Képzeljen maga elé egy liter vizet. Nos, ekkora vérmennyiséget képes a két emberi vese kb. egy perc alatt megtisztítani, azaz e rövid idő alatt ennyi tisztítandó vér áramlik át rajtuk.
Ebből képződik a vesetestecskékben (glomerulus) az úgynevezett primer vizelet. Ennek nagy része természetesen még visszakerül a véráramba a vesecsatornácskák területén, hiszen ha ezt a rengeteg folyadékot mind elvesztenénk a vizelettel, akkor igen hamar kiszáradnánk.
Minimális matektudás is elegendő ahhoz, hogy kiszámoljuk, ilyen paraméterek mellett egy átlagos felnőtt átlagos két veséje egy nap alatt mintegy 1500 liternyi vérmennyiséget lenne képes a benne keringő „szennyező” anyagoktól megtisztítani.
Ezek után érdemes belegondolni, mekkora kárt okozhat viszonylag rövid idő alatt szervezetünknek egy esetlegesen kialakuló veseelégtelenség, vagy a vese „leállása”. Ilyenkor az anyagcsere-folyamatokból származó „bomlástermékek” nem tudnak kiürülni a szervezetből. Felszaporodnak és keringenek a vérben tovább, kisebb, nagyobb, majd idővel óriási problémákat okozva. Olyan ez, mintha egy nagy panelházban eldugulna a szemétledobó: ahogy egyre több hulladék halmozódik fel, egyre nagyobb lesz a gond és egyben a fertőzésveszély is.
Ilyen esetekben tehát mindenképpen külső segítségre van szükség. Egy olyan eljárásra, mely elvégzi a vesék munkáját, és megtisztítja a vért a káros anyagoktól. Ez az eljárás a dialízis. Tekintettel arra, hogy az emberi vese milyen nagy mennyiségű vért képes egyetlen nap leforgása alatt „tisztára mosni”, nem meglepő, hogy ezt a gépi módszert 2-3 naponta ismételni kell, és még ekkor sem érhető el százszázalékosan ugyanaz a hatás.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.
