Útikalauz anatómiába

A fagyhalálhoz nem kellenek mínuszok!

2015.01.06. 12:52

A téli hideg maradandó sérüléseket, akár halált is okozhat. Nem is kell hozzá a sarkvidékekre utazni, sőt, a közhiedelemmel ellentétben még csak a fagypont alá sem kell süllyednie a hőmérsékletnek.

hot-cold.jpg

Az elmúlt években Magyarországon is minden tél száznál is több áldozatot követelt, pedig alig fordultak elő extrém hideg napok. Az alacsony hőmérséklet kétféleképpen veszélyezteti az emberi szervezetet: lehűléssel és fagyási sérüléssel. Bármilyen furcsa, egyikhez sem kellenek mínuszok: a lehűlés általi „fagyhalál” már 5-10 Celsius fokon tartózkodva is bekövetkezhet, a fagyásnak nevezett súlyos sérülések is már 3 fok körüli hőmérsékleten is előfordulhatnak.

Kihűlés

Az emberi test átlaghőmérséklete 36,5 fok körül van, ha tartós hideghatás miatt ez 35 fok alá csökken, hypothermia, vagyis kihűlés következik be. A testet lehűtheti már a tíz foknál alacsonyabb hőmérsékleten való hosszas tartózkodás is, és különösen veszélyben vannak azok, akiknek a hőháztartása nem megfelelő: így a csecsemők, az idősek, a betegek és az alkohol hatása alatt lévő emberek.  A  köztudatban úgy rögzült, hogy az alkohol  átmelegít, de valójában inkább  felborítja a hőháztartást, csak átmenetileg okoz melegérzetet. Ráadásul a szesz eltompítja az érzékeket, az önvédelmi reflexeket, rontja a döntésképességet, elálmosít, ezért  a legtöbb fagyhalál alkohol hatása alatt lévőket sújt. A lehűlés folyamatát felgyorsítja az esőtől, hótól átnedvesedett ruházat.

A hypothermia első szakaszát (35-32 fok körüli testhőmérséklet mellett) fáradtságérzet, szapora pulzus, zavartság, dezorientáltság és kontrollálhatatlan remegés, a végtagokban erős fájdalom jelzi. Később a remegés megszűnik, az áldozat bőre elkékül, pupillája kitágul, elveszíti az eszméletét. A kritikusnak a 28 fokos testhőmérsékletet tekintik, a 18 fok pedig már a halálküszöb.

Aminél gyorsabban érkezik a segítség, annál több esélye van a hypothermiás betegnek a túlélésre. Az elsősegélynyújtás során szobahőmérsékletre kell vinni a hypothermiás tüneteket mutató beteget, a nedves ruházatát levenni, szárazba öltöztetni vagy legalább meleg takarókba bugyolálni. Meleg teával, levessel, kakaóval meg lehet itatni, ha eszméletét visszanyeri, de alkoholt nem szabad adni neki. Az erősen lehűlt, eszméletlen beteget kórházban lassan, fokozatosan melegítik fel a normális testhőmérsékletre.

Az előítéletekkel ellentétben nemcsak alkohol hatása alatt kerülhet valaki ilyen veszélybe, hanem többféle betegség, például  szívinfarktus, embólia, cukorbetegség következtében is adódhat olyan rosszullét, magatehetetlen állapot, amelyben segítség híján végzetesen kihűlhet. Hideg időben a szabad ég alatt, nyirkos helyen alvókat, magatehetetlen személyeket életveszély fenyegeti, magára hagyásuk kihűléses halálhoz vezethet. Nem szabad segítségnyújtás nélkül elmenni ilyen helyzetben lévő mellett: értesíteni kell a mentőket vagy a rendőrséget, vagy egy  hajléktalanmentő szervezetet. Vidéken, családi házas övezetben is jó, ha a szomszédok, ismerősök is figyelnek azokra, akik egyedül élnek: látják-e mozogni, befűtött-e, nincs-e valami baj vele.

Fagyás

Amikor a kihűlés, a hideghatás nem az egész testre, hanem csak egy-egy részének bőr alatti szöveteire terjed ki, helyi hypothermiáról, közismert nevén fagyásról beszélünk. Legtöbbször a hidegtől közvetlenül érintett, fedetlenül maradt testrészeken fordul elő, például az orron, az arcon, az állon, a kéz- és a lábujjakon. Az égéshez hasonlóan több fokozata van: az első fokozat esetében az érintett bőrfelületen fájdalom, bőrpír, kis lilás folt alakul ki, amely néhány nap múlva visszafejlődik, hámlás, pigmentálódás, elszíneződés marad vissza utána. Súlyosabb, másodfokú fagyáskor vizenyő képződik,  fagyhólyagok jelennek meg, amelyben véres savós folyadék van. A harmadfokú, legsúlyosabb fagyási sérülés során szövetelhalás is bekövetkezik, az érintett testrész elfeketedik, a szövetei roncsolódnak, kilökődés után torzulva, hegesen gyógyulnak. A legsúlyosabb formájában amputációra is szükség lehet.  A fagyás nagyon fájdalmas sérülés, de furcsa módon a súlyosságát jelzi, ha az érintett testrész érzéketlenné válik, már a fájdalmat sem érzékeli.  Hólyagok megjelenése vagy feketedés esetén orvoshoz kell fordulni vele! A fagyás elsősegélynyújtása a sérült melegre vitelével kezdődik, de a fagyott testrészt sem dörzsölni, sem közvetlen meleghatásnak kitenni nem ajánlatos, mert nagy fájdalmat, súlyosabb sérülést is okozhatunk. Tanácsosabb szoba-hőmérsékletű vízbe mártani a fagyott kezet-lábat, és hagyni, hogy felmelegedjen.  

A fagyási sérülés nehezen, lassan gyógyul, és sokszor visszamaradnak szövődmények is. Ilyen a trombózisveszélyt növelő érkárosodás illetve a fájdalmas kötőszövet-szaporulat, az ún. fagydaganat, amely nyomja az idegeket. Az érintett terület később is érzékeny marad a hidegre, hajlamosabb a gyulladásokra is.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tavolirokon2 2015.01.07. 02:36:23

Itt Montrealban normalis a minusz tiz fok, elofordul minusz husz is. 2006 telen megfagyott egy hajlektalan, oriasi kozfelhaborodas volt belole. Azota nem.

Fánkevő Fáncsi 2015.01.07. 03:04:13

Ez egy nagy hülyeség a kihűlés miatti halált nem hívják fagyhalálnak csak az újságírok, mert így vélhetően többen fognak kattintani a cikkre, aminelk így már a címe is "szenzációs".

"...lehűlés általi „fagyhalál” már 5-10 Celsius fokon..."

A kihűléses halálhoz cseppet sem kell 5-10*C-re lemenni, a 18*C tengervíz tökéletesen megfelel, csak elég sokáig kell benne lebegni. Az ürge a kihűlés miatt először elájul, és ha a feje nem kerül víz alá, és a nap sem süti, akkor előbb utóbb a kihűlés miatt kinyiffan, ugyanis a víz kiváló hővezető. Csak ezt azért felejtette el megemlíteni a cikkszerző, mert az már tényleg furcsán jött volna ki, hogy valaki 18*C-on fagyhalált hal, senki nem hinné el neki.

Pistike1 2015.01.07. 04:16:16

a fagyhalálhoz kellenek a mínuszok a kihűléshez nem a részleges fagyáshoz mindenképpen kell a mínusz a kihűlés bekövetkezhet akár +20 C is

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.07. 04:50:32

Na igen, kihulni 17-18 fokos homersekleten is lehet, ha valaki borig azik vagy nincs rajta semmi ruhazat vagy egyenesen vizben van, uszik, lebeg, netalan reszeg, beteg. De szabad levegon is ki lehet probalni, nem akkor poen 17 fokban lenni jo oltozet nelkul.
Megfagyni nem fog, de ki fog hulni.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.07. 05:01:23

Itt, ahol elek, telen +10 fok koruli a homerseklet, +5 az extrem hideg
Tucatjaval hulnek ki emberek 10 fok felett is. Mi kovetkezik ebbol? Nem sok.

@tavolirokon2: Magyarorszagon es mas szegeny orszagokban nem az utcan, hanem a sajat otthonaban hul ki sok oregember. A hajlektalanokat segelyszervezetek korbejarjak, probaljak oket beterelni melegedokbe. Sokan nem hajlandok bemenni, antiszocialisak, seggreszegen ugyanis nem mehetnek ejjeli szallora. Igy ok inkabb kint maradnak. Szerintem ez mar onhiba. Nem lehet es nem is kell mindenkin a vegtelensegig segiteni. Ha viszont otthonaban hul ki, az eleg szomoru dolog. Persze az alapitvanyok csak a hajlekonyokkal torodnek.

Atilla Lévay 2015.01.07. 07:30:40

Mesebeli gazdagság és nagyon is valóságos nyomor, aminek velejárója a fagy, vagy, kihűléses halál néznek egymással farkasszemet.
Ide jutottunk 25 évvel a "rendszer/módszer" váltás után.

Reggie 2015.01.07. 11:40:48

@Fánkevő Fáncsi: "a víz kiváló hővezető"
Te sem jartal fizika orara, az biztos.

Fánkevő Fáncsi 2015.01.11. 07:29:06

@Reggie: Mi a baj azzal a mondattal Reggie ? Szerinted nem jól vezeti a hőt ? Csak tudnám miért hívnak hűtővíznek a hűtőközeget abban a sok műszaki cuccban. Azért mert hőszigetelő anyag ? Mi baj van veled Reggie ? Mi történt ?

Fánkevő Fáncsi 2015.01.11. 08:01:32

@Reggie: Mielőtt még belemerülnél alaposabban a hővezetési tényezők tárgyalásába, elmondom miért jó hűtőközeg a víz. Például azért mert folyékony. Bár a fémek hővezetési tényezője jóval magasabb, egy darab 18*C-os vasra csak ráfeküdni tudnál. És bár az érintkezési pontokon esetleg kellemetléenül hűvös lenne, nem tudnál kihülni és "fagyhalált" halni, ahogy a szerző mondja , ha egy darab vason fetrengenél. A vízben pedig simán. Ugyanis a folyékony víz nem csak hogy az egész testfelületed (a fejed kivételével) érinti, de áramlik is körülötted a felmelegedett vizrétegeket folyamatosan újak cserélik fel. Így aztán lényegesen intenzívebben csökkenti a testhőmérsékletet, mint a darab vas. A hűtőhatást egyáltalán nem csak a "hővezetési tényező" határozza meg folyadékok, gázok esetén. Mondjuk a folyékony higany hajazná, de nem a többi fém. Az egyéb folyékonnyá tett fémek inkább elégetnének, és elpárologtatnák a tested, de nem hűtennének le.
süti beállítások módosítása