Útikalauz anatómiába

A nők teste lassabban égeti el a zsírt, mint a férfiaké?

2013.06.11. 08:47

zsiregetes.jpg

Sajnos igen, pontosabban a hölgyek teste több energiát raktároz, mint a férfiaké, az élet tehát ezen a téren is igazságtalan. A különbség nem számottevő, de azért határozottan kimutatható. Mennyi is pontosan, és mi az oka?

Ez a mennyiség óvatos becslések alapján körülbelül 50 kalória naponta. És mint oly sok mindennek, ennek is elsősorban evolúciós oka van, nevezetesen a fajfenntartásban van szerepe. Ahhoz, hogy a nők fogamzóképesek legyenek, relatíve magasabb testzsírtartalomra van szükségük, mint a férfiaknak. Erre azért van szükség, mert a fogamzást követően még ki is kell hordaniuk az utódot, s testükből táplálni őt hónapokig.

Egy csontsovány, zsírszövetet csak nyomokban tartalmazó testnek erre sokkal rosszabb az esélye, s ez túl nagy kockázat lenne a fajfenntartás és az utódnemzés szempontjából. A természet ezen az úton/módon is bebiztosítja magát, nem számolva napjaink karcsúság-ideáljával.

Természetesen, mindebből az is következik, hogy ettől a zsírtömegtől a hölgyek nehezebben is szabadulnak meg. Intenzívebb edzésprogram, keményebb diéta, nagyobb türelem szükségeltetik hozzá, mint a hasonló feleslegtől szabadulni vágyó férfiembereknek.

Belegondolva, ebből a szempontból mennyivel egyszerűbb dolga volt az olyan korok asszonyainak, amikor a gömbölyded formák voltak divatban. Nem véletlen az elnevezés sem: nőies forma. Nem volt baj, sőt, a férfiak előnyben részesítették a manapság molettnek titulált idomokat.

Napjainkban is léteznek olyan kultúrák, ahol annál értékesebb a hölgy, minél dúsabbak az idomai. Ezeken a területeken azok a gazdag családok, akik elég pénzzel rendelkeznek ehhez, szó szerint hízókúrára küldik lányaikat, hogy utána minél jobban, előnyösebben tudjanak férjhez menni.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.12. 08:53:51

Manapság úgy veszem észre, a molett="nem anorexiás".
:(

_Epikurosz_ 2013.06.12. 09:02:37

Azért az az erőltetett hízókúra elég szar tud lenni.

Elijah_Baley 2013.06.12. 09:02:54

nem is tom, az ember evolúciós vagy pusztán genetikus alapon jobban vonzódik a nőies formához, a nagy mellekhez, kerek csípőhöz, stb
aki nem, az már tett egy lépést a buziság felé.

ErrOr 2013.06.12. 09:17:51

"Karcsúság ideál"? Valaki még néz reklámokat?

phaszfej 2013.06.12. 09:20:35

Ergo a nőknek többet kellene dolgozniuk. A férfiaknak meg pihenniük, hogy kipihentek legyenek, ha szükség van az erejükre.

Bicepsz Elek77 2013.06.12. 09:23:19

@phaszfej: Ott a pont!!!!!

Az ELET igazsagtalan!!!

"A csúnya nőknek nagyok az elvárásai, a szépek meg buták
Egy pasi, akinek sokminden kijutott az online ismerkedés során."

index.hu/bloghu/csajokespasik/2013/06/11/nehezen_szul_aki_sztarnak_kepzeli_magat

punk snot dead 2013.06.12. 09:28:36

Egy pár évvel le vagytok maradva.. már nem divat a soványság. Kicsit körül kellene nézni, no, nem a laptop környékén, hanem az utcán..

Elijah_Baley 2013.06.12. 09:44:13

meghogy mainapság a soványság a divat ez alapvetően érthető társadalmi szinten.
régen sovány volt a többség, a kerekebb idomokért meg kellett küzdeni az akkori világban, most pont fordítva van, a többség azért nem áldoz pénzt, időt, h jóminőségű táplálékot vegyen magához, és rendszeresen sportoljon.

phaszfej 2013.06.12. 09:44:18

Manapság már se merek nézni az ún. nőkre az utcán, mert félek, hogy elhányom magam. Csupa girbegurba vagy rövid oszlop lábat látok harisnyanadrágban rohangálni, mint valami ovi öltözőjében azokban a dedós lapos cipőkben. Tiszta 80-as évek Rákóczi téri divat. A K-ban látni a prostikat ilyen cuccban. Meg azok a debella brünhildák a 44-es talpaikkal! Ezerből egy nő van normálisan felöltözve, akivel lenne gusztusom egyáltalán beszélgetni.

ép testben ép lélek 2013.06.12. 09:46:05

"az élet tehát ezen a téren is igazságtalan"

Brühühüühühühűű. SÍRJUNK EGYÜTT!

Pofám leszakad.

Elijah_Baley 2013.06.12. 09:59:25

@phaszfej:és az alapvetően nem túlsúlyos, de sose mozgott, ezért izomtónus helyett csak lógó kötőszövet mindenütt, megfejelve csípőnadrágból kibuggyanó diszkrét hájövvel típusok?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 10:06:44

A nők és a tevék lassabban égetik a zsírt, ezért nincs a manusoknak mellük és púpuk.

ErrOr 2013.06.12. 10:08:42

@ép testben ép lélek: mikor egy nő hangoztatja, hogy egyenjogúság, akkor én szerényen emlékeztetem, hogy jó, akkor menj le a bányába dolgozni.
Miért kell állandóan összehasonlítania a nőknek magukat valakivel? A mi testünk azért van, hogy "vadásszunk, élelmet szerezzünk", az övék meg arra, hogy gyereket szüljenek.

téridő 2013.06.12. 10:30:08

z élet tehát ezen a téren is igazságtalan.
Az hát, igazságtalanul élnek tovább a nők vagy 10 évvel,
mint a ffiak. (illetve, mi is az, hogy igazságtalan???)...
(nem egy rózsaszínruhás, szőkenő írta ezt a blogot?)

hot-spot (törölt) 2013.06.12. 10:35:55

A cikk igaz.Nekem elég egy nap 1x táplálkozni,míg a párom naponta 8x eszik,akár az újszülöttek.Pedig ő meg sem mozdul egész nap,én meg lótok futok állandóan.

ErrOr 2013.06.12. 10:41:07

@hot-spot: ha napi 5x ennél keveset, fogynál. Ehelyett most a szervezet védekezik a kevés kaja miatt, és izmot bont a zsír helyett.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.06.12. 10:59:51

@ErrOr: Alaptalan. Izmot főleg akkor bont, ha az izom nincs használva. Ha használva van, akkor csak végszükség esetén (és az nem pár óra éhezés után jön el, főleg ha nem inzulinszint-rángató cukros vagy bő szénhidrátos kajákat eszel).

Sátán meg a Jocó 2013.06.12. 11:00:47

mi az, hogy " igazságtalan"????

felháborító, hogy az evolúció nem tart lépést a mai trendekkel, nemdebár??

hülyék.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.06.12. 11:16:30

@álfirkász:
Ehhez képest elég sok nagyon kövér nőre mondják, hogy csupán molett, pusztán illemből.

A nők többsége kimondottan el van hízva, és ostorozzák azt a keveset, akik nem, így azok többségének alig van önbizalma.

hot-spot (törölt) 2013.06.12. 11:20:00

@ErrOr: Nekem baromira nem kell már fogynom az 58 kilómból.

ErrOr 2013.06.12. 11:23:11

@Siri Keeton: ok, akkor kidobok minden könyvet, ami ezt írja... Nem is értem, hogy hogyan sikerült 14 kiló fogyás mellett csak minimális izomvesztést "elszenvednem".

ErrOr 2013.06.12. 11:26:23

@hot-spot: úgy értettem a beírásod, hogy te csak egyszer eszel egy nap és van felesleg, a párod meg akármennyit eszik nem látszik rajta.

zZz 2013.06.12. 11:37:04

@Siri Keeton: nem teljesen alaptalan, bár nem feltétlen izombontás következik be (főleg mivel egy idő után nincs mit lebontani).
Viszont a szervezet beállhat egy lassú anyagcserére, ami hosszútávon nem egészséges.

zsírmalac 2013.06.12. 12:07:47

"Intenzívebb edzésprogram, keményebb diéta, nagyobb türelem szükségeltetik hozzá, mint a hasonló feleslegtől szabadulni vágyó férfiembereknek."

Ez így elég kevés, érdemes volna feltárni a különbség okát, ami - legnagyobbrészt - az izomszövet mennyiségében rejlik.
A férfi teste ugyanis anatómiai felépítéséből ÉS hormonháztartásának működéséből adódóan könnyebben és gyorsabban épít izmot.
Ez azért lényeges, mert az izomszövet mennyiségétől nagyban függ az anyagcsere gyorsasága.
A probléma megoldása magától értetődően következik a fentiekből: a nőknek is izmot kell építeniük kell ahhoz, hogy magasabb fokozatra kapcsolják az anyagcseréjüket.
(A különbség ez esetben is fennáll, de mérséklődik.)

Elnézést, ha nem volt szakszerű a megfogalmazás, de érthetőnek - remélem - érthető.

kellys 2013.06.12. 12:19:39

@ErrOr: az hogy neked bejött, nem jelenti hogy evidencia.
tévhit ez a sokszor sokat dolog.
www.tesztoszteron.hu/eMag213_PopularIntermittentFastingStyles.php
ezt hirtelen találtam. olvastam olyan cikket is, amiben olyan kísérletről volt szó, hogy kémiai és biológiai folymaatokat néztek a sokszor keveset és a kevésszer többet összehasonlításban, és megdőlt az általad mantrázott dolog.
24órás böjt, tessék utánanézni.
ha egy izmot használnak, a szervezet nem baszogatja, ez számít, nem hogy hányszor eszel. a gi értékre kell figyelni, de az is csak az éhségérzet miatt.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.06.12. 12:27:06

@ErrOr: Valószínűleg odafigyeltél, hogy mit eszel, több zöldség, kevesebb cukor, stb. Vagy a mennyiséget korlátoztad be (az sokszor nem igazán hatásos). Vagy valami ilyesmi.

Szóval millió és egy oka lehet, hogy lefogytál (gratula érte), de valószínűleg nem a napi nyolcszori étkezés miatt.

ErrOr 2013.06.12. 12:50:45

@Siri Keeton: senki nem mondta, hogy 8x ettem. Napi 4-5 ször ettem összeségében 1200 kalóriát + 600 kalória, ha edzettem. A sok étkezés ahhoz kell, hogy ne legyen pl eléhezés. Bármilyen hülyén hangzik is, meki kajával is lehet fogyni, ha számolod a kalóriákat. Kikerült az üres szénhidrát(kóla csoki stb), viszont mennyiségileg volt, hogy alig bírtam megenni ami a tányéron van. A napi sok evés ahhoz kellett, hogy ne törjön rám az éhezés, és persze jobb anyagcserét is elősegítette.

ErrOr 2013.06.12. 12:53:40

@kellys: @kellys: kalóriaszámlálás jött be, és az kb evidencia.
Ha fogyókúrázik az ember, akkor sokszor kell KEVESET enni(főleg ha mozgás is van mellé), mert felborul(és így nem annyira gond a magas GI-ű kaja). Amit meg belinkeltél az a csaló nap után böjtről szól, előző nap bevitt 5-6000 kalóriát 5-6 étkezéssel, másnap semmit, röhögve kibírja a szervezet(mivel előző nap feltöltötte az energiaraktárakat). 36 óra, utána ugyanúgy kajál a következő csaló napig, ahol megint bevisz rengeteg kalóriát. Ha megnézed a heti bevitt energiamérleget, a vége az lesz, hogy fogyás van X deka. Különben nem csinálná.

kellys 2013.06.12. 13:02:15

@ErrOr:
nem, te arról beszéltél, hogy ha 1szer eszik egy nap, az nem olyan jó, mintha sokszor enne keveset. a kalóriamennyiség lehet az 1nél is és az 5nél is sok naponta, kevés, vagy ideális.
erre mondta, hogy a kettő egyenlő módon ideális, egyéni ízlés kérdése melyiket választod.
a linket meg kellett volna nézned rendesen...
A 24 órás böjt (Eat-Stop-Eat)
"Mondjuk egyik nap este 8-kor van az utolsó étkezésed és másnap este nyolckor eszel újra."
"Hátrányok: Nem sok van!"
azt a linket amiről ebszéltem hosszabb idő lenne előkotorni (ennyire nem izgat mit hiszel és mit olvasnak mások, hogy komolyabb energiát vigyek be cáfolatra), ahol edzők, dietetikusok és sportorvosok cáfolták a hiedelmet, hogy a solkszor kevésnek van bármilyen izomvédő hatása, vagy hogy az lenne az egyedüli üdvözító módszer. a végcélt persze a kalóriaegyensúly megbontása hozza el, ezt mindkettővel el lehet érni, csak nem kell azt mantrázni, hogy a sokszor keveset az egyedüli út, mert kurvára nem káros a napi 1 sem, komoly labormunkával mutatták ki.

ErrOr 2013.06.12. 13:18:34

@kellys: végigolvastam a linket, semmi újat nem mond. 1 hetes edzés periódus, végig fogyózva(kevesebb energiát visz be, mint amit elhasznál), utána vasárnap csaló nap 4-6 ezer kalóriával. Itt feltölti a szervezet szénhidrát raktárait, amit másnap használ a 24 órás éhezéshez. Hétfőn valószínűleg nem is edz(pihenőnap)

A sokszori evéses résznél meg félreértettem amit írt, mert azt hittem, hogy az a lényege, hogy ő fogyózik napi 1 kajával és marad felesleg. De mivel, mint kiderült nem fogyózik, akkor gondolom beviszi a szükséges kalóriamennyiséget. A kalória egyensúly rendben van, ott már csak a vércukor ingadozás a kérdés. Fogyózásnál amit írtam, az érvényes, kb az előírt fehérjemennyiség kétszeresét vittem be, hogy ne legyen gond az izomzattal.

kellys 2013.06.12. 13:30:13

@ErrOr:
nem olvastad végig. vagy rendesen :)
a 24 órás böjt nem csal csaló napok után alkalmazható, hanem full time-ban is heti 7 nap.
a warrior kajálás is ezen alapszik...
rengeteg cikk van a neten arról, hogy a sokszor keveset az egy mítosz.
amúgy ugyanúgy ahogy nálad sem mérvadó a tapasztalatod nálam se, de én így fogyok, fogytam mindig is. nem jojó, hanem izomtömegnövelés végett hízok, aztán szálkásítok.
78 kg 21 évesen, most ha lemegyek 90re, kisebb a csípőm, derekam mint 78 kgosan, valamivel nagyobb az izomtömegem :) mindig napi egyszer ettem, mert már 10 éve is baromságnak tartottam a sokszor keveset is, egyszerűen nem jött be. napi egyszer 1800-2000kcal 40% prot 40% ch 20% zsír. heti fogyás 1 környékén. izomvesztés minimális.
ha neked a sokszor keveset jön be smemi gáz, de nem az egyedüli, pusztán akaratpróbáló különbség van, ami kinél hogy csapódik le. én inkább egyszer eszem sokat, mint sokszor keveset. de hátránya az előbbinek nincs...

Sadist 2013.06.12. 13:31:26

@ErrOr: Undorító, hímsoviniszta, nőgyülölő rohadék vagy, aki szexuális tárgyként és keltetőgépként tekint a nőkre :)

ErrOr 2013.06.12. 13:46:57

@kellys: hát én ezt olvastam:
"Lakomázás/böjtölés (Feast/Fast)
Ezt a modellt már 8 éve alkalmazom, tulajdonképpen saját kútfőből kialakítva. Igazából nem volt a célja a böjtölés mélyebb kiaknázása, egyszerűen az történt, hogy míg élveztem a csaló napok előnyeit a zsírégetés és mentális felüdülés tekintetében, az emésztőrendszeri "csatatér" utána nem volt kellemes. A zabálás utáni napon nem csak, hogy többet jártam vécére, de fájt a hasam és küzdelem volt az evés újra. Én abból a régi iskolából jöttem, mely szerint azonnal vissza kell állni a megtervezett evésre, ha eltérsz tőle, csalsz. Esetemben ez egy tál zabpelyhet és számos tojást jelentett reggel mindjárt. Ha azonban a csaló napon toltam a tésztát, fagyit, sütiket és steak-et (igen, egyszerre), akkor másnap reggel a legutolsó dolog, amire vágytam, az evés volt!

Egy idő után kidobtam a testépítő dogmát és elkezdtem kitolni a következő étkezésem idejét, először egy pár órával, aztán még tovább. Végül egyáltalán nem ettem a csalás utáni napon. És az eredményeim még jobbak lettek!"

Itt igen erősen a csaló napokat említi. A te általad említett megoldásnál is ha beteszel 24 óra nem kajálást, és felváltva van böjt napod, akkor be kell vinned 3600-4000 kalóriát ami már csalásnak számít ugyebár.
Mivel én pihenőnapon csak 1200 kcal-t vittem be, ezért ha azt egyszerre ettem volna meg, akkor estére éhségérzet alakult volna ki. Azért sem hiszem, hogy nem volt edzés után turmix, mert ha 1800 kcal 40%-a fehérje (720 kcal=180 g fehérje), azt a szervezet nem tudja beépíteni(de jó is lenne).
és nem a napi 5 kajálással fogytam, hanem a -1100 kcal deficittel. A napi 5 kajálás az éhségérzet elkerüléséért kellett.
Összegezve te ugyanazzal fogytál, mint én(gondolom nem volt csaló napod).

ErrOr 2013.06.12. 13:51:02

@Sadist: Mindent le lehet egyszerűsíteni ennyire :D Én ezt úgy fogalmaznám meg, hogy hiába szajkózzák, nem vagyunk egyformák. Más opciói vannak a férfiaknak, mint a nőknek.

szellemkor 2013.06.12. 13:53:02

Nem értem mit kell csodálkozni. Ahol mindenki éhezik ott a dagi a menő, ahol mindenki dagadtra eszi magát ott meg a vékony.

kellys 2013.06.12. 14:02:17

@ErrOr: csak egyszer olvasnád végig a linket. el is jutnál az IDÉZETT RÉSZIG. direkt kiemeltem a címet...

direkt leírtam:
7nap, nem csalás utáni. eszem 1900-2000kcal délután 4 körül oszt annyi, másnap 4kor megint.
fehérje. kurvára nem érdekel mennyit épít be, nem azért eszem a fehérjét hogy beépítse, hanem mert az extra többlettel védem az izmaim, finom, és nem rakódik le szívesen mint a ch meg a zsír.
alapvetés hogy testsúly kilogrammonkáént a napi 2 a min. tudom, mélyen gyökerezik a hit, mint a vitamoniknál, hogy nem kell csak napi 30-50g fehérje (az az omg kategória :D).

ErrOr 2013.06.12. 14:21:34

@kellys: végigolvastam. de te nem érted, leírja. Napi 2000 kcal heti 14000 kcal bevitel. Ez fogyókúrás étrend. Ebből heti 2x alkalmazza a 24 órás böjtöt. -4000 kcal. Napi 2400 kcal lenne az ideális nekem az ülő munkához, most edzéssel nem számolok. Az heti 16800 kcal. Én bevittem edzés nélkül 8400-at, kb heti 1 kilót fogytam is. És nem sokat éheztem. Ha edzettem, azt hozzá ettem.
Azért megnéznék egy ilyen zabálást, 180 gramm fehérje az majdnem 80 dkg sült csirkemell. Mennyit eszel, ha építesz? :D

ErrOr 2013.06.12. 14:27:47

@ErrOr: -"de te nem érted, leírja." felesleges oda

kellys 2013.06.12. 14:28:36

@ErrOr: jogos, na azt a részt vedd ki.
amúgy alatta a warrior cucc, abban nincs ilyen. de ez ilyen hevenyészett link, lusta voltam előkaparni másikat ezt dobta a goggle elsőre.

fehérje. nem csak cicit eszem. van köret is, zöldség is, lenmag is. ezekben is van prot rendesen.

ui.: én sosem éhezem. abban a pillanatban hogy éhezem, tudom hogy szarul csinálok valamit...zaba egyszer akkor korog a gyomor, amúgy semmi. néha be kell iktatnom egy plusz kajabeviteles napot mert megszalad a mérleg heti 1.5-2-re. azt meg nem szeressük...

ErrOr 2013.06.12. 14:33:33

@kellys: gondoltam, hogy van köret, csak azért a csirkemellet választottam, mert a legnagyobb fehérjekoncentráció abban van. És abból is rengeteget kell enned, hát még ha kisebb koncentrációjú anyagot eszel. :)

kellys 2013.06.12. 14:37:51

pulykacsöcs meg csirkecsöcs az alap. erre jön ződség meg durum vagy barna rizs.
igen, rengeteget eszem. diéta alatt is :) ez a lényeg.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.06.14. 08:13:04

@ErrOr: Attól fogytál, hogy kidobtad az üres kalóriákat, és csökkentetted a bevitelt. Van egy csomó módszer, ahol napi kevésszeri étkezéssel lehet fogyni komoly éhezés nélkül, mivel nem az étkezések száma számít főleg.

De ha neked bejött a napi ötszöri kaja, akkor ne hagyd abba, eleve különbözőek vagyunk. Csak az nem igaz, hogy aki napi egyszer eszik, annak az étkezés gyakoriságán kéne változtatnia, ha hízik. Az üres kalóriák kidobása pl. önmagában csökkenti az eléhezést (mivel nem rángatja az inzulinszintet).
süti beállítások módosítása