Útikalauz anatómiába

Hogyan lehet elkerülni a jojó-effektust?

2013.10.01. 10:29

weight-loss-woman1.jpg

Aki életében legalább egyszer belekezdett már valamilyen fogyókúrába, az nyilván jól ismeri az úgynevezett jojó-effektus fogalmát: ha ész nélkül, koplalással próbálunk súlyfeleslegünktől megszabadulni, az egy idő után abbahagyott diéta visszaüt, s az addig leadott kilók visszakúsznak. Sőt, sok esetben a korábbinál akár nagyobb mértékű testsúlyra is szert tehetünk, ami előtt a tapasztalatlan fogyókúrázó értetlenül és elkeseredetten áll.

Az effektus oka többek közt abban rejlik, hogy a masszív koplalás során bevitt kalóriamennyiség jóval kisebb, mint az addigiak, és jóval kevesebb az adott személy életmódjától, testalkatától, nemétől függő, egyébként szükséges normál értéktől is. Ennek következtében a szervezet anyagcsere-folyamata igencsak lelassul, s amikor ilyen-olyan okok miatt véget ér a diéta, a megemelkedő bevitt kalóriamennyiséget nem követi a folyamat felpörgése. Ilyenkor pedig a felesleg (amiből így igen sok marad) raktározódni kezd, és elindul a visszahízás folyamata.

Mi a teendő, ha el akarjuk kerülni a jojó-effektust?

Nagyon fontos optimálisan belőni azt a napi kalóriamennyiséget, amely mellett megindul a kilók lassú leadása, de nem zavarja meg jelentős mértékben az anyagcsere-folyamatokat. Ennek érdekében nem árt szakorvos, de legalábbis dietetikus (táplálkozás-szakértő) véleményét, tanácsát kikérni. Ezzel a módszerrel bár hosszadalmasabb, de egyszersmind jóval tartósabb is lesz a fogyókúra eredménye, és nem kell félnünk attól, hogy idővel a dupláját szedjük vissza az addig leadott kilóknak.

Természetesen a megfelelő életmódváltás is szerves részét kell, hogy képezze a hatékony fogyókúrának: senki nem lesz izmosabb, szálkásabb csak attól, hogy nem eszik. Az izmok tömegének, erejének növelése csak és kizárólag fizikai munkával érhető el. A rendszeres testedzés tehát naponta, de legalábbis mindenképpen heti 3-4 alkalommal ajánlott, ha látványos és tartós eredményt szeretnénk elérni.
Ha ennek megfelelően látunk neki a fogyókúrának, nem fogunk csalódni és a jojó is megmarad csupán egy kedves gyerekkori játéknak.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása