Az alvás egyike a legnehezebben vizsgálható élettani működéseknek, ezért az álmok szimbolikáját kifejezetten óvatosan kell kezelni, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőlük az emberre nézve, inkább mindenkinek érdemes inkább a saját álmaihoz való viszonyával foglalkoznia.

Az alvásnak, álomnak, illetve az egyéb módosult tudatállapotoknak a legtöbb emberi kultúrában kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Kíváncsiság is övezi őket, de néhány kultúrában úgy tartják, hogy az álmok részei az emberi megismerésnek. Ezekben a kultúrákban az álmok (és a módosult tudatállapotok) eszközök, amelyek lehetőséget teremtenek többek között a tér legyőzésére, de legfőképpen az álmokon keresztül kifürkészhető számos hétköznapi jelentőséggel bíró dolog (például a jövő, a szerencse, egy esemény kimenetele).

Az álmok jelentését és hétköznapokra való hatását számtalan különböző hiedelem, babona övezte az európai kultúrákban is, és az álmoskönyvek még manapság is népszerű olvasmánynak számítanak. A furcsa éjszakai viselkedésekkel járó alvászavarokat (vagyis a paraszomniákat), valamint a rémálmokat transzcendens világok hatásának tulajdonították (incubus=éjjel, alvás közben ördög által való megszállottság), és nem tulajdonítottak nekik orvosi jelentőséget (szemben az inszomniával, amelyet a legrégebbi orvosi iratok is betegségként kezelnek).

A fordulat, vagyis az álom, az álmodás medikalizálása elsősorban Sigmund Freudhoz köthető: ő orvosi keretben értelmezte és egyben feje tetejére állította mindazt, amit az európai kultúrkör az álmodásról gondolt. Eszerint az álmok nem a világ megismerhetetlen területeit mutatják meg, hanem saját énünk tudattalan – és így direkt módon saját magunk számára megismerhetetlen – szeletét, és egyben kóros lelki folyamatainkat is megjeleníthetik, így az álmok hatékonyan felhasználhatóak a gyógyítási folyamatban is.

De mit is gondol minderről a mai tudomány? Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy az alvás és azon belül is az álmodás a legnehezebben vizsgálható élettani működések közé tartozik, és nagyon sok tisztázatlan területe van. A feltárt területeket ráadásul újra és újra át kell értelmezni, hiszen folyamatosan új kutatási eredmények születnek.

Az álmodásról jelenleg azt tudjuk, hogy döntően (de nem kizárólagosan) REM fázisban jelentkezik. A REM fázis sok szempontból eltér az alvás többi szakaszától: ebben a szakaszban az izomrendszer és a tudatos jelenlét teljesen kikapcsolódik (élő szervezetben a legalacsonyabb izomtónus REM fázisban mérhető), emellett pedig az agy és a vegetatív idegrendszer nagyon aktívan működik. A REM-nek és az álmodásnak számos pszichés funkciót tulajdonítanak, ezeket számos adat támasztja alá, azonban bizonyító erejű modellek nincsenek. Jelenlegi vélekedéseink szerint a REM jelentős (de nem egyedüli) szerepet játszik az információk tárolásában, strukturálásában, a fontos és a nem fontos információk elválasztásában (azaz a memóriakonszolidációban), stb. Mindezek mellett feltételezhetően fontos szerepet játszik többek között a stresszel és általában a negatív érzelmekkel való megbirkózásban, a motivációban, a tanulásban. Nem véletlen tehát, hogy az álmok kapcsolatba hozhatók bizonyos lelki zavarokkal.

Az álmok és a rémálmok tünetként való értelmezése hosszú múltra tekint vissza. A rémálmok egy része egyértelműen kapcsolatba hozható a gyásszal, lelki traumákkal és a poszttraumás stressz zavarral (ezekben az esetekben poszttraumás rémálomnak nevezzük), a krónikus stresszel, depresszióval és negatív érzelmekkel. Egyes, még megerősítésre szoruló kutatások szerint a nyomasztó álmok, rémálmok gyakoriságának megnövekedése előre jelezheti egyes pszichés zavarok kialakulását. Dr. Purebl György és munkatársai saját vizsgálatai szerint például elképzelhető lehet az is, hogyha a nyomasztó álmok gyakorisága a gyászfolyamat során egy idő után nemhogy csökken, de nő, akkor az előre jelezheti valamilyen, a gyász kapcsán kialakuló mentális zavar kockázatát (pl. depresszió, szorongásos zavarok). Nyomasztó álmok, rémálmok ugyanakkor gyakran megjelennek stressz, negatív érzelmek és lelki zavarok nélkül is – ezekben az esetekben a rémálom nem tünet, hanem maga a probléma, ilyenkor idiopátiás rémálmokról beszélünk.

Mi a teendő tehát, ha valaki gyakori rémálmokról panaszkodik, esetleg arról is beszámol, hogy ezek az álmok rendszeresen fel is ébresztik, emiatt fáradt, kialvatlan?

Első lépésként fontos, hogy tisztázzuk, valóban rémálomzavarról van-e szó. Vannak betegek, akik rémálomzavar miatt kérnek segítséget, és beszámolnak arról, hogy ordítva, zaklatottan ébrednek fel az éjszaka közepén (valójában inkább az alvás első felében), álomtartalomról azonban nem tudnak beszámolni. Ezt a paraszomniás jelenséget alvási rémület zavarnak hívjuk, és a rémálomtól nemcsak az álmodás hiánya, hanem az is elkülöníti, hogy a jelenség nem a REM fázisban jelentkezik.

A valódi – néha rendkívül vizuális, képszerű tartalommal jellemezhető – rémálmok REM fázisban jelentkeznek, és bár jelentős klinikai szenvedést okoznak, nem mindig ébresztik fel a beteget. Ezekben az esetekben az első lépés a poszttraumás rémálmok kizárása – vagyis a beteget szűrni kell a depresszió és a poszttraumás stressz zavar tüneteire, illetve fel kell tárni, nem történt-e olyan esemény az elmúlt időszakban, ami súlyos pszichológiai stresszt vagy veszteséget jelent a személy számára. Amennyiben feltárható ilyen, a kezelést erre koncentrálva kell elkezdeni. Ugyanakkor nem kerülhető el az alvással való direkt foglalkozás, ami szigorú alváshigiénés rend kialakítását jelenti.

Amennyiben a (valódi) rémálmok pszichés háttérproblémák nélkül jelentkeznek, érdemes megkérdezni, nem szed-e a beteg valamilyen, a nyomasztó álmok gyakoriságát potenciálisan növelő gyógyszert. Amennyiben ez is kizárható, valóban idiopátiás rémálmokról beszélhetünk, és elkezdhetjük ezek célzott kezelését. Ebben az esetben is szigorú cirkadián ritmus kiépítésére, rendszerességre, az alváshigiénés szabályok maximalizálására törekszünk, ez azonban sokszor kevés. Alkalmazhatunk relaxációt, de ennek elsődleges szerepe az anticipált szorongás (a beteg napról napra jobban fél az éjszakáktól) testi tüneteinek csökkentésében van.

Igazán szellemes módszer az álmok feletti kontroll megszerzése, ami első hallásra nagyon misztikusan hangzik, pedig nagyon egyszerű dologról van szó: megtanuljuk, hogy képesek legyünk elalvás előtt elképzelni és eltervezni, hogy mit álmodjunk. Döntsük el, mit szeretnénk aznap éjjel álmodni, és képzeljük el ezt minél plasztikusabban, részletesebben. Amennyiben ezt rendszeresen megtesszük, egy idő után fokozatosan egyre inkább uralmunk alá tudjuk hajtani álmainkat.

Hogyan működhet ez? – tehetjük fel a kérdést. A válasz egy, talán mindenki által tapasztalt jelenség segítségével adható meg: a lucid álmodással. A lucid álmodás azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk és álmunkat irányítani tudjuk. Ez a legtöbb emberrel egyszer-egyszer véletlen eseményként történik meg, azonban a fenti módszerrel (az álmok előre eltervezésével és végiggondolásával) gyakorisága fokozható.

Elmondanak-e valamit az álmok a testi betegségekről? Egy 2004-es vizsgálatban kardiológiai betegek álmait elemezték, és azt találták, a betegek gyakran álmodnak halálról és elválásról. Ez önmagában érthető is lehet, hiszen az emberek gyakran álmodnak arról, ami foglalkoztatja őket – márpedig egy kardiológiai betegség a legtöbb embert elgondolkoztat. Az álom és a testi betegségek kapcsolata egy újabb izgalmas, feltáratlan tudományterület lehet.

És mi a helyzet a freudi álomfejtéssel? Kevés tudományos adattal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy énünk milyen rejtett oldalairól árulkodnak álmaink, azt azonban elmondhatjuk, hogy az álmok szimbolikáját nagyon óvatosan kell kezelni, és nem szabad  messzemenő következtetéseket levonni. Mindig a saját álomhoz való viszonnyal érdemes foglalkozni: mely álmok igazán ijesztőek, melyekkel kapcsolatban érzi a személy rosszul magát, mely álmok milyen élményeket és gondolatokat mozgatnak meg. A saját álmára adott reakció sokkal fontosabb, mint maga az álomtartalom.

Dr. Purebl György, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet munkatársának több cikkének összefoglalásaként készült az írás.

(szerző: Mezei Ágnes, forrás: gerinces.hu)

Bár a homeopátia már több mint kétszáz éves, nem csitul a vita körülötte. Az orvosok többsége egyszerű placebóhatásnak tartja a „hasonlósági elv” alapján működő gyógymód eredményeit, ugyanakkor a szakmabeliek között is vannak feltétlen hívei, művelői.

Az alternatív gyógymódok között az egyik legkülönösebb a homeopátia, amelynek alapelveit 1796-ban dr. Samuel Hahnemann, egy német orvos-gyógyszerész fektette le. Legfontosabb jellemzője a „hasonlót a hasonlóval gyógyítani” (Similia similibus curentur) alapelv, vagyis, hogy olyan hatóanyagokat alkalmaz, amely egészségeseken a betegség tüneteihez hasonló tüneteket váltanak ki, mert az elmélet szerint kis adagban ugyanezek a szerek gyógyítják ezeket a betegségeket. A homeopátiás szereket az egészségeseken végzett gyógyszervizsgálat alapján, a gyógyszer- és a betegségkép hasonlóságaira alapozva választják ki. Ezek előállítási módja, az ún. potencírozás tér el a legnagyobb mértékben a hagyományos orvostudomány módszereitől. A homeopátia egyik legfőbb pozitívumának azt tartják, hogy a homeopata orvos a betegben a teljes embert, testi-lelki történéseit egységben látja és aszerint alakítja ki a egyénre szabott kezelési tervet.

Természetes anyagok, nagyfokú hígítás

A homeopátiás szerek természetes alapanyagokból készülnek. Ezek legtöbbször gyógynövények, mint például a  bíbor kasvirág vagy a kamilla, körömvirág, sisakvirág, hegyi árnika, vadjázmin és sok más. Sok ásványi eredetű anyagot is használnak, vasat, aranyat, kovavasat, magnéziumot, kalciumot, stb. A szereknek jóval kisebb része származik állati eredetű hatóanyagból, például ilyen a kígyó-, pók és méhméreg, a tintahal festékanyaga.

Ezek az anyagok eredeti állapotukban erős hatásúak, sőt mérgezőek is lehetnek, ezért a következő lépés(sorozat) a hígítás. A kiinduló, ún. törzsanyagot először semleges oldószerrel (többnyire vízzel, alkohollal vagy cukoroldattal) tízszeresére hígítják, majd újra meg újra megismétlik ezt az arányú hígítást, egészen addig, amíg az extrém, akár milliószoros hígítású szerben már gyakorlatilag kimutathatatlan az eredeti törzsanyagnak akár a legkisebb molekulája is. A módszer bírálói szerint ilyen hígítású, hatóanyagtól mentes szerekkel végzett kezelésnek valószínűtlen a farmakológiai hatása, sőt, alkalmazásuk tudományos elveket sért. A homeopátia alapítója, Hahneman és követői azonban állítják, hogy a homeopátiás szerek annál hatásosabbak, minél nagyobb a hígítás. A hígítást az ún. potenciálással együtt végzik: a folyadékokat két hígítás között rázással, a szilárd anyagokat dörzsöléssel „dinamizálják”, egészen addig, míg - a potenciálás kiindulási elve szerint legalábbis – a toxikus hatás megszűnik, sőt, gyógyító erővé fordul át, amely serkenti a szervezet öngyógyító erőit. A helyes potenciájú szer megválasztása nagyon fontos: általában ha egy panasz tisztán testi eredetű, heveny jellegű, akkor harminc alatti hatékonyságú készítményt választanak, ha pedig lelki eredetűnek minősítik, vagy idült betegségnek számít, akkor magasabb hatékonyságú szert alkalmaznak. A homeopátiás szerek lehetnek egy komponensűek és több anyagból készült komplexek is.

Hasonlósági szabály

Az nem tűnik valószínűnek, hogy a magyar néphagyományba a homeopátiából került volna bele a "kutyaharapást szőrével" mondás, bár az alapelvére, a hasonlósági szabályra jól illik. A gyógymód az elnevezését is erről kapta, a görög homoíon, vagyis 'hasonló', és a pathosz, 'szenvedés' szavak összetételéből. Rövidítéséből régen Magyarországon sokáig hasonszenvi gyógymódnak is nevezték a  homeopátiát.

A homeopátia alapvetően éppen a hasonlósági elvben tér el leginkább a hagyományos, allopátiásnak nevezett orvoslástól, hiszen ez utóbbiban többnyire éppen a tünetekkel ellentétes hatású gyógyszereket használnak. Egyszerű példával élve: a hagyományos orvoslás szakemberei hasmenésre hasfogó szert alkalmaznak, nem emésztésserkentőt, míg a homeopátiás gyógyítók olyan szert ajánlanak, amely egészséges emberekben hasmenést váltana ki. Ezt az ellentmondást a homeopátia hívei úgy magyarázzák, hogy a homeopátia nem a tüneteket kezeli, hanem a szervezet természetes öngyógyító és önszabályozó mechanizmusainak működését támogatja, és a testi-lelki egyensúly visszaállítására törekszik.

Legfeljebb placebóhatást feltételeznek

Kétszáz éve folyik a vita a homeopátia körül. Legutóbb, néhány hónappal ezelőtt az ausztrál Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) mért csapást a homeopátia rendszerére. Különböző jellegű, összesen 68-féle betegséggel kapcsolatban elemezte ugyanis a homeopátiás szerek, gyógymód hatékonyságát, és jelentésben foglalta össze: nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a homeopátia bármelyik esetében hatékony lenne. A betegségek között volt sok más mellett az asztma, az ízületi gyulladás, az alvászavar, a felső légúti fertőzés, az ekcéma, a kolera, a krónikus kimerültség, az égési sérülése, a malária és a heroinfüggőség, és egyik esetében sem igazolódott a feltételezhető  placebóhatáson kívül semmilyen más, tudományosan leírható, igazolható, bizonyítékokkal alátámasztott, megismételhető hatásmechanizmus. Tudományos bizonyítékok híján és az aktív hatóanyag nélküli szerek használata miatt nem tekintik tudománynak a homeopátiát, legfeljebb placebóterápiának minősítik. A tudósok régóta úgy vélik - ez az ausztrál jelentés is megerősítette azt az álláspontot - , hogy a placebóhatás az egyetlen magyarázat arra, hogy miért tapasztalhatnak minden józan, tudományos érv ellenére mégis jobbulást a homeopátiás szerekkel való kezelés eredményeképpen. A homeopaták ezzel szemben felvetik, hogy a placebóhatás nem magyarázza az állatgyógyászatban elért eredményeket. Ők módszerüket ingerterápiának tekintik, amely a szervezet öngyógyító képességére épít.

A legnépszerűbb alternatívák közé tartozik

Mindennek ellenére kétszáz éve dívik a homeopátia, sőt, máig ez az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott kiegészítő gyógymód. Ennek oka annak idején, kétszáz éve az lehetett, hogy a korabeli radikális orvoslási módszerekkel (érvágás, hashajtás, hánytatás, stb.) szemben a homeopátia hívei nem alkalmaztak erős hatóanyagokat, az olykor szinte brutális gyógymódokat, hanem figyeltek a betegre, meghallgatták, megbeszélték vele az étrendi, egyéb javallataikat, vagyis több teret adtak a természetes gyógyulásnak. Máig ez ,a humánusabb bánásmód, az odafigyelés, a betegember testének-lelkének egységként való kezelése, az orvos és a beteg emberibb kapcsolata, a szervezet öngyógyító képességében vetett bizalom lehet a homeopátia legvonzóbb tulajdonsága. Annyi biztos, hogy teljesen nem lenne tanácsos még a legfanatikusabb homeopátia-hívőknek sem erre hagyatkozniuk: a már folyamatban lévő kezelést nem szabad homeopátiás kezeléssel felváltani, és orvoshoz kell fordulni, ha valamilyen problémára alkalmazott homeopátiás szer hatástalannak bizonyul.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A könnyekhez általában negatívumok kapcsolódnak: indulatok, bosszúság, bánat, gyász, de legalábbis kellemetlen irritáció. Pedig a könny élettanilag alig nélkülözhető, hiányát egészségünk sínyli meg.

A speciális összetételű folyadékot a szem környéki könnymirigyek termelik, a szemhéjak terítik el a szem felületén, folyamatos könnyfilmréteget képezve, a felesleg pedig a szemzugban lévő kis nyíláson át az orrüreg felé távozik. Többféle könny is van: az alap könny tartja nedvesen a szemünket, a reflexes könny valamilyen irritáló anyag (például hagyma) hatására termelődik, az érzelmi könny pedig pszichés hatások következtében jön létre. Naponta 2-3 ml alapkönny termelődik, a reflexes vagy érzelmi hatásra kiváltott könnytermelés pedig ennek a sokszorosa lehet, ami már könnycseppek formájában hagyja el a szemet.

Az összetett feladatnak megfelelő összetétel

A könny fő feladata a szaruhártya nedvesen tartása, ellátása oxigénnel, tápanyagokkal, az optikailag sima törőfelszín biztosítása, az esetleg a szembe jutó idegen testek eltávolítása és a kórokozók elleni védelem.  A legkülső, olajos könnyréteget a szemhéj szélében lévő Meibom mirigyek termelik, ez gondoskodik a súrlódás csökkentéséről és akadályozza a vizes réteg elpárolgását. A középső, vizes réteg a legvastagabb, ez tartja nedvesen és látja el a benne oldott tápanyagokkal a szemet. Közvetlenül a szem felszínén a vizes réteg tapadását, egyenletes eloszlatását segíti a vékony nyákos réteg.

Könnyek árja

A folyamatosan termelődő könnyfilm nélkülözhetetlen a szem normális működéséhez. De mi a helyzet a sírással? A ránk törő sírás sem a természet kellemetlenkedése csupán, fontos szerepe lehet. Amikor fizikai vagy vegyi inger váltja ki, például a hagyma illóolaja, vagy egy szembe kerülő parányi rovar, akkor a szem védelmét, az idegen anyag mielőbbi semlegesítését, eltávolítását szolgálja. Azt a helyzetet is mindenki ismeri, amikor valami nehezen elviselhető feszültség, pszichés trauma, heves érzelem váltja ki a sírást. Visszafojtani nem nagyon lehet, de nem is érdemes, mivel ilyenkor a  sírás a leghatékonyabb feszültségoldás. Annál is inkább, mert a kutatások szerint ilyenkor nem a szokásos a könny összetétele, hanem az agyban termelődő ún. stresszhormonokat is tartalmaz, amelyek kiürülése befolyással van az érzelmi állapotra is, megnyugvást hoz. Ezért baj (és a mélyülő depresszió egyik jele), ha valaki nem képes sírással könnyíteni magán. A síráskor termelődő könny egy része a szokásos úton az orrjáratba ürül, ott nyáktermelődést vált ki. A szem kivörösödéséért a hajszálerek vérbősége felelős.

Könny, az élet vize?

Egy történeti érdekesség is kapcsolódik a könnyekhez: eszerint a szlávok ősei között szokás volt, hogy az asszonyok összegyűjtötték a  könnyeiket, és rózsavízzel keverve sebek gyógyítására használták. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy sok évszázaddal ezelőtt is tudták már, hogy  a könny fertőtlenítő anyagokat tartalmaz, és a benne lévő nyák elősegíti a  sebgyógyulást. A népmesékben nemegyszer kapcsolódik csodás fordulat a könnyhöz: gyönggyé, kinccsé válik, vagy másutt az élet vizeként néhány cseppje életre kelti a holtat.

Síró nő: csak semmi szex!

A nők jóval gyakrabban sírnak. Tapasztalati tény, hogy a férfiak utálják, ha egy nő sír: talán éppen azért, mert hatással van rájuk, elgyengülnek tőle. Nem a síró nő látványa (a legszebb nőt is elcsúfítja a sírás), hanem a könny maga hat rájuk. Ez a hatás nem szexuális izgalom, sőt, éppen ellenkezőleg: egy izraeli kutatás szerint, ha a férfi annyira közel van a síró nőhöz, hogy be tudja lélegezni a könny páráját, akkor szervezetében csökken a tesztoszteron szintje és a szexuális izgalommal összefüggő neurális hálózatok aktivitása. (Ezt a hatást azonban csak az érzelem kiváltotta könny képes elérni, a reflexből fakadó sírás nem.) Amikor megkérték a férfiakat, hogy pontozzanak női fotókat, kiderült, hogy a valódi könnyek szagolgatása után a férfiak kevésbé találták szexuálisan vonzónak a nőket, mint amikor sóoldatot szagoltattak velük. A kutatók úgy vélték, a kémiai jelzéseket szállító könnyek evolúciós funkciója a szemben álló fél agressziójának csökkentése lehetett, vagy annak jelzése, hogy a szexuális közeledéshez nem megfelelő az időpont a nő számára.

Krokodilkönny szindróma

Vannak állatok, amelyek az átlagosnál bőségesebben termelnek könnyet. Ilyen például a krokodil is, aminek a könnye - nyilván a kiszáradástól védi a szemét a tűző napon - nagy cseppekben kezd termelődni, amikor az állat egy zsákmánnyal kimászik a partra és enni kezd. Embereknél krokodilkönny-szindrómának nevezik azt a betegséget, amikor az arcideg sérülése következtében a nyálmirigyeket ellátó idegrostok összekeverednek a könnymirigyekhez haladó rostokkal. Ilyenkor azokban a helyzetekben, amikor a nyáltermelődés megindul (például evéskor), a beteg könnyezni kezd.

Száraz szemek

A könnytermelés funkciózavara alakítja ki az ún. száraz szem szindrómát, ami egyre gyakrabban előforduló civilizációs betegség. Csökkenhet a könny egészének vagy egyik összetevőjének mennyisége, és adódhat zavar a szem mechanikai működésében, például a pislogás gyakoriságában vagy a könnyelvezetésben is. Más esetekben a körülmények igényelnék a több könnyet: például száraz, túlfűtött helyiség, szennyezett levegő, vagy pislogás nélküli koncentráció, és az is előfordul, hogy betegség okozza a tüneteket. A szemszárazság viszkető, égő érzést okoz, mintha homok vagy más idegen test került volna a szembe. Ha tartósan vagy visszatérően jelentkezik, szakorvoshoz kell fordulni vele, mielőtt súlyosabb gondokat okozna. Ma már sokféle „műkönny”, szemnedvesítő közül ajánlhat a szemész a panasz jellege és a kiváltó ok szerint.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A máj életfontosságú szerveink egyike, elképesztő munkát végez, tulajdonképpen egy jól felszerelt vegyi laboratóriumként működik. Sajnos a modern életforma keretei között jócskán visszaélünk a tűrőképességével. 

A has jobb oldalán, a bordák alatt elhelyezkedő máj az egyik legnagyobb szervünk, mintegy  másfél kilogramm súlyú, jellegzetes ék alakú, két nagy lebenyből áll. Sokrétű feladatköre van: meghatározó szerepet tölt be szervezetünk kiválasztó rendszerében, méregtelenítésében, a zsír-, fehérje- és szénhidrát-anyagcseréjében, energiaellátásában, a felesleg raktározásában. A máj veszi kezelésbe a szervezetbe jutott vegyi anyagokat, a gyógyszereket éppúgy, mint az alkoholt, a mérgeket, akár belélegzés útján, akár a táplálékkal együtt vagy más módon, például a véráramon keresztül kerültek a szervezetbe. Kiválasztja, felveszi a gyomor-bélrendszerből érkező anyagokból a hasznos tápanyagokat, kiszűri, lebontja, lehetőség szerint semlegesíti a káros anyagokat, hogy azok aztán az epével együtt a bélen vagy a véráramon keresztül a vesén át távozzanak a szervezetből. A máj vegykonyhájában választódik ki sok létfontosságú anyag, fehérjék, zsírok, szénhidrátok, és itt termelődik az epe, több véralvadási faktor és a szervezet által előállított koleszterin is. Ezt az összetett funkciót segíti, hogy a máj a tüdőhöz hasonlóan kettős vérellátással, különösen gazdag érhálózattal rendelkezik. A májba a vér egyrészt a  belek, másrészt a szív felől érkezik. A bélfalak apró hajszálereit az ún. portális véna gyűjti össze, vezeti a máj belső, szivacsos hálózatába, ahol a megemésztett tápanyagok és káros anyagok átalakulnak. A májból ezután a vér a májvénán keresztül távozik a szív felé.

A máj emlékezik

A modern életforma nem kedvez a máj egészségének, hiszen számtalan nehezen feldolgozható kihívás elé állítja a szervezet legfontosabb méregtelenítő szervét. A májat terhelik a tartósító, színező, ízesítő és egyéb adalékanyagokkal dúsított kényelmi ételek, a megszámlálhatatlan gyógyszer, a drogok, a kozmetikumokkal, tisztítószerekkel szervezetbe jutott kemikáliák, a mozgásszegény életmódhoz képest túlságosan bőséges zsírbevitel valamint a különösen pusztító alkoholfogyasztás – mindez előbb-utóbb a májsejtek funkciózavarához, elhalásához vezethet. Betegségek, például a kóros elhízás, a kezeletlen diabétesz és a krónikus hepatitis B vagy C vírusfertőzés is okozhatnak májkárosodást. A máj ezeket nem felejti el: a betegségek, az apróbb-nagyobb ártalmak nyomot hagynak rajta sejtelhalás, hegszövet, keményedés formájában. A károsodások hosszabb távon összeadódnak, csökkentik a működőképes májszövet mennyiségét. Ugyanakkor a máj sokáig semmivel nem jelzi a bajt, nem fáj, mivel nagyon kevés a fájdalomérző ideg benne, és a hihetetlen regenerálódó képessége révén  sokáig még akkor is működteti a funkcióit, amikor már a májszövet többsége visszafordíthatatlanul károsodott.

Könnyebb megelőzni, mint gyógyítani

A májbetegségekre jellemző, hogy sokkal könnyebb elkerülni mint gyógyítani azokat, bár ha időben felismerik, visszafordíthatók lehetnek. A májat óvja az alkohol és drogok kerülése, az inkább kevesebb, de jó minőségű, C- és E- vitaminokban dús, adalékanyagoktól és szennyeződéstől mentes friss élelmiszerek választása, a bőséges folyadékbevitel, a vegyszerekkel végzett munka közben a munkavédelmi szabályok betartása. A hepatitis B fertőzés ellen védőoltással lehet (és mindenképpen érdemes) védekezni, a hepatitis C esetében pedig a fertőzésveszélyes helyzetek, az alkalmi szex, a tetováló szalonok, a piercingek, a sterilizálatlan injekciós tű stb. kerülésével.

Rosszmájúak vagyunk?

Magyarországon súlyos a helyzet, a májkárosodás a szív és érrendszeri betegségek és a daganatos betegségek után a harmadik leggyakoribb halálozási ok. Bár az összes daganatos megbetegedésnek a májrákos esetek csak három százalékát teszik ki, a halálozási aránya kiemelkedően magas. A májbetegségek közül a májzsugorodás előfordulása Magyarországon drámaian magas, második helyen állunk vele Európában. Ennek oka nyilván nem az, hogy mi különösen haragtartó, dühödt nép lennénk (amely indulatok a kínaiak szerint megbetegítik a májat), sokkal inkább okolható a  mértéktelen alkoholfogyasztás. Ráadásul az elképesztő mennyiségben  fogyó szeszféle nagy része bögrecsárdából származik, pancsolt, ellenőrizetlen összetételű, rossz minőségű. Gyakoriak az egyéb (például munkahelyi) májkárosító tényezők, és súlyosbítja a helyzetet a hepatitis B és C fertőzések nagy száma is (mintegy 130 ezren lehetnek érintettek). A hepatitis C különösen alattomos: mielőtt kiderülne, képes a máj tömegének akár kétharmadát is elpusztítani. 

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Nem is gondolnánk, hogy amikor a reggeli tejeskávénkat isszuk, vagy kakaót adunk a gyereknek, akkor éppen állást foglalunk az utóbbi évek egyik legkiélezettebb vitájában, amelybe az evolúciós kérdésektől a globális környezetszennyezésen át a hormonokig minden bele lett keverve!

Mostanában az egészséggel foglalkozó internetes oldalak, közösségi portálok egyik legkedveltebb vitatémája a tej. Tudományosnak tűnő hírek, nagy leleplezések az egyik oldalon, ahol a tejfogyasztást okolják az elhízástól kezdve az emésztési gondokon át egészen a daganatos megbetegedésekig, és cáfolatok sora a másikon, nemcsak a tejtermelők, hanem dietetikusok és az orvosok részéről is, akik nagyon nem szeretnék, ha mindaz, amit az egészséges, kalciumban gazdag táplálkozás terén évtizedek alatt elértek, most füstbe menne a trendi hoaxok hatására. Nézzük az érveket és ellenérveket!

Emlősök és utódaik

A tejfogyasztást ellenzők visszatérő érve, hogy „ az emberen kívül egyetlen emlős sem issza meg más emlős tejét, és az elválasztás után, felnőttkorban semmilyen tejet nem tartalmaz a tápláléka". Túl azon, hogy ez egyszerűen nem igaz (gondoljunk csak az ember környezetében élő állatokra, vagy a fajok közti örökbe fogadásra), érvnek is elég gyenge, hiszen azért az ember ma már kicsit több, mint egy emlősállat, és az állatvilágból való kiemelkedését többek között épp annak köszönheti, amit másképp csinál, mint a többi emlős.  Ennél egy fokkal tudományosabbak azok az ellenérvek, melyek szerint a tej a növésben lévő állatkicsinyek speciális tápláléka, számukra megfelelő az összetétele, például többek között IGF, inzulinszerű növekedési hormont is tartalmaz, amely felnőttek számára már szükségtelen, sőt, káros. Az ezt hangoztatók nem veszik figyelembe, hogy az emberek étrendjében még jó néhány olyan táplálékot (magot, csírát, gyümölcsöt, ikrát, tojást, stb.) találhatunk, amely szintén egy életkezdő élőlény, növény vagy állat számára összeállított túlélőcsomag, tele a legegészségesebb tápanyagokkal, fehérjékkel, vitaminokkal, nyomelemekkel.

A szakértők szerint IGF növekedési hormont  valóban tartalmaz a tej, de ennek koncentrációja olyan csekély, hogy nincs az emberi szervezetre káros hatása. Tudjuk, hogy azok, akik gyermek- és fiatalkorukban megfelelő mennyiségben fogyasztottak tejet, tejterméket, erősebb testalkatúak lesznek, de nem dönthető el, hogy ez az IGF vagy egyszerűen az egészségesebb, fehérjében és kalciumban gazdagabb étrend hatása-e. A dietetikusok szerint a tejnek az az utolérhetetlen élettani értéke, hogy  az emberi szervezet ebből jut a legkönnyebben kalciumhoz, és ebben a könnyen és jól emészthető táplálékban a fehérje, a kalcium, a D-vitamin, a foszfor, a tejzsír és a tejcukor ideális arányban található meg együtt.

Méreg vagy étek?

A tejfogyasztás ellenzői érzékletes leírásokkal igyekeznek undort kelteni a tej iránt, mondván, hogy ez az állatok testnedve, amelyet szennyezett füvet legelő állatoktól, trágyával is teli, kórokozóktól hemzsegő üzemekben fejnek, és magában hordozza az állat minden lehetséges kórokozóját, a tébécé baktériumától a veszettségig, ha pedig az állatot ezek ellen kezelték, akkor a gyógyszer-származékokat. Ezzel szemben az állat-egészségügyi előírások, a tejtermelő nagyüzemek tisztasági követelményei  a fejéstől a csomagolásig rendkívül szigorúak, ráadásul világszerte közegészségügyi előírás a tej kötelező hőkezelése: nyers tej csak korlátozottan árusítható. A hőkezelésnek több fokozata van, ezek közül a különleges, legmagasabb hőfokon történő, ún. UHT- kezelésen átesett tejek nemcsak hónapokig eltarthatóak, de alaposan csírátlanítva is vannak, és egészségvédő, bioaktív anyagokat is tartalmaznak.

Okoz-e elhízást?

A tej ellen felmerült az a vád is, hogy elhízást okoz. Ez azonban nemcsak az elfogyasztott  tejtermék mennyiségétől, hanem annak zsírtartalmától is függ. A teljes tej, a zsírdús sajtok, a tejszín, a valódi, netán cukros tejszínhab nagyobb mennyiségben valóban nem fogyasztható büntetlenül. Ha azonban zsírszegény (1,5-ös) tejet, túrót, illetve kevésbé zsíros sajtokat illeszt az étrendjébe, az egy tápanyagokban gazdag,  energiát adó, akár fogyókúrás vagy szívvédő diéta alapja is lehet. 

Építi vagy rombolja a csontokat?

A tej legádázabb ellenzői szerint a tej kalciumtartalma nem érv a fogyasztása mellett, mivel szerintük többek közt épp a tejjel bevitt “savasító”, a “csontokat felemésztő” állati fehérje növeli meg a szervezet kalciumszükségletét. Helyette növényi eredetű kalciumbevitelt ajánlanak. Fontos kiemelni, hogy a tej savasító hatáséra nincs még tudományos bizonyíték, a dietetikusok többsége ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a tej összetétele, például laktóztartalma elősegíti a kalcium felszívódását, így ez a legjobb és a legkönnyebben elérhető kalciumforrás.  A zöldségekben lévő kalcium nehezebben szívódik fel, egyéb összetevői, például az oxalátsav akadályozzák ezt. Egyébként is, sokkal nehezebb biztosítani a szükséges kalciumbevitelt például a legtöbb kalciumot tartalmazó petrezselyemzöldjéből, sóskából, parajból, káposztafélékből, brokkoliból, hüvelyesekből. Márpedig különösen gyermek- és fiatalkorban gondoskodni kell a csontok erősítéséről, hiszen a csontsűrűség körülbelül 25 éves korban eléri a maximumát, és utána már el is indul a lassú csontvesztés. Minél erősebb fiatalon a csont, annál kevésbé fog bekövetkezni a csontritkulás.

Az is kedvelt érve a tejelleneseknek, hogy azokban a fejlett, nyugati országokban, ahol sok tejet isznak, gyakoribb a csontritkulás, mint azokban, ahol kisebb a tejfogyasztás. A szakértők szerint viszont nincs bizonyított ok-okozati összefüggés: a fejlett társadalmak polgárainak mozgáshiányos életmódja, „csontvesztő” szokásai (magas foszfortartalmú ételek, italok fogyasztása, dohányzás, alkohol) és nem utolsósorban az ott magasabb elérhető életkor lehet a csontritkulásos esetek nagyobb aránya mögött.

Civilizációs betegségek oka?

Nincs arra sem cáfolhatatlan bizonyíték, hogy a tejfogyasztás okozna vagy elősegítene olyan civilizációs betegségeket, mint a cukorbetegség, a szív- érrendszeri betegségek és a rák.  Sőt, kutatások kimutatták, hogy a tejtermékeket rendszeresen fogyasztók kevésbé vannak kitéve például a magas vérnyomás vagy a kettes típusú cukorbetegség  veszélyének. Egyes daganatos betegségek (például a vastagbélrák és az emlőrák) kockázatát kimutathatóan csökkenti a rendszeresen elfogyasztott, napi kb. félliternyi tej. Egyedül a prosztatarák esetében nem zárható ki még teljesen, hogy a napi 1,25 liternél több tej vagy annak megfelelő kalciumtartalmú tejtermék (pl. 140 gramm keménysajt) elfogyasztása növelheti a kockázatot. Nem találtak tudományosan alátámasztott kapcsolatot a tejivás és a cellulitos bőr, az akné kialakulása, az alvászavarok és a koncentrációs nehézségek között sem – hogy a legkülönbözőbb területeken előforduló felvetéseket említsük.

Minden életkorban előnyös

A táplálkozástudományi szakértők nem győzik hangsúlyozni a tej bizonyított előnyeit. Gazdag kalciumforrás, a csontok erősítője, a káliumtartalma csökkenti a vérnyomást, a benne lévő magnézium sokféle hatása között például szívizomerősítő, a szelén értisztító hatású,  csökkenti az érelmeszesedés és a rák kockázatát. Számos egészségvédő, bioaktív anyagot  tartalmaz. A tejfehérjék(kazein és savófehérje) immunerősítő hatásúak és hozzájárulnak az erek egészségéhez. A tejcukor a bélrendszerünkben élő, hasznos, a kórokozók elszaporodását akadályozó tejsavbaktériumok kizárólagos tápláléka. A tejzsírok bőven tartalmaznak omega-6 és omega-3 zsírsavakat és több, nagy fontosságú zsírban oldódó vitamint, így a növekedést serkentő, bőrregeneráló, a vérképződést segítő, antioxidáns hatású A-, E-, B2-, B5- és B12-vitamint. A tejzsír (vaj) öt összetevőjét (a linolsavat, a szfingomielint, a vajsavat, az éterlipideket, valamint a zsírban oldódó A-vitamint és elővitaminját, a Béta-karotint)hatékony rákellenes hatóanyagnak tartják.

Van, akiknek tényleg gondot okoz

Lehet, hogy a tej rossz hírét azok kezdték először költeni, akiknek emésztési vagy egyéb gondokat okozott. Leggyakoribb kellemetlenség (az európai lakosság 2–10 százalékát érinti) a tejcukor-érzékenység, a bélben lévő, cukorbontó (laktáz) enzimek hiánya, az úgynevezett laktóz intolerancia. A laktáztermelés (bár népcsoportonként és egyénenként is különböző mértékben) az életkor előrehaladtával egyébként is csökken. Az érintettek kis mennyiségű tej fogyasztását többnyire még jól tolerálják, akár észrevétlen is maradhat a laktáz hiánya, nagyobb mennyiség esetén azonban görcsöket, hasi fájdalmat, hasmenést, fejfájást tapasztalnak. Ez az állapot nem keverendő össze a tejallergiával, amikor az arra érzékenyekben a tehéntejben lévő fehérjék valamelyike, a laktalbumin vagy a kazein IgE típusú immunreakciót vált ki. A tejfehérje-intolerancia esetén bármilyen kis mennyiségű tej vagy tejtermék elfogyasztása után jelentkeznek a tünetek: hányinger, hányás, hasmenés, bőrkiütések, véres széklet, sőt, súlyos esetben akár anafilaxiás rohamot, gégeödémát is kiválthat. Tejfehérje-allergia esetén mindenféle tejtermék fogyasztása tilos.

Jelen állás szerint tehát - bár maga az orvosszakma is megosztott a kérdésben -, a tejjel szembeni ellenérvek többségét tudományos kutatások nem igazolják. Ez nem jelenti azt, hogy tejtermékek nélkül nem lehet változatos, egészséges az étrendünk. Annyi azonban feltétlenül javasolható, hogy aki lemond a tejfogyasztásról, annak tudatosan kell törekedni arra, hogy a tejben található tápanyagokat és vitaminokat megfelelő mennyiségben pótolja!

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.