Útikalauz anatómiába

Jelek, hogy gond van a veséjével

2023.11.08. 08:06

Lassan, szinte észrevétlenül alakulnak ki a veseproblémák, így nagyon fontos, hogy korán felismerjük az első jeleket, és ezáltal megelőzzük a szövődményeket.



Homok került a gépezetbe: a vesekő

A vese a szervezetünk anyagcseréjében és méregtelenítésében vesz részt: az egyik legfontosabb feladata kiválasztani a vérbe kerülő méreg- és salakanyagokat, hogy aztán a vizelettel együtt kiürülhessenek. Előfordul azonban, hogy „a gépezetbe homok kerül”, vagyis a vizeletben lévő ásványi anyagok az…



Mi lenne velünk vese nélkül?

Képzeljen maga elé egy liter vizet. Nos, ekkora vérmennyiséget képes a két emberi vese kb. egy perc alatt megtisztítani, azaz e rövid idő alatt ennyi tisztítandó vér áramlik át rajtuk. Ebből képződik a vesetestecskékben (glomerulus) az úgynevezett primer vizelet. Ennek nagy része természetesen…



süti beállítások módosítása