Menthetetlenül szuvas vagy sérült foga miatt foghúzásra van szüksége? Jó tudni, hogy mire kell vigyáznia a zavartalan sebgyógyulás érdekében.
A fogszakorvosok mindent megtesznek a fogak megtartásáért, mégis adódhat olyan helyzet, amikor a fog rendellenes növekedése, sérülése vagy menthetetlen károsodása, szuvasodása, súlyos fogágy betegség miatt foghúzásra kerül sor. A foghúzás előtt is van teendő: tájékoztatni kell a fogorvost a páciens által szedett gyógyszerekről, vitaminokról vagy táplálékkiegészítőkről, beültetett implantátumokról, csontritkulás állapotáról, korábbi kezelésekről, betegségekről, nagyobb műtétekről. Előfordulhat az is, hogy a beavatkozás előtt bizonyos idővel fel kell függeszteni valamelyik gyógyszer, például véralvadásgátló készítmény alkalmazását, de ezt mindig a szakorvos mondja meg. Az érzéstelenítés módját is meg kell beszélni, hiszen az esetleges gyógyszerérzékenységről a szakorvosnak tudnia kell. Az érzéstelenítés után kerül sor a fog meglazítására és eltávolítására. A húzás után a fogorvos megtisztítja és fertőtleníti a fogüreget, a vérzés csillapítására géztampont használ, melyet 20-30 percig szorítani kell a fogakkal.
Gyógyulási folyamat a fog eltávolítása után
A fog eltávolítása vérzéssel jár, a fog helyén lévő üregben véralvadék képződik. A foghúzás utáni órákban, ha még szivárog egy kis mennyiségű vér, ennek csillapítására helyezzen egy összehajtott gézdarabot a foghúzás helyére, és ráharapva tartsa ott 30 percig, majd szükség esetén ezt ismételje meg. A foghúzás következménye lehet, hogy az íny vagy az arc az érintett oldalon megduzzad, és előfordulhat, hogy zúzódásszerű foltok jelennek meg az arc bőrén. Ezeknek néhány nap vagy 1 hét alatt elmúlnak, hűtőborogatással, jégzselével lehet enyhíteni ezeket. A szakorvos fájdalomcsillapítót, esetleg antibiotikumot is rendelhet a páciensnek a gyógyulás elősegítésére. Fájdalom esetén a szokásos vény nélkül kapható készítmények is segíthetnek, de nem mindegyik, például aszpirint ne használjon, mert az a véralvadási időt megnyújtja. Az eltávolított fog helyén maradt üreg bizonyos idő múlva új szövettel telítődik, eleinte apró bemélyedés marad a fog helyén, majd az íny teljesen begyógyul. A teljes gyógyulási folyamat hetekig, sőt, – nagy, több gyökerű fog esetén – akár hónapokig eltarthat.
Teendők foghúzás után
A foghúzás utáni órákban pihenjen minél többet, kerülje az intenzív mozgást. Amíg az érzéstelenítő hatása tart, étkezni nem szabad, nehogy véletlenül megharapja a még érzéketlen arcát, ajkát, nyelvét. A beavatkozás után a legfontosabb, hogy köpködi, öblögetni nem szabad, a fog helyének alapos, de kíméletes tisztán tartása fontos. Semmilyen szájöblögetőt nem kell használni, a lényeg, hogy a véralvadék benne maradjon a sebben. Ha ezt kiöblögeti, kipiszkálja, szabadon marad a csontfelszín, begyullad és nagy fájdalommal járó fogmedergyulladása lesz. Ennek megelőzése érdekében kerülendő minden olyan tevékenység, amely a fog helyén lévő alvadékot, az új szövet kialakulását zavarhatja, például a nyelvvel való piszkálás, az erőteljes öblítés, a szívogatás, a köpködés, a rágás és a nagyobb erőkifejtés. Két-három napig hagyja ki az intenzív, pl. edzőtermi edzést vagy az uszodázást, szaunázást, és ne emeljen 4-5 kilónál nehezebb tárgyakat. Ajánlatos pépes, puha, rágást nem igénylő ételeket fogyasztani, például puha főtt tésztát, tojást, pürésített zöldségeket. A dohányzást okosabb mellőzni a foghúzás után, mert a nikotin érösszehúzó hatású, így a véráramlást csökkenti, vagyis a gyógyulófélben lévő szövet kevesebb oxigénhez jut. Éjszaka egy plusz párnával emelje meg a fejét, hogy a vérzést ezzel is elkerülhesse. Az alkoholfogyasztást legalább az első nap feltétlenül hagyja el, mert az alkohol elősegítheti a vérzést és késlelteti a sebgyógyulást.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Ha a foghúzásnál metszésre, varratok alkalmazására is sor került, akkor az orvos kontrollvizsgálatra, varratszedésre hívja vissza a páciensét 1 hét múlva. Keresse fel a kezelőorvosát, ha nem csillapodó vérzést tapasztal vagy ha fertőzés jeleit tapasztalja, például, ha 38 Celsius-foknál magasabb láz jelentkezik, vagy kiújuló fájdalmat, váladékozást, gennyt tapasztal a húzás helyén. Ebben az esetben újra orvosi kezelésre, fertőtlenítésre, sebtisztításra van szükség.
A cikk a Budai Egészségközpont fogszakorvosainak és szájsebész szakorvosának közreműködésével készült.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.