Útikalauz anatómiába

Milyen okai lehetnek a hajhullásnak?

2023.11.22. 06:41

Rossz szokások és súlyos betegségek egyaránt állhatnak a hajhullás hátterében, ezért érdemes alaposan utánajárni ennek a kellemetlen tünetnek.

Bizonyos mértékű hajhullást mindenki tapasztal, ez ugyanis természetes jelenség. Az emberi haj átlagosan körülbelül százezer szálból áll, és folyamatosan megújul. A hajszálak három-öt évig növekednek, néhány hónapig stagnálnak, majd kihullnak. Naponta átlagosan 50-60-80 hajszálat veszítünk, emiatt nem kell aggódni.

2023_11_22_hajhullas_1.jpg

Más eset, amikor a haj kihullását a hajhagymák pusztulása követi, ekkor ugyanis a hajvesztés maradandó lesz, a kiesett szál helyére nem nő új. Hegesedéssel járó bőrbetegségek, a fejbőrt érintő egyes bakteriális, mély gombás fertőzések, a szőrtüsző végleges pusztulását okozzák, de szerencsére ezek ritkábban előforduló betegségek. Sokszor csak a hajciklus zavara áll a háttérben és a szőrtüsző nem károsodik véglegesen. Előfordulhat, hogy az egész fejbőr egyaránt, nagyjából ugyanolyan mértékben érintett, ez az úgynevezett diffúz hajhullás, van, hogy foltokban hullik ki a haj, és van, hogy csak a halántéktájon, vagy a fejtetőn ritkul meg a hajzat.

Hogy mikor érdemes orvoshoz fordulni, azt a hajhullás mértéke határozza meg, ha csomókban, és nem szálanként hullik a haj, vagy foltokban hullik ki, akkor mindenképp. Nehezíti ugyanakkor a hajhullás mértékének meghatározását, hogy hosszú haj estén kevesebb kihullott szál is látványos mennyiség tud lenni a párnán vagy a kádban hajmosáskor, míg rövid hajnál a nagyobb kihullott mennyiséget is nehezebb észrevenni.

A hajhullás oka

A hajhullásnak számos különböző oka lehet, a feltárás éppen ezért akár hosszabb folyamat is lehet. A legkézenfekvőbb ok férfiak esetében a családi halmozódás, a genetika. Ha a férfi felmenők viszonylag korán kezdtek kopaszodni, akkor nagy eséllyel így lesz a következő generációnál is. Férfiaknál az életkor előrehaladtával ritkuló haj, különösen a homlok vonalán, a halántékon és a fejtetőn természetes jelenség.

A hajra különösen erősen hatnak a hormonok, így hormonális változások idején átmenetileg előfordulhat hajhullás. Ilyen időszak például a szoptatás, a klimax, a menopauza ideje.

Számos betegség és hiányállapot tünete is lehet a hajhullás. Ilyenek például a különböző gyulladások a szervezetben, gócok, pajzsmirigy-működési zavarok, vérszegénység, bakteriális fertőzések. Ugyancsak okozhat hajhullást, ha a szervezet valamilyen hiányt szenved, például A-, B-, C- és E vitaminokból esetleg vasból, a cinkből, szelénből.

2023_11_22_hajhullas.jpg

Emellett bizonyos autoimmun betegségek, például a lupus is okozhatnak hajhullást. A fejbőr egyes betegségei, például a seborrheás dermatitis vagy egyes gombás fertőzések is állhatnak a háttérben. Gyógyszerek mellékhatásaként szintén felléphet hajhullás.

A hajhullásnak ugyanakkor lehetnek életmódbeli okai is. Különösen a tartós stressz, a kevés alvás, a nem megfelelő táplálkozás (kevés tápanyagbevitel, például egy diéta során) szintén okozhatja a haj minőségének romlását és a hajhullást. A haj formázásának is vannak olyan módjai, amelyek hosszabb távon hajvesztést okozhatnak. A gyakori hajfestés, a különböző hajkiegyenesítő vegyszerek használata, a magas hőfokon történő hajvasalás, hajszárítás a hajszálak töredezéséhez, kihullásához vezethetnek.

Előfordul az is, hogy a szervezet nem beteg, a hajat nem éri különösebb negatív hatás, mégis a szokásosnál erőteljesebben hullik. Ezt okozhatja az élet természetes ciklikussága, ősszel ugyanis fokozottabb lehet a hajhullás, mint máskor. Ez azonban csak egy bizonyos ideig és mértékig tekinthető normálisnak, ha hónapokig tart, és a mennyisége meghaladja a napi száz szálat, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

A cikk a Budai Egészségközpont bőrgyógyászainak közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása