Bár vannak, akik szerint a sör inkább nyári ital, de az ilyen véleményeket nyugodtan tekinthetjük a hozzá nem értés jelének, hiszen a jó sör iránt télen-nyáron van kereslet. Nem véletlenül! Összegyűjtöttünk néhány érdekességet az utóbbi évek kutatásaiból a „folyékony kenyérrel” kapcsolatban.
Javítja a memóriát, okosít
A sör egyik összetevője, a komlóban található, xanthohumol nevű flavonoid - legalábbis egy egereken végzett kutatás eredménye szerint - javítja a kognitív funkciókat. Az Oregoni Állami Egyetem munkatársai az időskori szellemi hanyatlás ellenszerét kutatva egereken vizsgálták a xanthohumol hatását. Arra az eredményre jutottak, hogy ez a (sajnos, meglehetősen ritka) flavonoid nagy dózisban adagolva felgyorsíthatja az anyagcserét, csökkenti a zsírsavakat a májban, a fiatal állatoknál pedig javítja a kognitív alkalmazkodóképességet és a magasabb szintű gondolkodást is. Sajnos, ez a pozitív hatás pusztán sörfogyasztással már nem érhető el, hiszen az ehhez szükséges xanthohumol mennyiséget természetes formában körülbelül kétezer liter, vagyis húsz hektós hordó sör tartalmazza, amennyit a legelszántabb sörivók is képtelenek lennének elfogyasztani. Mire a végére járnának, a flavonoid okosító hatása helyett a mértéktelen alkoholfogyasztás miatti elbutulás érvényesülne.
Billiárdozás közben védhet az öregedés ellen
A koppenhágai egyetem geriátriai kutatói szerint a biliárdozás közbeni sörözés hozzájárul az idős férfiak aktivitásának megőrzéséhez. Igaz, hogy ők nem annyira a sörfogyasztásról vélekedtek pozitívan, hanem sokkal inkább az aktívabb élet, a billiárdozás, a társaság, a játék jó hatását emelték ki – amelyet a mellette lehajtott egy-két korsó sör sem tud elrontani. A billiárdot ugyanis a hetven felettiek ideális testmozgásának tartják, mivel az élvezetes időtöltés több órányi aktivitással jár, amelynek során az aktív időszakok hosszú pihenőidőkkel váltakoznak. A baráti közösségben végzett játék javítja az idősek életminőségét, segít megőrizni testi-szellemi kondíciójukat, tartalommal tölti meg napjaikat, oldja szociális elszigetelődésüket. Kiegészíthetjük azzal is mindezt, hogy az idős emberek gyakran elhanyagolják a napi folyadékbevitelt, mert nem jelentkezik idejében a szomjúságérzetük, így a billiárdozás során elkortyolt sör ezen is segíthet.
Táp- és ásványi anyagokban gazdag
Osztrák kutatók szerint a sör egészségesebb, mint általában hisszük róla, mivel számos különleges tápanyagot tartalmaz. A legtöbb fontos aminosav megtalálható benne, emellett gazdag ásványi anyagokban, foszforban, jódban, magnéziumban, káliumban, kalciumban. Ez utóbbi tulajdonsága miatt egy korábbi amerikai egyetemi kutatás szerint a mérsékelt sörfogyasztás jótékonyan segíti a csont ásványianyag-sűrűségének megtartását.
Az árpából vagy búzából főzött-erjesztett sör gazdag vitaminokban, antioxidánsokban is, például többfajta B- és E-vitaminban is. Nem véletlenül ajánlották generációkon keresztül erősítő, étvágynövelő italként is a jó minőségű (elsősorban a barna) sört. Jó tudni, hogy mint minden élelmiszer, a sör is annál több tápanyagot tartalmaz, minél kevesebb fizikai-kémiai eljáráson megy keresztül, vagyis a legegészségesebb a nem pasztőrözött sör.
Ásványi anyagai és tápanyagai fokozzák az enzimaktivitást, a vérkeringést, az izomműködést, az anyagcserét, energiát adnak. Napi fél liter sör rendszeres fogyasztása csökkenti a vesekőképződés kockázatát, hozzájárul az egészséges koleszterinszint megőrzéséhez.
Enyhíti az allergiát?
A japán sörbarátok sem akartak elmaradni nyugati kollégáiktól a sör előnyeinek leltározásában: egy japán sörgyár szakemberei nem kevesebbet állítottak egy önkéntesekkel végzett vizsgálat nyomán, mint hogy az általuk gyártott sörök enyhítik a szénanátha tüneteit. Húsz légúti allergiában szenvedőt „kezeltek” sörterápiával, és kétharmaduk utána a tüszögéses, orrfolyásos tünetek jelentős csökkenéséről számolt be. Ennek okát a szakemberek szintén a komlóban lévő flavonoidok jó hatásában látják, amelyek képesek valamelyest semlegesíteni az allergiás tüneteket kiváltó vegyületet, a hisztamint.
Sportolás után is jó
Spanyolok (a barcelonai és a granadai egyetem kutatói) azt vizsgálták, milyen hatású, miért esik jól az edzés utáni sör. Az eredményeik igazolták sok millió férfi több generációra kiterjedő tapasztalatait: a mozgás után – mértékletesen – megivott sör hatékonyan pótolja a mozgás során verejtékezéssel elveszített folyadékmennyiséget, helyreállítja a sóháztartást, tápanyagai, vitaminjai, antioxidánsai pedig segítik megelőzni az izomláz fellépését, erősítik az immunrendszer működését.
A spanyolországi kísérletben 16-an vettek részt, két ízben végeztettek velük hatvanperces, intenzív, fokozott verejtékezéssel járó edzést. Az egyik alkalommal vízzel, a másikon pedig sörrel is pótolhatták az elveszített folyadékot. A sportfiziológiai kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a sör is kitűnően alkalmas folyadék-visszapótlásra, természetesen ésszel fogyasztva.
A szakemberek nem részletezték azt, aminek természetesnek kellene lennie, hogy ha valaki gépjárművet vezet, a sör minden jó tulajdonsága ellenére aznap maradjon inkább az alkoholmentes innivalók mellett!
A mérték lényeges
A felsorolt előnyök mindegyike ugyanis csak a mértékletes sörfogyasztás esetében érvényesül. Nagyobb mennyiség esetében mindez a visszájára fordul: a túl sok alkohol nemhogy nem tesz jót, de határozottan tompítja az agyi teljesítményt, károsítja az idegrendszert, csökkenti az immunrendszer hatékonyságát, árt a szívnek és az érrendszernek, roncsolja a májat, rontja a kalcium felszívódását, hogy csak a legfontosabbakat vegyük sorra. Ezért nem ajánlott napi 40 g alkoholnál többet fogyasztani. A nők szervezete még érzékenyebb az alkoholra, úgyhogy nekik e mennyiség felénél kellene meghúzni a határt. Összevetésül: fél liternyi, átlagos, 4,5 százalékos alkoholtartalmú sör 15 g alkoholbevitelt jelent. A gépkocsivezetőknek tisztában kell lennie az alkohol lebomlási idejével is: ez fél liter 4,5 alkoholszázalékos sör esetén mintegy három óra.
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.29. 18:00:13
within 2015.05.03. 08:53:23
rene_mascarpone 2015.05.03. 10:03:11