Útikalauz anatómiába

COVID-19: komoly rizikófaktor az elhízás

2021.03.24. 06:27

Tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma, amelyben az idősek és a krónikus betegek mellett leginkább az elhízott, túlsúlyos emberek vannak veszélyben. Náluk sokkal nagyobb az esély arra, hogy a fertőzés következtében súlyos tüneteik alakuljanak ki, mint a normál testsúlyú betegeknél. Életmódot váltani azonban soha nem késő.

utikalauz-3_6.jpg

Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a túlsúly komoly rizikófaktor a koronavírus esetében. A Pécsi Egyetem Virológiai Kutatócsoportja egy 399 ezer ember adatait vizsgáló tanulmányra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az elhízás 113 százalékkal növeli a koronavírussal fertőzött betegek kórházba kerülésének esélyét. Az elhízással küzdő betegeknek 74 százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy intenzív ellátásra szorulnak, és 48 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy meghalnak.

Miért rizikófaktor az elhízás?

Hogy ez miért van így, annak összetett okai vannak. Egyfelől a túlsúly és különösen az elhízás sok esetben együtt jár egy sor másik krónikus betegséggel. Ilyenek például a diabétesz, a különböző keringési problémák vagy az anyagcsere betegségek. Ezek az állapotok egymást erősítik, egyre rosszabb egészségi állapotba hozva a beteget.

A másik ok, hogy a koronavírus-fertőzés átvészelésében fontos szerepe van a légzési kapacitásnak. Csakhogy az elhízás és a túlsúly következtében éppen a légzési kapacitás csökken. Egyszerűen azért, mert a jelentős túlsúly miatt a mellüregben lévő hely a feljebb tolódó rekeszizom miatt kisebb légzési kapacitást eredményez.

Emellett az elhízás rontja a szervezet a keringési hatékonyságát, és növeli trombózis esélyét. Mivel a COVID-19 ugyanezt teszi, a két káros hatás erősíti egymást. Ráadásul a túlsúly és az elhízás általában gyengíti az immunrendszert, amire koronavírus-fertőzés esetén különösen nagy szükség lenne.

Megelőzés életmódváltással

Sajnos Magyarországon kiemelkedően sok az elhízott és a túlsúlyos ember: az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb. Az OECD adatai szerint a felnőtt magyar lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek duplája. Ráadásul az életkor előrehaladtával a helyzet egyre csak romlik: a 18-34 éves magyarok egyharmada túlsúlyos vagy elhízott, a 65 évesnél idősebbek között pedig már 10 emberből nyolcnak van ilyen súlyproblémája.

utikalauz-4_6.jpg

Jó hír azonban, hogy a túlsúly leküzdése életmódváltással bármely életkorban elkezdhető és sikeresen véghezvihető. Bár kulcs a táplálkozás, a folyadékbevitel és a mozgás, lényegében a túlsúllyal küzdők egész életét, teljes napirendjét, akár évtizedek óta berögzült szokásait kell újragondolni és átalakítani.

A legfontosabb természetesen az étkezés megreformálása, ami semmiképpen nem jelent éhezést. A legjobb egy szakember, dietetikus vagy obezitológus (elhízással foglalkozó szakorvos) segítségét kérni az új étrend összeállításában. Általánosságban azonban elmondható, hogy szénhidrátban, zsírban szegényebb, rostokban viszont gazdagabb étkezésre van szükség, sok zöldség, sovány hús és hal fogyasztásával, mellőzve a hagyományos magyar konyhában népszerű nehéz, zsíros, cukros fogásokat. De ugyanilyen fontos a rendszeres folyadékbevitel, ami elsősorban vízivást jelent. Emellett be kell vezetni a mozgást a mindennapok rutinjába, még akkor is, ha eleinte csupán félóra sétát engedélyez az orvos vagy ennyit bír el az életmódváltó szervezete. Az alkohol, a dohányzás és a túlzott koffeinfogyasztás elhagyása szintén része kell hogy legyen az új életvitelnek.

Ezzel az életmóddal rövid időn belül érzékelhetőek lesznek az eredmények. Nemcsak a súlyvesztés, hanem egyéb előnyök is: könnyebb légzés, könnyebb mozgás, mélyebb, pihentetőbb alvás, visszatérő libidó, jobb közérzet, hatékonyabb szellemi teljesítmény kísérheti a fogyást. A különböző betegséggel, így a koronavírussal való hatékonyabb megküzdésről már nem is beszélve.

A cikk a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosainak közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.03.24. 07:03:33

Az elhízás komoly rizikófaktora pedig az a szar élet, amit itt lehet élni.
Tehát ha valaki nem tud olyan életmódban létezni, amilyenben önállóan létezne szivesen, akkor marad a túlterheltség, lelkinyomor, unalom miatti túlzabálás. Ennek fő oka, hogy a nők szart se keresnek ha elmennek dolgozni, de jó melóra sincs kilátás, mert ahhoz ribi természet (azok meg majd idővel úgyis lefogynak), vagy 5 diploma kell.
Szóval marad a szar élet, a szemét kaja. Ez van. Nem a népet kell basztatni, hanem hagyni kell élni a népséget, mert ha tanulás után sincs jó meló, akkor ne csodálkozzunk, hogy mindenki szarik mindenre.

A második képen látható mozgásformától még egy 6 tonnás elefánt szervezetében sem használódik el 1 kcal és minden zsírsejt épségben maradva vidáman integet, hogy ez a torna szart sem ér, és nem fájt, köszönik a lekvárt.

2021.03.24. 07:04:29

"hatékonyabb szellemi teljesítmény kísérheti a fogyást. "
A hülye az hülye marad akkor is, ha megfeszülsz.

odamondó 2021.03.25. 21:00:26

Egyre leszek kíváncsi, de úgyis tudom a választ:

Miután vége ennek a cirkusznak:
-a boltból lekerülnek az egészségtelen ételek
-a dohány ára még sokkal magasabbra kúszik
-az alkohol ára is az egekbe emelkedik
-vagy ha nem akkor az emberek bojkottálják az ilyen termékeket

Fat Emperor 2021.04.22. 06:56:26

Ez a cikk félrevezető és valótlant állít.
Fogyni csak úgy lehet tartósan és jelentősen ha ketózisba kerül az ember.
Etetik a népet ezzel az 50 éves dogmával, hogy "kiegyensúlyozott étrend, kevés szénhidrát, több fehérje, kevesebb zsír". A zsírbevitelt kell növelni, a fehérjét csökkenteni és a szénhidrátot szinte teljesen elhagyni. A mozgás 20%-ban járul a fogyáshoz, a lényeg az érkezésen van
Szart se tud erről egyetlen dietetikus sem.

Ketogén diéta az egyetlen valódi és tartós megoldás.
süti beállítások módosítása