Útikalauz anatómiába

5+1 gyakori rejtett betegség

2022.06.08. 04:28

Több olyan súlyos betegség is van, amely sokáig tünetmentes, de amikor mégis kiderül, már sokkal nehezebben gyógyítható. Ezek esetében különösen nagy jelentősége van a szűrővizsgálatoknak, amelyek lehetőséget adnak a kezelés mielőbbi elkezdésére.

Vannak olyan elváltozások, betegségek, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak, nem okoznak tüneteket vagy csak alig észlelhető panaszokat váltanak ki. Nem szoktunk jelentőséget tulajdonítani például annak, ha fejfájás, szédülés, hasmenés, székrekedés, fáradékonyság, gyengeség jelentkezik. Sok, magát egészségesnek tudó érintett ilyenkor egy-egy vény nélkül kapható, banális szerrel enyhíti a kellemetlenségeket, és nem jár utána, mi is állhat azok hátterében. Esetükben sajnos könnyen előfordulhat, hogy egy veszélyes, akár halálos kimenetelű betegség rejtve marad, és csak akkor születik meg a diagnózis, amikor már előrehaladott állapotában nem, vagy csak jóval nehezebben orvosolható. Ezeknek az alattomos betegségeknek a legjobb ellenszere a legalább évenkénti általános, orvosi kontroll és a rendelkezésre álló rendszeres szűrővizsgálatok igénybe vétele. Nézzünk néhány gyakori, veszélyes, tünetszegény betegséget!

1. Szív- és érrendszeri betegségek

Magyarországon a kardiovaszkuláris betegségek, például a magas vérnyomás, a stroke-hoz vagy infarktushoz vezető érelmeszesedés, érszűkület a vezető halálokok közé tartoznak. Ezek veszélyét növeli, hogy hosszú évekig tünetmentesek maradhatnak. Például a magas vérnyomás általában nagyon sokáig nem okoz panaszt, esetleg fejfájás, szédülés előfordulhat, de ezeknek számos más oka is lehet. A vérnyomásproblémák leginkább a rendszeres méréssel, vérnyomásnapló vezetésével derülhetnek ki, amihez egy otthoni mérő is megfelel. Fel kell figyelni arra, ha a mért értékek tartósan 140/90 Hgmm felett vannak. A napló eredményeit a háziorvos vagy kardiológus a kontrollvizsgálaton értékeli, ennek megfelelően állítja be a gyógyszerezést. A laboratóriumi rutin vérvizsgálatot is ajánlatos egészségesen is legalább évente egyszer kérni, hiszen számos paraméter változását jelezheti.

anatomia_rejtett_betegseg_1.jpg

2. Cukorbetegség

Hasonlóképpen sokáig tünetmentes maradhat a 2-es típusú diabétesz is. Többnyire csak olyan panaszok jelentkeznek, amelyek több más betegség esetében is előfordulhatnak, például indokolatlan éhség és szomjúság, fáradékonyság, súlyváltozás, gyakori vizelési inger illetve lassabb sebgyógyulás. Az évenkénti vagy szükség esetén sűrűbb laboratóriumi vérvizsgálat, a vércukorszint rendszeres ellenőrzése segíthet, hogy a cukoranyagcsere egyensúlyát megfelelő étrenddel vagy gyógyszeres kezeléssel helyreállíthassuk.

3. Vastagbélrák

A vastagbéldaganat mindkét nembelieket fenyegeti, különösen a fejlett, iparosodott országokban. Ez egyfajta civilizációs ártalomnak is tekinthető, mivel a rizikóját jelentősen növeli a mozgáshiány, az elhízás, a rostban szegény kényelmi ételek fogyasztása, valamint a cigarettázás és az alkohol. A vastagbél jóindulatú elváltozásai, a bélpolipok növelik a bélrák kockázatát, de korai szakaszban sem ezek, sem a daganatos elváltozások nem okoznak érzékelhető tüneteket. Fel kell viszont figyelni az indokolatlan fogyásra, az ürítési szokások megváltozására, a gyengeségre, netán a véres széklet megjelenésére vagy hasi fájdalmakra, amelyek vastagbéldaganat jelei is lehetnek. Ennek a daganatos elváltozásnak a kiszűrésére több lépésben kerülhet sor: a legegyszerűbb és legkíméletesebb szűrővizsgálat az enzimes székletvizsgálat, amely a daganatos sejtek által termelt tumor M2-PK nevű enzimet mutatja ki. Gyanús esetben a következő lépés a vastagbél-tükrözés, amellyel egyben a kezelés is elkezdődhet, hiszen a felderített kisebb polipok a kolonoszkópia során el is távolíthatók.

anatomia_rejtett_betegseg_2.jpg

4. Tüdőrák

A tüdő különféle fertőzéses, daganatos és egyéb betegségei szintén a halálozási statisztikák élén vannak. Tüneteket viszont a betegség kezdeti szakaszában alig okoznak, vagy ha igen, arra könnyen rálegyintenek az érintettek, hogy „csak egy kis köhögés, fulladás”. Amikor pedig már érzékelhető panaszok jelennek meg, a tüdőrák már előrehaladott stádiumban lehet. A tüdőszűréssel viszont korai szakaszban is kimutathatók ezek a betegségek, így, ha nem is kötelező, de nagyon ajánlott ezen rendszeresen részt venni.

5. A csontritkulás

Alattomos elváltozás a nőknél a klimax időszakában, férfiaknál idős korban fellépő csontritkulás is. Még akkor sincs látható tünete a folyamatnak, amikor az összcsonttömeg már jelentősen csökkent, a csontok folyamatosan gyengülnek, törékennyé válnak. Kár azonban megvárni az első csontritkulás miatt bekövetkező csonttörést, tanácsosabb időben diagnosztizálva tisztában lenni a veszélyekkel és minden lehetségest megtenni ellene. Szűrővizsgálatokkal, elsősorban a csonterő, vagyis a csontsűrűség vizsgálatával időben felfedezhető ez az elváltozás is.

+ 1 Nőgyógyászati daganatok

Magyarországon az emlőrák a nők leggyakoribb daganata: hétezer új esetet regisztrálnak évente és mintegy kétezer haláleset hátterében is ez áll. Az emlő daganatos elváltozása is sokáig panaszmentes marad, érzékelhető csomókat vagy egyéb tüneteket csak előrehaladottabb stádiumban okoz. Szerencsére a kezdeti szakaszban való felismerést a rendszeres emlőszűrés lehetővé teszi, ezért minden 45 év feletti nőnek érdemes megjelenni a mammográfiai szűrővizsgálaton. Ha pedig családi anamnézis vagy valamilyen gyanú indokolja, kortól függetlenül is emlőszűrővizsgálatot kell kérni a nőgyógyász szakorvostól. A másik gyakori nőgyógyászati ráktípus, a méhnyakrák sem produkál hosszú ideig tüneteket, így fennáll annak a veszélye, hogy mire a diagnózis megszületik, már előrehaladott állapotba kerül a beteg, netán már áttét is megjelenik. Ezért ajánlott minden nőnek rendszeresen részt venni nőgyógyászati rákszűrésen is, hiszen az idejében felfedezett méhszáj-elváltozás jó eséllyel maradéktalanul gyógyítható.

A cikk a Budai Egészségközpont belgyógyászának közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása