Ha a kérdést feltennénk a körülöttünk lévőknek, tízből legalább kilencen gondolkodás nélkül rávágnák, hogy: „Azért korog, mert éhesek.” És bizony mind a kilencen tévednének, legalábbis részben. Körüljártuk a kérdést, hogy mi áll a gyomorkorgás hátterében.
Kínos helyzetbe hozhat, amikor a gyomrunk hangos – kívülről is hallható - korgással próbálja felhívni a figyelmünket a létezésére, diszkomfort érzésére, adott esetben az ürességére. A problémával foglalkozni kell, hogy a kellemetlen hangokat mielőbb elhallgattassuk – hiszen a civilizált világban az emésztőrendszerünk egyetlen ilyen figyelmeztetése, megnyilvánulása sem „szalonképes”. Ehhez azonban tudnunk kell, tulajdonképpen mi is okozza ezeket a furcsa hangokat. Éhség vagy éppen túltöltött gyomor, esetleg túl sok lenyelt levegő?
Keverőüzem
A gyomorkorgás az emésztési folyamatok során alakul ki. Amikor eszünk, a megrágott, gyomorba jutott táplálékfalatokat a gyomorfal izmainak perisztaltikus mozgása keveri össze az emésztést segítő gyomornedvekkel, az emésztőenzimekkel és a gyomorsavval. Ezzel a – nagyjából húsz másodpercenként ismétlődő – izommozgással a gyomor a táplálék hasznosulását, felszívódását segíti, készíti elő, mielőtt továbbítaná a bélcsatornába. A gyomornedvvel kevert táplálékmassza mindig tartalmaz valamennyi légnemű anyagot is, a falattal együtt lenyelt levegőből illetve az emésztés során keletkezett gázokból. Ezeknek a gázbuborékoknak a mozgása, préselődése, réseken átszivárgása adja azt a morajló, morgó hangot, amelyet valamennyire leszigetel ugyan a gyomortartalom, de olykor mégis hallható hangként jelenik meg. A gyomor izmai azonban nemcsak akkor mozognak, amikor van mit összekeverni, hanem „üresjáratban”, éhesen, kiürült gyomor esetén is. Ilyenkor az izmok a gyomorban termelődő nedveket és a bennrekedt levegőt mozgatják, préselik, továbbítják, ami ezt a sajátos, korgó hangot adja. A gyomorhoz hasonlóan az emésztőcsatorna alsóbb szakaszain, a belekben is folyik ez a béltartalmat mozgató, továbbító izommunka. Ha a belekbe túl sok levegő jut vagy ott túl sok gáz termelődik, akkor ezek a bélmozgások is tudnak kínos hangokkal kellemetlenséget okozni.
Mit tehetünk ellene?
Az esetek nagy részében az érintett kínosabbnak érzi az éhség miatti gyomorkorgást, mint amilyennek a körülötte lévők érzékelik. Ha mégis gyakran vagy kellemetlenül hangosan fordul elő, vigyázni kell arra, hogy teljesen ne ürüljön ki a gyomrunk, ha más nem, egy kis keksz vagy egy pohár víz legyen a kezünk ügyében, amivel elcsitíthatjuk. Ha viszont általában az emésztési folyamatok alatt, teli gyomorral jelentkeznek a kínos gyomorhangok, akkor csak azzal védekezhetünk, ha könnyebben emészthető ételeket választunk, és vigyázunk, hogy minél kevesebb levegőt nyeljünk (pl. rosszul megrágott falatokkal vagy szénsavas italokkal), illetve igyekszünk kerülni a „gázos”, puffasztó hatású ételeket. Így az emésztőcsatornában haladó massza kevesebb levegőt, gázbuborékot fog tartalmazni.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.
Tökönrúgott Feleségek 2017.06.27. 22:08:30
silverrant 2017.06.27. 22:22:10
Mivel nem lehet uralkodni rajta ezért nem lehet felelősséget se vállalni értük.