Bajor Gizi rejtélyes halála több mint 70 éve foglalkoztatja a művészetkedvelőket. Vajon igaz, hogy a művésznő férje által képzelt fülbetegség vezetett a tragikus végkifejlethez? Miért gondolta a neves fül-orr-gégész professzor, hogy felesége meg fog süketülni és nem tud többé színpadon játszani? Prof. dr. Gerlinger Imre PhD fül-orr-gégész professzorunk alaposan utánajárt a kérdésnek.

Kép forrása: Bajor Gizi Színészmúzeum

Bayor Gizi tragikus halála

A két világháború között Bayor Gizi (született Beyer Gizella) volt a legnagyobb magyar színésznő. Körülötte forgott az egész színházi világ. Intézmény volt ő, élő legenda, éveken keresztül rá épült a Nemzeti Színház repertoárja. Apai nagyapja Bem tábornok vezérkari tisztje, nagyanyja von Weis és Hortenstein báróné volt. Az ő személyére írták ki a Nemzeti Színház műsorát (ahová rögtön a Színművészeti Akadémia elvégzése után felvették.) A színházigazgatók rajongtak érte. A festők le akarták festeni, a szobrászok meg akarták mintázni. A belvárosi ruhaszalonok versengtek érte, hogy az ő általuk tervezett ruhadarabokban jelenjen meg. Ő maga volt a divat. Bayor Gizi közismert volt segítőkészségéről és jótékonykodásáról: szegény festők és szobrászok megsegítésére műterem-aukciókat szervezett. A háború alatt budai villájában kibombázott családtagokat, katonaszökevényeket bújtatott. Későbbi férjét, dr. Germán Tibort is itt rejtegette, akit a náci törvények szerint deportáltak volna.

A közönség gyakran nem is magát a darabot, hanem az elegáns dámát, a sziporkázó humorú, örökké hódítani vágyó asszonyt akarta látni. Ellenállhatatlan bűvkörének hálójában vergődtek a direktorok, egymást túllicitálva írták neki a hálásabbnál hálásabb szerepeket a korszak legsikeresebb színpadi szerzői, partnerei pedig maguk is publikummá váltak mellette. Egyszer azt mondta magáról: „Minden este meghalok mint kokott, hogy aztán reggel mint királynő ébredjek fel újra.”

1951 teléig – a színésznő antik sorstragédiákat idéző haláláig – a Stromfeld Aurél utcai háza valóságos kulturális központ volt. Egymást érték a koncertek, felolvasások, társadalmi rendezvények, vacsorák. A politika, a közélet és a művészvilág színe-java megfordult itt. Gobbi Hilda – hogy ezt a szüntelen nyüzsgő, életteli atmoszférát az utókor számára megőrizze – színészmúzeum alapítását kezdeményezte egy évvel Bayor Gizi tragikus halála után. 1952. február 12-én elsősorban neki köszönhetően nyitotta meg kapuit vendégserege előtt újra a Bayor-villa mint a színészek „panteonja”. De kanyarodjunk vissza a kezdetekhez.

A századforduló táján történt, hogy Beyer Marcell bányamérnök megvette a Kálvin tér és a Kecskeméti utca sarkán álló Báthory kávéházat, ahol amolyan művésztanyát teremtett. Megfordult itt Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Hatvany Lajos és a későbbi színikritikus, Kárpáti Aurél, aki munkássága során többször felidézte a kis Beyer Gizella szárnypróbálgatásait a kávéház irodalmi asztalánál. „A kávés kislánya, Gizike, akkor tízesztendős volt, s apja biztatására olykor ő »szolgálta ki« a társaság legkedveltebb tagját, Pethes Imrét. Imre bácsi ilyenkor mosolyogva vette át a feketéscsészét, s néha meg is szavaltatta a nevető-szemű, eleven csitrit, aki tíz esztendő múltán legméltóbb partnerévé nőtt az ország első színházában...”

Már növendékként is fellépett a Nemzetiben, ahová 1914-ben – a Színművészeti Akadémia elvégzését követően – Tóth Imre szerződtette. 1915-ben hódítja meg először közönségét Gárdonyi Annuskájának címszerepében. Bayor megszerzése mellett Tóth Imre érdeme, hogy első ízben tűzte műsorra Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc és Szomory Dezső darabjait. 1916-ban lemondott, és a Színiakadémia élére került. Ambrus Zoltán (1917–22), Hevesi Sándor (1922–32), Márkus László (1932–33), Voinovich Géza (1933–35), Németh Antal (1935–44), majd Major Tamás (1945–62) követte az igazgatói székben. Bayor maradt, és sorra ujja köré csavarta, de legalábbis megszelídítette őket. Olykor úgy tűnt, megszenvedi a vezérkarbeli változásokat – különösen Hevesi eltávolítása bizonytalanította el –, mégis inkább direktorai bosszankodtak hajthatatlan, makacs, végletes személyisége miatt. Több mint tíz esztendőn keresztül nevéhez fűződtek a színház leghangosabb sikerei. Ő Ibsen Nórája, a Solness építőmester Wangel Hildája, Tolsztoj Anna Kareninája, Dumas Kaméliás hölgye, Shakespeare Júliája, Puckja, Makrancos Katája, Kleopátrája („Macskaszemű és mégis fenséges szajhája kegyetlen és fájdalmas elmúlásánál szinte cirógatta magára a halált adó viperát” – írta Gobbi). Csodálatos színpadi bravúrja A bolond Ásvayné és a Négy asszonyt szeretek. Az előbbiben a nézők szeme láttára „öregedett meg”, az utóbbiban négy nő képében négyszer csábította el a férjét.

Sikereit nem kizárólag a Nemzeti Színházban érte el. Szerződése ugyanis lehetővé tette, hogy időnként más színházakban is vendégszerepeljen. Heltai Jenő a harmincas évek elején verses színjátékot írt a Vígszínháznak, A néma leventét. A darabot ekkor nem mutatták be, ám 1936 márciusában mégis lezajlott egy premier a Magyar Színházban, Hevesi Sándor rendezésében, Bayor Gizivel és Törzs Jenővel. A közönség és a sajtó elragadtatva áradozott a ritka színházi eseményről, sokak szerint Zilia szerepe volt Bayor pályájának egyik legnagyobb diadala. 1945-ben újra játszani kezdték, de ekkor már nem Törzs Jenő, hanem Tímár József fogadott némaságot a varázslatos asszonyért.

Másik legendás „félrelépése” a Vígszínházhoz köthető, ahol csak vele tudták elképzelni Flaubert Bovarynéját. A darab a ragyogó szereposztás ellenére megbukott. Már a regényt eredetileg színpadra író Gaston Batyt is átkozták, és súlyosbította a helyzetet, hogy Somlay Artúr Bovary, Góth Sándor a patikus szerepével volt elégedetlen.

Színésznő a filmben

A színpad „nagyasszonya” keveset filmezett, sem ő, sem az alkotók nem ambicionálták a közös munkát. Szerepei a jelentéktelenség határát súrolják, alig akad közöttük említésre méltó.

1918-ban állt első ízben felvevőgép elé, Garas Márton 100000 koronás ruhájában. Ezt követte az Ősasszony, majd a Megbűvöltek, melyben ő alakította Szendrey Júliát. Játszott két Zilahy-regény átdolgozásában, a Rongyosokban (némafilm) és a Két fogolyban, 1930-ban pedig Párizsban forgatott mozikban tűnt fel, a Kacagó asszonyban és Az orvos titkában.

Zilahy Lajos a harmincas évek végén filmgyártó vállalatot alapított, gyártója, rendezője és szereposztója lett saját műveinek. Így jutunk el Bayor utolsó filmszerepéhez, A szűz és a gödölyéhez, melyben Karády, Csortos, Páger és Major is partnerei voltak. Rendezett is 1938-ban – először és utoljára. Valószínűleg már mindenki elfelejtette. Székely Júlia: Nóra leányai című darabját próbálta színre vinni a Nemzeti Kamaraszínházban, melyet 1924-ben nyitott meg Hevesi Sándor.
Egyes színháztörténészek szerint bizonyos szempontból szerencsés időben született. Nem volt komoly vetélytársa. Jászai Mari már pályafutása végén járt, Tőkés Anna pedig – hatalmas drámai ereje ellenére – nem lehetett méltó ellenfél, mivel legendák keringtek butaságáról.

Bayor Gizi három házassága

Bayor Gizi minden idejét a játék kötötte le. „Valójában ott, a színpadon élt ő igazán, olyan intenzíven, hogy nemegyszer úgy tetszett, az életben inkább csak játszott” – jegyezte meg róla Kárpáti Aurél. Egész életmeséje ezt igazolja. Miközben a női lélek ezerszínű palettáját mutatta meg a magyar és a világirodalom remekeiben, magánéletében háromszor férjhez ment, kollégáival, rendezőivel, barátaival látványosan flörtölt, mindenkinek tetszeni akart, nőknek és férfiaknak egyaránt. Hírbe hozták többek között Tamási Áronnal, Indig Ottóval, Horthy Miklóssal, a Horthy fiúkkal, sőt számos női szerelmes levelet őriznek a gyűjtemények. Első férje ügyvéd volt, 1920 nyarán ment hozzá feleségül. Amolyan „világháborús” házasság volt az övék. Vajda Ödön depressziósan, pénztelenül, végtelenül fáradtan tért vissza a frontról, nem tudott olyan szenvedélyt és odafigyelést tanúsítani amilyet az érzékeny, szeretetre és rajongásra szomjazó ifjú színésznő igényelt volna. Öt évvel később elváltak, ekkor tűnt fel Bayor mellett egy jó kiállású regényíró, nevezetesen Zilahy Lajos. Soha nem házasodtak össze, rövid időn belül féltékenység kezdte mérgezni szerelmüket, a művésznő ugyanis egyre sűrűbben találkozgatott Paupera Ferenc méltóságos úrral, a Földhitelbank igazgatójával, aki 1928-ban feleségül kérte. A gazdasági világválság elől Paupera sem menekülhetett, a bank csődbe ment, ők pedig a férfi parkos, télikertes villájából egy kis lakásba költöztek. És ekkortájt lépett be a képbe a remek egzisztenciával rendelkező fül- és gégespecialista, dr. Germán Tibor.

A jó hírű orvos – akiért több, módos családból származó, pompás karriert „ígérő” fiatal lány versengett – élete végéig rajongva szerette a megismerkedésükkor már kétszeresen elvált, negyvenes színésznőt. 1933-ban házasodtak össze. Germán 1945-ben lett a Budapesti Fül-orr-gégészeti Klinika igazgató professzora, az intézetet hat évig igazgatta. Állítólag Germán, ha korán indult el hazulról és nem tudott előtte néhány szót váltani feleségével, apró versikékbe foglalt üzeneteket hagyott az asztalán. Bayornak talán ez a kapcsolat, ez a szerelem is csak játék volt. A legnagyobb szerep, melynek tényleg meghalhatott a végén. Férje egyik reggel halálos mennyiségű morfiumot adott be magának és neki – hogy „megóvja” öregségtől, betegségtől, szenvedéstől, csalódástól. Germán sem érte már meg a következő reggelt.

Bayor Gizi fülbetegsége

Bayor Gizi váratlan és indokolatlan halála 1951 februárjában az egész nemzetet megdöbbentette. Minden azzal kezdődött, hogy 1950 szeptemberében megfájdult addig egészséges füle. Germán megoperálta, ami már önmagában is bökkenő, mert saját családtagot az orvosok íratlan törvénye szerint nem szabad operálni. Mai tudásunk szerint Germán a felesége fülbetegségét krónikus gennyes középfülgyulladásnak gondolta. Sejteni sem lehetett azonban, hogy a műtét során Germán mit látott, vagy izgalmában mit vélt látni. Mindenesetre ettől a műtéttől kezdve állandó aggodalomban élt, hogy felesége meg fog süketülni, és nem tud többé játszani. Folyton Gizi megoperált fülével foglalkozott. Többször is röntgenfelvételeket készíttetett róla. Konzultált más fülészekkel is, és nem lehetett meggyőzni arról, hogy rémeket lát Gizivel kapcsolatosan. Egyik kollégája epésen meg is jegyezte, hogy nem Bayor Gizi a beteg, hanem Germán Tibor maga. Germán jó szándéka fanatikus kényszercselekvéseket idézett elő nála. Folyvást kezelte Bayor Gizi betegnek ítélt fülét, ami akkorra már feltehetően teljesen meggyógyult. Egy Gizi által barátnőjének elejtett véletlen elszólás kapcsán tudható, hogy Germán naponta vetette alá fájdalmat is okozó fülészeti kezeléseknek, sőt, erősítő B-vitamin-injekciókat is rendszeresen beadott neki. Az aggódó férj egyre inkább rögeszmésen a megsüketülés veszedelmétől féltette a feleségét. Néha elkeseredésében célzást is tett a kettős öngyilkosság gondolatára, de Gizi ilyenkor nevetve felelte: „Tévedsz, papi! Nem leszünk öngyilkosok. Ha majd megsüketülök, és nem játszhatom, hát, legfeljebb tanítok.” Úgy hiszi, ezzel végérvényesen elintézte a dolgot, nem is sejtve, hogy férje a beteg. Csak a későbbi boncolás igazolta azt a tényt, hogy Germán Tibor előrehaladott agykéregsorvadásban szenvedett, és emiatt értelmi képességeiben és cselekvéseiben már régóta korlátozott tudattal bírt.

Az a szörnyű nap

Bayor Gizitől rendszeresen és sokan kértek autogramot, nemritkán még Germán páciensei is. Gyakorta írta le nevét hát különböző papírosokra, amelyeket férje rendre továbbított is, de egyszer egyet, egy nagyobb papíros alján tintával aláírtat Germán eltett későbbre, amely majd a közös öngyilkosságukat volt hivatott Gizi aláírásával hitelesíteni. Eszelősök hidegvérével fonta hálóját gyanútlan felesége körül. Gizi egyik testvérhúga néhány héttel a végzetes nap előtt felvetette, hogy Germánnal valami nagy baj van. Ijedten rohant Gizihez, hogy csináljanak Tiborral valamit, mert szerinte komoly beteg, furcsán beszél és valamire készül. Talán öngyilkosságra. Gizi azonban a közben kibontakozódó Rákosi-féle diktatórikus uralom kezdeti és igen nehéz időszakában, a csekélyke indok alapján is fejeket hullató rendszer idején féltette férje egyetemi kinevezését. Germán 1945 és 1951 között igazgatta a budapesti Szigony utcai klinikát. A tanszékvezetői kinevezést nagy versenyt követően nyerte el a másik komoly esélyes pályázó, Nákó András professzorral szemben.

„Híreszteljétek csak, hogy Tibor őrült. Akkor aztán fuccs az egyetemi katedrának és titeket sem tudom, ki fog majd eltartani...” – mondja Csathó Kálmán, a gyerekkori jó barát utónyomozásának eredményeként kiderített tények alapján Bayor Gizi a húgának. Aztán elkövetkezett a végzetes dátum: 1951. február 12. Valószínű, hogy azon a kora reggelen is szokása szerint odanyújtotta férjének a karját, hogy megkapja a napi B-vitamin-injekciót. Germán ezúttal egy nagy adag morfiumot fecskendezett be a megszokott vitamin helyett, amely a jelek szerint pillanatok alatt végzett a művésznővel. Utána önmagával is végezni kívánt, de ő nem halt meg azonnal. Csupán estefelé, anélkül, hogy egyszer is visszanyerte volna az eszméletét. Még élt, amikor rájuk találtak aznap délelőtt, és őt haladéktalanul beszállították a mentők a Korányi kórházba. Eszméletét egy percre sem nyerte vissza, még a kórházban sem, az esti órákban távozott el az élők sorából. Tette előtt azonban gondoskodott a hátrahagyott levél felől. Izgalomtól remegő kézzel a korábbról megőrzött Bayor Gizi aláírás fölé firkantott valami olyasmit, hogy „betegen nem lehet élni”. Végül is ez lett az a búcsúlevél, amely a közösen elhatározott öngyilkosságot volt hivatott igazolni. Később a rendőrségi szakértők egyértelműen megállapították, hogy Bayor Gizi aláírása korábbi keletű a fölébe írt szövegnél, sőt, teljesen más tintával íródott, és másnak volt a kézírása.

A szóbeszéd szárnyra kap

A hirtelen elterjedő hír találgatásokra adott okot, és az események kapcsán a kombinációk igen gyorsan szóbeszéddé alakultak. Volt, aki Germán tettét azzal magyarázta, hogy feleségét szerette volna megkímélni annak agydaganata miatt fellépő szörnyű fájdalmaitól, s ennek számtalan fórumon hangot is adott. Mások „biztos forrásból való információról” beszéltek, és politikai okokat láttak az események mélyén. Az ÁVH-t emlegették, és a szellemi életet megtisztítani kívánó Rákosi-elveket sejtették az események hátterében. Megint mások leleplezett szökés kísérletről suttogtak, meg elfogató parancsról, amely kapcsán az államvédelem egyszerűen lecsapott a művész-orvos házaspárra. A szóbeszéd alapjául nyilván az szolgálhatott, hogy amikor kiderült a hatóság számára is, hogy az országos hírű művésznő az áldozat, ráadásul a neves művésznő öngyilkossága körül valami nem stimmelt, szóval, akkor az államvédelem egy autója a helyszínre érkezett a már kirendelt nyomozók mellé. A közfigyelem fókuszába kerülő „ügy” felderítése kiemelt feladata lett a hatóságoknak. Hamar biztos eredményre kívántak jutni, amely kellően megnyugtatja a közvéleményt. Ráadásul Bayor Gizi népszerűsége okán Gobbi Hilda és Major Tamás a legmagasabb pártkörök bevonásával is felügyelni kívánták a vizsgálatot, kellő súlyt biztosítva az ügy fontosságának. Meglepő azonban, hogy az ÁVH hamar kiszállt az ügyből, és a rendőrségi vizsgálat is rövidesen lezáródott, mindenki megnyugtatására. Megfejtődött a talány, bár a találgatások így utólag – főképp a kór részleges ismeretével – ma sem zárultak le igazán. A közeli barátok véleménye, személyes utánjárásuk kapcsán kialakuló megítélésük viszont csaknem megegyezett a hivatalos hatóság által lezártnak tekintett ügyben megfogalmazottakkal.

A hivatal végkövetkeztetése

A kettős öngyilkosság kapcsán elrendelt rendőrségi nyomozás a megtalált nyomok, illetve a búcsúlevél alapján eljutott arra a pontra, hogy a kérdéses esetben az idegenkezűség nem hagyható számításon kívül, így elrendelték az elhunytak boncolását. A boncolás során megállapították, hogy  Bayor Gizi füle gyógyult volt, és nem szenvedett semmiféle más olyan bajban, amely aggodalomra adhatott volna okot. „... a Germán Tibor professzor által feltételezett kóros csontelváltozásoknak semmiféle jelét nem találjuk. Prof. H. Wullstein véleményében szereplő perilabyrinther lobos csontgóc nem volt található, s így a beteget semminemű szövődmény nem fenyegette...” – áll a publikált, 1951. február 15-én felvett boncolási jegyzőkönyv utolsó bekezdésében. (Germán a felesége műtétje kapcsán eltávolított csontdarabokat, hallócsontrészleteket a korszak legkiválóbb német fülészének, Horst Wullstein professzornak küldte ki Würzburgba további vizsgálatokra. Wullstein a modern középfülsebészet korszakalkotó zsenije volt, Zöllnerrel együtt ma a modern középfülsebészet atyjának tekintjük, aki a leletek alapján felvetette a labyrinth körüli lobos csontgóc lehetőségét). Megállapították a vizsgálatok továbbá, hogy Germán Tibor igen előrehaladott mértékű homloktáji agykéregsorvadásban szenvedett. A vizsgálat egy hosszantartó, lassú lefolyású betegséget feltételezett nála, egyre erősödő tünetekkel, és a pszichés zavarodottság ennek a folyamatnak „természetes” része, így utolsó esztendeinek tettei kapcsán felmerülhetett jó néhány kérdés, hisz Germán beszámíthatósága ez alapján erősen megkérdőjelezhető – írta a hatósági vélemény. Germán Tibor klinikai munkatársai aztán utólag bevallották maguk között, hogy 1946 után már a professzor ténylegesen nem vett részt egyedül nagyobb műtéteken. A kollégák érzékelték ugyan Germán professzor baját, de azt hitték, hogy egy múló betegség pillanatnyi tüneteit észlelték, és annak egy-egy megnyilvánulásaként értékelték. Talán az 1944-es bujkálása kapcsán kiterebélyesedő félelme hagyhatott ilyen mélységű nyomot benne – gondolták közeli barátai. Nem vontak le messzemenő következtetéseket az apróbb-nagyobb jelekből. Tisztelve korábbi nagy tudását és hatalmas klinikai tapasztalatát úgy gondolták, hogy a főnök talán kicsit erősebben öregszik...
Munkahelyén tehát titkolták a betegségét, falaztak hozzá, nem tulajdonítva jelentőséget az egésznek. Utólag persze minden más előjelet kapott, de akkor már hiába volt minden önvád, az eseményeket nem lehetett meg nem történtté tenni. A hivatalos állásfoglalás tehát így hangzott: „Az elrendelt és lezáródó nyomozás kapcsán elmondható, hogy a kérdéses nap reggelén egy morfin-injekció segítségével dr. Germán Tibor végzett a művésznővel, majd egy másik injekció segítségével önmagával is, kettős öngyilkosságnak kívánva feltüntetni az öngyilkossággal tetézett gyilkosságot.” Így összegezhető tehát a hivatal állásfoglalása mind ez idáig ebben a kényes ügyben, és szóbeszéd ide, mendemonda oda, a mai napig más igazságot nem sikerült senkinek sem bizonyítania.

Bayor Gizi temetése

A ravatalozás előtt még halottimaszk-levonatot készítettek róla, amely a későbbi múzeum féltett kincsei közé tartozik ma is. „Bayor Gizit a Nemzeti Színház előcsarnokából kísértük utolsó útjára, a Farkasréti temetőbe. Talán csak gyermekkoromban, úrnapi körmeneten láttam ennyi virágot hullani az útra, mint Bayor koporsója elé. Ibolya borította a Rákóczi utat” – írta Gobbi Hilda emlékei közt kutatva. Bayor Gizi temetése 1951. február 16-án a Farkasréti temetőben sokezres tömeg előtt zajlott. Utolsó szerepére önmaga helyett a pályatárs, Dajka Margit készítette fel, utolsó sminkjét ő festette rá a ravatalozás előtt. Több hivatalos búcsúztató között volt Gobbi Hilda is: „... Nálad senki szebben nem tudott szeretni, és nálad jobban senkit nem szerettünk... Te azon ritkák közé tartoztál, akik estéről estére megteremtették élő művészetünknek a halhatatlanságot...”
„Nézzétek: a halált játszom!” – állt a mohosodó sírkövön a Farkasréti temetőben. Ma ez a felirat nem olvasható már, a sírkő felújításakor valószínűleg eltüntették róla.

Epilógus

A művésznő emlékére 1952-ben, egykori villájában a Bayor Gizi Emlékmúzeumot hozták létre. Az Emlékmúzeum 1952. február 12-én, Bayor Gizi halálának első évfordulóján nyílt meg, létrejöttét a pályatárs, Gobbi Hilda kezdeményezte. Kezdetben egy emlékszobát alakítottak ki Bayor Gizi hagyatékából, és ebből az emlékszobából fejlődött ki a múzeum, az alapító a névadó mellé Jászai Marit és Márkus Emíliát kiemelve a magyar színháztörténetből, saját emlékszobákkal.

Bayor Gizi, a modern magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja elemző, részletes életrajzának megírását és pályaismertetését végül is Rédey Tivadar vállalta el még 1944 januárjában, a Színházi Könyvtár számára. A mű elkészült 1944 végére, Bayor Gizi számtalan korrektúrájának közbeiktatásával, de legfőképpen Bayor Gizi „szakmai” felügyeletével. A benne foglaltak hitelesnek és korrektnek tekinthetők. A kiadásra azonban már nem kerülhetett sor az Ostrom miatt. A második világháborút követően a kiadás húzódott, végül el is maradt. Bayor Gizi halála aktuálissá tette volna a kézirat publikálását, ám erre a szerző „B”-listázása okán (nem kívánatossá vált az akkori rendszer számára Rédey Tivadar) nem kerülhetett sor. 1956-ban a politikai események sodorták el az akkor tervben megfogalmazódni látszó kiadást, de a történelem ismét közbeszólt. 1958-ban kiadtak egy Bayor Gizi emlékére szóló albumot, de a Rédey-féle teljesség ekkor sem kerülhetett nyilvánosságra. Aztán a szerző halálát követően a két példányban elkészült kézirat egyik példányát az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában, a másikat a Színháztörténeti Múzeumban helyezték el 1967 körül. Kiadására mind a mai napig nem került sor. Azóta számos könyv jelent meg Bayor Giziről, sokan elmondták vele kapcsolatos élményeiket, olyan is akad, aki elmesélte, miért nem szerette Bayor Gizit, de összefoglaló mű sohasem jelent meg róla. Egyetlen ember, Kozocsa Sándor volt az, aki részben a Rédey-féle kézirat alapján készítette el az 1957-ben megjelenő Nagy Magyar Színészek című kötet számára a Bayor Gizi-összefoglalót, közel húsz oldalon. Valószínű, ezzel a megoldással érte el Rédey, hogy írásának egy része mégis megjelenhessék, igaz, más írásának tükrében, de gyakorta Rédeyre hivatkozva. Hitelesnek, és egészen tárgyszerűen korrektnek tekinthető a gyerekkorától fogva Bayor Gizit jól ismerő, és egyben későbbi kollégaként, rendezőként végig mellette dolgozó Csathó Kálmán róla szóló beszámolója.

Bayor Gizit illetően pillanatnyilag ott tartunk, hogy még a nevét sem tudjuk helyesen leírni: nem Bajor, ahogy a sírfeliratán is szerepel, hanem ahogy egész életében ő használta nevét: Bayor Gizi. Az emlékmúzeum neve, és az azóta megjelenő számtalan írás is pontatlan, vagyis inkább tiszteletlenül méltánytalan ezzel a pontos j-vel, a nagy művésznővel szemben. Harminckét esztendeig uralkodott a magyar színpadokon, királysága nem érhet véget a feledéssel, és a sablonos vagy épp pikírt lábjegyzetekkel, pár szavas lexikonközhelyekkel, ennél sokkalta többet tett a magyar színházművészetért.

Bayor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáéhoz volt hasonló. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Ő volt a háború utáni időszak első Kossuth-díjass zínésznője. Tragikus halálának első évfordulóján budai villájában megnyílt a Bayor Gizi Színészmúzeum, melynek létrehozását a pályatárs, Gobbi Hilda kezdeményezte.

A cikk Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészének korábban nyomtatásban megjelent írásának elektronikus közlése. 

Felhasznált irodalom
Csiffáry G. Születtem / Bayor Gizi. Budapest: Palatinus Kiadó; 2001.
Színészmúzeum. Bayor Gizi. Budapest: a Magyar Színházi Intézet Kiadása; 1981. Magyar B. A Nemzeti Színház története. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó; 1977.
Galsai P. Bayor Gizi játékai. Budapest: Magvető Kiadó; 1971.
Benedek A. Bayor Gizi / Színészarcok a közelmúltból. Budapest: Gondolat Könyvkiadó; 1968.
Csathó K. Írótársak között / Bayor Gizi. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó; 1965.
Staud G (szerk.). Kedves Bayor Gizi. Budapest: Gondolat Könyvkiadó; 1967.
Staud G. Bayor Gizi. Budapest, 1958.
Escher K, Vajda M. Bayor Gizi. Budapest, 1958.
Kozocsa S. Bayor Gizi / Nagy magyar színészek. Budapest:Bibliotheca Könyvkiadó; 1957.
M. R. F. Bayor Gizi a tökéletes színpadi játékról. Délibáb, 1942. június 6.
Hóry L. Bayor Gizi – szegény festők mecénása. Délibáb, 1935.47. sz. 11. oldal.
Németh A. Színészeti lexikon. Budapest: Győző Andor Kiadása; 1930.
Porzsolt K. Blaha Lujza Emlékalbum. Budapest, 1926.
Csathó K. Izzó levegőben: emlékek a régi Nemzeti Színházról. Budapest: Palatinus Kiadó; 2006.
Liska D. Zárt ajtók mögött – A Bayor-rejtély. Kaloprint, 2001.
Gautier Margit haldoklása Dumas A kaméliás hölgy című színművében