Próbálta már megcsiklandozni saját magát? Fogadjunk, hogy nem ment! Még a legcsikisebbeknek sem, akik máskor a legapróbb érintésre is harsány nevetésben törnek ki. De miért nem tudjuk megcsiklandozni magunkat?

A kérdésre a válasz idegrendszerünk bonyolult felépítésében rejlik: kutatások szerint alapos okkal feltételezhető, hogy amikor saját magunkat próbáljuk ilyen módon ingerelni, agyunk már a mozdulat kivitelezésének első pillanatában tudja, mire számíthat, s így a várt hatás elmarad. Ez alól érdekes kivételt képeznek bizonyos pszichiátriai betegségben szenvedők- náluk ugyanis ez a képesség hiányzik, emiatt ugyanolyan jól szórakoznak önmaguk csiklandozása alatt, mintha valaki más tenné velük azt.

A lényeg tehát a kiszámíthatatlanság. Hiszen, ha bárki más birizgálja bőrünk, hajunk, soha nem tudhatjuk, mikor, hol és milyen erővel érint meg minket. Így minden mozdulat meglepetés, csupa felfokozott izgalom, ami igencsak érzékenyít a test különböző pontjain bekövetkező ingerek fogadására.

A csiklandozás hatása azonban nagyon vegyes: elhúzódva a kezdeti nevetés igen hamar sírássá változhat. Nem véletlen, hogy régi korokban a csiklandozást kínzásra, vallatásra is használták. Léteznek olyan hiedelmek is, miszerint ha egy csecsemő talpát sokszor csiklandozzák, felnőve dadogni fog.

Az, hogy ki hogyan viselkedik csiklandozás közben, egyénre jellemző, és teljességgel akaratlan reakció, azaz, nem lehet befolyásolni. Csikizés közben azért érdemes egymásra odafigyelni, mert a tartós nevetőgörcs hasi fájdalomhoz vezethet, a szimpatikus idegrendszer aktiválódása pedig vérnyomás-emelkedést, szapora szívdobogást okozhat. Ez pedig, igaz, extrém ritkán, az arra érzékenyeknél ritmuszavarhoz, netalán szívleálláshoz vezethet.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.