A vizeletürítés módja és maga a folyadék rendkívül informatívan jelzi a szervezetben zajló folyamatokat, még a laikusokat is figyelmeztetheti bizonyos problémákra. Az orvosok évezredek óta igyekeznek következtetéseket levonni a vizelet jellemzőiből, a modern laboratóriumi vizsgálatoknak pedig ez az egyik legfontosabb anyaga.

Mennyi, mikor, hogyan ürül?

A vizelet mennyisége a folyadékfogyasztástól is függ. Normális bevitel mellett egy egészséges felnőtt szervezetében átlagosan 1- 1,5 liter vizelet termelődik, amelynek nagyobb része nappal, kisebb része éjszaka ürül ki. Ha a vizelési szokások tartósan megváltoznak, például túlságosan gyakran vagy éjszaka többször jelentkezik vizelési inger, ha akadályozva van a vizelet távozása, vagy éppen ellenkezőleg, a záróizmok nem tökéletes működése miatt vizeletvesztés fordul elő, esetleg fájdalom, égő érzés kíséri az ürítést, érdemes mielőbb orvoshoz fordulni, hiszen ezek a tünetek többféle, köztük néhány súlyos betegséget is jelezhetnek. Érdekes módon a vizelési zavarok nemcsak a vese és a húgyutak megbetegedéseire utalhatnak, hanem más belső szervek és az agy illetve a központi idegrendszer elváltozásaira  is.

Mikor van vizeletvizsgálatra szükség?

Általában ajánlatos mielőbb vizeletvizsgálatot kérni, ha a vizeletürítés módja, gyakorisága változik, illetve, ha annak során szokatlan tünetek (fájdalom, csípő érzés) jelentkeznek, ha változik a vizelet színe, állaga, ha hasi fájdalom, ismeretlen eredetű láz lép fel, és akkor is, ha felszaporodik a test valamely részén a folyadék. Csecsemőknél és kisgyermekkorban a sárgaság és általában minden, nem szokványos tünettel járó betegség esetén vizeletvizsgálattal segítik a diagnózis felállítását.

Miről árulkodik a színe, szaga?

Laikusként is feltűnhet néhány minőségi változás. A vizelet színe  általában szalmasárga, ha ennél sötétebb, koncentráltabb, akkor az a szükségesnél kevesebb folyadék bevitelét jelezheti, ha pedig halványabb, vízszerű, az a bőségesebb folyadékfogyasztásnak a jele. A sötét, barnás színű vizelet máj-, epebetegségekre is utalhat. A pirosas, rózsaszín elszíneződés a vese és a húgyutak megbetegedését, belső vérzését mutathatja. (Mielőtt pánikba esnénk, tanácsos végiggondolni, nem okozhatja-e az elszíneződést valamilyen erős festéktartalmú élelmiszer, például cékla, feketeszeder!) Vannak betegségek, amelyek a vizelet átlátszóságát változtatják meg. A friss, egészséges vizelet víztiszta, zavarossá elsősorban a vér és a genny jelenlététől válhat.

Nem mindegy az sem, milyen a szaga a vizeletnek: a kellemetlen, erős szag például húgyúti fertőzésre utalhat, a jellegzetes, dohos illat fenilketonuriásoknál fordulhat elő, az édeskés szag cukorbetegséget szokott kísérni. Egyes ételek (például spárga) és bizonyos gyógyszerek, vitainkészítmények fogyasztása is okozhat jellegzetes, szúrós szagú vizeletet.

Ezeket a jellemzőket már évszázadokkal ezelőtt is vizsgálták az orvosok, sőt ők a páciensük vizeletét szükség esetén meg is kóstolták. Innen származik a cukorbetegség 'diabetes mellitus' neve, a latin „édes vizelet” kifejezésből.

Laboratóriumi vizsgálatok

A laboratóriumi vizeletvizsgálat természetesen már nem érzékszervi érzékeléssel, hanem speciális  kémiai reagensekkel, gyorstesztekkel folyik.  Vizsgálják a vizelet összetételét, például a  fehérje (protein) jelenlétét, mivel ennek nagyobb mennyisége gyulladások és más betegségek  jele lehet. Ha a vizeletben cukor, aceton, epefesték (urobilinogén) mutatható ki, az az anyagcsere illetve a kiválasztó rendszer valamelyik szervének  megbetegedésére utalhat, például cukorbetegségnél, vese-, epe- és májproblémáknál fordulhat elő. A laboratóriumban centrifugálás után megvizsgálják a vizeletben található üledéket is, amelyben szerves anyagok és kristályos sók egyaránt lehetnek. Bajt jelez a vörösvértestek számának emelkedése,  az ún. vérvizelés, és az is, ha az üledékben nagyobb számú fehérvérsejt látható, vagy ha kimutathatóan magas a steril körülmények között vett vizelet baktériumtartalma.

A mintavétel módja sem mindegy

A laboratóriumi vizeletvizsgálathoz fontos a helyes vizeletvétel: a legjobb a húgycsőnyílás környékének lemosása után vett, ún. középsugaras mintavétel. Erre a tisztálkodásra a laboratóriumok vécéjében nincs igazán mód, ezért is szokták a páciensek inkább otthonról hozni a vizeletmintát. Ilyenkor egy nagyon gondosan elmosott tiszta üvegbe kell felfogni a vizeletet, lehetőleg  a reggeli felkelés utáni első vizelésnél, és a középsugárból, vagyis úgy, hogy az elejét és a végét a vécébe ürítjük.

Vannak olyan vizsgálatok is, amelyekhez egy teljes napi, 24 órás vizelet összegyűjtésére is szükség van, mivel ilyenkor a teljes mennyiség arányában vizsgálják az egyes összetevőket, például a fehérje vagy a cukor jelenlétét. Ilyenkor egy nagyobb üvegbe kell gyűjteni a vizeletet a reggeli második ürítéstől a másnap reggeli elsőig, majd az összemennyiség pontos mérése és az üveg felrázása után vinni belőle 50 ml mintát a laboratóriumba.

Teszt-tervek

Mivel a vizeletvizsgálat a legolcsóbb, legkényelmesebb, legkevesebb beavatkozást igényli, ezért az orvosok törekszenek arra, hogy minél több betegség diagnosztizálására használhassák. Így például a kanadai kutatók azon dolgoznak, hogy vizeletteszt segítségével állapíthassák meg, hogy a beteg étrendje megfelelő-e. A vizelet alacsony káliumtartalma ugyanis a nem megfelelő tápláltságra utal: minél nagyobb volt a vizelet káliumtartalma, annál több zöldséget, gyümölcsöt, teljes értékű gabonát és alacsony zsírtartalmú tejterméket fogyasztott a beteg, az alacsony káliumtartalom viszont egészségtelen ételek túlzott fogyasztására utal.

Amerikában kutatások folynak arra vonatkozóan is, hogyan lehetne a vakbélgyulladás gyanúja esetén vizeletvizsgálattal segíteni a diagnózist. A legjobb indikátornak az LRG rövidítéssel jelzett fehérjét találták, aminek koncentrációja megemelkedett azoknál, akiknek vakbélgyulladásuk volt – így ennek kimutatása alkalmas lehet az elváltozás megállapítására is.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Álljon meg egy pillanatra az olvasásban, és nézzen a kezére! Milyen helyzetben tartja a csuklóját, hogyan simul a tenyere az egérre? Ha ugyanebben a pozícióban van a kézfeje naponta akár nyolc-tíz órán keresztül is, ez bizony már súlyos mozgásszervi következményekhez vezethet!

Nem feltétlenül kell kemény fizikai megterhelés ahhoz, hogy a tevékenység krónikus megerőltetést okozzon: mostanában például az egyik legjelentősebb munkahelyi ártalommá az ismétlődő terhelések okozta sérülés, az ún. RSI szindróma vált. A kézfej, az ujj ízületeit, a csuklót és az alkart érinti leggyakrabban, de nem kíméli a nyakat és a vállat sem. A  jelenség legfőbb oka a folyamatos izomfeszülés, a természetellenes, merev kéztartás, a tünetei pedig a kézmerevségtől, a beszűkült mozgástartományon és a terheléskor, illetve a pihenés után  jelentkező fájdalmon át az állandósult fájdalomérzetig terjednek. A számítógép mellett végzett munka, ezen belül az egér használata egyre gyakrabban jár fájdalmas következményekkel, krónikus gyulladásokkal a kéz és a váll területén.

Teniszkönyök az íróasztal mellett

Mint a neve is mutatja, a teniszezők speciális mozdulatai, a kinyújtott kart, a megfeszített izmokat érő terhelés válthatja ki a teniszkönyöknek nevezett állapotot. Erre a csukló és az alkar izmainak fájdalma jellemző, a hátterében pedig a felkarcsonton, könyöknél jelentkező csonthártyagyulladás áll. Kevesen tudják, hogy nemcsak a teniszezőket érinti, hanem egyre gyakrabban a számítógéppel dolgozókat is, éppen az egérhasználat jellegzetes, merev kéztartása, a túlfeszített izmok, a monotonon ismétlődő kis mozdulatok miatt.

Egérváll

Ráadásul az egér használata nemcsak az alkar és a könyök tájékán okoz problémákat, hanem egyre több számítógép mellett dolgozó panaszkodik váll- és hátfájdalmakra is. A mereven egy helyzetben tartott kéz, az íróasztal mellett akaratlanul is görnyedt test, a stresszes életvitel miatti „védekező testtartás” hosszabb távon izommerevséget, görcsöt, vérellátási zavarokat, ún. egérvállat alakít ki, ami nehezen oldódó hátfájdalmakhoz, vállpanaszokhoz vezet.

Nem ritka az ínhüvelygyulladás sem

Korábban elsősorban gépírónők és zongoristák, kézi kötők vagy hímzőnők szenvedtek ínhüvelygyulladástól, de mára kiderült, hogy a monoton, egyirányú mozgással még a minimális erőkifejtést igénylő számítógép-billentyűzet, sőt, az okostelefon használata is kiválthatja ezt a kellemetlen betegséget. A legjellemzőbb tünete a csukló és az ujjak merevsége, erős fájdalomérzet és az ujjak mozgatásakor hallott ropogásszerű hang. Enyhébb esetekben elegendő pihentetni, jegelni, de tanácsos orvoshoz fordulni vele, mert elhanyagolva hosszú ideig is elhúzódhat, a munkavégzést is akadályozhatja.

Egy kis egér-ergonómia

A számítógép-használat ártalmait csökkenteni lehet, ha a munkahelyén és otthon is figyel arra, milyen testhelyzetben végzi a munkát. Érdemes figyelembe venni az ergometriai szempontokat is, mert némi odafigyeléssel, a berendezés csekély változtatásával sok kellemetlenséget lehet megelőzni. Jó, ha a szék karfás, hogy az alkarját megtámaszthassa, a magasságát pedig úgy állítsa be a számítógépasztal előtt, hogy az asztal felülete ne legyen túl magasan. Az egér optimális helye - jobbkezeseknek - a billentyűzet jobb oldala mellett, a felhasználó középvonalához kicsit közelebb van, úgy, hogy használatához ne kelljen se a vállat, se a csuklót elfordítani. Ezért nem szerencsés az asztal alá csúsztatható keskeny billentyűzettartó használata, mert azon nincs hely a kar megtámasztására. Átlagos képernyőméret mellett a billentyűzetet kb. 30, az egeret kb. 25 cm-re ajánlatos tenni a felhasználótól.

Tippek a megelőzéshez

Manapság, sajnos, nem „divat” a munkaadóknál a munkavédelmi, egészségi szabályok, ajánlások betartása, de ha csak lehet, Ön próbáljon meg a saját munkaidejével úgy gazdálkodni, hogy beleférjen például óránként egy pár perces szünet. Rendszeresen álljon fel a gép mellől, mozgassa meg a tagjait, tegyen meg legalább néhány lépést (amit lehet, ne ülve végezzen, például a telefonálást). Ülés közben tartsa a hátát egyenesen, vállait húzza hátra, csípőjét kicsit döntse előre, időnként végezzen néhány vállkörzést.

Egérhasználat közben tartsa egyenesen a csuklóját, használjon olyan egeret, amely belesimul a tenyerébe. A legmodernebb technika (például az érintőképernyő illetve a beszédfelismerő szoftver használata) megkímélheti az állandó egérhasználattól, de addig is figyeljen a keze, csuklója egészségére: amikor csak lehet, pihentesse, tornáztassa a kezét, karját, tanuljon meg néhány alapvető lazítási és nyújtógyakorlatot, és naponta legalább félórát töltsön aktív mozgással.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Az emésztőrendszer működése egyike az emberi test csodáinak, a végterméke pedig, noha természetesen sosem lesz esztétikus vagy akár csak szalonképes téma, szintén érdemel olykor némi figyelmet.

Mi történik az elfogyasztott táplálékkal? A szájba apró falatokban kerül, ott a fogak tovább aprítják, megőrlik, majd a szájüregből nyállal keveredve kerül a nyelőcsőbe. A gyomorszájon át a gyomorba jut, ott különböző savak, enzimek veszik munkába, elkezdődik a feldolgozás, a hasznosulás folyamata. Innen a gyomortartalom a vékonybél csatornáiba kerül, hogy lehető legtöbb emészthető, hasznos tápanyag felszívódhasson belőle a máj vegykonyháján keresztül a vérbe, amely a sejtekig juttatja azokat. Eközben a maradék - benne az emészthetetlen rostok, kiegészülve a májban feleslegesnek vagy ártalmasnak ítélt anyagokkal -, lassan halad tovább. A bélben élő baktériumok segítségével folytatódik a felszívódás, a vastagbélben a folyadék is hasznosul a béltartalomból, amely így egyre tömörebbé válik. Ha a bél utolsó szakaszán összegyűlik egy bizonyos mennyiség, az agyba jelzés érkezik, az agy ekkor utasítást ad a székelésre, az inger nyomán a székletté formálódott salakanyag a végbélen és a végbélnyíláson át ürül ki.

A táplálékból visszamaradt salakanyag tehát az egész emésztőcsatornát végigjárta, vagyis több fontos szerv és folyamat is hagyhatott rajta nyomot, így a széklet állaga, színe, formája és összetétele fontos információkat rejthet ezeknek a belső szerveknek a működéséről. A széklet nemcsak laboratóriumi vizsgálat tárgya lehet, hanem olykor a laikusok számára is jelezhet olyan gondokat, amelyekre fel kell figyelni. 

Természetesen nincs szükség arra, hogy naponta vizsgálgassuk a végterméket, de fel kell figyelni az ismétlődő vagy a néhány napnál tovább is mutatkozó változásra, különösen, ha az semmi étrendi előzménnyel nem indokolható. Például cékla fogyasztásától olyanná válhat a széklet, mintha friss, vastartalmú gyógyszer alkalmazásától pedig olyan, mintha emésztett vér lenne benne.

Nehezen megy, vagy éppen túl könnyen?

Jelzésértékű lehet már a székelés módja és a széklet állaga, formája is. A darabos, kemény, bogyószerű, száraz, nehezen üríthető széklet a székrekedés jele. Számos ok állhat mögötte, a rosthiányos táplálkozástól, a nem megfelelő folyadékbeviteltől kezdve többféle betegségig.

Az elsődleges székrekedést a renyhe bélmozgás, a bél széklettovábbító és -ürítő mozgásainak illetve a székletürítési reflexnek a gyengülése okozza, de másodlagos tünete lehet többféle alapbetegségnek (például a pajzsmirigy, a mellékvese, a hasnyálmirigy megbetegedése, gyomorsavtúltengés, cukorbetegség), de előfordulhat gyógyszerek mellékhatásaként is. Egyes bélbetegségek (Crohn-betegség, fekély, irritábilis bél szindróma, bélsérülés, aranyér, végbélsipoly, bélrendszeri daganat) kísérője is lehet.

A tartósan lágy székletet okozhatja például a gluténérzékenység, ilyenkor más tünetek, például hasi fájdalom és puffadás is együttjárnak vele.

A ceruzavékony széklet előfordulhat székrekedésnél, de ha nem egyszeri eset, akkor mielőbbi orvosi kivizsgálást igényel, mivel a végbél átmérőjének szűkületét, daganatos elváltozását is jelezheti, ezért javasolt a rendszeres szűrővizsgálat, amit már a népszerű menedzserszűrések is tartalmaznak.

A hasmenés, a folyékony széklet leggyakrabban fertőzés következménye (például Rota-, calicivírus, illetve szalmonella-fertőzés), de okozhatja mérgezés, ételintolerancia, emésztési, felszívódási zavar, valamint a vékony és vastagbelet, májat illetve a hasnyálmirigyet érintő betegségek is.

Veszélyes vérnyomok

Az emésztőcsatorna valamelyik szakaszán bekövetkező sérülésre, elváltozásra utal, ha a székletben vér jelenik meg, így ezzel a tünettel ajánlatos mielőtt szakorvoshoz fordulni. A vérnyomok színéből következtetni lehet arra, hogy a tápcsatorna mely részéről származhat a vér. Ha a széklet szurokfekete (és ez a szín nem indokolható mással, például vasat vagy orvosi szenet tartalmazó gyógyszerek szedésével), akkor a tápcsatorna felső szakaszán, a gyomor és a nyelőcső területén lehet valahol vérzés (például fekély), mert az alsóbb szakaszokig lejutva a vér maga is emésztődik, az okozza a fekete színét és szurokszerű állagát. Ha viszont láthatóan friss, élénkpiros a vér, akkor az a bélrendszer utolsó szakaszáról származhat, a vastagbél vagy a végbél területén lehet kisebesedett aranyeres csomó vagy más (például besűrűsödött széklet okozta) seb a bél nyálkahártyáján, netán daganat. Nyákos vér megjelenése illetve véres hasmenés gyulladásos bélbetegségek tünete lehet.

Előfordulhat az is, hogy a székletben lévő vér kis mennyiségű, nem is látható szabad szemmel, így a kiváltó oka, a például a jóindulatú bélpolip felfedezetlen maradhat, rosszindulatúvá válhat.  Ennek az ún. okkult vérnek a kimutatására negyvenéves kor felett célszerű rendszeresen elvégeztetni a székletvértesztet.

Bizarr kezelési ötlet: székletátültetés

Bármilyen meglepő, a széklet nemcsak betegségek felismerését segítheti, hanem vannak kezdeményezések terápiás célra való használatára is. Oklahomában ugyanis „székletátültetéssel” kísérleteznek: egy egészséges bélflórával rendelkező donorból vastagbéltükrözés alkalmával székletmintát vesznek, ezt fiziológiás sóoldatban hígítják, majd egy újabb tükrözés során azt egy olyan másik páciens vastagbelébe juttatják vissza, akinek a bélrendszerében helyre kell állítani az ott élő, emésztést segítő baktériumtelepeket. Az ötlet a tapasztalatok szerint ígéretes, ezzel kezelhetők lehetnek azok a betegek, akiknek a bélflórája antibiotikumos kezelés miatt sérült, sikerülhet visszaszorítani például a heves hányást, hasmenést okozó Clostridium difficile nevű baktérium túlszaporodását.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Se szeri, se száma a férfias méretek és a teljesítőképesség körüli legendáknak, tévhiteknek. Amíg csak vicc marad, nincs baj, ha viszont valaki elhiszi a sokszorteljesen alaptalan megállapításokat, abból akár nagyobb pszichés problémái is adódhatnak.

Időtlen idők óta folynak találgatások, hogyan lehetne összefüggést találni a látható külső jellemzők és a férfias méretek, teljesítőképesség között. „Kis ember nagy bottal jár”, „Nagy láb, nagy szerszám”- vélik teljesen alaptalanul, mások meg az alsó kar vagy éppen a mutatóujj hosszáról próbálják felbecsülni a pénisz méretét, az illető szexuális képességeit. Sokan vélik úgy, hogy a kopasz férfiak tevékenyebbek az ágyban. Ez utóbbi állítás - bár ilyen formában szintén nem igaz – valós tényen alapul, ha a következtetés hibás is. A kopaszság ugyanis valóban a férfi hormonokkal áll összefüggésben. Erre a tényre már i.e. 400- ban Hippocrates is ráérzett: “Az eunochok nem lesznek sem köszvényesek, sem kopaszok ”. A férfias típusú kopaszság (androgén alopécia)  génje bármelyik szülőtől, tehát az anyától is örökölhető. Kialakulásához valóban a férfi nemi hormonok közvetítésére van szükség, de megjelenése, formája több tényezőtől is függ, a potenciával való közvetlen összefüggése pedig nem igazolódott.

Méretes tények

Az egyes testrészek méretét a gének, örökletes tényezők határozzák meg. Bár néha a reklámok és ostoba, sőt veszélyes házi praktikák mást ígérnek, ezen alig-alig lehet változtatni, legfeljebb nagyon komoly sebészeti beavatkozásokkal.

A méricskélésre hajlamos férfiaknak nem árt, ha tudják, hogy az összehasonlítás eleve alaptalan, hiszen alkati különbségek, típusok befolyásolják a méretet. Létezik ugyanis az ún. húspénisz, mely nyugalmi állapotban is már majdnem akkora, mint erekció során, a másik típusú, a vérpénisz azonban éppen fordítva, erekciókor jelentősen megnagyobbodik. Tehát a hímvessző nyugalmi állapotában esetlegesen tapasztalható különbségek általában kiegyenlítődnek „tettre kész” helyzetben. Ekkor a férfiak többségének 14 és 17 cm közötti hosszúságú, és 3-4 cm vastagságú a pénisze, bár ritkább esetben előfordul eltérés.

Ami a hölgyeket illeti, a hüvely is lehet az átlagosnál szűkebb vagy tágabb, hosszabb vagy rövidebb. Nyugodt állapotban többnyire körülbelül 10 cm hosszúságú, (kisebb egyéni eltérések náluk is lehetségesek) és rendkívül rugalmas. A természet bölcsessége folytán tehát ami eltérés esetleg mégis mutatkozik a férfiaknál, kiegyenlítődik a nőknél.

Ha a pár tagjai szeretik egymást, és igazán akarják, minden méretkülönbségből adódó gond áthidalható (pl. megfelelő pozícióval, női intim tornával, esetleg segédeszközzel). A hiedelmekkel ellentétben a legnagyobb kihívást mégis az jelenti, ha a hímvessző túlságosan nagy, nem pedig, ha kisebb az átlagosnál. Ami a ritkább adottságúakat illeti, ideális és szerencsés esetben az átlagostól nagyobb, illetve tágabb méretekkel rendelkező férfi és nő kerül össze, és hasonlóképp, a kisebb péniszű férfi szűkebb, rövidebb hüvelyű nőre talál. Így praktikákra sincs szükség.

Szexuális igények

A méretnél fontosabb a szexuális igények összhangja. Számos tényező, egészségi körülmények, betegség, fáradtság, stressz befolyásolja a nemi vágyat, illetve annak gyakoriságát.

A szexuális aktivitás körül is van jó néhány tévhit. Így például a közvélekedés papucsnak, elnőiesedettnek, anyámasszony katonájának állítja be azokat a férfiakat, akik szívesen veszik ki a részüket a háztartásból. A Montclaire Állami Egyetem kutatói épp ellenkező eredményre jutottak: szerintük azok a férfiak, akik több házi munkát végeznek, gyakrabban kívánják és gyakorolják a szexet.

A gyakoriságban az életkor is meghatározó. A statisztikák szerint a legintenzívebb szexuális életet a 18-39 évesek élik, átlagosan heti 3-4 alkalommal szeretkeznek. Sok férfi hajlamos azt hinni, hogy a szexuális teljesítményük értékmérő, hogy minél többször, annál jobb. Pedig nincs semmiféle elvárás, előírás, a lényeg, hogy a párjukat és önmagukat kielégítsék. Az olyan nők sem ritkák, akiknek pontosan az a problémájuk, hogy a társuk túl sokat akar szexelni. Előfordul, hogy ezekben az esetekben a férfi nem is annyira saját indíttatása miatt teszi ezt, hanem, mert így akar kedvese kedvében járni, a feltételezett férfias elvárásoknak megfelelni. Jobbat még senki nem talált ki: az összehangolódáshoz őszintén meg kell beszélni az igényeket, vágyakat.

A férfias teljesítményt övező számos legenda cáfolására meg elég egyetlen adat: a felmérések szerint a felnőtt magyar férfiak 47 százaléka küzd különböző szexuális problémákkal. Így akinek e téren problémája van, egyáltalában nem lóg ki a sorból!

Bár egy 2009-es felmérés szerint a magyar férfiak harmincnyolc százaléka a szexet tartja a legjobb dolognak az életben, jó tudni, hogy ugyanennek a felmérésnek az alapján minden harmadik nő el tud képzelni teljesen szexmentesen is jól működő kapcsolatot (szép számmal vannak férfiak is hasonló nézeten).

Férfiklimax?

Természetes dolog, hogy a kor előrehaladtával a szexuális igény és az aktivitás lankad, és ez mindkét nembeliekre érvényes. Bár sokan kétségbe vonják, valóban létezik férfi klimax is. Van, akinél észrevétlen lezajlik, de akad olyan is, akinél feltűnő változásokat hoz. A herékben már fiatal felnőttkortól kezdve lassan, de fokozatosan csökken a tesztoszteron termelődése. A hormonszint lassú változása miatt a férfi klimax tünetei nem feltűnőek, de 50 éves kor körül általában mérséklődik a nemi vágy és a teljesítőképesség. Jellemző velejárója lehet még a férfi klimaxnak a fokozott ingerlékenység, a rosszabb alkalmazkodóképesség, esetleg alvászavar és a szellemi teljesítőképesség, a figyelem összpontosításának csökkenése is.

Előfordulhatnak hőhullámok, izzadékonyság, a csökkent nemi hormonszint hatására az izomzat is apad, csontritkulás jelentkezhet. Ezek a problémák azonban kezelhetők, kordában tarthatók. A fő gondot inkább a teljesítőképességet fetisizáló tévhitek miatt kialakuló lelki trauma, depresszió okozza. A tévhitek ellenében nem árt hát tudatosítani, hogy szexuális területen nem a számokban kifejezhető paraméterek, a méret és a gyakoriság fontosak, hanem sokkal inkább a kapcsolat és a szexuális aktivitás minősége.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Az alvás egyike a legnehezebben vizsgálható élettani működéseknek, ezért az álmok szimbolikáját kifejezetten óvatosan kell kezelni, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőlük az emberre nézve, inkább mindenkinek érdemes inkább a saját álmaihoz való viszonyával foglalkoznia.

Az alvásnak, álomnak, illetve az egyéb módosult tudatállapotoknak a legtöbb emberi kultúrában kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Kíváncsiság is övezi őket, de néhány kultúrában úgy tartják, hogy az álmok részei az emberi megismerésnek. Ezekben a kultúrákban az álmok (és a módosult tudatállapotok) eszközök, amelyek lehetőséget teremtenek többek között a tér legyőzésére, de legfőképpen az álmokon keresztül kifürkészhető számos hétköznapi jelentőséggel bíró dolog (például a jövő, a szerencse, egy esemény kimenetele).

Az álmok jelentését és hétköznapokra való hatását számtalan különböző hiedelem, babona övezte az európai kultúrákban is, és az álmoskönyvek még manapság is népszerű olvasmánynak számítanak. A furcsa éjszakai viselkedésekkel járó alvászavarokat (vagyis a paraszomniákat), valamint a rémálmokat transzcendens világok hatásának tulajdonították (incubus=éjjel, alvás közben ördög által való megszállottság), és nem tulajdonítottak nekik orvosi jelentőséget (szemben az inszomniával, amelyet a legrégebbi orvosi iratok is betegségként kezelnek).

A fordulat, vagyis az álom, az álmodás medikalizálása elsősorban Sigmund Freudhoz köthető: ő orvosi keretben értelmezte és egyben feje tetejére állította mindazt, amit az európai kultúrkör az álmodásról gondolt. Eszerint az álmok nem a világ megismerhetetlen területeit mutatják meg, hanem saját énünk tudattalan – és így direkt módon saját magunk számára megismerhetetlen – szeletét, és egyben kóros lelki folyamatainkat is megjeleníthetik, így az álmok hatékonyan felhasználhatóak a gyógyítási folyamatban is.

De mit is gondol minderről a mai tudomány? Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy az alvás és azon belül is az álmodás a legnehezebben vizsgálható élettani működések közé tartozik, és nagyon sok tisztázatlan területe van. A feltárt területeket ráadásul újra és újra át kell értelmezni, hiszen folyamatosan új kutatási eredmények születnek.

Az álmodásról jelenleg azt tudjuk, hogy döntően (de nem kizárólagosan) REM fázisban jelentkezik. A REM fázis sok szempontból eltér az alvás többi szakaszától: ebben a szakaszban az izomrendszer és a tudatos jelenlét teljesen kikapcsolódik (élő szervezetben a legalacsonyabb izomtónus REM fázisban mérhető), emellett pedig az agy és a vegetatív idegrendszer nagyon aktívan működik. A REM-nek és az álmodásnak számos pszichés funkciót tulajdonítanak, ezeket számos adat támasztja alá, azonban bizonyító erejű modellek nincsenek. Jelenlegi vélekedéseink szerint a REM jelentős (de nem egyedüli) szerepet játszik az információk tárolásában, strukturálásában, a fontos és a nem fontos információk elválasztásában (azaz a memóriakonszolidációban), stb. Mindezek mellett feltételezhetően fontos szerepet játszik többek között a stresszel és általában a negatív érzelmekkel való megbirkózásban, a motivációban, a tanulásban. Nem véletlen tehát, hogy az álmok kapcsolatba hozhatók bizonyos lelki zavarokkal.

Az álmok és a rémálmok tünetként való értelmezése hosszú múltra tekint vissza. A rémálmok egy része egyértelműen kapcsolatba hozható a gyásszal, lelki traumákkal és a poszttraumás stressz zavarral (ezekben az esetekben poszttraumás rémálomnak nevezzük), a krónikus stresszel, depresszióval és negatív érzelmekkel. Egyes, még megerősítésre szoruló kutatások szerint a nyomasztó álmok, rémálmok gyakoriságának megnövekedése előre jelezheti egyes pszichés zavarok kialakulását. Dr. Purebl György és munkatársai saját vizsgálatai szerint például elképzelhető lehet az is, hogyha a nyomasztó álmok gyakorisága a gyászfolyamat során egy idő után nemhogy csökken, de nő, akkor az előre jelezheti valamilyen, a gyász kapcsán kialakuló mentális zavar kockázatát (pl. depresszió, szorongásos zavarok). Nyomasztó álmok, rémálmok ugyanakkor gyakran megjelennek stressz, negatív érzelmek és lelki zavarok nélkül is – ezekben az esetekben a rémálom nem tünet, hanem maga a probléma, ilyenkor idiopátiás rémálmokról beszélünk.

Mi a teendő tehát, ha valaki gyakori rémálmokról panaszkodik, esetleg arról is beszámol, hogy ezek az álmok rendszeresen fel is ébresztik, emiatt fáradt, kialvatlan?

Első lépésként fontos, hogy tisztázzuk, valóban rémálomzavarról van-e szó. Vannak betegek, akik rémálomzavar miatt kérnek segítséget, és beszámolnak arról, hogy ordítva, zaklatottan ébrednek fel az éjszaka közepén (valójában inkább az alvás első felében), álomtartalomról azonban nem tudnak beszámolni. Ezt a paraszomniás jelenséget alvási rémület zavarnak hívjuk, és a rémálomtól nemcsak az álmodás hiánya, hanem az is elkülöníti, hogy a jelenség nem a REM fázisban jelentkezik.

A valódi – néha rendkívül vizuális, képszerű tartalommal jellemezhető – rémálmok REM fázisban jelentkeznek, és bár jelentős klinikai szenvedést okoznak, nem mindig ébresztik fel a beteget. Ezekben az esetekben az első lépés a poszttraumás rémálmok kizárása – vagyis a beteget szűrni kell a depresszió és a poszttraumás stressz zavar tüneteire, illetve fel kell tárni, nem történt-e olyan esemény az elmúlt időszakban, ami súlyos pszichológiai stresszt vagy veszteséget jelent a személy számára. Amennyiben feltárható ilyen, a kezelést erre koncentrálva kell elkezdeni. Ugyanakkor nem kerülhető el az alvással való direkt foglalkozás, ami szigorú alváshigiénés rend kialakítását jelenti.

Amennyiben a (valódi) rémálmok pszichés háttérproblémák nélkül jelentkeznek, érdemes megkérdezni, nem szed-e a beteg valamilyen, a nyomasztó álmok gyakoriságát potenciálisan növelő gyógyszert. Amennyiben ez is kizárható, valóban idiopátiás rémálmokról beszélhetünk, és elkezdhetjük ezek célzott kezelését. Ebben az esetben is szigorú cirkadián ritmus kiépítésére, rendszerességre, az alváshigiénés szabályok maximalizálására törekszünk, ez azonban sokszor kevés. Alkalmazhatunk relaxációt, de ennek elsődleges szerepe az anticipált szorongás (a beteg napról napra jobban fél az éjszakáktól) testi tüneteinek csökkentésében van.

Igazán szellemes módszer az álmok feletti kontroll megszerzése, ami első hallásra nagyon misztikusan hangzik, pedig nagyon egyszerű dologról van szó: megtanuljuk, hogy képesek legyünk elalvás előtt elképzelni és eltervezni, hogy mit álmodjunk. Döntsük el, mit szeretnénk aznap éjjel álmodni, és képzeljük el ezt minél plasztikusabban, részletesebben. Amennyiben ezt rendszeresen megtesszük, egy idő után fokozatosan egyre inkább uralmunk alá tudjuk hajtani álmainkat.

Hogyan működhet ez? – tehetjük fel a kérdést. A válasz egy, talán mindenki által tapasztalt jelenség segítségével adható meg: a lucid álmodással. A lucid álmodás azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk és álmunkat irányítani tudjuk. Ez a legtöbb emberrel egyszer-egyszer véletlen eseményként történik meg, azonban a fenti módszerrel (az álmok előre eltervezésével és végiggondolásával) gyakorisága fokozható.

Elmondanak-e valamit az álmok a testi betegségekről? Egy 2004-es vizsgálatban kardiológiai betegek álmait elemezték, és azt találták, a betegek gyakran álmodnak halálról és elválásról. Ez önmagában érthető is lehet, hiszen az emberek gyakran álmodnak arról, ami foglalkoztatja őket – márpedig egy kardiológiai betegség a legtöbb embert elgondolkoztat. Az álom és a testi betegségek kapcsolata egy újabb izgalmas, feltáratlan tudományterület lehet.

És mi a helyzet a freudi álomfejtéssel? Kevés tudományos adattal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy énünk milyen rejtett oldalairól árulkodnak álmaink, azt azonban elmondhatjuk, hogy az álmok szimbolikáját nagyon óvatosan kell kezelni, és nem szabad  messzemenő következtetéseket levonni. Mindig a saját álomhoz való viszonnyal érdemes foglalkozni: mely álmok igazán ijesztőek, melyekkel kapcsolatban érzi a személy rosszul magát, mely álmok milyen élményeket és gondolatokat mozgatnak meg. A saját álmára adott reakció sokkal fontosabb, mint maga az álomtartalom.

Dr. Purebl György, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet munkatársának több cikkének összefoglalásaként készült az írás.

(szerző: Mezei Ágnes, forrás: gerinces.hu)