3+1 tipp, hogy erős és okos legyen a gyermekünk

2020.03.10. 05:47

Szülőként mindent megtennénk, hogy gyermekünk egészségesen szülessen és erős, egészséges, talpraesett, okos felnőtté cseperedjen. Mindehhez sok szerencse is kell, hiszen a gyerek egészséges fejlődését az öröklött génektől kezdve az előre nem látható sorsfordulókig számtalan dolog befolyásolhatja, de azért sok mindent tehetünk is érte.

utikalauz-eros-okos-gyerek-01.jpg

Kiegyensúlyozott táplálkozás, sok mozgás, elegendő alvás, friss levegő, a stressz kerülése – álmunkból felverve is tudjuk, melyek az egészséges életmód kulcsszavai, ezeket igyekszünk biztosítani a gyerekeinknek is, hogy a lehető legegészségesebben fejlődjenek. Kevésbé gondolunk arra, hogy a kicsik testi-lelki egészségét már az az időszak is meghatározhatja, amikor még meg sem születtek, majd olyan tényezők is befolyásolják, amelyek közvetlenül nem is hozzájuk kapcsolódnak. Nézzünk néhány fontos körülményt, amely elősegítheti, hogy a kicsi harmonikusan fejlődjék, és minél okosabb és erősebb, egészségesebb legyen!

1. Zavartalan terhesség, harmonikus párkapcsolat

Ideális az az eset, amikor a leendő szülők harmonikus, jó párkapcsolatban élnek, és együtt, örömmel várják a születendő gyermeküket. Ha ez nem így van, akkor a terhesség időszakában zajló párkapcsolati problémák, az anya által elszenvedett szorongás és stressz a kutatások szerint károsan befolyásolhatják a gyermek későbbi érzelmi életét, viselkedését, lelki egészségét is, kisgyermekkorban érzelmi labilitást, nyugtalanságot, szorongást, magatartási zavarokat okozhat.

2. Sok-sok ölelés

Bizony, van összefüggés: a testi érintés, ölelés, simogatás, a gyöngédség kimutatása, a bőrkontaktus, a szenzoros stimuláció jót tesz a gyermek fejlődésének, pszichés állapotának, erősíti az önbizalmát, kiegyensúlyozottabbá teszi, és kimutatható hatással van értelmi képességeinek kibontakozására is. Sajnálatos módon ezt a kapcsolatot tudományosan azok a példák támasztották alá, amikor a gyermek életéből éppen ezek a szeretetteljes érintések, emberi interakciók hiányoztak, például kelet-európai állami gondozottak esetében. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a rendszeres ölelés, vagyis a fizikai kontaktussal való stimuláció segítheti a kicsik testi és kognitív fejlődését egyaránt. Az ölelés ugyanis boldogsághormont, oxitocint szabadít fel a szervezetben, ami a növekedési hormonok szintjét is növeli, a stresszhormonok szintjét viszont csökkenti, az immunrendszer hatékonyságát erősíti.

3. A természet közeli környezet egészségesebb

Örök vita, hogy a városi vagy a vidéki környezet tesz-e jobbat a gyereknek: falun a természet, az állatok és a kert közelsége, vagy egy mindennel felszerelt, szinte steril modern városi lakás segíti-e elő jobban a kicsi testi-lelki fejlődését. Annyi biztos, hogy vidéken sokat jelent a jó levegő, a nagyobb mozgástér, a friss, esetleg saját termelésű élelmiszer lehetősége, a sokféle természetközeli élmény. Városban pedig több lehetőség nyílik (testre szabottan választott iskolákban vagy különórákon) a tehetség speciális kibontakoztatására, egy igazán kedvére való mozgásforma, sport űzésére. A vidéki környezet kevésbé ismert előnye, hogy a háziállatok mellett természetesebb körülmények között növekvő gyerekeknek gazdagabb a bélflórájuk, többféle hasznos baktérium él a bélrendszerükben, mint a városi kortársaikéban. Ez pedig szorosan összefügg az immunrendszer állapotával, edzettségével. A szakemberek ezért ajánlják, hogy a lakhelytől függetlenül törekedjünk arra, hogy minél több természetes élmény, benyomás érje a gyereket, és nincs szükség arra, hogy túl sterilizálva, „üvegbúra alatt” igyekezzünk nevelni.

utikalauz-eros-okos-gyerek-02.jpg

4. Szülői kommunikáció, családi beszélgetések

Van-e összefüggés a szülők kommunikációs szokásai, készsége, és a gyerekek kognitív képességei, tanulmányi eredményei, sikerei között? Erre a kérdésre is több kutatás kereste a választ évtizedek óta. A tapasztalatok szerint azok a gyerekek teljesítettek jobban a különböző kognitív teszteken, azoknak volt a nyelvi fejlettségének szintje magasabb, kifejezőkészsége jobb a kortársainál, akiknek a szülei is nagy szókinccsel rendelkeztek, jól kommunikáltak és sok időt fordítottak a családon belüli verbális kapcsolatokra, a gyerekeknek rendszeresen meséltek, játszottak és beszélgettek velük.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.