Az emésztőrendszer működése egyike az emberi test csodáinak, a végterméke pedig, noha természetesen sosem lesz esztétikus vagy akár csak szalonképes téma, szintén érdemel olykor némi figyelmet.

Mi történik az elfogyasztott táplálékkal? A szájba apró falatokban kerül, ott a fogak tovább aprítják, megőrlik, majd a szájüregből nyállal keveredve kerül a nyelőcsőbe. A gyomorszájon át a gyomorba jut, ott különböző savak, enzimek veszik munkába, elkezdődik a feldolgozás, a hasznosulás folyamata. Innen a gyomortartalom a vékonybél csatornáiba kerül, hogy lehető legtöbb emészthető, hasznos tápanyag felszívódhasson belőle a máj vegykonyháján keresztül a vérbe, amely a sejtekig juttatja azokat. Eközben a maradék - benne az emészthetetlen rostok, kiegészülve a májban feleslegesnek vagy ártalmasnak ítélt anyagokkal -, lassan halad tovább. A bélben élő baktériumok segítségével folytatódik a felszívódás, a vastagbélben a folyadék is hasznosul a béltartalomból, amely így egyre tömörebbé válik. Ha a bél utolsó szakaszán összegyűlik egy bizonyos mennyiség, az agyba jelzés érkezik, az agy ekkor utasítást ad a székelésre, az inger nyomán a székletté formálódott salakanyag a végbélen és a végbélnyíláson át ürül ki.

A táplálékból visszamaradt salakanyag tehát az egész emésztőcsatornát végigjárta, vagyis több fontos szerv és folyamat is hagyhatott rajta nyomot, így a széklet állaga, színe, formája és összetétele fontos információkat rejthet ezeknek a belső szerveknek a működéséről. A széklet nemcsak laboratóriumi vizsgálat tárgya lehet, hanem olykor a laikusok számára is jelezhet olyan gondokat, amelyekre fel kell figyelni. 

Természetesen nincs szükség arra, hogy naponta vizsgálgassuk a végterméket, de fel kell figyelni az ismétlődő vagy a néhány napnál tovább is mutatkozó változásra, különösen, ha az semmi étrendi előzménnyel nem indokolható. Például cékla fogyasztásától olyanná válhat a széklet, mintha friss, vastartalmú gyógyszer alkalmazásától pedig olyan, mintha emésztett vér lenne benne.

Nehezen megy, vagy éppen túl könnyen?

Jelzésértékű lehet már a székelés módja és a széklet állaga, formája is. A darabos, kemény, bogyószerű, száraz, nehezen üríthető széklet a székrekedés jele. Számos ok állhat mögötte, a rosthiányos táplálkozástól, a nem megfelelő folyadékbeviteltől kezdve többféle betegségig.

Az elsődleges székrekedést a renyhe bélmozgás, a bél széklettovábbító és -ürítő mozgásainak illetve a székletürítési reflexnek a gyengülése okozza, de másodlagos tünete lehet többféle alapbetegségnek (például a pajzsmirigy, a mellékvese, a hasnyálmirigy megbetegedése, gyomorsavtúltengés, cukorbetegség), de előfordulhat gyógyszerek mellékhatásaként is. Egyes bélbetegségek (Crohn-betegség, fekély, irritábilis bél szindróma, bélsérülés, aranyér, végbélsipoly, bélrendszeri daganat) kísérője is lehet.

A tartósan lágy székletet okozhatja például a gluténérzékenység, ilyenkor más tünetek, például hasi fájdalom és puffadás is együttjárnak vele.

A ceruzavékony széklet előfordulhat székrekedésnél, de ha nem egyszeri eset, akkor mielőbbi orvosi kivizsgálást igényel, mivel a végbél átmérőjének szűkületét, daganatos elváltozását is jelezheti, ezért javasolt a rendszeres szűrővizsgálat, amit már a népszerű menedzserszűrések is tartalmaznak.

A hasmenés, a folyékony széklet leggyakrabban fertőzés következménye (például Rota-, calicivírus, illetve szalmonella-fertőzés), de okozhatja mérgezés, ételintolerancia, emésztési, felszívódási zavar, valamint a vékony és vastagbelet, májat illetve a hasnyálmirigyet érintő betegségek is.

Veszélyes vérnyomok

Az emésztőcsatorna valamelyik szakaszán bekövetkező sérülésre, elváltozásra utal, ha a székletben vér jelenik meg, így ezzel a tünettel ajánlatos mielőtt szakorvoshoz fordulni. A vérnyomok színéből következtetni lehet arra, hogy a tápcsatorna mely részéről származhat a vér. Ha a széklet szurokfekete (és ez a szín nem indokolható mással, például vasat vagy orvosi szenet tartalmazó gyógyszerek szedésével), akkor a tápcsatorna felső szakaszán, a gyomor és a nyelőcső területén lehet valahol vérzés (például fekély), mert az alsóbb szakaszokig lejutva a vér maga is emésztődik, az okozza a fekete színét és szurokszerű állagát. Ha viszont láthatóan friss, élénkpiros a vér, akkor az a bélrendszer utolsó szakaszáról származhat, a vastagbél vagy a végbél területén lehet kisebesedett aranyeres csomó vagy más (például besűrűsödött széklet okozta) seb a bél nyálkahártyáján, netán daganat. Nyákos vér megjelenése illetve véres hasmenés gyulladásos bélbetegségek tünete lehet.

Előfordulhat az is, hogy a székletben lévő vér kis mennyiségű, nem is látható szabad szemmel, így a kiváltó oka, a például a jóindulatú bélpolip felfedezetlen maradhat, rosszindulatúvá válhat.  Ennek az ún. okkult vérnek a kimutatására negyvenéves kor felett célszerű rendszeresen elvégeztetni a székletvértesztet.

Bizarr kezelési ötlet: székletátültetés

Bármilyen meglepő, a széklet nemcsak betegségek felismerését segítheti, hanem vannak kezdeményezések terápiás célra való használatára is. Oklahomában ugyanis „székletátültetéssel” kísérleteznek: egy egészséges bélflórával rendelkező donorból vastagbéltükrözés alkalmával székletmintát vesznek, ezt fiziológiás sóoldatban hígítják, majd egy újabb tükrözés során azt egy olyan másik páciens vastagbelébe juttatják vissza, akinek a bélrendszerében helyre kell állítani az ott élő, emésztést segítő baktériumtelepeket. Az ötlet a tapasztalatok szerint ígéretes, ezzel kezelhetők lehetnek azok a betegek, akiknek a bélflórája antibiotikumos kezelés miatt sérült, sikerülhet visszaszorítani például a heves hányást, hasmenést okozó Clostridium difficile nevű baktérium túlszaporodását.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Se szeri, se száma a férfias méretek és a teljesítőképesség körüli legendáknak, tévhiteknek. Amíg csak vicc marad, nincs baj, ha viszont valaki elhiszi a sokszorteljesen alaptalan megállapításokat, abból akár nagyobb pszichés problémái is adódhatnak.

Időtlen idők óta folynak találgatások, hogyan lehetne összefüggést találni a látható külső jellemzők és a férfias méretek, teljesítőképesség között. „Kis ember nagy bottal jár”, „Nagy láb, nagy szerszám”- vélik teljesen alaptalanul, mások meg az alsó kar vagy éppen a mutatóujj hosszáról próbálják felbecsülni a pénisz méretét, az illető szexuális képességeit. Sokan vélik úgy, hogy a kopasz férfiak tevékenyebbek az ágyban. Ez utóbbi állítás - bár ilyen formában szintén nem igaz – valós tényen alapul, ha a következtetés hibás is. A kopaszság ugyanis valóban a férfi hormonokkal áll összefüggésben. Erre a tényre már i.e. 400- ban Hippocrates is ráérzett: “Az eunochok nem lesznek sem köszvényesek, sem kopaszok ”. A férfias típusú kopaszság (androgén alopécia)  génje bármelyik szülőtől, tehát az anyától is örökölhető. Kialakulásához valóban a férfi nemi hormonok közvetítésére van szükség, de megjelenése, formája több tényezőtől is függ, a potenciával való közvetlen összefüggése pedig nem igazolódott.

Méretes tények

Az egyes testrészek méretét a gének, örökletes tényezők határozzák meg. Bár néha a reklámok és ostoba, sőt veszélyes házi praktikák mást ígérnek, ezen alig-alig lehet változtatni, legfeljebb nagyon komoly sebészeti beavatkozásokkal.

A méricskélésre hajlamos férfiaknak nem árt, ha tudják, hogy az összehasonlítás eleve alaptalan, hiszen alkati különbségek, típusok befolyásolják a méretet. Létezik ugyanis az ún. húspénisz, mely nyugalmi állapotban is már majdnem akkora, mint erekció során, a másik típusú, a vérpénisz azonban éppen fordítva, erekciókor jelentősen megnagyobbodik. Tehát a hímvessző nyugalmi állapotában esetlegesen tapasztalható különbségek általában kiegyenlítődnek „tettre kész” helyzetben. Ekkor a férfiak többségének 14 és 17 cm közötti hosszúságú, és 3-4 cm vastagságú a pénisze, bár ritkább esetben előfordul eltérés.

Ami a hölgyeket illeti, a hüvely is lehet az átlagosnál szűkebb vagy tágabb, hosszabb vagy rövidebb. Nyugodt állapotban többnyire körülbelül 10 cm hosszúságú, (kisebb egyéni eltérések náluk is lehetségesek) és rendkívül rugalmas. A természet bölcsessége folytán tehát ami eltérés esetleg mégis mutatkozik a férfiaknál, kiegyenlítődik a nőknél.

Ha a pár tagjai szeretik egymást, és igazán akarják, minden méretkülönbségből adódó gond áthidalható (pl. megfelelő pozícióval, női intim tornával, esetleg segédeszközzel). A hiedelmekkel ellentétben a legnagyobb kihívást mégis az jelenti, ha a hímvessző túlságosan nagy, nem pedig, ha kisebb az átlagosnál. Ami a ritkább adottságúakat illeti, ideális és szerencsés esetben az átlagostól nagyobb, illetve tágabb méretekkel rendelkező férfi és nő kerül össze, és hasonlóképp, a kisebb péniszű férfi szűkebb, rövidebb hüvelyű nőre talál. Így praktikákra sincs szükség.

Szexuális igények

A méretnél fontosabb a szexuális igények összhangja. Számos tényező, egészségi körülmények, betegség, fáradtság, stressz befolyásolja a nemi vágyat, illetve annak gyakoriságát.

A szexuális aktivitás körül is van jó néhány tévhit. Így például a közvélekedés papucsnak, elnőiesedettnek, anyámasszony katonájának állítja be azokat a férfiakat, akik szívesen veszik ki a részüket a háztartásból. A Montclaire Állami Egyetem kutatói épp ellenkező eredményre jutottak: szerintük azok a férfiak, akik több házi munkát végeznek, gyakrabban kívánják és gyakorolják a szexet.

A gyakoriságban az életkor is meghatározó. A statisztikák szerint a legintenzívebb szexuális életet a 18-39 évesek élik, átlagosan heti 3-4 alkalommal szeretkeznek. Sok férfi hajlamos azt hinni, hogy a szexuális teljesítményük értékmérő, hogy minél többször, annál jobb. Pedig nincs semmiféle elvárás, előírás, a lényeg, hogy a párjukat és önmagukat kielégítsék. Az olyan nők sem ritkák, akiknek pontosan az a problémájuk, hogy a társuk túl sokat akar szexelni. Előfordul, hogy ezekben az esetekben a férfi nem is annyira saját indíttatása miatt teszi ezt, hanem, mert így akar kedvese kedvében járni, a feltételezett férfias elvárásoknak megfelelni. Jobbat még senki nem talált ki: az összehangolódáshoz őszintén meg kell beszélni az igényeket, vágyakat.

A férfias teljesítményt övező számos legenda cáfolására meg elég egyetlen adat: a felmérések szerint a felnőtt magyar férfiak 47 százaléka küzd különböző szexuális problémákkal. Így akinek e téren problémája van, egyáltalában nem lóg ki a sorból!

Bár egy 2009-es felmérés szerint a magyar férfiak harmincnyolc százaléka a szexet tartja a legjobb dolognak az életben, jó tudni, hogy ugyanennek a felmérésnek az alapján minden harmadik nő el tud képzelni teljesen szexmentesen is jól működő kapcsolatot (szép számmal vannak férfiak is hasonló nézeten).

Férfiklimax?

Természetes dolog, hogy a kor előrehaladtával a szexuális igény és az aktivitás lankad, és ez mindkét nembeliekre érvényes. Bár sokan kétségbe vonják, valóban létezik férfi klimax is. Van, akinél észrevétlen lezajlik, de akad olyan is, akinél feltűnő változásokat hoz. A herékben már fiatal felnőttkortól kezdve lassan, de fokozatosan csökken a tesztoszteron termelődése. A hormonszint lassú változása miatt a férfi klimax tünetei nem feltűnőek, de 50 éves kor körül általában mérséklődik a nemi vágy és a teljesítőképesség. Jellemző velejárója lehet még a férfi klimaxnak a fokozott ingerlékenység, a rosszabb alkalmazkodóképesség, esetleg alvászavar és a szellemi teljesítőképesség, a figyelem összpontosításának csökkenése is.

Előfordulhatnak hőhullámok, izzadékonyság, a csökkent nemi hormonszint hatására az izomzat is apad, csontritkulás jelentkezhet. Ezek a problémák azonban kezelhetők, kordában tarthatók. A fő gondot inkább a teljesítőképességet fetisizáló tévhitek miatt kialakuló lelki trauma, depresszió okozza. A tévhitek ellenében nem árt hát tudatosítani, hogy szexuális területen nem a számokban kifejezhető paraméterek, a méret és a gyakoriság fontosak, hanem sokkal inkább a kapcsolat és a szexuális aktivitás minősége.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Az alvás egyike a legnehezebben vizsgálható élettani működéseknek, ezért az álmok szimbolikáját kifejezetten óvatosan kell kezelni, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőlük az emberre nézve, inkább mindenkinek érdemes inkább a saját álmaihoz való viszonyával foglalkoznia.

Az alvásnak, álomnak, illetve az egyéb módosult tudatállapotoknak a legtöbb emberi kultúrában kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Kíváncsiság is övezi őket, de néhány kultúrában úgy tartják, hogy az álmok részei az emberi megismerésnek. Ezekben a kultúrákban az álmok (és a módosult tudatállapotok) eszközök, amelyek lehetőséget teremtenek többek között a tér legyőzésére, de legfőképpen az álmokon keresztül kifürkészhető számos hétköznapi jelentőséggel bíró dolog (például a jövő, a szerencse, egy esemény kimenetele).

Az álmok jelentését és hétköznapokra való hatását számtalan különböző hiedelem, babona övezte az európai kultúrákban is, és az álmoskönyvek még manapság is népszerű olvasmánynak számítanak. A furcsa éjszakai viselkedésekkel járó alvászavarokat (vagyis a paraszomniákat), valamint a rémálmokat transzcendens világok hatásának tulajdonították (incubus=éjjel, alvás közben ördög által való megszállottság), és nem tulajdonítottak nekik orvosi jelentőséget (szemben az inszomniával, amelyet a legrégebbi orvosi iratok is betegségként kezelnek).

A fordulat, vagyis az álom, az álmodás medikalizálása elsősorban Sigmund Freudhoz köthető: ő orvosi keretben értelmezte és egyben feje tetejére állította mindazt, amit az európai kultúrkör az álmodásról gondolt. Eszerint az álmok nem a világ megismerhetetlen területeit mutatják meg, hanem saját énünk tudattalan – és így direkt módon saját magunk számára megismerhetetlen – szeletét, és egyben kóros lelki folyamatainkat is megjeleníthetik, így az álmok hatékonyan felhasználhatóak a gyógyítási folyamatban is.

De mit is gondol minderről a mai tudomány? Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy az alvás és azon belül is az álmodás a legnehezebben vizsgálható élettani működések közé tartozik, és nagyon sok tisztázatlan területe van. A feltárt területeket ráadásul újra és újra át kell értelmezni, hiszen folyamatosan új kutatási eredmények születnek.

Az álmodásról jelenleg azt tudjuk, hogy döntően (de nem kizárólagosan) REM fázisban jelentkezik. A REM fázis sok szempontból eltér az alvás többi szakaszától: ebben a szakaszban az izomrendszer és a tudatos jelenlét teljesen kikapcsolódik (élő szervezetben a legalacsonyabb izomtónus REM fázisban mérhető), emellett pedig az agy és a vegetatív idegrendszer nagyon aktívan működik. A REM-nek és az álmodásnak számos pszichés funkciót tulajdonítanak, ezeket számos adat támasztja alá, azonban bizonyító erejű modellek nincsenek. Jelenlegi vélekedéseink szerint a REM jelentős (de nem egyedüli) szerepet játszik az információk tárolásában, strukturálásában, a fontos és a nem fontos információk elválasztásában (azaz a memóriakonszolidációban), stb. Mindezek mellett feltételezhetően fontos szerepet játszik többek között a stresszel és általában a negatív érzelmekkel való megbirkózásban, a motivációban, a tanulásban. Nem véletlen tehát, hogy az álmok kapcsolatba hozhatók bizonyos lelki zavarokkal.

Az álmok és a rémálmok tünetként való értelmezése hosszú múltra tekint vissza. A rémálmok egy része egyértelműen kapcsolatba hozható a gyásszal, lelki traumákkal és a poszttraumás stressz zavarral (ezekben az esetekben poszttraumás rémálomnak nevezzük), a krónikus stresszel, depresszióval és negatív érzelmekkel. Egyes, még megerősítésre szoruló kutatások szerint a nyomasztó álmok, rémálmok gyakoriságának megnövekedése előre jelezheti egyes pszichés zavarok kialakulását. Dr. Purebl György és munkatársai saját vizsgálatai szerint például elképzelhető lehet az is, hogyha a nyomasztó álmok gyakorisága a gyászfolyamat során egy idő után nemhogy csökken, de nő, akkor az előre jelezheti valamilyen, a gyász kapcsán kialakuló mentális zavar kockázatát (pl. depresszió, szorongásos zavarok). Nyomasztó álmok, rémálmok ugyanakkor gyakran megjelennek stressz, negatív érzelmek és lelki zavarok nélkül is – ezekben az esetekben a rémálom nem tünet, hanem maga a probléma, ilyenkor idiopátiás rémálmokról beszélünk.

Mi a teendő tehát, ha valaki gyakori rémálmokról panaszkodik, esetleg arról is beszámol, hogy ezek az álmok rendszeresen fel is ébresztik, emiatt fáradt, kialvatlan?

Első lépésként fontos, hogy tisztázzuk, valóban rémálomzavarról van-e szó. Vannak betegek, akik rémálomzavar miatt kérnek segítséget, és beszámolnak arról, hogy ordítva, zaklatottan ébrednek fel az éjszaka közepén (valójában inkább az alvás első felében), álomtartalomról azonban nem tudnak beszámolni. Ezt a paraszomniás jelenséget alvási rémület zavarnak hívjuk, és a rémálomtól nemcsak az álmodás hiánya, hanem az is elkülöníti, hogy a jelenség nem a REM fázisban jelentkezik.

A valódi – néha rendkívül vizuális, képszerű tartalommal jellemezhető – rémálmok REM fázisban jelentkeznek, és bár jelentős klinikai szenvedést okoznak, nem mindig ébresztik fel a beteget. Ezekben az esetekben az első lépés a poszttraumás rémálmok kizárása – vagyis a beteget szűrni kell a depresszió és a poszttraumás stressz zavar tüneteire, illetve fel kell tárni, nem történt-e olyan esemény az elmúlt időszakban, ami súlyos pszichológiai stresszt vagy veszteséget jelent a személy számára. Amennyiben feltárható ilyen, a kezelést erre koncentrálva kell elkezdeni. Ugyanakkor nem kerülhető el az alvással való direkt foglalkozás, ami szigorú alváshigiénés rend kialakítását jelenti.

Amennyiben a (valódi) rémálmok pszichés háttérproblémák nélkül jelentkeznek, érdemes megkérdezni, nem szed-e a beteg valamilyen, a nyomasztó álmok gyakoriságát potenciálisan növelő gyógyszert. Amennyiben ez is kizárható, valóban idiopátiás rémálmokról beszélhetünk, és elkezdhetjük ezek célzott kezelését. Ebben az esetben is szigorú cirkadián ritmus kiépítésére, rendszerességre, az alváshigiénés szabályok maximalizálására törekszünk, ez azonban sokszor kevés. Alkalmazhatunk relaxációt, de ennek elsődleges szerepe az anticipált szorongás (a beteg napról napra jobban fél az éjszakáktól) testi tüneteinek csökkentésében van.

Igazán szellemes módszer az álmok feletti kontroll megszerzése, ami első hallásra nagyon misztikusan hangzik, pedig nagyon egyszerű dologról van szó: megtanuljuk, hogy képesek legyünk elalvás előtt elképzelni és eltervezni, hogy mit álmodjunk. Döntsük el, mit szeretnénk aznap éjjel álmodni, és képzeljük el ezt minél plasztikusabban, részletesebben. Amennyiben ezt rendszeresen megtesszük, egy idő után fokozatosan egyre inkább uralmunk alá tudjuk hajtani álmainkat.

Hogyan működhet ez? – tehetjük fel a kérdést. A válasz egy, talán mindenki által tapasztalt jelenség segítségével adható meg: a lucid álmodással. A lucid álmodás azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk és álmunkat irányítani tudjuk. Ez a legtöbb emberrel egyszer-egyszer véletlen eseményként történik meg, azonban a fenti módszerrel (az álmok előre eltervezésével és végiggondolásával) gyakorisága fokozható.

Elmondanak-e valamit az álmok a testi betegségekről? Egy 2004-es vizsgálatban kardiológiai betegek álmait elemezték, és azt találták, a betegek gyakran álmodnak halálról és elválásról. Ez önmagában érthető is lehet, hiszen az emberek gyakran álmodnak arról, ami foglalkoztatja őket – márpedig egy kardiológiai betegség a legtöbb embert elgondolkoztat. Az álom és a testi betegségek kapcsolata egy újabb izgalmas, feltáratlan tudományterület lehet.

És mi a helyzet a freudi álomfejtéssel? Kevés tudományos adattal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy énünk milyen rejtett oldalairól árulkodnak álmaink, azt azonban elmondhatjuk, hogy az álmok szimbolikáját nagyon óvatosan kell kezelni, és nem szabad  messzemenő következtetéseket levonni. Mindig a saját álomhoz való viszonnyal érdemes foglalkozni: mely álmok igazán ijesztőek, melyekkel kapcsolatban érzi a személy rosszul magát, mely álmok milyen élményeket és gondolatokat mozgatnak meg. A saját álmára adott reakció sokkal fontosabb, mint maga az álomtartalom.

Dr. Purebl György, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet munkatársának több cikkének összefoglalásaként készült az írás.

(szerző: Mezei Ágnes, forrás: gerinces.hu)

Bár a homeopátia már több mint kétszáz éves, nem csitul a vita körülötte. Az orvosok többsége egyszerű placebóhatásnak tartja a „hasonlósági elv” alapján működő gyógymód eredményeit, ugyanakkor a szakmabeliek között is vannak feltétlen hívei, művelői.

Az alternatív gyógymódok között az egyik legkülönösebb a homeopátia, amelynek alapelveit 1796-ban dr. Samuel Hahnemann, egy német orvos-gyógyszerész fektette le. Legfontosabb jellemzője a „hasonlót a hasonlóval gyógyítani” (Similia similibus curentur) alapelv, vagyis, hogy olyan hatóanyagokat alkalmaz, amely egészségeseken a betegség tüneteihez hasonló tüneteket váltanak ki, mert az elmélet szerint kis adagban ugyanezek a szerek gyógyítják ezeket a betegségeket. A homeopátiás szereket az egészségeseken végzett gyógyszervizsgálat alapján, a gyógyszer- és a betegségkép hasonlóságaira alapozva választják ki. Ezek előállítási módja, az ún. potencírozás tér el a legnagyobb mértékben a hagyományos orvostudomány módszereitől. A homeopátia egyik legfőbb pozitívumának azt tartják, hogy a homeopata orvos a betegben a teljes embert, testi-lelki történéseit egységben látja és aszerint alakítja ki a egyénre szabott kezelési tervet.

Természetes anyagok, nagyfokú hígítás

A homeopátiás szerek természetes alapanyagokból készülnek. Ezek legtöbbször gyógynövények, mint például a  bíbor kasvirág vagy a kamilla, körömvirág, sisakvirág, hegyi árnika, vadjázmin és sok más. Sok ásványi eredetű anyagot is használnak, vasat, aranyat, kovavasat, magnéziumot, kalciumot, stb. A szereknek jóval kisebb része származik állati eredetű hatóanyagból, például ilyen a kígyó-, pók és méhméreg, a tintahal festékanyaga.

Ezek az anyagok eredeti állapotukban erős hatásúak, sőt mérgezőek is lehetnek, ezért a következő lépés(sorozat) a hígítás. A kiinduló, ún. törzsanyagot először semleges oldószerrel (többnyire vízzel, alkohollal vagy cukoroldattal) tízszeresére hígítják, majd újra meg újra megismétlik ezt az arányú hígítást, egészen addig, amíg az extrém, akár milliószoros hígítású szerben már gyakorlatilag kimutathatatlan az eredeti törzsanyagnak akár a legkisebb molekulája is. A módszer bírálói szerint ilyen hígítású, hatóanyagtól mentes szerekkel végzett kezelésnek valószínűtlen a farmakológiai hatása, sőt, alkalmazásuk tudományos elveket sért. A homeopátia alapítója, Hahneman és követői azonban állítják, hogy a homeopátiás szerek annál hatásosabbak, minél nagyobb a hígítás. A hígítást az ún. potenciálással együtt végzik: a folyadékokat két hígítás között rázással, a szilárd anyagokat dörzsöléssel „dinamizálják”, egészen addig, míg - a potenciálás kiindulási elve szerint legalábbis – a toxikus hatás megszűnik, sőt, gyógyító erővé fordul át, amely serkenti a szervezet öngyógyító erőit. A helyes potenciájú szer megválasztása nagyon fontos: általában ha egy panasz tisztán testi eredetű, heveny jellegű, akkor harminc alatti hatékonyságú készítményt választanak, ha pedig lelki eredetűnek minősítik, vagy idült betegségnek számít, akkor magasabb hatékonyságú szert alkalmaznak. A homeopátiás szerek lehetnek egy komponensűek és több anyagból készült komplexek is.

Hasonlósági szabály

Az nem tűnik valószínűnek, hogy a magyar néphagyományba a homeopátiából került volna bele a "kutyaharapást szőrével" mondás, bár az alapelvére, a hasonlósági szabályra jól illik. A gyógymód az elnevezését is erről kapta, a görög homoíon, vagyis 'hasonló', és a pathosz, 'szenvedés' szavak összetételéből. Rövidítéséből régen Magyarországon sokáig hasonszenvi gyógymódnak is nevezték a  homeopátiát.

A homeopátia alapvetően éppen a hasonlósági elvben tér el leginkább a hagyományos, allopátiásnak nevezett orvoslástól, hiszen ez utóbbiban többnyire éppen a tünetekkel ellentétes hatású gyógyszereket használnak. Egyszerű példával élve: a hagyományos orvoslás szakemberei hasmenésre hasfogó szert alkalmaznak, nem emésztésserkentőt, míg a homeopátiás gyógyítók olyan szert ajánlanak, amely egészséges emberekben hasmenést váltana ki. Ezt az ellentmondást a homeopátia hívei úgy magyarázzák, hogy a homeopátia nem a tüneteket kezeli, hanem a szervezet természetes öngyógyító és önszabályozó mechanizmusainak működését támogatja, és a testi-lelki egyensúly visszaállítására törekszik.

Legfeljebb placebóhatást feltételeznek

Kétszáz éve folyik a vita a homeopátia körül. Legutóbb, néhány hónappal ezelőtt az ausztrál Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) mért csapást a homeopátia rendszerére. Különböző jellegű, összesen 68-féle betegséggel kapcsolatban elemezte ugyanis a homeopátiás szerek, gyógymód hatékonyságát, és jelentésben foglalta össze: nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a homeopátia bármelyik esetében hatékony lenne. A betegségek között volt sok más mellett az asztma, az ízületi gyulladás, az alvászavar, a felső légúti fertőzés, az ekcéma, a kolera, a krónikus kimerültség, az égési sérülése, a malária és a heroinfüggőség, és egyik esetében sem igazolódott a feltételezhető  placebóhatáson kívül semmilyen más, tudományosan leírható, igazolható, bizonyítékokkal alátámasztott, megismételhető hatásmechanizmus. Tudományos bizonyítékok híján és az aktív hatóanyag nélküli szerek használata miatt nem tekintik tudománynak a homeopátiát, legfeljebb placebóterápiának minősítik. A tudósok régóta úgy vélik - ez az ausztrál jelentés is megerősítette azt az álláspontot - , hogy a placebóhatás az egyetlen magyarázat arra, hogy miért tapasztalhatnak minden józan, tudományos érv ellenére mégis jobbulást a homeopátiás szerekkel való kezelés eredményeképpen. A homeopaták ezzel szemben felvetik, hogy a placebóhatás nem magyarázza az állatgyógyászatban elért eredményeket. Ők módszerüket ingerterápiának tekintik, amely a szervezet öngyógyító képességére épít.

A legnépszerűbb alternatívák közé tartozik

Mindennek ellenére kétszáz éve dívik a homeopátia, sőt, máig ez az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott kiegészítő gyógymód. Ennek oka annak idején, kétszáz éve az lehetett, hogy a korabeli radikális orvoslási módszerekkel (érvágás, hashajtás, hánytatás, stb.) szemben a homeopátia hívei nem alkalmaztak erős hatóanyagokat, az olykor szinte brutális gyógymódokat, hanem figyeltek a betegre, meghallgatták, megbeszélték vele az étrendi, egyéb javallataikat, vagyis több teret adtak a természetes gyógyulásnak. Máig ez ,a humánusabb bánásmód, az odafigyelés, a betegember testének-lelkének egységként való kezelése, az orvos és a beteg emberibb kapcsolata, a szervezet öngyógyító képességében vetett bizalom lehet a homeopátia legvonzóbb tulajdonsága. Annyi biztos, hogy teljesen nem lenne tanácsos még a legfanatikusabb homeopátia-hívőknek sem erre hagyatkozniuk: a már folyamatban lévő kezelést nem szabad homeopátiás kezeléssel felváltani, és orvoshoz kell fordulni, ha valamilyen problémára alkalmazott homeopátiás szer hatástalannak bizonyul.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

A könnyekhez általában negatívumok kapcsolódnak: indulatok, bosszúság, bánat, gyász, de legalábbis kellemetlen irritáció. Pedig a könny élettanilag alig nélkülözhető, hiányát egészségünk sínyli meg.

A speciális összetételű folyadékot a szem környéki könnymirigyek termelik, a szemhéjak terítik el a szem felületén, folyamatos könnyfilmréteget képezve, a felesleg pedig a szemzugban lévő kis nyíláson át az orrüreg felé távozik. Többféle könny is van: az alap könny tartja nedvesen a szemünket, a reflexes könny valamilyen irritáló anyag (például hagyma) hatására termelődik, az érzelmi könny pedig pszichés hatások következtében jön létre. Naponta 2-3 ml alapkönny termelődik, a reflexes vagy érzelmi hatásra kiváltott könnytermelés pedig ennek a sokszorosa lehet, ami már könnycseppek formájában hagyja el a szemet.

Az összetett feladatnak megfelelő összetétel

A könny fő feladata a szaruhártya nedvesen tartása, ellátása oxigénnel, tápanyagokkal, az optikailag sima törőfelszín biztosítása, az esetleg a szembe jutó idegen testek eltávolítása és a kórokozók elleni védelem.  A legkülső, olajos könnyréteget a szemhéj szélében lévő Meibom mirigyek termelik, ez gondoskodik a súrlódás csökkentéséről és akadályozza a vizes réteg elpárolgását. A középső, vizes réteg a legvastagabb, ez tartja nedvesen és látja el a benne oldott tápanyagokkal a szemet. Közvetlenül a szem felszínén a vizes réteg tapadását, egyenletes eloszlatását segíti a vékony nyákos réteg.

Könnyek árja

A folyamatosan termelődő könnyfilm nélkülözhetetlen a szem normális működéséhez. De mi a helyzet a sírással? A ránk törő sírás sem a természet kellemetlenkedése csupán, fontos szerepe lehet. Amikor fizikai vagy vegyi inger váltja ki, például a hagyma illóolaja, vagy egy szembe kerülő parányi rovar, akkor a szem védelmét, az idegen anyag mielőbbi semlegesítését, eltávolítását szolgálja. Azt a helyzetet is mindenki ismeri, amikor valami nehezen elviselhető feszültség, pszichés trauma, heves érzelem váltja ki a sírást. Visszafojtani nem nagyon lehet, de nem is érdemes, mivel ilyenkor a  sírás a leghatékonyabb feszültségoldás. Annál is inkább, mert a kutatások szerint ilyenkor nem a szokásos a könny összetétele, hanem az agyban termelődő ún. stresszhormonokat is tartalmaz, amelyek kiürülése befolyással van az érzelmi állapotra is, megnyugvást hoz. Ezért baj (és a mélyülő depresszió egyik jele), ha valaki nem képes sírással könnyíteni magán. A síráskor termelődő könny egy része a szokásos úton az orrjáratba ürül, ott nyáktermelődést vált ki. A szem kivörösödéséért a hajszálerek vérbősége felelős.

Könny, az élet vize?

Egy történeti érdekesség is kapcsolódik a könnyekhez: eszerint a szlávok ősei között szokás volt, hogy az asszonyok összegyűjtötték a  könnyeiket, és rózsavízzel keverve sebek gyógyítására használták. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy sok évszázaddal ezelőtt is tudták már, hogy  a könny fertőtlenítő anyagokat tartalmaz, és a benne lévő nyák elősegíti a  sebgyógyulást. A népmesékben nemegyszer kapcsolódik csodás fordulat a könnyhöz: gyönggyé, kinccsé válik, vagy másutt az élet vizeként néhány cseppje életre kelti a holtat.

Síró nő: csak semmi szex!

A nők jóval gyakrabban sírnak. Tapasztalati tény, hogy a férfiak utálják, ha egy nő sír: talán éppen azért, mert hatással van rájuk, elgyengülnek tőle. Nem a síró nő látványa (a legszebb nőt is elcsúfítja a sírás), hanem a könny maga hat rájuk. Ez a hatás nem szexuális izgalom, sőt, éppen ellenkezőleg: egy izraeli kutatás szerint, ha a férfi annyira közel van a síró nőhöz, hogy be tudja lélegezni a könny páráját, akkor szervezetében csökken a tesztoszteron szintje és a szexuális izgalommal összefüggő neurális hálózatok aktivitása. (Ezt a hatást azonban csak az érzelem kiváltotta könny képes elérni, a reflexből fakadó sírás nem.) Amikor megkérték a férfiakat, hogy pontozzanak női fotókat, kiderült, hogy a valódi könnyek szagolgatása után a férfiak kevésbé találták szexuálisan vonzónak a nőket, mint amikor sóoldatot szagoltattak velük. A kutatók úgy vélték, a kémiai jelzéseket szállító könnyek evolúciós funkciója a szemben álló fél agressziójának csökkentése lehetett, vagy annak jelzése, hogy a szexuális közeledéshez nem megfelelő az időpont a nő számára.

Krokodilkönny szindróma

Vannak állatok, amelyek az átlagosnál bőségesebben termelnek könnyet. Ilyen például a krokodil is, aminek a könnye - nyilván a kiszáradástól védi a szemét a tűző napon - nagy cseppekben kezd termelődni, amikor az állat egy zsákmánnyal kimászik a partra és enni kezd. Embereknél krokodilkönny-szindrómának nevezik azt a betegséget, amikor az arcideg sérülése következtében a nyálmirigyeket ellátó idegrostok összekeverednek a könnymirigyekhez haladó rostokkal. Ilyenkor azokban a helyzetekben, amikor a nyáltermelődés megindul (például evéskor), a beteg könnyezni kezd.

Száraz szemek

A könnytermelés funkciózavara alakítja ki az ún. száraz szem szindrómát, ami egyre gyakrabban előforduló civilizációs betegség. Csökkenhet a könny egészének vagy egyik összetevőjének mennyisége, és adódhat zavar a szem mechanikai működésében, például a pislogás gyakoriságában vagy a könnyelvezetésben is. Más esetekben a körülmények igényelnék a több könnyet: például száraz, túlfűtött helyiség, szennyezett levegő, vagy pislogás nélküli koncentráció, és az is előfordul, hogy betegség okozza a tüneteket. A szemszárazság viszkető, égő érzést okoz, mintha homok vagy más idegen test került volna a szembe. Ha tartósan vagy visszatérően jelentkezik, szakorvoshoz kell fordulni vele, mielőtt súlyosabb gondokat okozna. Ma már sokféle „műkönny”, szemnedvesítő közül ajánlhat a szemész a panasz jellege és a kiváltó ok szerint.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.