Útikalauz anatómiába

Tegyünk a sebre ragtapaszt vagy ne?

2013.12.03. 08:30

ragtapasz.jpg

A felhorzsolt térd vagy a vérző könyök a szülőket két táborra osztja: vannak, akik ragtapaszért kiáltanak, és vannak, akik azt mondják, csak azt ne, a sebnek levegőre van szüksége a gyógyuláshoz. Kinek van igaza?

Bár évtizedek óta tartja magát az a nézet, hogy a seb a levegővel érintkezve gyorsabban gyógyul, mint ragtapasz alatt, ma már a szakemberek véleménye inkább az, hogy ez nem így van. Legalábbis közvetlenül a sérülés után nem. Ahhoz, hogy ezt belássuk, mindenekelőtt meg kell vizsgálnunk a sebgyógyulás folyamatát.

Horzsolásos balesetek során a bőr felső rétege - ami egyébként testünk első védelmi vonala a betegségek, fertőzések ellen – sérülést szenved. Percekkel azután, hogy ez megtörtént, már meg is kezdődik a gyógyulás folyamata, a véralvadás és a sebváladék termelődése. A seb nedvedzik. A sebváladék, amellett, hogy tápanyagot és antitesteket szállít a sebbe, egyúttal baktériumokat és elhalt sejtrészeket távolít el.

Amennyiben nem fedjük le ragtapasszal, a seb felszíne hamar kiszárad. Eközben a száraz réteg alatt egy nedves, baktériumokkal, szennyeződéssel és elhalt szövetekkel teli réteg alakul ki, ami nem tud elfolyni, így a tisztulási folyamat megakad. Ezzel szemben amennyiben a sebet ragtapasszal fedjük le, melyet rendszeresen cserélünk, akkor ezt a fertőzött réteget újra és újra eltávolítjuk, ami elősegíti a maradéktalan gyógyulást.

Egyszerűbb sérülések esetén tehát, amennyiben már nem vérzik a seb, fertőtlenítés után igenis jót tesz a ragtapasz. Ha pedig egy kis jódot teszünk a tapasz sebbel érintkező oldalára, akkor az kevésbé fog beleragadni a sebbe, így elkerülhetjük a levételkor a fájdalmat.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy amikor már nem nedvedzik a seb, akkor valóban levehetjük a tapaszt, ebben a stádiumban már tényleg segít a levegő.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása