Elterjedt hiedelem a fogyókúrázók között, hogy elég egy ideig kevesebbet enni, és a gyomruk alkalmazkodik a helyzethez, összeszűkül, és utána kevésbé fogja őket az éhség kínozni. Ez azonban nem egészen így van. Sajnos, míg a nagy evésektől a gyomor tényleg kitágulhat, az összezsugorodására kevésbé…
Ha a kérdést feltennénk a körülöttünk lévőknek, tízből legalább kilencen gondolkodás nélkül rávágnák, hogy: „Azért korog, mert éhesek.” És bizony mind a kilencen tévednének, legalábbis részben. Körüljártuk a kérdést, hogy mi áll a gyomorkorgás hátterében.
Könnyű rászokni, magas vérnyomást okoz, károsítja a szívet, túlpörgeti az agyat, és a gyomornak sem tesz jót. Nagyjából ezek a kávéval kapcsolatos leggyakoribb negatív sztereotípiák. Mi igaz belőlük?
A legújabb kutatások többsége nem igazolja a fentieket, sőt úgy tűnik, a pozitív hatások…