Útikalauz anatómiába

Tejfogak felnőttkorban: ritkán, de előfordul

2019.05.28. 14:30

Nem túl gyakran ugyan, de előfordul, hogy valakinek egy vagy több tejfoga nem hullik ki a fogváltás időszakában gyerekkorban. A fogazatban maradt tejfogakkal akár évtizedekig is el lehet élni, bár egy tejfog soha nem ér fel egy maradó fog értékével. Éppen ezért érdemes kivizsgáltatni, hogy mi lehet a rendellenesség hátterében, és milyen módon orvosolható a helyzet.

367897-paxs5m-107.jpg

A média időről időre beszámol olyan emberekről, akik felnőttkorukban is egy vagy több tejfoggal élnek. Néha az idősebbeket tejfog rekordereknek nevezik, hiszen már ötven, vagy akár hatvan éve is megvan ugyanaz a tejfoguk. Ők pedig büszkén mesélik, hogy a tejfog remekül működik, nincs vele semmi gond.

Pedig azért mégis van. Egyfelől a fogsorban maradt tejfog esztétikai problémát jelent, hiszen kisebb, mint egy maradó fog. Nem mutat túl jól egy felnőtt fogsorában, ha egy vagy több foga látványosan kisebb a többinél. Ez azonban csak a probléma jelentéktelenebb része. A fő gond az, hogy az ilyen, úgynevezett perzisztáló tejfog ugyan el tud látni bizonyos rágófunkciót, de közel sem működik olyan hatékonyan, mint egy maradó fog, valamint a tejfogak gyökere sokszor nem elég erős a hosszú távú teherbíráshoz. A tejfog sokkal könnyebben sérül, szuvasodik, kopik, lyukad.   

Éppen ezért érdemes utánajárni, hogy miért nem esett ki a fogváltás időszakában, 6-12 éves korban az a bizonyos fog. Röntgenfelvétellel kideríthető, hogy ennek hátterében a csírahiány vagy a számfeletti fog jelensége áll-e. Előbbi esetben arról van szó, hogy a tejfog azért maradt a fogazatban, mert alatta nincs a maradó fognak csírája, ami elindíthatta volna a fogváltás folyamatát a megfelelő időben. 

9353.jpg

A számfeletti fog pedig azért problémás, mert azzal, hogy nem esett ki, akadályozhatja a mellette levő fogak megfelelő előtörését is. Általában egyébként az a jellemző, hogy a csírahiány miatt bent maradó tejfogak a felső kismetsző, és a második kisörlő fogaknál fordulnak elő, míg számfeletti fog lényegében bárhol lehet. 

Fogpótlás

Ha van fogcsíra, akkor megoldás lehet a tejfog kihúzása és a maradó fog behozása a fogívbe fogszabályozó kezeléssel (sok esetben ilyenkor műtéti feltárás is szükséges). Ennek megállapításához mindenképp szakorvosi vizsgálat szükséges.

Ha nincs fogcsíra, és a tejfog romlani kezd, akkor a fogpótlás jöhet szóba. Ez nagyjából úgy történik, ahogy abban az esetben is, ha valamiért egy maradó fogat kell kihúzni, és utána pótolni. Sok esetben ebben az esetben is fogszabályzó kezelés is szükséges ahhoz, hogy a fogsor végül tökéletes legyen egészségügyi és esztétikai szempontból is.

Fotók: Freepik

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szbszig 2019.05.29. 12:19:38

Ha nincs csíra, és a tejfog romlani kezd, akkor csak húzni lehet? Nem érdemes megpróbálni megmenteni hasonló módon, mint egy maradó fogat? Tehát elsősorban töméssel, vagy extrém esetben akár gyökérkezeléssel.

Grgabácsi 2019.05.29. 15:02:43

@szbszig: Nem, mert ha csírahiány is van, a gyökere felszívódik. Nekem 37 évesen húzták ki az utolsó tejfogamat, és az íny alatt alig volt valami.
süti beállítások módosítása