Sajnos igen, pontosabban a hölgyek teste több energiát raktároz, mint a férfiaké, az élet tehát ezen a téren is igazságtalan. A különbség nem számottevő, de azért határozottan kimutatható. Mennyi is pontosan, és mi az oka?

Ez a mennyiség óvatos becslések alapján körülbelül 50 kalória naponta. És mint oly sok mindennek, ennek is elsősorban evolúciós oka van, nevezetesen a fajfenntartásban van szerepe. Ahhoz, hogy a nők fogamzóképesek legyenek, relatíve magasabb testzsírtartalomra van szükségük, mint a férfiaknak. Erre azért van szükség, mert a fogamzást követően még ki is kell hordaniuk az utódot, s testükből táplálni őt hónapokig.

Egy csontsovány, zsírszövetet csak nyomokban tartalmazó testnek erre sokkal rosszabb az esélye, s ez túl nagy kockázat lenne a fajfenntartás és az utódnemzés szempontjából. A természet ezen az úton/módon is bebiztosítja magát, nem számolva napjaink karcsúság-ideáljával.

Természetesen, mindebből az is következik, hogy ettől a zsírtömegtől a hölgyek nehezebben is szabadulnak meg. Intenzívebb edzésprogram, keményebb diéta, nagyobb türelem szükségeltetik hozzá, mint a hasonló feleslegtől szabadulni vágyó férfiembereknek.

Belegondolva, ebből a szempontból mennyivel egyszerűbb dolga volt az olyan korok asszonyainak, amikor a gömbölyded formák voltak divatban. Nem véletlen az elnevezés sem: nőies forma. Nem volt baj, sőt, a férfiak előnyben részesítették a manapság molettnek titulált idomokat.

Napjainkban is léteznek olyan kultúrák, ahol annál értékesebb a hölgy, minél dúsabbak az idomai. Ezeken a területeken azok a gazdag családok, akik elég pénzzel rendelkeznek ehhez, szó szerint hízókúrára küldik lányaikat, hogy utána minél jobban, előnyösebben tudjanak férjhez menni.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Próbálta már megcsiklandozni saját magát? Fogadjunk, hogy nem ment! Még a legcsikisebbeknek sem, akik máskor a legapróbb érintésre is harsány nevetésben törnek ki. De miért nem tudjuk megcsiklandozni magunkat?

A kérdésre a válasz idegrendszerünk bonyolult felépítésében rejlik: kutatások szerint alapos okkal feltételezhető, hogy amikor saját magunkat próbáljuk ilyen módon ingerelni, agyunk már a mozdulat kivitelezésének első pillanatában tudja, mire számíthat, s így a várt hatás elmarad. Ez alól érdekes kivételt képeznek bizonyos pszichiátriai betegségben szenvedők- náluk ugyanis ez a képesség hiányzik, emiatt ugyanolyan jól szórakoznak önmaguk csiklandozása alatt, mintha valaki más tenné velük azt.

A lényeg tehát a kiszámíthatatlanság. Hiszen, ha bárki más birizgálja bőrünk, hajunk, soha nem tudhatjuk, mikor, hol és milyen erővel érint meg minket. Így minden mozdulat meglepetés, csupa felfokozott izgalom, ami igencsak érzékenyít a test különböző pontjain bekövetkező ingerek fogadására.

A csiklandozás hatása azonban nagyon vegyes: elhúzódva a kezdeti nevetés igen hamar sírássá változhat. Nem véletlen, hogy régi korokban a csiklandozást kínzásra, vallatásra is használták. Léteznek olyan hiedelmek is, miszerint ha egy csecsemő talpát sokszor csiklandozzák, felnőve dadogni fog.

Az, hogy ki hogyan viselkedik csiklandozás közben, egyénre jellemző, és teljességgel akaratlan reakció, azaz, nem lehet befolyásolni. Csikizés közben azért érdemes egymásra odafigyelni, mert a tartós nevetőgörcs hasi fájdalomhoz vezethet, a szimpatikus idegrendszer aktiválódása pedig vérnyomás-emelkedést, szapora szívdobogást okozhat. Ez pedig, igaz, extrém ritkán, az arra érzékenyeknél ritmuszavarhoz, netalán szívleálláshoz vezethet.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Egy szép száj ellenállhatatlan tud lenni mindkét nem számára. De pontosan mitől is csókra termett az ajkunk? Miért ilyen a színe? Miért mondjuk valakire, hogy rózsás az ajka?

Az ajkunk vörös színéért a benne rendkívül koncentráltan, sűrűn elhelyezkedő hajszálérhálózat a felelős. Ezen kis kapillárisokban, vékonyka erecskékben áramló vér okozza, hogy kinek, milyen árnyalatú lesz az ajka.

Ez a vér még a tüdőből érkezik, tehát oxigénben még igencsak gazdag és élénk piros a színe. Ez egyben magyarázza azt is, miért tűnik haloványnak, vagy éppen kékesnek az ajka például egy szívbeteg, vagy légzési nehézségekkel küszködő betegnek. Ilyenkor ugyanis a tüdőben – különböző okok miatt – a vér nem tud kellő mértékben felfrissülni, oxigenizálódni, s emiatt a vénás vérre jellemző, sötétebb kékes árnyalatúnak tűnik.

Vérszegénység esetén is sokkal sápadtabbak lehetnek ajkaink: ilyenkor a vérben keringő vörösvértestek eleve kevesebb oxigént tudnak felvenni és szállítani. Nagymértékű vérveszteség esetén pedig maga a keringő vér mennyisége fogyatkozik meg, igencsak szemmel látható módon.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a hideg téli mínuszokban eltöltött huzamosabb idő után miért látszik kéknek ajkunk? Ennek a hátterében a hajszálerek egy különleges tulajdonsága áll. A hajszálerek ugyanis a falukban elhelyezkedő simaizmok révén képesek összébb húzódni, ezáltal az átmérőjük csökken, így kevesebb vér áramlik át rajtuk, ergo, ajkaink kisebb mértékben pirosodnak.

A duzzadt, rózsás ajkak évszázadok óta a szépség és az egészség szimbólumai. Egész iparág épült eme külső jegyünk szépítésére: nevezetesen az ajakrúzs-gyártás, amely igencsak régóta a nők legalapvetőbb esztétikai kozmetikumának számít.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Sokan tudják, hogy amikor valamilyen baleset ér minket, nagyon fontos, hogy csak a saját vércsoportunknak megfelelő vérből kaphatunk. De azt már kevesebben tudják, hogy ez pontosan miért is van így. Ki kinek adhat és kitől kaphat?

Véradások, transzfúziók kapcsán egy gyakran elhangzó fogalom az „univerzális donor” kifejezés. Hogy érthető legyen, mit is jelent ez, ahhoz tisztáznunk kell néhány alap dolgot.

Az ereinkben keringő vér is tulajdonképpen egyfajta szövet, és ebből adódóan idegen testekben képes immunreakciókat kiváltani. Ezért a tulajdonságáért a benne keringő sejtek (vörösvértestek, fehérvérsejtek) felszíni molekulái a felelősek. Egy ember vérében ezen kívül olyan ellenanyagok is vannak, amelyek képesek reakcióba lépni azokkal a molekulákkal, akik normális esetben nincsenek jelen a vérben. Pl. egy A vércsoportú egyénben antiB ellenanyagok vannak. Ezért van az, hogy csak azonos vércsoportot tud a szervezetünk befogadni.

Véradás során nem a sörrel, és a sült kolbásszal ér véget a dolog! A levételt követően indul az igazi munka: a levett vért különböző módszerek segítségével szétválasztják alkotóelemeire. Így készül többek között a friss, fagyasztott plazma, a vérlemezke-koncentrátum, vagy éppen a vörösvértest szuszpenzió. Ennek a műveletnek köszönhetően aszerint, hogy adott betegnek éppen mire van szüksége, lehet válogatni, s így minimalizálható az allergiás reakció esélye is.

A sejtek felszínén számos molekula van, amelyek ilyen-olyan módon csoportosíthatók, s persze az sem mindegy, hogy ezek mennyire erős immunreakciót képesek kiváltani. Az egyik legerősebb az ún. ABO és az Rh rendszer tagjai.

A világon a leggyakoribb vércsoport a 0 típus. A vérellátók számára a legértékesebb, mivel bárkinek adható, legyen az illető A, B vagy éppen 0 vércsoportú. Innen a név: univerzális donor. Viszont, ezek a nullás vércsoportú emberek nehéz helyzetben vannak. Ők ugyanis csak és kizárólag nullás (0) vért kaphatnak, minden más esetben súlyos reakciók alakulnak ki náluk.

Az Rh rendszer lényege, hogy egy bizonyos molekula jelen van-e (+) vagy sem (-) a vörösvértest felszínén. A két rendszer kombinálásból jönnek létre olyan vércsoportok, mint pl. az A+ (országunkban a leggyakoribb).

Ez azonban korántsem ennyire egyszerű, számos tényező és genetikai jelleg befolyásolja a vércsoportunkat: ilyen pl. a Bombay-jelenség is. Ennél a jelenségnél egy bizonyos molekula hiánya esetén nem tud az a bizonyos A vagy B molekula kialakulni, így marad az illető 0 vércsoportú, hiába indokolja minden ennek az ellenkezőjét. Tovább bonyolítva, ők maguk csak egy másik, hasonlóan „Bombay-os” egyéntől származó vért kaphatnak, mert vérükben ott az ellenanyag a hiányzó molekula ellen.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Pihentagyú tudósok kiszámolták, hogy ha rendelkezésre állna egy olyan módszer, amelynek segítségével kivonhatnánk egy ember szervezetéből a benne fellelhető összes vasat, akkor mit készíthetnének belőle. 

Az eredmény: körülbelül annyi vasat nyerhetnének ki, ami elég lenne egy 7-8 centiméteres szög elkészítéséhez! Tehát ennyi vas van egy átlagemberben. De hogyan kerül oda? És egyáltalán miért van a vérünkben?

Azt talán mindenki tudja, hogy vérünk egyik alkotóeleme a vörösvértest. (Nem vörösvérsejt, legalábbis anatómiai és élettani szempontból nem nevezhető sejtnek, mert érési folyamata során elveszti sejtmagját.) Egyik legfontosabb szerepe az oxigén molekula elszállítása, egyik helyről (a tüdőből) a másikra. Ahhoz, hogy ezt a nemes feladatát el tudja végezni, szüksége van egy bizonyos fémre, és ez nem más, mint a vas. A vasatom ugyanis a benne található hemoglobin egyik fontos alkotóeleme. Ha nincs vas, nem épül fel a hemoglobin, s ha nincs hemoglobin, nincs oxigénszállítás sem.

A vérszegénységet számos, a legkülönfélébb tényező okozhatja, a leggyakrabban mégis az úgynevezett vashiányos anaemia alakul ki. Oka lehet a nem megfelelő táplálkozás, a szervezet megnövekedett igénye (például intenzív növekedés, várandósság, szoptatás), vagy éppen a nem megfelelő vas-felszívódás (alkoholisták, figyelem!).

Szerencsére van lehetőségünk a vas mesterséges pótlására, enyhébb esetekben tabletta formájában szájon át, súlyosabb hiányállapotok esetén infúziós készítmény formájában.
Azt is érdemes megjegyezni, főleg vérszegénysége miatt vaskészítményt szedő kisgyermekek szüleinek, hogy akut, lázzal járó fertőzések esetén átmenetileg fel kell függeszteni a vas pótlását, mert különben kiváló tápanyagot képez a kórokozók számára.

Még egy érdekesség: a vérünkben mérhető vas-szint egyike a legdinamikusabban változó paramétereinknek, éppen ezért nem mindegy, a laboratóriumi vizsgálat mikor történik. Standard esetben a reggeli órákban levett vér értékelhető, mert például a kora délután mért érték akár a felére is csökkenhet, s ez tévesen a vashiány diagnózisához vezethet.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.