Az emberi testben a két leggyakrabban tanyát verő féreg a simafejű és a horgasfejű galandféreg. Ezek az élősködők leggyakrabban a borsókás, azaz lárvát tartalmazó hús elfogyasztásával kerülnek be az emberi tápcsatornába. Miért veszélyes ez?

Túlélve a gyomor savas közegét, és az emésztőenzimek áradatát, a bélben kikelnek, feji végükkel a vékonybél falába akaszkodnak, és onnantól kezdve csak növekednek és növekednek. Jóformán egész testfelületükön keresztül képesek az emberi tápcsatornában előforduló tápanyagokat felvenni, s ez egy bizonyos méret elérése után igencsak megviseli a gazdatestet. Gondoljunk csak bele: a horgasfejű galandféreg 2-5, a simafejű azonban akár 3-8 méteres nagyságúra is megnőhet. Egy ekkora test jóllakatásához pedig igencsak sok táplálékra van szükség.

Míg a féreg szépen növöget a bélben, a fertőzött egyénnek bizonytalan tünetei kezdődhetnek: hasi diszkomfort, hatalmas étvágy mellett változatlan vagy éppen csökkenő testsúly, a has elődomborodása, a széklet megváltozása. Előbb utóbb hiánytünetek, pl. vérszegénység, vitaminhiány (hajhullás, száraz bőr, töredezett körmök) lépnek fel. A féreg akár 20 évig is elélhet a gazdatestben!

A diagnózishoz rendszerint több székletminta vizsgálata szükséges: a féregről időszakosan leváló, érett petéket tartalmazó ízek mikroszkóp alatt kimutathatók. Szerencsére ma már hatékony féregirtó szerek segítenek az élősködők kiirtásában.

Jóval ritkább, de talán még veszélyesebb a petével történő fertőződési forma: ilyenkor a peték a keringésbe jutnak, majd kitapadva az izomban, szemben vagy éppen az agyban lárvává alakul, betokozódik, és a borsókával megegyező állapot jön létre. Ennek a tünetei jellegzetesek, kezelésük rendszerint sebészi.

Hab a tortán, hogy vannak olyan extrém fogyókúrázók, akik készakarva nyelnek féreglárvákat, csak azért, hogy karcsúak maradhassanak. Az emberek sok butaságra képesek a szépségért…

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Az epilepsziás betegeknél eltérő gyakorisággal jelentkeznek rohamok, van aki gyakrabban éli át őket, mások ritkábban szenvednek tőlük. De előfordulnak olyan ritka esetek is, amikor valaki csak egyetlen egyszer él át rohamot életében.

Az epilepszia-betegség diagnózisához vezető út számtalan vizsgálattal van kikövezve, az egyszerű fizikális jelek értékelésétől megkezdve laborvizsgálatokon át egészen az EEG és képalkotó vizsgálatokig.

Az ebben a kórképben szenvedők jól tudják, hogy rohamaik (kinél milyen formában, a betegség típusától függően) bármikor jelentkezhetnek, emiatt általában gyógyszeres kezelésben részesülnek, illetve kerülniük kell minden olyan külső/belső környezeti tényezőt, amelyek a roham kialakulását provokálhatják. Ilyen többek közt a villódzó fény, az éhség, a kialvatlanság, és még sorolhatnánk.

Meglepő módon azonban vannak közöttünk olyanok, akik életük folyamán csak egyetlen alkalommal élik át ezeket a borzalmas másodperceket, perceket, és a roham lezajlása után soha többé nem jelentkezik náluk újra hasonló eset.

Bár ezeket az eseményeket is epilepsziás rohamnak nevezzük, valójában mégsem tekinthetők valódi epilepsziás tünetnek. Ilyenkor inkább a görcsroham kifejezést szoktuk használni. A görcsrohamot kiválthatja például lázas állapot (ilyen a kisgyermekek lázgörcse), anyagcsere-betegségek, alkoholistáknál az alkohol hirtelen elhagyása (ez sokszor igen jellegzetes megvonási tünet), de akár idegrendszeri kórokok is.

Lezajlott roham után minden esetben szükséges a megfelelő szakorvosi kivizsgálás, a háttérben meghúzódó okok felderítésére. Ilyenkor a szükséges vizsgálatok elvégzése vagy igazolja, vagy sem magát az epilepszia-betegséget, de diagnózistól függetlenül, érdemes a későbbiekben az esetleges kiváltó tényezőket lehetőség szerint elkerülni.

Mi az epilepszia?

Az epilepszia szó hallatán szinte mindenkinek egy, a földön fekvő, rángatózó ember képe villan be. Pedig ez a betegség ennél sokkal változatosabb tünetekben nyilvánulhat meg, emiatt néha igencsak rögössé téve a diagnózishoz vezető utat.

Az epilepsziák közös jellemzője, hogy valahol a központi idegrendszer, az agy területén az idegsejtek között kóros kisülések jönnek létre. Elektromos túlműködések, amely által az adott agyi területhez tartozó testtáj ingerülete révén képez tüneteket, azaz rángatózni kezd a testrész. Ezen kívül minden epilepsziás roham jellegzetessége, hogy a beteg rendszerint nem emlékszik rosszullétére, vagy legalábbis erősen zavart lehet.

Na jó, ez így elég szakmaian hangzik, de a fentebb vázolt tünettan a pontos leírása a legjellegzetesebb epilepsziás roham képének, amelyet a köznyelv (és a szakzsargon is) nagyrohamként emleget. Ilyenkor a motoros agyi kéreg területén helyezkedik el a góc, és a hozzá tartozó mozgató idegek ingerülete révén az izmok görcsös rángása jön létre. Ez az a tipikus kép, amit fentebb említettünk.

Számos egyéb, érdekesebbnél érdekesebb tünet is kialakulhat, az epilepszia típusától függően. Főként gyermekeknél figyelhető meg az ún. absence- roham: a kicsi játék közben hirtelen elréved, néhány másodpercig üresen néz maga elé, majd, mintha mi sem történt volna, tovább folytatja a mókázást, ilyenkor zavartságot nem tapasztalunk.

A halántéklebeny területén lévő gócok következtében vizuális hallucinációk, ködös tudatállapot, elrévedezés jöhet létre, ami ritkán akár napokig is eltarthat. Ilyenkor nem egy beteg ön- és közveszélyes is lehet.

Speciális forma még az úgynevezett hasi epilepszia, melyvisszatérő hányingerek, hányások, hasi fájdalmak képében jelentkezhet.

A rohamok kiválthatósága típusonként eltérő lehet, de általában a kialvatlanság, fáradékonyság provokálhatja a tüneteket. A hirtelen változó fény-árnyék (pl. vonaton utazva) is rohamot generálhat, olyannyira, hogy ezt (kicsit módosított formában persze) az orvostudomány is használja. Leírtak már megrettenésre, sőt: matematikai feladványok megoldására kiváltódó epilepsziás rohamokat is.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Gondolkodtak már azon, vajon születésük után hogyan látnak minket gyermekeink? Eláruljuk: rosszul. 

Az újszülött kisbabák ugyanis fiziológiás távollátásban szenvednek. A babák már az anyaméhben elkezdik nyitogatni apró szemeiket, és hamar hozzászoknak a sötét-vöröses fényhez, ami odabenn körülveszi őket.

Aztán, amikor először kinyitják a szemüket idekinn, még a fény is bántja őket. Az első napokban keveset nézelődnek, s amikor nyitva is van szemük, inkább mintha a semmibe bámulnának. Ilyenkor még bármilyen szintű fókuszálás nehezükre esik, így – bár sokszor úgy tűnik, mintha – a szemünkbe nézve sem igazán azt teszik. Számukra minden homályos, alig vannak színek, s látótávolságuk alig 25 cm.

A későbbiek folyamán, agyacskájuk fejlődésével párhuzamosan látásuk is elképesztő mértékben javul, elkezdik megkülönböztetni a színeket, kedvüket lelik a színes, kontrasztos képek, s az emberi arcok nézegetésében.

Mivel azonban szemgolyójuk még aprócska, ezért távollátók: a távolabbi tárgyakat élesebben látják, mint a közelieket, ezekről ugyanis az összeszedődő sugarak a kis szemgolyó miatt nem a retinán (ideghártya), hanem valamivel mögötte találkoznak. Ahhoz, hogy a kép élesedjen, a szemnek alkalmazkodó mozgásokat kell végeznie. Nagyon sok kisbaba ezért bandzsít időnként, amikor például az ujjacskáit nézegeti. Ezt azonban hamar kinövik, 8-10 hónaposan már szinte ugyanúgy látnak, mint mi, felnőttek. Ha tehát gyermekünk egy éves kora után még mindig kancsalít, érdemes gyermek-szemész szakorvoshoz fordulni, aki néhány egyszerű vizsgálattal segíthet az ok kiderítésében.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Közkeletű vélekedés, hogy az asztmás betegeknek, főleg a gyerekeknek, egyáltalán nem ajánlott mozogni, sportolni, mivel a mozgással emelkedik a légzés erőssége és ez asztmát válthat ki. Az igazság az, hogy ma már biztonsággal állítható ennek az ellenkezője.

A testmozgás, ezen belül is kiemelten az aerob tartományban végzett sportok ugyanis éppen hogy erősítik az asztmás betegek tüdejét. Kutatások bizonyítják, hogy a rendszeresen sportoló betegek kevesebbszer lesznek rosszul, kevesebb gyógyszert kell használniuk és ritkábban maradnak távol az iskolától. Ezért azoknak a gyermekeknek, akik gyógyszeres terápia alatt állnak, mindenképpen javasolt a legtöbb mozgásforma még akkor is, ha fizikai terhelés által kiváltott asztmájuk van.

Számukra az olyan fizikai aktivitások, mint például a hosszú ideig tartó futás kerülendő, de vannak olyan sportok, amelyek kevésbé váltják ki az asztmát: séta, kerékpározás, úszás, röplabda, birkózás, labdarúgás, tenisz, torna. Ezek a sportok – a fentieken túlmenően – a szervezet általános erőnlétét is javítják, növelik az ellenállóképességet, és nem utolsósorban, hozzájárulnak a mentális egészség kialakításához is.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Egy átlagos felnőtt ember ereiben 5-6 liternyi vér kering. Vajon ez a vérmennyiség mennyi idő alatt áramlik át a szívünkön, ha tudjuk, hogy pulzusunk normál értéke 65-85 ütés/perc, azaz szívünk percenként ennyiszer húzódik össze és pumpál vért az ereinkbe?

Válasz: a test teljes vérmennyisége mindössze egy perc alatt átáramlik a szíven, és bejárja útját a kis-, illetve a nagy vérkörben. Míg a kisvérkörben a használt vér a tüdőkapillárisok és léghólyagocskák csomópontján újra megtelik oxigénnel, a nagyvérkörben ez az oxigéndús vér eláramlik szerveinkhez, szöveteinkhez, egészen a legparányibb sejtjeinkhez, ellátván azokat a működésükhöz elengedhetetlen molekulákkal.

Vajon mi történik akkor, ha a szív valamilyen okból kifolyólag nem képes ezt az egyébként elképesztő iramot tartani? Bizonyos ritmuszavarok, a szív anatómiai eltérései (fejlődési rendellenességei), vagy gyulladásos megbetegedése, de akár egy lezajlott infarktus után visszamaradó hegesedés okozta kamrafali mozgászavar is oda vezethetnek, hogy a szív teljesítménye akár jelentős mértékben romlik. Ilyenkor kamráiból nem képes a megfelelő ütemben továbbítani a pitvarokból beáramló vért, és ennek következtében a vérkör torlódása jön létre, ami jellegzetes tünetekhez vezethet.

Ilyen tünet például a nehézlégzés. Ilyenkor a kisvérkörből – tüdőből – nem tud visszaáramlani a vér a szívbe, emiatt ott felgyűlik, és a vékonyka tüdőkapillárisokon keresztül folyadék préselődik ki a tüdő szövetébe. Szintén tünet lehet a máj megnagyobbodása, vagy a nyelőcső alsó szakaszán vénás értágulatok, alszárak vizenyősödése. Ezek gyakorlatilag nem mások, mint az úgynevezett szívelégtelenség jelei.

Éppen ezért, ha bárkinél ezen tünetek jelentkeznek, az illetőnek mindenképpen javasolt egy alapos kardiológiai (szívgyógyászati) kivizsgálás, és természetesen, a minél kímélőbb életmód.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.