Gondolkodtak már azon, vajon születésük után hogyan látnak minket gyermekeink? Eláruljuk: rosszul. 

Az újszülött kisbabák ugyanis fiziológiás távollátásban szenvednek. A babák már az anyaméhben elkezdik nyitogatni apró szemeiket, és hamar hozzászoknak a sötét-vöröses fényhez, ami odabenn körülveszi őket.

Aztán, amikor először kinyitják a szemüket idekinn, még a fény is bántja őket. Az első napokban keveset nézelődnek, s amikor nyitva is van szemük, inkább mintha a semmibe bámulnának. Ilyenkor még bármilyen szintű fókuszálás nehezükre esik, így – bár sokszor úgy tűnik, mintha – a szemünkbe nézve sem igazán azt teszik. Számukra minden homályos, alig vannak színek, s látótávolságuk alig 25 cm.

A későbbiek folyamán, agyacskájuk fejlődésével párhuzamosan látásuk is elképesztő mértékben javul, elkezdik megkülönböztetni a színeket, kedvüket lelik a színes, kontrasztos képek, s az emberi arcok nézegetésében.

Mivel azonban szemgolyójuk még aprócska, ezért távollátók: a távolabbi tárgyakat élesebben látják, mint a közelieket, ezekről ugyanis az összeszedődő sugarak a kis szemgolyó miatt nem a retinán (ideghártya), hanem valamivel mögötte találkoznak. Ahhoz, hogy a kép élesedjen, a szemnek alkalmazkodó mozgásokat kell végeznie. Nagyon sok kisbaba ezért bandzsít időnként, amikor például az ujjacskáit nézegeti. Ezt azonban hamar kinövik, 8-10 hónaposan már szinte ugyanúgy látnak, mint mi, felnőttek. Ha tehát gyermekünk egy éves kora után még mindig kancsalít, érdemes gyermek-szemész szakorvoshoz fordulni, aki néhány egyszerű vizsgálattal segíthet az ok kiderítésében.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Közkeletű vélekedés, hogy az asztmás betegeknek, főleg a gyerekeknek, egyáltalán nem ajánlott mozogni, sportolni, mivel a mozgással emelkedik a légzés erőssége és ez asztmát válthat ki. Az igazság az, hogy ma már biztonsággal állítható ennek az ellenkezője.

A testmozgás, ezen belül is kiemelten az aerob tartományban végzett sportok ugyanis éppen hogy erősítik az asztmás betegek tüdejét. Kutatások bizonyítják, hogy a rendszeresen sportoló betegek kevesebbszer lesznek rosszul, kevesebb gyógyszert kell használniuk és ritkábban maradnak távol az iskolától. Ezért azoknak a gyermekeknek, akik gyógyszeres terápia alatt állnak, mindenképpen javasolt a legtöbb mozgásforma még akkor is, ha fizikai terhelés által kiváltott asztmájuk van.

Számukra az olyan fizikai aktivitások, mint például a hosszú ideig tartó futás kerülendő, de vannak olyan sportok, amelyek kevésbé váltják ki az asztmát: séta, kerékpározás, úszás, röplabda, birkózás, labdarúgás, tenisz, torna. Ezek a sportok – a fentieken túlmenően – a szervezet általános erőnlétét is javítják, növelik az ellenállóképességet, és nem utolsósorban, hozzájárulnak a mentális egészség kialakításához is.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Egy átlagos felnőtt ember ereiben 5-6 liternyi vér kering. Vajon ez a vérmennyiség mennyi idő alatt áramlik át a szívünkön, ha tudjuk, hogy pulzusunk normál értéke 65-85 ütés/perc, azaz szívünk percenként ennyiszer húzódik össze és pumpál vért az ereinkbe?

Válasz: a test teljes vérmennyisége mindössze egy perc alatt átáramlik a szíven, és bejárja útját a kis-, illetve a nagy vérkörben. Míg a kisvérkörben a használt vér a tüdőkapillárisok és léghólyagocskák csomópontján újra megtelik oxigénnel, a nagyvérkörben ez az oxigéndús vér eláramlik szerveinkhez, szöveteinkhez, egészen a legparányibb sejtjeinkhez, ellátván azokat a működésükhöz elengedhetetlen molekulákkal.

Vajon mi történik akkor, ha a szív valamilyen okból kifolyólag nem képes ezt az egyébként elképesztő iramot tartani? Bizonyos ritmuszavarok, a szív anatómiai eltérései (fejlődési rendellenességei), vagy gyulladásos megbetegedése, de akár egy lezajlott infarktus után visszamaradó hegesedés okozta kamrafali mozgászavar is oda vezethetnek, hogy a szív teljesítménye akár jelentős mértékben romlik. Ilyenkor kamráiból nem képes a megfelelő ütemben továbbítani a pitvarokból beáramló vért, és ennek következtében a vérkör torlódása jön létre, ami jellegzetes tünetekhez vezethet.

Ilyen tünet például a nehézlégzés. Ilyenkor a kisvérkörből – tüdőből – nem tud visszaáramlani a vér a szívbe, emiatt ott felgyűlik, és a vékonyka tüdőkapillárisokon keresztül folyadék préselődik ki a tüdő szövetébe. Szintén tünet lehet a máj megnagyobbodása, vagy a nyelőcső alsó szakaszán vénás értágulatok, alszárak vizenyősödése. Ezek gyakorlatilag nem mások, mint az úgynevezett szívelégtelenség jelei.

Éppen ezért, ha bárkinél ezen tünetek jelentkeznek, az illetőnek mindenképpen javasolt egy alapos kardiológiai (szívgyógyászati) kivizsgálás, és természetesen, a minél kímélőbb életmód.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A címben szereplő kérdésre nyilván nincs pontos válasz, hiszen ahányan vagyunk, annyiféle testalkattal rendelkezünk, ráadásul ez kortól, aktuális egészségi állapottól és életmódtól függően is változhat. Egy átlagos, az emberek többségére jellemző érték azonban mégis megadható. Mennyi is ez?

A válasz: az emberi test tömegének körülbelül 35-40 százalékát izomszövet alkotja. Első hallásra talán kicsit soknak tűnhet ez a szám, de ha belegondolunk abba, hogy csupán az álláshoz, járáshoz, vagy egy szimpla karlendítéshez, sőt a nyeléshez, vagy szívünk örökös működéséhez is izomcsoportok tömegeit vesszük igénybe – akkor egy idő után már azon csodálkozunk, hogy-hogy nem több...

Izomszöveteinknek három fő típusa ismert: a harántcsíkolt izom, a simaizom, és a szívizom. Utóbbi egy annyira speciális szövetféleség, hogy csakis és kizárólag a szívünkben található, tkp. maga a szívünk az. Saját ingerképző- és ingervezető rendszerével válik lehetővé az a folyamatos, ritmusos összehúzódás és elernyedés, mely egy életen át biztosítja vérünk keringését, hozzájuttatva az oxigént és tápanyagokat a legapróbb sejtjeinkhez is.

A simaizmot elsősorban zsigereinkben lelhetjük fel, így például a nyelőcső alsó szakaszán, vagy a perisztaltikus mozgásért felelve, a belek falában. Ezek az izmok akarattól független mozgással bírnak, azaz, aktívan nem nagyon tudjuk működésüket befolyásolni.

A harmadik izomcsoport az úgynevezett harántcsíkolt-izomzat: ezek alkotják vázizmainkat, és többek közt jellemző rájuk, hogy működésüket – optimális esetben legalábbis – akaratunktól függően képesek vagyunk irányítani.

Ha valaki izomtömeget növel, jószerével ez utóbbi izomcsoportját képes növelni. Intenzív edzések következtében elérhetjük, hogy az egy-egy testtájunkon fellelhető vázizom-csoportok tömegesebbek, kidomborodóbbak legyenek. Az edzések megszűntével csak bizonyos idő elteltével kezdenek a nemrégiben felépített izmok leépülni, így van idő észbe kapni, és némi önsanyargatást követően ismét a régi formával büszkélkedni.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Egy átlagos embernek körülbelül 100-120.000 szál haja van a fején. Ez persze csak nagy átlag, mely sok mindentől, többek közt az hajszíntől is függ. Vajon kik dicsekedhetnek a legtöbb hajjal: a szőkék vagy a barnák, esetleg a vörösek?

Általánosságban igaz, hogy a nagyon világos hajjal rendelkezőknek a legtöbb a fejükön fellelhető hajhagymák száma. Őket követik a sötétebb hajúak, a sort végül a vörösek zárják.

Ebből a szempontból tehát a szőkék nyertek, ami még nem garancia arra, hogy nekik lenne a legdúsabb hajuk, hiszen azt nemcsak a hajszálak száma határozza meg, hanem az egyes hajszálak vastagsága is. Egy-egy emberi hajszál, durva megközelítéssel 0,05- 0,07 mm.

Az emberi testet borító szőrzetek közül hajunk növekszik a leggyorsabb ütemben: mintegy 1 centimétert havonta, ami nagyjából napi 0,33-0,35 mm-nek felel meg. Ez persze, nem egy állandó és végtelen folyamat. A hajszálak termeléséért felelős hajhagymáknak jól ismert ciklusa van, aminek révén az egyes hajszálak időről időre megújulnak: egy ideig szépen, gyorsan nőnek, aztán növekedésük lelassul, majd teljesen megáll. Végül az adott hajszál kihullik (ez normális esetben kb. napi 50-80 szál), és helyébe hamarosan új lép. Ennek a ciklusnak a hossza számos tényezőtől függ, éppen ezért gyakorlatilag egyénenként változik, de átlagosan kb. 6-8 évre tehető.

Vannak olyan életszakaszok, amikor ezek a ciklusok igencsak megborulnak. Ilyen például a terhesség. A várandósság hónapjaiban szinte minimálisra csökken az elhalt, kihulló hajszálak száma. Sok kismamának ilyenkor látványosan megdúsul a haja. Sajnos ez a szülést követő 4-6 hónapon belül kompenzálódik: akik addig alig tudták becsurizni rengetegnek tűnő hajukat, naponta marékszám szedik majd a fésűjükben ragadt élettelen szálakat. Emiatt azonban nem kell aggódni. Ez természetes jelenség, mely viszonylag hamar, pár hét alatt rendeződik.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.