A dohányzásról való leszokást segítő eszközök között a legtöbb vitát talán az elektromos cigaretta váltotta ki. 2006-os felbukkanása óta pro és kontra sok minden elhangzott ezzel kapcsolatban, de inkább csak abban egyeznek meg a szakértők, hogy foglalkozni kell vele, mert egyre többen tartják a cigarettapótlás leghatékonyabb eszközének.
Egyre többen jutnak el a felismerésig, hogy a cigarettával súlyos merényletet követnek el az egészségük ellen. Legjobb lenne, ha egyáltalán nem dohányoznánk, azonban szabadulni egy ilyen függőségtől nem könnyű, sokaknak nem megy segítség nélkül. Lassan tíz éve, hogy egy kínai cég kifejlesztette az elektromos cigarettát, amely aztán 2006-ban jelent meg az európai piacon is. Azoknak szánták, akik tisztában vannak a dohányzás ártalmaival, le is szeretnének szokni róla, de a függőségük eddig erősebbnek bizonyult az elhatározásuknál. Az ötletgazdák tisztában voltak azzal, hogy a dohányzók nemcsak a napi megszokott nikotinbevitelükhöz ragaszkodnak, hanem legalább ilyen nehezen mondanak le a cigarettához vagy a pipázáshoz kötődő rituáléról, beidegződött cselekvéssorról is. Az e-cigi ezért nemcsak a nikotint pótolhatja (ezt a leszokást segítő egyéb segédeszközök, a rágógumik, nikotintapaszok is tudják), hanem formájával, működési módjával, a füstölés imitálásával is segíti a dohányfüst szerelmeseinek illúzióját. Egy kis akkumulátor működteti a benne lévő „kazánt”, a fűtőelemet, amely a patronban vagy utántölthető tartályban lévő nikotintartalmú folyadékot felmelegíti, párologtatja, és a kis készülék megszívásakor meleg, füstszerű párát bocsát ki. A folyadékok sokfélék lehetnek a nikotintartalmuk, vagyis az erősségük illetve az ízesítésük szerint, akár fokozatosan csökkenthető is a dózis, egészen a teljesen nikotinmentes változatig is. Az utántöltő oldat aromája, illata lehet csupán dohányízű, de sokféle csokoládé-, vanília-, menta-, karamell-, gyümölcsízűt és kombinált, egészen rafinált illatút is kevertek belőle. A cigaretta méretű, formájú, patronos e-cigi végében kis égő is „felparázslik” a szíváskor, a nagyobb, szivar- vagy tollalakú változatoknál felhagytak ezzel, helyette oldalt, kis kék vagy fehér égőcske jelzi a működésre kész állapotot.
Miért jó?
Az elektromos cigaretták pártolói szerint a készülék hasznos szerepet játszhat a dohányzásról való leszokásban. A legfontosabb előnye, hogy a működése közben nem történik valódi égés. Így aztán úgy pótolja a cigarettázás élményét és valamennyire a nikotinbevitelt is, hogy közben elkerülhetőek azok az égéstermékek, a szénmonoxid, a kátrány, a korom, a füst, a dohány- és papírhamu stb., amelyek a hagyományos cigaretta, szivar, pipa égésekor felszabadulnak. Márpedig a dohányzás ártalmai között ezek első helyen szerepelnek, mint a füstimádók egészségére legkárosabb anyagok. Ha nincs égés, nincs füst (a kibocsátott bodor „füstkarikák” illatos párák csupán) így az e-cigikre nem vonatkoznak a dohányzási tilalmak sem, akár vendéglátóhelyen, vonaton is szívhatók. Használhatók lelkiismeretfurdalás nélkül, hiszen a cigarettázók családtagjai vagy a környezetében élő nem dohányzók az e-cigiző közelében nem kényszerülnek passzív dohányzásra. A használók tapasztalatai szerint a dohányzás legkellemetlenebb velejárói, például a reggeli köhögésrohamok is elmaradnak az e-cigi használatakor. Még azoknak az asztmás és COPD-s betegeknek a légzésfunkciója is javult, akik ugyan képtelenek voltak első körben teljesen leszokni a dohányzásról a betegségük diagnosztizálásakor, de legalább áttértek az e-cigire helyette. Nem ivódik bele a lakás falaiba, függönyeibe az avas füst, eltűnik a rossz szájszag és kifehérednek a sárga fogak, ujjak is. A készülék ára hamar megtérül, a használata ugyanis jóval olcsóbb, mint a hagyományos cigarettázás.
Miért nem jó?
A legtöbbször az a kifogás hangzik el, hogy az e-cigi nem eléggé ismert, az egészségre tett hatásával a kutatók máig nincsenek megnyugtatóan tisztában, kevés igazán átfogó, mindenre kiterjedő kutatás zajlott ezzel kapcsolatban. A másik, gyakori érv ellene, hogy az e-cigikben használt oldatok legnagyobb része nikotint is tartalmaz, így ez a méreganyag - ráadásul ellenőrizetlen mértékben - az e-cigin keresztül is károsíthatja a használója szervezetét. Azt is kifogásolják, hogy az oldat egyéb összetevői sem kellően ismertek, nem lehet tudni, hogy az aromák, az illatosító és a tartósító adalékanyagok között nincsenek-e egészségre ártalmasak.
Az e-cigit ellenző szervezetek szóvá teszik azt is, hogy ez a cigipótlék túl „menő” a fiatalok körében: különösen az édes ízesítésű oldatok váltak a tinédzserek kedvenceivé. Nyilván az is növeli az eszköz népszerűségét, hogy könnyebben hozzá tudnak jutni, és több helyen használhatják még fiatalkorúként is, mint a cigarettát. A szakértők egy része aggódik amiatt is, hogy az e-cigaretta előnyei mintegy idealizálhatják a dohányzást a fiatalok szemében, és miután ezáltal már nagyon fiatalon szinte észrevétlenül rászoknak a nikotinra, később e függőség elvezeti őket a hagyományos cigarettázáshoz is.
Legutóbb pedig amerikai kutatók egy megdöbbentően új probléma miatt fogalmazták meg aggodalmaikat. A Kalifornia Egyetem kutatói kimutatták, hogy az e-cigaretták megnehezítik a legveszélyesebb baktériumok elleni védekezést: egyrészt a kibocsátott párájuk még jobban megerősíti, a védekezőképességét aktivizálva mintegy megedzi az amúgy is nehezen kezelhető antibiotikum-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) szuperbaktériumokat, másrészt rontják a szervezet védekezőképességét is ellenük.
Jelenleg is tart a vita az e-cigi biztonságos voltával és a leszokást segítő hatékonyságával kapcsolatban. A szakemberek – akiknek a dolgát nyilván nehezíti a témában érdekelt lobbik harca is - egyelőre azon az állásponton vannak, hogy jelenleg még nincs elegendő tudományos bizonyíték sem az ellenző, sem a pártoló vélemények alátámasztására.
Természetesen az a legjobb, ha annyira sikerül megszabadulni a nikotinfüggőség minden formájától, hogy pótszerre sem lesz tovább szüksége – ez a siker az Ön számára egyben az e-cigivel kapcsolatos világméretű, de meglehetősen meddő vitát is okafogyottá tehetné.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.