A hangszín, a beszéd tónusa függ a beszélő nemétől, korától, alkati adottságától, emellett befolyásolja a gyakorlottság, a társalgási rutin, a képzettség is, sőt még a társadalmi helyzetével is összefügg. Így még érdekesebb az a megfigyelés, hogy az utóbbi évtizedekben a nők hangja kimutathatóan mélyült. Mi állhat ennek hátterében?
Mitől függ a hang magassága?
A hangképzés során a tüdőből induló levegőáram a gégében elhelyezkedő hangrésen áthaladva hozza rezgésbe a hangszálakat, vagyis a gége vázát alkotó porcrendszer tagjai között kifeszülő kötőszöveti rostokat. A hangmagasságot a hangszalagok rezgési frekvenciája határozza meg, ami a gégeporcok nagyságától és a hangszalagok hosszától, vastagságától függ. Ez a primer hang a garaton, a száj- és az orrüregen áthaladva kap egyéni színezetet.
A hangmagasságot hormonok, például a tesztoszteron szintje is alakítja, és külső tényezők is befolyásolják. Ez utóbbiak között leggyakrabban a dohányzás vezet a hang mélyüléséhez, mivel a hangszalagok és a nyálkahártya tartós irritációja miatt felszaporodik a kötőszövet és megvastagodnak a hangszálak. Beszédhangunk az életünk során sokat változik. A legnagyobb mértékben a kamaszkori mutálás során, amikor a magas gyermeki hang elmélyül, a lányoké kevésbé, a fiúké jelentősen. A testalkat, illetve a hangképző szervek egyéni eltérései is befolyásolják a hangmagasságot: például a magas, vékony embereknek többnyire mélyebb a hangja, a tömzsi alkatúaknak, rövid nyakúaknak pedig magasabb.
Személyiségünk is alakítja a beszédhangunkat
A hang magassága, színe, ereje a beszélő személyiségéről, pszichés állapotáról, magabiztosságáról vagy éppen gátlásos, önbizalom-hiányos, stresszes voltáról is árulkodik. Hozzátartozók, ismerősök számára feltűnő lehet a hangszín átmeneti megváltozása, elvékonyodása, gyengülése, rekedtsége stb. adott esetben jelezheti az illetőnek a témában való bizonytalanságát, akár azt is, hogy nem mond igazat vagy a természetes énjétől eltérő szerepet játszik. Előfordul az is, hogy helytelen hangképzés vagy más okok miatt valaki tartósan nem azon a hangmagasságon beszél, mint ami az anatómiai adottságai szerint természetes lenne. Ebben az esetben a hosszas beszéd során hamarabb elfárad, a túlerőltetés miatt rekedtség, torokbántalmak jelentkezhetnek.
Néhány nemzedék alatt férfiasabb lett a nők hangja
Régi filmek, filmhíradók, rádiófelvételek bizonyítják, hogy mennyire másként beszéltek 80-100 évvel ezelőtt, mint ma. Mai fülünkkel hallgatva feltűnhet, hogy a nők a ma megszokottnál magasabb, vékonyabb hangon szólalnak meg, szinte csipognak. Másik véglet, ha szexisnek szánva a természetes hangszínüknél mélyebb, mesterkélten búgó hangon szólalnak meg. Egy ausztrál kutatás bizonyítja, hogy ez a különbség nemcsak a filmekben mutatkozik meg, hanem a való életben is fennállhatott. Az University of South Australia kutatói 1945 előtti hangfelvételeket hasonlítottak össze mai fiatal nők hangmintáival. A mérések szerint a nők hangja kimutathatóan mélyebb lett, az átlagos alaphangmagassága 23 Hz-cel csökkent a fél évszázad alatt, 229-ről 206 Hz-re. Hogy kiszűrjék a dohányzás okozta hatást, kizárólag nem dohányzó nőket vontak bele a mai vizsgálati csoportba. A hangszín változásának okait a kutatók a nők társadalmi helyzetének, a nemi szerepeknek az átalakulásában látják.
A hatalom jele? Amiért a vaslady beszédtanárhoz fordult
A magas, vékony hanghoz hagyományosan a gyermekiesség, a nőies gyengeség, az alávetettség fogalma kötődik, míg a mélyebb, férfiasabb hanghoz a keménység, a döntésképesség, a határozottság, a hatalom. Így az olyan társadalmi pozíciókban, ahol ezek az elvárások, az odakerülő, karriert építő nők is szeretnék bizonyítani, hogy a férfi főnökökhöz, vezetőkhöz hasonlóan birtokában vannak e tulajdonságoknak. Jó tudni, hogy – bár beszédtechnikai és hangképzésben inkább csak a hangjukat hivatásszerűen használók, előadóművészek, rádiósok, tévések részesülnek – a hangszín alakítható. Hangképzéssel, helyes beszédtechnikával magabiztosabbá, sikeresebbé lehet tenni azokat a nőket is, akiknek gondot okoz a felnőttként is gyermekien vagy nőiesen magas és erőtlen hangjuk. Például a legendás vasladyről, Anglia első női miniszterelnökéről feljegyezték, hogy beszédtanártól vett órákat azért, hogy beszédhangját mélyebbé, erőteljesebbé, meggyőzőbbé tegye.
Volt olyan vizsgálat is, ami tágabb értelemben véve is összefüggést talált a nők hangmagassága és társadalmi megítélése, helyzete között: kimutatták például, hogy Japánban, ahol a nyugat-európainál sokkal kevésbé valósult meg a nemek közötti egyenjogúság, magasabb hangon beszélnek a nők, mint pl. Hollandiában.
Girhes Joe 2018.08.29. 18:34:58
Zalán Maurer 2018.08.29. 20:11:59
Ingyen visznek kocsival, moziba, nyaralni, disxoba, etterembe es hetkoznapi aprobb ajandekoknak is nagyon fogok orulni, cserébe tenoban nyomom es a holgyeknek meghagyom az alt-ot ...
Zalán Maurer 2018.08.29. 20:13:23
Ingyen visznek kocsival, moziba, nyaralni, disxoba, etterembe es hetkoznapi aprobb ajandekoknak is nagyon fogok orulni, cserébe tenor-ban nyomom es a holgyeknek meghagyom az alt-ot ...
-JzK- 2018.08.29. 21:35:13
erkölcsi hulla 2018.08.29. 22:09:34