelettel, abban oldva távoznak. Ha valamely összetevő olyan koncentrációban választódik ki, hogy már nem tud oldódni, hanem kicsapódik, akkor jönnek létre a vesekövek. Növekedési ütemük és méretük változó, elsősorban az összetevőktől függ.



Mit jelent, ha nyugtalan a lába?

Kevesen mondhatják el magukról, hogy képesek rendszeresen és nyugodtan végigaludni a naponta ajánlott hét-nyolc órát. Éjszakai pihenésünket nemcsak a stresszes munkahely, párkapcsolati nehézségek, vagy a későn elfogyasztott kávé nehezítheti meg, hanem sokféle alvászavar is. Ilyen például a „nyugtalan láb szindróma” vagy angolul restless leg szindrómának nevezett önálló alvászavar.

 nyugtalan_lab.jpg

Az alvászavarok igen változatosak

Az alváshiánytól az aluszékonyságig nemcsak mennyiségi eltérések fordulhatnak elő, hanem felborulhat az éjszakák és nappalok ritmusa, a cirkadián ritmus is.



8 dolog, ami munkahelyén beteggé teheti

Hányszor hangzik el, hogy „nem bírom tovább, beleszakadok a melóba” vagy, hogy „sírba tesznek a munkatársaim”! Ha nem is ilyen drámai formában, de bizony tény, hogy a munkánknak, a munkahelyi körülményeinknek kiemelten fontos szerepe van testi-lelki egészségünk alakulásában. Összegyűjtöttük a legfontosabb tényezőket, amelyekkel a munkahely beteggé tehet valakit.

work-stress.jpg

Napjainknak közel felét munkával töltjük: munkahelyen vagy otthon, csapatban vagy magányosan, de időnk, energiánk, gondolataink nagy részét a munka köti le. Szerencsések, akiknek kenyérkereső tevékenységük egyben hobbijuk is, amelyet örömteli alkotásként, kiteljesedésként élnek meg. De mi van a többiekkel, hogyan hathat a munka a mentális és a fizikai állapotukra, egészségükre?



süti beállítások módosítása