Egy szép száj ellenállhatatlan tud lenni mindkét nem számára. De pontosan mitől is csókra termett az ajkunk? Miért ilyen a színe? Miért mondjuk valakire, hogy rózsás az ajka?

Az ajkunk vörös színéért a benne rendkívül koncentráltan, sűrűn elhelyezkedő hajszálérhálózat a felelős. Ezen kis kapillárisokban, vékonyka erecskékben áramló vér okozza, hogy kinek, milyen árnyalatú lesz az ajka.

Ez a vér még a tüdőből érkezik, tehát oxigénben még igencsak gazdag és élénk piros a színe. Ez egyben magyarázza azt is, miért tűnik haloványnak, vagy éppen kékesnek az ajka például egy szívbeteg, vagy légzési nehézségekkel küszködő betegnek. Ilyenkor ugyanis a tüdőben – különböző okok miatt – a vér nem tud kellő mértékben felfrissülni, oxigenizálódni, s emiatt a vénás vérre jellemző, sötétebb kékes árnyalatúnak tűnik.

Vérszegénység esetén is sokkal sápadtabbak lehetnek ajkaink: ilyenkor a vérben keringő vörösvértestek eleve kevesebb oxigént tudnak felvenni és szállítani. Nagymértékű vérveszteség esetén pedig maga a keringő vér mennyisége fogyatkozik meg, igencsak szemmel látható módon.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a hideg téli mínuszokban eltöltött huzamosabb idő után miért látszik kéknek ajkunk? Ennek a hátterében a hajszálerek egy különleges tulajdonsága áll. A hajszálerek ugyanis a falukban elhelyezkedő simaizmok révén képesek összébb húzódni, ezáltal az átmérőjük csökken, így kevesebb vér áramlik át rajtuk, ergo, ajkaink kisebb mértékben pirosodnak.

A duzzadt, rózsás ajkak évszázadok óta a szépség és az egészség szimbólumai. Egész iparág épült eme külső jegyünk szépítésére: nevezetesen az ajakrúzs-gyártás, amely igencsak régóta a nők legalapvetőbb esztétikai kozmetikumának számít.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Sokan tudják, hogy amikor valamilyen baleset ér minket, nagyon fontos, hogy csak a saját vércsoportunknak megfelelő vérből kaphatunk. De azt már kevesebben tudják, hogy ez pontosan miért is van így. Ki kinek adhat és kitől kaphat?

Véradások, transzfúziók kapcsán egy gyakran elhangzó fogalom az „univerzális donor” kifejezés. Hogy érthető legyen, mit is jelent ez, ahhoz tisztáznunk kell néhány alap dolgot.

Az ereinkben keringő vér is tulajdonképpen egyfajta szövet, és ebből adódóan idegen testekben képes immunreakciókat kiváltani. Ezért a tulajdonságáért a benne keringő sejtek (vörösvértestek, fehérvérsejtek) felszíni molekulái a felelősek. Egy ember vérében ezen kívül olyan ellenanyagok is vannak, amelyek képesek reakcióba lépni azokkal a molekulákkal, akik normális esetben nincsenek jelen a vérben. Pl. egy A vércsoportú egyénben antiB ellenanyagok vannak. Ezért van az, hogy csak azonos vércsoportot tud a szervezetünk befogadni.

Véradás során nem a sörrel, és a sült kolbásszal ér véget a dolog! A levételt követően indul az igazi munka: a levett vért különböző módszerek segítségével szétválasztják alkotóelemeire. Így készül többek között a friss, fagyasztott plazma, a vérlemezke-koncentrátum, vagy éppen a vörösvértest szuszpenzió. Ennek a műveletnek köszönhetően aszerint, hogy adott betegnek éppen mire van szüksége, lehet válogatni, s így minimalizálható az allergiás reakció esélye is.

A sejtek felszínén számos molekula van, amelyek ilyen-olyan módon csoportosíthatók, s persze az sem mindegy, hogy ezek mennyire erős immunreakciót képesek kiváltani. Az egyik legerősebb az ún. ABO és az Rh rendszer tagjai.

A világon a leggyakoribb vércsoport a 0 típus. A vérellátók számára a legértékesebb, mivel bárkinek adható, legyen az illető A, B vagy éppen 0 vércsoportú. Innen a név: univerzális donor. Viszont, ezek a nullás vércsoportú emberek nehéz helyzetben vannak. Ők ugyanis csak és kizárólag nullás (0) vért kaphatnak, minden más esetben súlyos reakciók alakulnak ki náluk.

Az Rh rendszer lényege, hogy egy bizonyos molekula jelen van-e (+) vagy sem (-) a vörösvértest felszínén. A két rendszer kombinálásból jönnek létre olyan vércsoportok, mint pl. az A+ (országunkban a leggyakoribb).

Ez azonban korántsem ennyire egyszerű, számos tényező és genetikai jelleg befolyásolja a vércsoportunkat: ilyen pl. a Bombay-jelenség is. Ennél a jelenségnél egy bizonyos molekula hiánya esetén nem tud az a bizonyos A vagy B molekula kialakulni, így marad az illető 0 vércsoportú, hiába indokolja minden ennek az ellenkezőjét. Tovább bonyolítva, ők maguk csak egy másik, hasonlóan „Bombay-os” egyéntől származó vért kaphatnak, mert vérükben ott az ellenanyag a hiányzó molekula ellen.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Pihentagyú tudósok kiszámolták, hogy ha rendelkezésre állna egy olyan módszer, amelynek segítségével kivonhatnánk egy ember szervezetéből a benne fellelhető összes vasat, akkor mit készíthetnének belőle. 

Az eredmény: körülbelül annyi vasat nyerhetnének ki, ami elég lenne egy 7-8 centiméteres szög elkészítéséhez! Tehát ennyi vas van egy átlagemberben. De hogyan kerül oda? És egyáltalán miért van a vérünkben?

Azt talán mindenki tudja, hogy vérünk egyik alkotóeleme a vörösvértest. (Nem vörösvérsejt, legalábbis anatómiai és élettani szempontból nem nevezhető sejtnek, mert érési folyamata során elveszti sejtmagját.) Egyik legfontosabb szerepe az oxigén molekula elszállítása, egyik helyről (a tüdőből) a másikra. Ahhoz, hogy ezt a nemes feladatát el tudja végezni, szüksége van egy bizonyos fémre, és ez nem más, mint a vas. A vasatom ugyanis a benne található hemoglobin egyik fontos alkotóeleme. Ha nincs vas, nem épül fel a hemoglobin, s ha nincs hemoglobin, nincs oxigénszállítás sem.

A vérszegénységet számos, a legkülönfélébb tényező okozhatja, a leggyakrabban mégis az úgynevezett vashiányos anaemia alakul ki. Oka lehet a nem megfelelő táplálkozás, a szervezet megnövekedett igénye (például intenzív növekedés, várandósság, szoptatás), vagy éppen a nem megfelelő vas-felszívódás (alkoholisták, figyelem!).

Szerencsére van lehetőségünk a vas mesterséges pótlására, enyhébb esetekben tabletta formájában szájon át, súlyosabb hiányállapotok esetén infúziós készítmény formájában.
Azt is érdemes megjegyezni, főleg vérszegénysége miatt vaskészítményt szedő kisgyermekek szüleinek, hogy akut, lázzal járó fertőzések esetén átmenetileg fel kell függeszteni a vas pótlását, mert különben kiváló tápanyagot képez a kórokozók számára.

Még egy érdekesség: a vérünkben mérhető vas-szint egyike a legdinamikusabban változó paramétereinknek, éppen ezért nem mindegy, a laboratóriumi vizsgálat mikor történik. Standard esetben a reggeli órákban levett vér értékelhető, mert például a kora délután mért érték akár a felére is csökkenhet, s ez tévesen a vashiány diagnózisához vezethet.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Bár ez a szám soknak tűnhet, nem kell aggódni, hiszen csak egy töredéke a testünkben található sejtek számának, melyet 10-50 trillió közöttire becsülnek. Az elpusztult sejteket szervezetünk pótolja, egy felnőtt esetében ez naponta mintegy 300 milliárd új sejtet jelent!

A jelenség hátterében a - tudományos szóval - sejtciklus fogalma áll: kevés kivételtől eltekintve a szervezetünket, szerveinket alkotó sejtek időről-időre megújulnak. Elpusztulnak, s helyettük újak és újak keletkeznek. Ez persze, nem hirtelen és nem egyszerre történik: nem fordulhat elő, hogy másnap reggel új emberként ébredünk.

Mint mindenhol, itt is a kivétel erősíti a szabályt: vannak olyan sejtjeink is, amelyekre érdemes nagyon odafigyelni, vigyázni rájuk, mert sajnos csak egy van belőlük. Azaz, ha egyszer odavesznek, nincs helyettük utánpótlás. Ilyenek például az idegsejtek. Nagyon meg kell fontolni tehát, hogy egy-egy buli alkalmával miből és főleg, mennyit fogyasztunk.

Hogy milyen hosszú egy-egy sejtciklus, az még nem teljesen ismert, de azt tudjuk, hogy egy szerv teljes megújulása évet, éveket igényel.

Jó a kérdés, hogy mindezek dacára miért öregszünk? Miért következik be a halál akkor is, ha semmilyen külső erő nem sietteti azt? Ennek titkát kromoszómáink őrzik. Kutatások szerint, az élethossz összefüggésben lehet ezen molekulák végszakaszainak folyamatos rövidülésével, ami pedig talán az állandó sejtosztódás következménye. A kromoszómát alkotó DNS-láncokon dolgozó úgynevezett telomeráz-enzimek azok, amelyek ezeken a végszakaszokon végeznek átalakításokat.

Az intenzív sejtosztódás azonban, azon túl, hogy a folytonos megújulást szolgálja, sajnos, a rákos daganatok melegágya: pont a szinte folyamatos osztódás az, amiben ha bármilyen apró baki történik (legyen az egy károsító tényező, mint a dohányfüst által okozott apró génmutáció), kicsúszik a kontroll alól, és elindul a fékezhetetlen sejtburjánzás.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Általános nézet, hogy a fogmosás legfontosabb szerepe az, hogy eltávolítsuk az étkezések során fogaink közt megbújó ételmaradékot. Természetesen ez is fontos, de a fogmosás elsődleges célja mégsem ez. Akkor mi?

Nos, a fogmosás valódi célja azoknak a baciknak az elűzése, melyek igen aktívan vesznek részt a fogainkon kialakuló, későbbiekben azt károsító plakkok képződésében. 

Gyermekkorunkból biztosan ismerősen cseng, a szüleinktől untig hallgatott intelmek egyike a „gyere azonnal, és moss fogat” kezdetű litánia. Ez – ellentétben esetleg sok más, felmenőink által előszeretettel prédikált hasonlóval – nem egy haszontalan jó tanács.

Éppen ellenkezőleg: a fogaink épségének megőrzéséhez vezető út a napi fogmosásokkal van kikövezve. (Természetesen, vannak egyéb tényezők is, amelyek befolyásolhatják fogaink egészségét – ne becsüljük például alá a genetika erejét.)

A fogmosás tehát a bacik eltávolításával ezen plakkok kialakulását hivatott megakadályozni: a plakkok a fogon, illetve a fognyakon helyezkednek el, melyek miatt később szuvas üregek, és fognyak problémák jöhetnek létre. (Persze a fogmosás segíthet az ételmaradékok eltávolításában is, de erre a célra vannak hasznosabb módszerek, pl. a fogselyem használata.)

A plakkos baktériumok zömében olyan élelmiszerekkel jutnak be a szájüregbe, amelyek nagyobb mennyiségben tartalmaznak cukrokat, keményítőt – emiatt kell tehát ezeket minden étkezés után, de legalábbis napi két alkalommal fogmosással eltávolítani.

A fogakon létrejöhetnek úgynevezett meszes (kalcifikált) plakkok is: ha ezeket észleljük, jobb, ha minél hamarabb felkeressük fogorvosunkat, aki a legmodernebb technikákat bevetve, hipp-hopp, eltávolítja azokat. Erre átlagosan 6-9 havonta lehet szükség.

A fentiek alapján tehát nem igaz az a régi mondás, miszerint este lefekvés előtt elég egy almát elrágcsálni, s az megtisztítja fogunkat. Sőt! Még az is lehet, hogy egy édesebb fajta, gyümölcscukorral teli almafalatkával több kárt okozunk, mint hasznot.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.