Kiskorunkban gyakran hallhattuk: „Ne bandzsíts, mert úgy maradsz!”. A gyerekek előtt ne nagyon hangoztassuk, de a direkt bandzsítás normál körülmények közt semmiféle kóros következménnyel nem jár…
A szemgolyó mozgatása igen kifinomult és bonyolult művelet, működését 3 pár agyideg is szabályozza.
Talán nem újdonság, hogy testünk kétharmada víz. Az már kevésbé ismert, hogy a különböző szerveink igencsak eltérő mértékben tartalmazzák, sőt az életkor mellett a nem és az elhízottság mértéke is befolyásolja a mennyiségét.
Átlagon felüli víztartalma van például az agynak (70%) és a tüdőnek (90%), de a vérnek is több mint négyötöde víz. Nem meglepő, hogy csontjaink ennél jóval kevesebb, mindössze 22% vizet tartalmaznak, az már inkább, hogy a testzsír mindössze egytized részét teszi ki víz.
Elmondható, hogy születésünk pillanatától folyamatosan „száradunk ki”, hiszen míg újszülöttként kb. 78%, addig öregkorban alig 60% ez az érték. Sőt, idős, elhízott hölgyek esetében 50% alá is mehet.
Ez a víz persze nemcsak testnedveink (pl. vér, emésztőenzimek, nyál, stb.) egyik komponense, hanem jelen van minden egyes sejtünkben, és természetesen igen jelentős volument képvisel az úgynevezett szövetközti térben is.
A különböző terekben elhelyezkedő víz „mozgását” bonyolult kémiai rendszerek szabályozzák, de szinte minden esetben összefüggésben van a folyadéktérben lévő, oldott molekulák, ionok arányával. Ezek közül akármelyik térből történik folyadékvesztés, az minden esetben súlyos következményekkel járhat. Ezért is nagyon fontos betegségek, különösen hányás-hasmenés esetén a megfelelő folyadékpótlás.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.
Megfelelő mennyiségű ivóvízzel evés nélkül akár egy hónapig is ki lehet bírni. Zsírtartalékkal rendelkezők kivételesen előnyben! De vajon mennyi ideig bírjuk ki alvás nélkül?
A kevés alvás már pár nap alatt extrém személyiségzavarokat és pszichológiai változásokat produkálhat. Eddig a leghosszabb alvás nélkül kibírt idő 11 nap volt, melynek során az illető végig ébren maradt, de a vizsgálat végén már akadozott a nyelve, agresszív lett, hallucinált, és sokszor nem is emlékezett arra, mit csinál. Nem véletlen, hogy az alvásmegvonás kegyetlen módszerét rendszeresen alkalmazták(zák?) vallatáskor…
Átlagos nap a műtőben: a sebész feszült figyelemmel dolgozik, minden idegszálával a feltárt területre koncentrál. Egyszer csak valaki véletlenül leejt egy műszert. Az éles hangra az operáló orvos szervezetében felszabaduló hormonok elérik a pupilla tágasságát befolyásoló idegsejteket. Mi történik ezután?
A keletkező ingerület gyorsan tovaterjed, és a másodperc töredéke alatt bekövetkezik a válaszreakció: az izmok összehúzódnak, a pupilla tágassága megváltozik, a szem fókuszpontja máshová tevődik át. Az orvos által addig élesen figyelt részlet hirtelen elhomályosul, a műtéti terület „tisztánlátása” pedig zavart szenved. A következmények pedig súlyosak lehetnek…
Hasonló problémával küzdenek még például a finomműszerészek is, s habár az általuk végzett munka ritkábban jár súlyos következménnyel, azért jócskán megnehezíti mindennapjukat ez az egyszerű biológiai reakció.
Természetesen ennek a folyamatnak is megvan a maga evolúciós története: a stressz (ami abban az esetben természetesen sokkal inkább egy kardfogú tigris támadását jelentette) hatására felszabaduló hormon tette lehetővé többek között , hogy a menekülő ősember tisztábban lássa a távolabbi pontokat, s ezáltal gyorsabban, biztosabban meneküljön üldözője elől.
Alapesetben természetesen a fény mennyisége befolyásolja a pupilla nagyságát: kevés fény mellett a pupilla kitágul, s ezáltal több fény éri el a retinát. Erős fény esetén a pupilla összehúzódik, hogy csökkentse a szembe jutó fény mennyiségét.
Érdekes, hogy bár a két pupilla normális esetben azonos méretű és átmérőjük egyidejűleg változik, akár egészséges embernél is előfordulhat a két pupilla átmérőjének minimális különbözősége.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.
A magyar mondavilág táltosokat látott azokban az újszülöttekben, akik foggal a szájukban születtek. Vajon mennyire gyakori ez a jelenség, és egyáltalán normálisnak tekinthető-e?
Ritkán ugyan, de két-háromezer esetből egyszer előfordul, hogy a szülést követően az édesanya meglepődve észleli a gyermekének szájában megbúvó kis fogat, fogakat. Ezek - többnyire alsó metszőfogak - megfelelnek az egyébként 5-6 hónapos korban áttörő tejfogaknak, de korai megjelenésük miatt nem tudnak elég stabilan elhelyezkedni, ezért elég hamar eljön értük a Fogtündér.
Problémát egyrészt azért okozhat, mert a baba véletlenül félrenyelheti, másrészt pedig a fog korai elvesztése miatt kialakuló helyhiány révén megnehezülhet a későbbi, maradandó fogak előbújása. Nyilván akkor is fogorvosi segítségre van szükség, ha a fogak akadályozzák a szoptatást.
Talán kevesen tudják, de fogaink már jóval a megszületésünk előtt elkezdenek kialakulni, a folyamat már a megtermékenyítést követő 5-6. héten megindul. A magzat 9-12 hetes korában megjelennek azok a fogrügyek, melyekből a későbbiekben fogaink lesznek. A pár hónapos korban áttörő tejfogak felett pedig már jelen vannak a későbbi maradó fogak fejlődésére szolgáló csíratelepek.
Mindez megmagyarázza a születéskor jelenlevő fogak esetét: ennek hátterében ugyanis legtöbbször az édesanyák terhesség alatti betegsége, lázas állapota, fertőzése állhat, mely a fogrügyek fejlődésének időpontjában hatott, s így adottá vált a lehetőség a fogfejlődés folyamatának megzavarására.
Mondavilágunknál maradva, táltos nem válhatott abból a gyermekből, aki a hetedik életéve előtt elvesztette ezt a veleszületett fogacskát. Fentiekből következően, nem élhet túl sok táltos közöttünk… Legnagyobb esélyük táltossá válni talán a bantu gyermekeknek lenne, hiszen – bizonyos statisztikák szerint - náluk fordul elő leggyakrabban a veleszületett fogazat.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.
