Útikalauz anatómiába

Ezeket a gyógyszereket vigye magával, ha nyaralni megy

2021.07.14. 06:29

Egy jól összeállított útipatika komoly segítség lehet a nyaralás alatt, kis helyet foglal, de nagy biztonságérzetet ad.

3_15.jpg

Tavaly a járvány miatt kevesen mertek külföldi nyaralásra menni, idén – bár a koronavírus még mindig velünk van – az oltásoknak köszönhetően már többen mernek utazni. Bárhova is menjünk, külföldre vagy belföldre, szomszédos országba vagy egzotikus helyszínre, egy jól összeállított útipatikára mindenképpen szükségünk lesz.

A jó útipatika összerakásánál nem árt figyelembe venni, hogy hova megyünk, meddig leszünk ott, milyen alapbetegségeink vannak, milyen fertőzések jellemzőek a célországra és milyen ajánlott vagy kötelező oltások kellenek oda. Jó, ha kikérjük a háziorvosunk vagy a gyógyszerészünk tanácsát, és részletes listát írunk arról, hogy mit akarunk magunkkal vinni az útipatikában.

Ha már beszereztük a megfelelő gyógyszereket, krémeket, kötszereket, egyéb eszközöket, akkor már csak arra kell figyelni, hogy az útipatikánkat minél szárazabb, hűvösebb, fénytől jól védett helyen, a gyerekektől biztonságosan elzártan tartsuk az utazás során.

Sérülések, balesetek

Kisebb balesetek bárhol előfordulhatnak, de nyaralás közben a nagyobb fizikai aktivitás, az új sportok és játékok kipróbálása, az új élmények keresése miatt még jellemzőbbek. A kisebb sérülések kezelésére jó, ha van nálunk kötszer, steril gézlap, elasztikus pólya, ragtapaszok, sebfertőtlenítő szerek, hámosító készítmények. Mivel nyaralás alatt gyakori, hogy valamilyen tüske vagy szálka kerül a bőr alá, esetleg fullánkot kell eltávolítani, nem árt egy csipesz sem.

Megfázás

Azt hihetnénk, hogy nyáron sokkal nehezebb megfázni, mint hideg időben, de ez nem igaz. Különösen a légkondícionálóval túlságosan lehűtött szállodai szobák, üzletek, éttermek jelentenek veszélyt, amikor kimelegedve, izzadtan bemegyünk. De a sok hideg ital és fagylalt, és a nyáron is támadó vírusok okozhatnak megfázásos tüneteket. Éppen ezért érdemes lázmérőt, lázcsillapítót, C-vitamint, torokfertőtlenítő szereket, orrcseppet, köptető, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító készítményeket magunkkal vinni.

Napszúrás, leégés

Jellegzetes nyári probléma a napszúrás, leégés. Legjobb a megelőzés: 11 és 15 óra között ne legyünk napon, mindig gondoskodjuk megfelelő napvédelemről, legyünk bekenve fényvédővel, használjunk kalapot, sapkát. Ha mégis megtörtént a baj, akkor legyen nálunk valamilyen napégés kezelésére szolgáló készítmény, bőrnyugtató krém, spray vagy hab.

Gyomorrontás

Gyomorrontást bárhol kaphatunk, de ha egzotikus országba utazunk, akkor még nagyobb az esélye. Jó, ha van az útipatikában széntabletta, vagy valamilyen hasfogó készítmény, illetve különböző probiotikum-készítmények, amelyek a hasmenés után segítenek a bélflóra helyreállításában.

Ha olyan helyre utazunk, ahol az alapanyagok, a fűszerezés vagy az elkészítési mód nagyban eltér a megszokottól, ajánlatos probiotikumokkal táplálni a bélflórát már az utazás előtt és a nyaralás alatt. Így segíthetjük emésztésünket az „új étrendre” történő átállásban.

4_15.jpg

Rovarcsípések, kullancsok, allergiás reakciók

Ha allergiánk van, nagyon fontos, hogy mindenképpen vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségben az általában alkalmazott gyógyszerünkből. Szintén a nyár jellegzetessége, hogy sok a rovar, érdemes a csípések kezelésére is krémet, spray-t vinni magunkkal a rovarriasztók mellett. A kullancsokra is gondolni kell, ma már profi kullancs kiszedő és kullancsípés kezelő szetteket lehet kapni a patikákban és a drogériákban.

Akiknél igazoltan magasabb az anafilaxiás reakció fellépésének a kockázata, illetve akiknek korábban már volt anafilaxiás reakciójuk, azoknak érdemes EpiPent is magukkal vinniük. (Ez egy rovarcsípések vagy marások, ételek, gyógyszerek és egyéb allergének által kiváltott súlyos allergiás reakciók hatására fellépő vagy ismeretlen eredetű anafilaxia sürgősségi kezelésére alkalmazható szer.)

Koronavírusteszt

Végül az sem árt, ha van nálunk néhány koronavírus gyorsteszt. Ez ugyan 100 százalékos biztonsággal nem alkalmazható, de mégis segít tisztábban látni és megóvni a környezetünket, ha gyanús tüneteik vannak.

A cikk a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosainak közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása