Útikalauz anatómiába

Mikortól játékfüggő egy sokat számítógépező gyerek?

2021.08.25. 06:16

Számos szülőt érthető módon aggaszt, hogy a gyereke mennyi időt tölt a gép előtt. De mi számít soknak?

3_19.jpg

Mi számít függőségnek?

A WHO minden évben kiadja a betegségek nemzetközi osztályozásának listáját, ezen már egy ideje szerepel a mentális betegségek között a számítógépes játékok okozta függőség. A WHO meghatározása szerint ez egy olyan kontroll-rendellenesség, amelyben a játék elsőbbséget élvez szinte minden egyéb tevékenységgel szemben. Vagyis nem pusztán az online játékkal töltött idő, hanem a játékhoz való viszony is számít.

A szülő akkor kezdhet függőségre gyanakodni, ha a gyereke a számítógépes játékok miatt elkezdi hanyagolni az egyéb hobbijait, és azokat a barátait, akikkel régebben szívesen volt együtt. Kapcsolatai áttevődnek az online térbe, a játék alatt virtuálisan megismert emberek lesznek a “barátai”. A játék a fő témája, legszívesebben arról beszélget, hogy éppen hol tart benne, milyen célokat akar elérni a játék világán belül. Figyelmeztető jel lehet a tanulmányi eredmények romlása, de az is, ha gyakran tűnik kimerültnek, álmosnak.

Szintén árulkodó jel, hogy miként viselkedik a gyerek, ha a szülő átmenetileg elveszi tőle a játékot. Nyilván nem örül, de kérdés, hogy túl tudja-e tenni magát rajta, és idővel más dolgokba tud-e fogni. Vagy éppen ellenkezőleg: lehangolt, szorongó lesz, nem tudja mit kezdjen magával. Az is előfordulhat, hogy dührohamot kap, megrongál dolgokat a szobájában, mert a játék hiánya agresszívvé teszi.

A játékfüggő gyerek a függő felnőttekhez hasonlóan nem érzi úgy, hogy mindez probléma lenne. Csak azt szeretné, ha a szülők végre békén hagynák, hogy elmerülhessen. Úgy érzi, hogy a szülei nem értik meg őt, meg akarják fosztani attól, ami neki leginkább örömet okoz.

Hogyan ejtenek rabul ezek a játékok?

Segítség lehet a szülőknek, ha megértik, hogy mit adnak ezek a játékok a gyerekeknek, mivel tudnak függőséget okozni. A játékok lényege, hogy a játékos elé kitűzött célok és a játékos képességei nagyon ügyesen össze vannak hangolva. Vagyis a játékos mindig olyan feladatokat kap, amelyeket nem könnyen, de azért biztosan teljesíteni tud. Így marad folyamatos a kihívás, de folyamatos a sikerélmény is. Ráadásul a játékban az egyes részcélok elérésért is jutalom jár, így a játékost újra meg újra jó érzések, büszkeség, sikerélmény öntik el. Ekkor már nagyon közel kerülnek, sőt benne is lehetnek abban az állapotban, amit Csikszentmihályi flow-élményként határoz meg. Ez valóban egy nagyon jó érzés, a probléma az, hogy a virtualitás terébe helyeződnek át az elért eredmények. Nem nehéz rájönni tehát, hogy a sikerélmény miért lehet vonzóbb annál a bizonytalanabb sikernél, amit a tanulás vagy a sport kínál.

Ezzel a folyamatos jutalmazással hozza létre a játék a “függő agyat”. Ez nem csak egy jól hangzó kifejezés, a hosszú időn át játszott online játék ugyanis átstrukturálja az agyat. A sokat játszók agyában több a hálózatos kapcsolat, ami egyfelől azt jelenti, hogy hamarabb reagálnak, gyorsabban tudnak döntéseket hozni. Másfelől azonban az is kiderült, hogy a sok játék hatására egyes agyterületek szürkeállományának a tömege is változik, gyengül a kreativitás, az empátia, az elmélyült gondolkodásra való képesség.

4_19.jpg

Hogyan lehet leszoktatni a gyereket a játékfüggőségről?

A számítógépezés teljes tiltása nem megoldás, és az online oktatás, a közösségi média korában nem is életszerű. Ehelyett ésszerű kompromisszumra kell törekedni, arra, hogy a számítógép úgy legyen a gyerek életének a része, hogy csak egy a számos örömforrás közül, nem az öröm egyetlen vagy legfőbb forrása. Ehhez először meg kell érteni, hogy miért menekült a gyerek a virtuális térbe. Ez nem egyszerű feladat, hiszen nem tudatosan választotta, hogy órákat tölt a számítógép előtt. Ha szükséges, nyugodtan vonjunk be szakembert a probléma tisztázásába és megoldásába.

Próbáljunk meg vonzó alternatívákat kínálni a gyereknek a virtualitás kínálta lehetőségek helyett. Ezek lehetnek olyan elfoglaltságok, amelyeket régebben szeretett, mielőtt kialakult volna a függőség. Megkereshetjük a régi barátait, vagy azok szüleit, és velük csinálhatunk közös programokat. (Ez természetesen a kisebb gyerekeknél működik, a nagyobbak ezt már a magánszférájuk megsértéseként értékelhetik.)

A kisebbeknél a mozgásos, sporttal kapcsolatos játékok felkínálása és a közös családi programok is működhetnek. A kicsit nagyobbaknál a társasjátékok és a kreatív játékok jöhetnek szóba. A kamaszok is szeretnek alkotni, legyen szó rajzról, festésről, számítógépes grafikáról, videókészítésről. Tereljük a géphasználatot ebbe az irányba, a kreatív alkotás felé.

A kompromisszum része, hogy közösen meghatározzuk a géphasználat időpontját és időtartamát. Kijelöljük, hogy például napi egy óra játék megengedett, de soha nem közvetlenül lefekvés előtt, hogy meg tudjon nyugodni a gyerek idegrendszere. Ezt az egy órát viszont adjuk meg neki, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy inkább tanulnia kéne. Ha a gyerek látja, hogy a szabályokat a szülők is betartják, ő maga is jobban betartja majd.

A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.08.26. 10:05:09

Igazából az, hogy mi mikortól számít függõségnek leginkább attól függ, mennyi állástalan pszichomókus van a munkaerõpiacon. A függõségek számát leginkább ezek képzésének a visszafogásával lehet kezelni egy társadalmon belül.

odamondó 2021.08.26. 11:27:49

Pontosan. A függőség egy menekülés. Mond meg egy szegény családnak, hogy gépezés helyett mondjuk egy valós hobbit szeretne csinálni ami folyamatos pénzköltést igényel. Ja nem. Ők beletörődnek, hogy a gyerek gépezik inkább.

Egyáltalán nem olyan egyszerű erre a válasz.

Amúgy az esportban fuggőnek mi a sikerélménye? Mi keményen gyakoroltunk és legritkább esetben volt sikerélmény.

Ebben a közösségben begyűjtött 'virtuális' barátaim közül pont ugyanannyira gyakran érintkezem mint a valós barátaimmal. Tehát szerintem ez a tény sem áll meg egyértelműen a lábán.

Bobby Newmark 2021.08.26. 11:51:24

@odamondó: Heh, hát nem szabad bénának lenni, akkor van sikerélmény. :D
Mi két közepesen népszerű játékban is feljutottunk a nemzetközi ranglétra top5-be, és az azért jó érzés volt.
Sőt, játszottunk EA Games szervezésű közép-európai döntőt a Mammut mozijában, a nagy vászonra is kivetítve. Szurkoló közönségünk is volt. Nem nyertük meg, ugyan, de akkor is életreszóló élmény volt.

KékFény6 2021.08.27. 00:30:48

@odamondó: Mert a gépezés nem igényel folyamatos pénzköltést... Egy valamirevaló videókártya 200e Ft, és 1-2 év alatt elavult. (És akkor nem számoltam azzal, ha valaki legálisan veszi meg a játékokat 15-20e Ft-ért, és 2 hét alatt végigjátssza...)

midnight coder 2021.08.27. 08:08:20

@Tesztelo.hu: Az attól függ. Ha az a szempont hogy lásd milyen szépen csillan meg a fény a rádlõtt lövedékeken, akkor valóban. De Pl. én simán eljátszom most is a 10 éve beszerzett Skyrimommal és a King's Bounty sorozattal és hasonlókkal. Ezek beszerzése sem csillagászati összeg ha egy évre vetítem le. Persze, ha profi játékos vagy, akkor nyilván nem ezekkel és nem ilyen configon játszol. De az is igaz, hogy bármit profi szinten csinálni rohadt drága, még ha csak futni indulsz ott is 80 ezer forint körül indul egy jó cipõ és akkor még nem számoltad a pulzusszámlálós profi órát és hasonlókat.
süti beállítások módosítása