Mona Lisa rejtélyes mosolya több mint 500 éve foglalkoztatja a művészetkedvelőket. Fül-orr-gégész szakorvos megalapozott álláspontja szerint a portré egy ismert egészségügyi probléma tünetének valósághű és pontos ábrázolása a kitűnő anatómus, Leonardo da Vinci által. Írásából kiderül, melyik jelenségről van szó, és milyen utalások találhatóak a portrén az elmélet alátámasztására.

Bevezetés

Az elmúlt 500 évben a nagy olasz polihisztor, Leonardo da Vinci (1452–1519) alaposan megmozgatta a történészek, a tudósok, a művészek, valamint a művészetkedvelő közvélemény képzelőerejét a földkerekség talán leghíresebb asszonyát ábrázoló festményével. A Mona Lisa vagy más néven La Gioconda című festménye mindig is nagy érdeklődést keltett, és spekulációkra adott alapot. A festmény, illetve alanya a kép 1911-ben történt elrablása után óriási hírnévre tett szert. A 77 x 53 cm-es képet megalkotó festőgéniusz – számos egyéb alkotásához hasonlóan – ebben a mesterművében is rejtélyeket helyezett el. Ahhoz, hogy megértsük a Mona Lisa körüli kételyeket, bizonyos mértékben meg kell értenünk készítőjének, Leonardo da Vincinek a géniuszát. Ebben rejlik a csapda, ami a századok folyamán számos nehézséget okozott a kutatóknak, történészeknek, művészettörténészeknek, ugyanis Leonardo nem csak egy képzőművész volt, hanem számos tudományágat művelt magas színvonalon. Az akkoriban megszerzett tudásanyaga alapján nevezhetjük matematikusnak, feltalálónak, építésznek és anatómusnak is.

A Mona Lisa modellje Lisa Gherardini volt, akinek nem csupán a fizikai karakterisztikáját elevenítette meg az alkotó, hanem rendkívül sokrétű üzenethalmazt is megfogalmazott a képet csodálók számára. Mona Lisa rejtélyes mosolya századokon át összezavarta és egyben elragadtatással töltötte el csodálóit. Sok teória látott napvilágot a képet illetően, a mosoly nehezen megfogható értelmezésével kapcsolatosan. A mosolyt az évszázadok során számos rejtély és misztikum övezte, számos interdiszciplináris kutatómunka is lezajlott a háttérben. A mosolyt illetően a megoldás elképzelhető, hogy sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, s a magyarázat a kiváló anatómus Leonardo da Vinci egy nagyon alapos megfigyelésén alapul. Nevezetesen azon, hogy a festmény pontos leképezése egy boldog kismamának, Lisa Gherardininek, akinek második gyermeke (Andrea) születését követően Bell-paresise alakult ki a terhesség végén vagy a szülést követően. Lehetséges tehát, hogy Mona Lisa mosolyának rejtélye valójában nem is volt rejtély.

Leonardo da Vinci

Minden idők egyik legnagyobb lángelméje, Leonardo da Vinci egyszerű és hétköznapi származású volt, aki Vinciben, Olaszországban, 1452. április 15-én látta meg a napvilágot. Ő egy 25 éves jegyző, Pietro da Vinci törvénytelen gyermeke volt. Anyja, Katherina egy egyszerű parasztlány volt. Leonardónak 17 féltestvére volt. Az apja Leonardo néhány fiatalkori festményét elvitte egy művész barátjának, Andrea del Verrocchiónak, aki azonnal felismerte az ifjú tehetségét. Leonardo nagyon szívesen csatlakozott Andrea műhelyéhez. A művészet több ágát tanulta, szobrászatot, rajzolást és festészetet is. Kiváló geometrikus volt és jártasságot szerzett az építészetben. Különösen fiatal korában volt jellemző rá, hogy az elvállalt munkáit képtelen volt időben befejezni, ugyanis mély frusztrációt érzett a munkáiban megjelenő legenyhébb tökéletlenségek miatt. Leonardot a kiapadhatatlan tudásszomj jellemezte, óriási késztetést érzett az állandó megújulás, a tökéletes kivitelezés irányába. Az első fő munkája az volt, hogy megfessen egy angyalt mestere, Andrea del Verrocchio Baptism of Christjéhez. Leonardo munkája annyira kiválóra sikeredett, hogy elkészültét követően Andrea kijelentette, hogy nem fest többet. Leonardo 1482-ben Milano hercegének, Ludoviko Sforsának a szolgálatába lépett és maradt is ott a következő 17 esztendőben, ami alatt új magasságokat ért el a művészetben és a tudományban egyaránt. Milánói műhelye a művészek állandó találkozási helye lett, állandóan körülvették fiatal művészpalánták és tanulni vágyó fiatalok. Négy nagy téma képviseltette magát Leonardo munkásságában 1490 és 1495 között: a festészet, az építészet, a mechanika és a humán anatómia. 1499-ben Ludoviko Sforsa grófot letaszították a trónjáról, így Leonardónak új támogató után kellett néznie. Ez alatt a 17 év alatt Leonardo csupán 6 munkát fejezett be, de ezek közé tartozott az Utolsó vacsora és a Sziklás Madonna is. Élete folyamán számos támogatónak dolgozott, közöttük volt Sezare Borgia, Niccolo Macchiavelli, a pápa és Giuliano de Medici is. 1519. május 2-án Cloux-ban, Franciaországban, az ember, aki közrendűnek született, utolsó mecénásának, I. Ferencnek, Franciaország királyának karjaiban halt meg.

Lisa Gherardini és a Mona Lisa

Az asszony, akiről Leonardo a Mona Lisát megmintázta – hasonlóan a mesterhez, aki őt megfestette – szintén alacsony származású volt. 1479. június 15-én született egy öreg firenzei házban, ami eredetileg helyi faiparosok műhelyeként volt használatos. 1495-ben, 16 éves korában Lisa feleségül ment egy Francesco del Giocondo nevű selyemkereskedőhöz, aki 16 évvel volt idősebb nála, és az első felesége egy évvel korábban halt meg. Hamarosan férje házába költözött, és öt gyermeknek adott életet: gyermekei Piero, Andrea, Giocondo, Camilla és Marietta voltak. 1503-ban Lisa férje, aki Leonardo apjának volt barátja, megkérte Leonardót, hogy készítsen egy portrét az akkor 24 éves feleségéről, Lisáról. Leonardo a portrén 4 éven keresztül dolgozott, majd 1507-ben elhagyta Firenzét, azonban ahelyett, hogy eladta volna a megrendelőnek a képet, megtartotta magának, ugyanis nem volt vele maradéktalanul elégedett. Alkotója egyébként nem adott címet a festménynek, ezt a művész életrajzírója, Giorgio Vasari tette meg 1550-ben, da Vinci halála után 31 évvel. (A Mona az olasz madonna rövidítése, ami asszonyt jelent, tehát a festmény címe magyarul Lisa asszony.) Leonardo da Vinci 1516-ban I. Ferenc francia király invitálására Franciaországba költözött, Amboise mellett, a Clos Lucé kastélyban élt. A Mona Lisa 1517-ig maradt da Vincinél, ekkor ugyanis eladta a királynak 4000 aranyért. Más források azt állítják, hogy da Vinci 1519-es halála után valamelyik tanítványa, Francesco Melzi vagy Gian Giacomo Caprotti da Oreno örökölte a Mona Lisát, és csak később került I. Ferenchez. A festményt nagy becsben tartották a francia uralkodók, XIV. Lajos még Versailles-ba is magával vitte. Egy ideig Bonaparte Napóleon is birtokolta, majd 1804-ben a párizsi Louvre adott otthont a Mona Lisának, ahol hosszú évekig nem érte semmi atrocitás (csupán az 1870–71-es porosz-török háború idején kellett egy bresti fegyverraktárba szállítani).

1911. augusztus 21-én, Vincenzo Peruggia, olasz szobafestő, aki korábban a Louvre-ban dolgozott, takarítónak álcázva magát leemelte a múzeum faláról a Mona Lisát, és egyszerűen kisétált vele. A lopásra 36 órával később derült fény, a rendőrség természetesen nagy erőkkel kereste a tettest. A gyanúsítottak között volt Picasso és a híres költő, Apollinaire is, de nem volt bizonyíték ellenük. A nyomozók tanácstalanok voltak. A Mona Lisa ekkor tett szert világhírnévre, azelőtt csak a művészettörténészek körében volt kedvelt alkotás, szinte minden híradás csak az ellopott festményről szólt.

A festmény két évvel később, 1913. december 12-én került elő, amikor Peruggia el akarta adni 500 ezer líráért a firenzei Uffizi képtárnak. A tolvajt feljelentették a rendőrségen, majd elfogták és letartóztatták. Vincenzo Peruggia azzal védekezett, hogy tettét hazafiasságból követte el, úgy gondolta, hogy a Mona Lisa (bár törvényes úton került francia tulajdonba) Olaszországot illeti. Az olasz közvélemény hősként tisztelte Peruggiát. A lopásért 12 hónapot kapott, melyből csak 7-et kellett letöltenie. A Mona Lisát néhány hétig az Uffizi képtárban állították ki, majd visszakerült a Louvre-ba. A sokat megélt Mona Lisa ezután sem „unatkozott”, a második világháborúban el kellett rejteni a nácik elől, 1956-ban restaurálásra szorult, mert egy vandál savat fröcskölt rá, majd egy másik rongáló egy követ hajított hozzá. 1963-ban egy időre a New York-i Metropolitan Múzeumba vitték, ahol több mint egy millióan láthatták. A korábbi esetekből tanulva úgy döntöttek, hogy a festményt golyóálló üveggel védik. Így nem esett baja, amikor 1974-ben, Tokióban vörös festéket akartak rá önteni, vagy 2009-ben, amikor egy orosz nő egy csészével dobta meg a festményt.

A Louvre-nak – ahol ma látható a Mona Lisa – több feltevése van a portré készültének okáról. Az első teória, hogy emléket állítson a pár második fiának, Andreának a születésére, aki 1502 decemberében született. A Mona Lisa modelljét számos spekuláció lengte körül a századok során, onnan kezdve, hogy egy prostituált volt, vagy esetleg Giuliano di Medici szeretője, egészen addig, hogy a festmény a művész önarcképe vagy esetleg Aragóniai Izabellt, Milánó hercegnőjét ábrázolja. A modell mosolya szintén folyamatosan nyugtalanította a történészeket. Olyan teóriák is születtek, hogy a mosoly természete egy homályosabb ábrázolásmód bemutatása, vagy pedig annak palástolása, hogy a hölgynek hiányoztak a fogai. A modell származásának problémáját német akadémikusok csoportja oldotta meg – dr. Armin Schlechter vezetésével – 2008-ban.

Előzőleg 2005-ben a Heidelbergi Egyetem könyvtárának szakértői egy Cicero leveleit tartalmazó könyvre bukkantak, melynek margójára a festő ismerőse, Agostino Vespucci 1503 októberében azt írta, hogy da Vinci éppen egy Lisa del Gioconda nevű nő portréján dolgozik. A felfedezés 2008 januárjában vált ismertté a nyilvánosság számára, amikor egy német rádióállomás beszámolt róla. Ezek a leletek megerősítik, hogy valóban Lisa Gherardini volt a festő modellje.

A Mona Lisa tudományos kutatása

2004-ben a Francia Múzeumi Központ jóváhagyásával alapos vizsgálódás kezdődött lézer scanning módszer alkalmazásával kutatási és egyúttal restaurálási célzattal is. A kutatás fényt derített rá, hogy egy finom fátyol takarta a festmény alanyának ruháját, ami a művészettörténészek szerint arra utal, hogy a nő terhes volt, vagy nemrégiben adott életet gyermekének. A Kanadai Nemzeti Tanács tudósai lézertechnológia és infra scanning módszert használva találták meg a korábbi, elrejtett részleteket a sötétített és fényezett festményen. Az eredmények megmutatták, hogy a modell haja eredetileg kontyban volt, ami bevett gyakorlat volt a 16. századi olasz nők körében, elsősorban azoknál, akik terhesek voltak, vagy nemrégiben szültek. Fül-orr-gégészeti szempontból Adour elemző munkája érdemel említést, akinek teóriája szerint Mona Lisa rejtélyes mosolya művészi reprezentációja a facialis izomzat kontraktúrájának, ami Bell-paresis következtében fejlődik ki, amikor az arcideg parciális Waller-féle degeneráción megy keresztül, és csak lassan regenerálódik. Ez a felvetés komoly érdeklődést váltott ki az orvosi körökben, és napjainkban is egyre inkább elfogadott teóriának tekinthető. Az orvosi szakirodalom számos vonatkozásban tovább vizsgálta ezt a kérdést az elmúlt két évtizedben. Ha a festményt eléggé közelről szemléljük meg, akkor felfedezhetünk egy sárga színű foltot a bal felső szemhéjon (8.9. ábra), illetve egy puha tapintatúnak tűnő, jól definiálható, kb. 3 cm nagyságú duzzanatot a jobb oldali kézháton a mutatóujj vonalában (8.10. ábra). Egy infravörös technikával aprólékosan elemzett fotó, mely Wasserman Leonardo című könyvében jelent meg, minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a kézháton található elváltozás a kép keletkezésekor már megvolt. A citromsárga folt a ma már xanthelasma néven ismert elváltozáshoz hasonlít, a duzzanat pedig felveti a subcutan lipoma lehetőségét. Ezek a bőrelváltozások leggyakrabban a középkorúaknál vagy idősebbeknél fordulnak elő, valamint azoknál az embereknél, akik esszenciális hiperlipidémiában vagy régóta fennálló diabetes mellitus, hypercholesterinaemia, icterus, nefrotikus szindróma vagy myxoedema következményeként kialakult szekunder hyperlipidaemiában szenvednek. A képen a szemöldök hiánya feltűnő, de ez feltehetően az adott kornak megfelelő epilálási trend eredménye.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, hogy a perfekcionista Leonardo da Vinci miért nem javította ki modelljén ezeket a látható bőrelváltozásokat. A 16. században a flamand realista festők és a lombardiai olasz reneszánsz festők egyaránt hatottak egymásra. Leane Castelfranchi Vegas szerint a Mona Lisa festményre az északi irányzat hatott leginkább. Gombrich szerint Leonardo ismerte a Van Eyck által indított flamand irányzatot, és használta a fény- és az atmoszféra által létrehozott, artefaktként megjelenő hatásokat, így próbálta létrehozni az élethű ábrázolást. A flamand irányzat hatására Leonardo változtatások nélkül ábrázolta a festményén modellje kezeit, kihangsúlyozva a bőrelváltozásokat.

Egy 25–30 év körüli nőnél a szem környékén megjelenő xanthelasma és a kézháton észlelt lipoma metabolikus betegségre enged következtetni, mely familiáris eredetre utal. Erre erősebb bizonyítékot adhatna a cornea vizsgálata, melyen ebben az esetben egy fehér gyűrű jelenne meg. Ilyenkor a plazma vizsgálata lipoprotein abnormalitást mutatna.

A xanthelasma és a lipoma közötti kapcsolat nem tisztázott. Ismert, hogy mindkét folyamat kapcsolatban áll a zsíranyagcserével. Előfordulásuk 25–30 éves nőkben feltehetőleg nem véletlenszerű. Mona Lisa 1516-ban 37 évesen halt meg, halálának oka nem ismert, de felvetődik a lipid rendellenesség jelentősége.

(E sorok írója arra is talált utalásokat, hogy Lisa 1542-ben, férje halálát követően 4 évvel hunyt el, 63 éves korában, a firenzei Szent Orsolya apácazárdában, ahol legkisebb lánya, Marietta apácanövendék volt).

Bell-paresis

A Bell-paresis egy átmeneti ideig fennálló arcidegbénulás, ami egy 19. századi skót sebészről, Sir Charles Bellről kapta a nevét. A két arcideg közül általában az egyiknek az érintettségéről van szó, és a kórkép egyaránt érinti mindkét nemet és minden életkorban előfordulhat. A prevalenciája 100  000 fő/év. Ez egy kimutatható ok nélkül bekövetkező facialis paresis, bár bizonyos kutatók számos teóriát állítottak fel az etiológiára vonatkozóan. Az egyik teória, hogy a Bell-paresist a Herpes simplex vírus ganglion geniculiban történő reaktivációja okozza. Az arcideg (VII-es agyideg) kontrollálja az arckifejezéseket, meghatározza a mosolyt, homlokráncolást, pislogást. A Bell-paresis hyperacusist, ízérzészavart, fül körüli fájdalmat, csökkent könnyezést, beszédzavart, szédülést, táplálkozási- és ivási nehézséget okozhat. Elektromyográfiával lehet megerősíteni a diagnózist és a kórkép súlyosságát. Bár a diagnózis gyakran az arc aszimmetriáján és az arcmozgás elmaradásán alapul, fontos kizárni a facialis paresisnek más lehetséges okait is. A legtöbb Bell paresisszel érintett betegnél lassú javulás látható két héttel a tünetek kezdetét követően, és a normál funkció 3 és 6 hónap közötti időtartam alatt tér vissza. Ritkán ugyan, de az esetek kb. 10%- ában a tünetek sajnos soha nem tűnnek el teljesen nyomtalanul.

Terhes nőkben a Bell-paresis prevalenciája 45,2/100  000, ami sokkal magasabb, mint a nem terhesek körében. Az összes Bell-paresises esetek, amik terhességgel kapcsolatosak, általában a harmadik trimeszterben jelentkeznek, vagy azonnal a szülést követően. A terhesek körében tapasztalt magasabb prevalenciának a valószínű oka az anyai extracelluláris folyadéktér növekedése lehet, vagy bizonyos ideg fennálló kompressziós szindrómák, amik lényegesen gyakoribbak a terhesség későbbi időszakában. A klinikai kutatások felvetették, hogy a Bell-paresis és a preeclamsia között összefüggés lehet, és hogy enyhe preeclamsia esetén a terhességet követően azonnal kialakul a bénulás. A terhességi magas vérnyomás szintén kockázati tényezője a terhesség végén, vagy a gyermekágy során kialakuló Bell-paresisnek.

Konklúzió

Mona Lisa mosolya fél évezreden át foglalkoztatta az önjelölt és professzionális művészettörténészeket. Minden modern bizonyíték azt mutatja, hogy rejtély sosem volt, a portré egy ifjú anyát ábrázol, aki a gyermeke születését ünneplő apa megbízásából lett a portré alanya. A rejtélyes mosoly minden valószínűség szerint az anya terhesség következtében kialakult Bell-paresisének ábrázolása a kitűnő anatómus, Leonardo da Vinci által. Leonardo nem vicceli meg a portré nézőjét, ennek ellenére ironikusan ábrázolja Lisa portréját, látásmódja pedig arra sarkallta a tudósokat, hogy elméleteket alkossanak a mosoly sajátosságairól. Az elmúlt századok hemzsegtek a teóriáktól, az egészen kézenfekvőktől a teljesen képtelenekig. Az alapvető tévedés az esetek döntő többségénél az volt, hogy azt feltételezték, hogy Leonardo valamilyen rejtélyes üzenetet kódolt a modell mosolyába, holott Leonardo tulajdonképpen elvezet minket a festmény valódi jelentéséhez: La Gioconda – ami olaszul annyit jelent: A BOLDOG EMBER.

A cikk Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészének korábban nyomtatásban megjelent írásának elektronikus közlése.