Az emberi agy működése már számos ponton bizonyította páratlan képességét. Mindezek közül az egyik legcsodálatosabb dolog talán az az elképesztő sebesség, amellyel az idegi impulzusok, más szóval ingerületek áramlanak egyik idegsejttől a másikig.



Agykutatók szerint ez akár a 274 km/órás értéket is elérheti!

Az idegszövetet felépítő idegsejtek igen különleges struktúrával bírnak: a középső, központi részből számos nyúlvány ágazik el, amelyek mindegyike más és más idegsejthez kapcsolódik. Ezek közt van egy hosszabb (axon), és rengeteg rövidebb (dendritek). Ezek segítségével történik meg az ingerület vezetése, átjuttatása egyik sejtről a másikra.

Annak alapján, hogy az adott idegsejthez tartozó hosszú nyúlványon (axonon) milyen borítás van, illetve, hogy van-e rajta egyáltalán ilyen, további különböző típusokat különíthetünk el: hüvely nélküli, folytonos hüvellyel rendelkező és megszakításokkal „tarkított” velőhüvelyt tartalmazók. Az idegsejten végigfutó ingerület ezek közül a legutóbbi formánál terjed a leggyorsabban, kvázi megszakításról megszakításra ugrál.

Ez a speciális felépítés teszi lehetővé, hogy idegrendszerünk a lehető leggyorsabban reagáljon a szervezetet érő legváltozatosabb ingerekre. Ennek révén tudjuk például elkapni a felénk repülő labdát, vagyunk képesek félreugrani a száguldó bicajosok elől, behunyni szemünket a berepülni vágyó muslicák előtt, vagy éppen elkapni ujjunkat a forró víz alól.

Vannak olyan betegségek, ahol ez az ingerületvezető képesség olyan mértékben lelassul, hogy az már jelentősen befolyásolja az egyén mindenapjait. Ezek közül is a legismertebb a sclerosis multiplex, ahol az idegrostokat borító hüvely károsodik, vagy akár el is tűnik a betegség hosszú lefolyása alatt.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Egyes elméletek szerint a só nélküli táplálkozás fogyaszt. Tehát ha fogyni kívánna a kedves olvasó, akkor nem kellene mást tennie, csupán csak kiiktatnia étrendjéből a sót és máris garantált az eredmény. De ez valóban ilyen egyszerű lenne?

Az elhízás már-már népbetegségnek számít, annyi embert érint kis hazánkban is. Az egy-egy főre rakódó plusz kilók száma egyre nagyobb, és sajnos, egyre fiatalabb korosztály tagjai válnak érintetté. Mindezek hátterében számos tényező áll, a felmenőktől örökölt génektől kezdve, a mozgásszegény életmódon át egészen táplálkozási szokásainkig.

Éppen ezért, talán nem véletlen, hogy a fogyókúra-ipar hatalmassá nőtte ki magát: némi túlzással élve, szinte naponta látnak napvilágot újabb és újabb tuti receptek, vélemények, hitek, diétás tanácsok, időnként elég hajmeresztő formában – tegyük hozzá.

Míg elég sok irányzat kifejezetten hasznos, és hosszú távon akár eredményes is lehet, addig van néhány olyan forma, amely nélkülöz minden tudományos alapot. Ezek közé tartozik többek közt az a fent említett elképzelés is, mely szerint só nélküli táplálkozással megszabadulhatunk fölös kilóinktól.

Hogy ez miért tévhit? Durván leegyszerűsítve, a só, mint kémiai anyag, bizonyos mennyiségű folyadékot (vizet) köt meg a szervezeten belül. Éppen ezért, ha csökken a test sótartalma, az – rendszerint – valamelyest csökkent víztartalommal is jár. Ez persze akár még mérhető volumen is lehet, de a fogyókúra szempontjából semmiképpen nem mérvadó mértékben. Már csak azért sem, mert ez a csökkenés egyáltalán nem érinti a zsírszövetet, ráadásul, egy bizonyos mértéket elérve, súlyos tüneteket, panaszokat is okozhat.

Ugyanakkor, a helyes diéta során mindenképpen érdemes a só-bevitelt ésszerű keretek közé szorítani: nagy mennyiségű, mértéktelen bevitele ugyanis vizet köt meg, amely hosszabb távon magas vérnyomás-betegség kialakulását vonhatja maga után. Köztudott, hogy enyhe vérnyomás-emelkedésben szenvedő pácienseknek orvosuk az elsők között tanácsolja a csökkentett só-bevitelt.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Amikor az érzékszerveinkre gondolunk, szinte mindig a látás és a hallás jut eszünkbe elsőként, a tapintást valahogy másodlagosnak, kevésbé kifinomultnak képzeljük el. Pedig hihetetlenül sok információt vagyunk képesek befogadni a bőrünkön, elsősorban az ujjainkon keresztül. De hogyan is lehetséges ez?

Evolúciós fejlődésünk alatt a testünket egykor borító vastag szőrtakaró fokozatosan kikopott, megritkult. Ugyanakkor – hasonlóan a többi főemlős fajhoz – testünknek egyes pontjain sosem nőtt szőr, ilyen a tenyerünk és a talpunk.

A kezeinken és lábainkon található ujjak belső felszínén szőrszálak helyett egészen más, különleges képződmények figyelhetők meg, ezek a barázdák. Az ujjbegyeken futó barázdák összessége adja az ujjlenyomatot. Ez annyira egyénre jellemző, hogy tökéletesen alkalmas egy adott illető azonosítására. Mint ismeretes, a kriminalisztikában ezt elég sokszor használják is.

Tapintás során az ujjbegyünket ért anyag rezgést kelt a bőrben, amelyet a mélyben elhelyezkedő receptorok ingerületté alakítanak. Ez pedig, továbbítódva az agy felé, érzetet hoz létre, így érzékeljük a különböző anyagokat, felületeket.

Ezek a barázdák a bőrt alkotó három réteg (hám – irha – bőralja) közül a középsőben keletkeznek, s emiatt figyelhető meg az a jelenség is, hogy a hám sérülése után visszanövő új bőr ugyanazt a mintázatot fogja hordozni, mint az elvesztett szakasz.

Az ujjbarázdák szerepe sokrétű, s ezekkel kapcsolatban még ma is intenzív kutatások zajlanak. Többek között, segítik a fogás, a kézzel való megragadás biztosságát (hiszen egy sima bőrfelületről könnyebben lecsúszna bármi); és nagy szerepük van a tapintás, mint érzékelés folyamatában is. Tapintáskor, miután az anyag rezgést keltett a bőrben, a barázdák segítségével mélyebbre jut az információ, az érzékelő testek könnyebben ingerületbe jönnek, ezáltal pedig az egészen minimális különbségek is detektálhatókká válnak.

Persze, ehhez az is kell, hogy a bőrben elég sűrűn helyezkedjenek el ezek az ingerfelvevő testek. Nem meglepő módon ujjbegyeinken (és ajkaink bőrében!) a legdúsabbak. Legritkábban pedig a hát bőrén helyezkednek el: éppen ezért, míg ujjainkkal a mm tört részeinél kisebb pontokat is képesek vagyunk agyban differenciálni, addig pl. a hátunkon 1-2 cm-es távolságokat is egy pontban levőnek érezhetünk.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Az emberi lét egyik nagyon különös jelensége az álmodás. Bizonyos alvási ciklusokban hangulatok, érzések, gondolatok, színes vagy színtelen képek tömkelege jelenik meg szemünk előtt. Hogy pontosan mit is jelentenek az álmainkban látott képek, miért is pont azokat és pont úgy látjuk – nos, ennek a kutatása a mai napig intenzíven folyik.

De kezdjük az elején! Ahhoz, hogy álmot láthassunk, el kell jutnunk az úgynevezett REM (Rapid Eye Movement) fázisba, hiszen az álmodás legnagyobb százalékban ebben a fázisban történik. Az álmainkban megjelenhetnek akkori és régebbi gondolataink, aktuális problémáink, vágyaink, félelmeink – mindezeket a legkülönfélébb szimbolikus köpenyekbe burkolva. Álmodás közben agyunk aktivitása az ébrenléti állapothoz hasonlóan igen intenzív, a motorikus funkciók azonban blokkoltak: így védi a testet attól, hogy az álom során átélt fizikai mozgások következtében az ne sérülhessen.

Speciális álomforma a rémálom, esetleg ennek visszatérő formája, melyekkel kapcsolatban ma is számos kutatás folyik. Egyes vélemények szerint, a REM-alvás célja a napközben átélt események tisztogatása, raktározása. Ha ez nem történik meg rendszeresen, a befejezetlen REM-alvások miatt rossz hangulat, szorongás alakul ki. Az már a pszichológia tárgyköre, hogy ilyen rossz passzban hajlamosabbak vagyunk a rosszat, a gyötrőt észrevenni, a poharunk mindig félig üres. Kísérletek szerint, ha valakit rendszeresen nem hagynak álmait végigálmodni, komoly pszichiátriai betegséget lehet nála előidézni. Állatokkal végzett hasonló kísérlet során az élőlények egy része el is pusztult.

A rémálom nem tévesztendő össze a lidércnyomással! Ez utóbbi az alvás non-REM fázisában jön létre, s bár intenzív tünetekkel (kiabálás, sikoltozás, rugdosás) jár, az illető nem emlékszik rá, nem hagy benne nyomot.

Ha valaki közvetlenül lefekvés előtt tölti meg a hasát, ne csodálkozzon, ha rémálmai lesznek, ilyenkor ugyanis beindul az emésztés, amelynek következtében olyan biológiai folyamatok indulnak el a szervezetben, ami az agyi aktivitást is fokozza. Ez pedig a REM-fázis során látott álom intenzitását is emeli.

Napjainkban is igen sokan foglalkoznak álomfejtéssel. Egyesek szerint álmaink segítségével bármilyen feltett kérdésünkre választ kaphatunk, feltéve, hogy elég ügyesek vagyunk a konkrét kérdés megfogalmazásában, majd a kapott válasz felismerésében. De, mint mindennek, ezeknek is megvan a maga speciális technikája.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Aki életében legalább egyszer belekezdett már valamilyen fogyókúrába, az nyilván jól ismeri az úgynevezett jojó-effektus fogalmát: ha ész nélkül, koplalással próbálunk súlyfeleslegünktől megszabadulni, az egy idő után abbahagyott diéta visszaüt, s az addig leadott kilók visszakúsznak. Sőt, sok esetben a korábbinál akár nagyobb mértékű testsúlyra is szert tehetünk, ami előtt a tapasztalatlan fogyókúrázó értetlenül és elkeseredetten áll.

Az effektus oka többek közt abban rejlik, hogy a masszív koplalás során bevitt kalóriamennyiség jóval kisebb, mint az addigiak, és jóval kevesebb az adott személy életmódjától, testalkatától, nemétől függő, egyébként szükséges normál értéktől is. Ennek következtében a szervezet anyagcsere-folyamata igencsak lelassul, s amikor ilyen-olyan okok miatt véget ér a diéta, a megemelkedő bevitt kalóriamennyiséget nem követi a folyamat felpörgése. Ilyenkor pedig a felesleg (amiből így igen sok marad) raktározódni kezd, és elindul a visszahízás folyamata.

Mi a teendő, ha el akarjuk kerülni a jojó-effektust?

Nagyon fontos optimálisan belőni azt a napi kalóriamennyiséget, amely mellett megindul a kilók lassú leadása, de nem zavarja meg jelentős mértékben az anyagcsere-folyamatokat. Ennek érdekében nem árt szakorvos, de legalábbis dietetikus (táplálkozás-szakértő) véleményét, tanácsát kikérni. Ezzel a módszerrel bár hosszadalmasabb, de egyszersmind jóval tartósabb is lesz a fogyókúra eredménye, és nem kell félnünk attól, hogy idővel a dupláját szedjük vissza az addig leadott kilóknak.

Természetesen a megfelelő életmódváltás is szerves részét kell, hogy képezze a hatékony fogyókúrának: senki nem lesz izmosabb, szálkásabb csak attól, hogy nem eszik. Az izmok tömegének, erejének növelése csak és kizárólag fizikai munkával érhető el. A rendszeres testedzés tehát naponta, de legalábbis mindenképpen heti 3-4 alkalommal ajánlott, ha látványos és tartós eredményt szeretnénk elérni.
Ha ennek megfelelően látunk neki a fogyókúrának, nem fogunk csalódni és a jojó is megmarad csupán egy kedves gyerekkori játéknak.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.