Elterjedt hiedelem a fogyókúrázók között, hogy elég egy ideig kevesebbet enni, és a gyomruk alkalmazkodik a helyzethez, összeszűkül, és utána kevésbé fogja őket az éhség kínozni. Ez azonban nem egészen így van. Sajnos, míg a nagy evésektől a gyomor tényleg kitágulhat, az összezsugorodására kevésbé…
„Ennyire hideg a víz!” – mutatjuk kajánul hűvösebb napokon a vízből kijövet a kezünkkel a kisarasznyi méretet. Hát igen, a hideg víz, zuhany vagy fürdő, bármilyen frissítő hatású, bizony afrodiziákumnak semmiképpen nem mondható, valóban lehangoló mennyiségi…
Az érintett legtöbbször nem is tud róla, ha alvás közben csikorgatja a fogát. Mégis foglalkozni kell vele, mert ez a rendellenesség nemcsak a maga és a partnere éjszakai nyugalmát teheti tönkre, hanem egyéb következményei is lehetnek.
A széklet színe és állaga sokat elárul egészségi állapotunkról, ezért érdemes legalább egy pillantást vetni rá, mielőtt lehúznánk a WC-n. Eláruljuk, mire érdemes figyelnie.
Milyen tulajdonságokra van szükség ahhoz, hogy valaki sikeres céllövő vagy éppen mesterlövész lehessen? Léteznek valóban sasszemű emberek? Hogyan látunk a félhomályban vagy éjszakai sötétségben?