Útikalauz anatómiába

Tévhit: Asztmás gyerek nem sportolhat

2013.07.22. 20:58

asztma-sport.jpg

Közkeletű vélekedés, hogy az asztmás betegeknek, főleg a gyerekeknek, egyáltalán nem ajánlott mozogni, sportolni, mivel a mozgással emelkedik a légzés erőssége és ez asztmát válthat ki. Az igazság az, hogy ma már biztonsággal állítható ennek az ellenkezője.

A testmozgás, ezen belül is kiemelten az aerob tartományban végzett sportok ugyanis éppen hogy erősítik az asztmás betegek tüdejét. Kutatások bizonyítják, hogy a rendszeresen sportoló betegek kevesebbszer lesznek rosszul, kevesebb gyógyszert kell használniuk és ritkábban maradnak távol az iskolától. Ezért azoknak a gyermekeknek, akik gyógyszeres terápia alatt állnak, mindenképpen javasolt a legtöbb mozgásforma még akkor is, ha fizikai terhelés által kiváltott asztmájuk van.

Számukra az olyan fizikai aktivitások, mint például a hosszú ideig tartó futás kerülendő, de vannak olyan sportok, amelyek kevésbé váltják ki az asztmát: séta, kerékpározás, úszás, röplabda, birkózás, labdarúgás, tenisz, torna. Ezek a sportok – a fentieken túlmenően – a szervezet általános erőnlétét is javítják, növelik az ellenállóképességet, és nem utolsósorban, hozzájárulnak a mentális egészség kialakításához is.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2013.07.23. 21:22:11

A posztoló biztos jól ért a biológiához, de a sportokhoz egész biztos, hogy nem.
A birkózás meg a kerékpározás totálisan különböznek abban, ahogy a légzésre hatnak.
A birkózás során nagyon intenzíven megerőltetjük magunkat, amit utána alaposan kilihegünk.
A kerékpározás, a kocogáshoz hasonlóan mérsékelten erőltető, de jellemzően sokáig tart.
Az egyik intenzív, a másik kitartó.
Melyik kell az asztmásnak?

Anatómus 2013.07.31. 02:52:44

A futás, kerékpározás, kocogás. De óvatosan, mert mindenhol az allergének kerülése a legfontosabb (a bírkózás a földön hempergés miatt talán kevéssé ajánlott). Én a futást sem venném ki belőle, ahogy a szakmai ajánlásból sem hiányzik.

anatomia 2013.08.22. 10:37:54

@Nűnű: @Anatómus: az, hogy kinek milyen sportág javasolható, és mit kell nagy ívben kerülnie, minden esetben személyre szabottan dől el, a kezelőorvos javaslatai alapján. Például, aki poratka-allergiában szenved, nem biztos, hogy alkalmas a „földön fetrengős” birkózásra, de javasolható számára a futás, az úszás, a lovaglás. A lószőr-allergiások pedig nyilván ne járjanak az istállónak még csak a közelében se. Az asztmásoknál sok esetben megfigyelhető az ún. terhelés-provokálta nehézlégzéses roham: ha ez rendszeresen előfordul, általában a futást sem javasolják, vagy max. sok pihenést beiktatva.
süti beállítások módosítása