A fertőző betegségek és járványok évezredek óta alakítják az emberiség történelmét. Ezek a mikroszkopikus kórokozók, baktériumok és vírusok nemegyszer rövid idő alatt felülírták a kialakult erőviszonyokat, radikálisan megváltoztatták egész népcsoportok életét. Összeállításunkban a legnagyobb világjárványok jellemzőit és hatását tekintjük át.

Egy betegség akkor tekinthető fertőzőnek, ha a kórokozó képes egyik emberről a másikra, illetve állatról emberre terjedni. Járványról, vagyis epidémiáról akkor lehet szó egy fertőző betegség kapcsán, ha az rövid időn belül tömegesen fordul elő és az esetek között kapcsolat mutatható ki. Világjárványról, pandémiáról pedig akkor beszélünk, ha a járvány több földrészre is kiterjed. A járványok kialakulásának három összetevője van: a fertőzés forrása, a terjedést elősegítő környezeti és társadalmi tényezők és a fertőzésre fogékony emberek.

A korábbi nagy járványok kitörését elősegítették az embercsoportok mozgásai, a megélénkült kereskedelem és a (hódító) háborúk is. A történelem legpusztítóbb járványait a kórokozó típusa szerint nézzük át, bár természetesen a kiváltó okot és a betegség terjedésének módját, no meg az ellene való védekezés lehetőségeit többnyire a XX. században sikerült tisztázni.

A baktériumok okozta járványok

A pestist a Yersisnia pestis baktérium idézi elő. Több száz állatfaj hordozhatja, leggyakrabban a patkányon élősködő bolha viszi át emberre a fertőzést, de a fertőzött állattal való érintkezés vagy harapás által is terjedhet. Egyik formája a bubópestis, amely néhány nap lappangási idő után a nyirokcsomók elfeketült duzzanatával és magas lázzal jár, a szervezetben elterjedve tüdőpestissé alakulhat. Ez utóbbi már emberről emberre, cseppfertőzéssel is terjedhet, és kezelés hiányában igen magas a halálozási aránya, de még (a modern korban, antibiotikumokkal) kezelve is az esetek mintegy huszada halálhoz vezet. A VI. században Bizáncban jegyeztek fel először pestisjárványt: kétszázezer ember, Bizánc lakosságának több mint harmada halt meg ekkor. A legemlékezetesebb pestisjárvány a XIV. században Európában pusztított, a korabeli lakosság közel felének, mintegy húszmillió embernek a halálát okozva.

A kolera is rendszeres időközönként jelent meg és többször végigsöpört Európán és ma is százezrek halálát okozza. Kórokozója a Vibrio cholerae baktérium, amely leginkább a beteg székletével, illetve az ezzel szennyezett ivóvízzel terjed. A fertőzés fő tünete az intenzív hányás és rizslé-szerű hasmenés, amely nagyarányú folyadékvesztést, veseműködési zavart és kiszáradást okoz. Legkorábban i.e. V. században, Indiában jegyezték fel. A XIX. századtól máig világszerte hét nagy kolera-pandémia pusztított, milliók halálát okozva. Magyarországon a legsúlyosabb kolerajárvány 1830-ban tört ki, amikor a karanténba zárt emberek lázadása is súlyosbította a helyzetet. Kezeletlenül a betegek fele hal meg, de mára kidolgozták a kolera kezelésének és a folyadékpótlásnak a módját, így a kolerahalálozás ma 1% körüli.

Nem kevésbé rettegett betegség a szintén baktériumok által terjesztett kiütéses tífusz sem. A kórokozó baktériumot a ruhatetű hordozhatja, ennek székletével kerül az emberek bőrére, onnan pedig esetleges mikrosérülések útján a véráramba. Itt érgyulladást, keringési zavart okozhat. Történelmet alakító szerepére egy példa: Napóleon az orosz hadjárata után 300 ezer katonáját vesztette el tífuszfertőzés miatt, a harcokban elesettek többszörösét.

A kórokozók másik nagy csoportjába a vírusok tartoznak. Ezek olyan, többnyire csak elektronmikroszkóppal látható biológiai organizmusok, amelyek nem sejtes szerveződésűek és genetikai információt hordoznak. Önálló anyagcseréjük nincs, csak más élőlények sejtjeiben, parazitaként képesek szaporodni. Cikksorozatunk hamarosan megjelenő második részében a vírusok okozta járványokról tudhatnak meg többet.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.