Útikalauz anatómiába

Hogyan működik és mi van a vakcinában?

2021.01.27. 06:32

Az orvostudomány fejlődésében hatalmas mérföldkőnek számított a mesterséges immunizáció, vagyis a védőoltások felfedezése. Ezeknek köszönhetően mára számos megbetegedés megelőzhetővé és elkerülhetővé vált. Mit érdemes tudnunk a védőoltások hatásmechanizmusáról és mi van bennük?

Ha valaki átesik egy fertőzésen, annak szervezetében bizonyos ideig védettség alakul ki az adott fertőzéssel szemben. Az emberi szervezet védelmi rendszere ugyanis képes „emlékezni” az egyszer már leküzdött kórokozófajta (pl. vírus vagy baktérium) jellegzetes antigénjére, felismeri azt. Újbóli fertőzés esetén azonnal megkezdi a megfelelő ellenanyagok termelését.

3_1.jpg

Hogyan hat az oltás?

Az orvostudomány egyik legjelentősebb felfedezése, hogy a szervezet specifikus ellenállása, immunitása legyengített vagy elölt kórokozót, vagy annak egy részét tartalmazó vakcina alkalmazásával – mesterségesen is előidézhető.

4_1.jpg

Az oltás esetén tehát az immunrendszer ugyanúgy reagál, mintha fertőzőképes kórokozó támadta volna meg: ellenanyagot termel, és később egy esetleges valódi fertőzés esetén már felismeri az antigént, és hatékonyan képes védekezni ellene. A védőoltások rendszere a leghatékonyabb módszer egy ország, egy közösség fertőző betegségek elleni védelmére. Ha ugyanis a lakosság elég nagy arányban kapta meg az adott védőoltást, vagyis megfelelő az átoltottság, akkor az ún. nyájvédelem azokat is megvédi, akik valami miatt nem részesültek a védőoltásban – például az újszülötteket.

Nyájimmunitás

Az oltások haszna nemcsak az egyén, a beoltott ember védelme, hanem az is, hogy ha oltások révén egy közösségben elég sokan lesznek védettek, akkor ők megvédik a beoltatlan embereket is. Ez az oltásokkal megszerzett nyájimmunitás.

5.jpg

De hogyan lesznek védettek azok, akik be sincsenek oltva? Egyszerűen úgy, hogy a beoltott emberek lelassítják vagy egyenesen megakadályozzák a fertőzés terjedését. Adott egy beteg, István, aki kapcsolatba kerül egy másik emberrel, Margittal. Csakhogy Margit be van oltva, így István nem tudja átadni neki a fertőzést. Ezután Margit találkozik Árpáddal, aki szintén nincs beoltva. De azáltal, hogy Margit az oltás révén immunitást szerzett és nem betegedett meg, nem adja tovább a fertőzést Árpádnak sem. Tehát Margit oltással megszerzett immunitása megvédte a beoltatlan Árpádot is a fertőzött Istvántól.

6.jpg

Bizonyos átoltottsági arány esetén a betegség már alig vagy egyáltalán nem tud terjedni, így akár el is tűnhet akár az egész Földről is. Ez történt például a feketehimlővel, egy különösen veszélyes betegséggel, ami még a huszadik században is több százmillió embert ölt meg. Mára, hála az oltásoknak, eltűnt.

Aktív és passzív védőoltás

A mesterséges immunizálás aktív és passzív módon történhet. Aktív immunizációnál az oltóanyaggal az adott kórokozó antigénjeit viszik be a szervezetbe úgy, hogy az betegséget nem okoz, de az immunrendszer védelmi reakcióját, vagyis az antitest-termelést kiváltja. Ez az ún. aktív immunizáció legyengített élő vagy elölt kórokozókkal, vagy azok – immunológiai reakciót kiváltó – részeivel történik, többnyire megelőző védőoltásként.

Az immunizáció passzív formája során kész, specifikus antitesteket tartalmaz a vakcina, amelyet a betegségen már átesett, immunitást szerzett személyek vérsavójából állítanak elő. A passzív védőoltást akkor alkalmazzák, amikor már bekövetkezett a betegség vagy pedig legyengült, ellenanyag termelésre képtelen immunrendszerű páciensek esetében.

7_1.jpg

Mi van még a vakcinában?

8_1.jpg

Antigén: a vakcina aktív komponense, ami immunválaszt vált ki.

Tartósítószer: megakadályozza, hogy a vakcina felnyitás után megromoljon, ha több dózis található egy tárolóban. Az egydózisú ampulla formájában tárolt vakcinában nincs tartósítószer.

Stabilizátor: megakadályozzák, hogy kémiai reakciók menjenek végbe a kész vakcinában.

Felületaktív anyagok: biztosítják, hogy a vakcina összetevői ne ülepedjenek le vagy tapadjanak egymáshoz.

Maradékok: apró mennyiségben előforduló különféle nem aktív anyagok, amiket a vakcina előállítása során használtak fel, pl.: proteinek, élesztő vagy antibiotikumok.

Oldószer: folyadék, ami megfelelő koncentrációjúra hígítja a vakcinát.

Adjuváns: némely vakcinák az immunválaszt elősegítő adjuvánsokat is tartalmaznak.

A cikk a 20 éves Budai Egészségközpont infektológus szakembereinek közreműködésével készült?



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthurthedent 2021.01.28. 21:34:19

Akik ezeket a dolgokat nem tudják, azok nagy valószínűséggel olvasni sem tudnak, úgyhogy ezt elég felesleges volt megírni.

ramszeszita 2021.01.29. 09:14:25

@matyas.kiraly: inkább mint egy iskolai tankönyv részlet.

szekertabor · provo.blog.hu 2021.01.29. 10:14:37

Nekem tetszett. Sokkal tényszerűbb, mint a témával foglalkozó írások zöme, és szemléletes is. A fanyalgóknak pedig azt üzenem, hogy a diplomások kb 90%-a nem tudná felsorolni a vakcinák alkotórészeit, a nem orvosi végzettségűek kb. 95%-a pedig nem ismeri az adjuváns szó jelentését. Tehát az állítás, miszerint "akik ezeket a dolgokat nem tudják, azok nagy valószínűséggel olvasni sem tudnak", erős túlzás.
Amit hiányolok, az egy tényszerű és őszinte cikk a védőoltások rövid- , közép- és hosszútávú kockázatairól.

Billy Hill 2021.01.29. 15:34:29

@szekertabor: "Nincs megfelelő, átlagemberek számára, közérthetően megfogalmazott kommunikáció a vírusról!" Ha meg van, akkor az triviális, tankönyvi, felesleges! Hát nem érted? ;-)
süti beállítások módosítása