Ízérzékelésünk bámulatra méltóan összetett folyamat. A szánkba kerülő étel íze a nyelv felszínén található ízlelőbimbók és a hozzájuk kapcsolódó agyidegek segítségével válik általunk is érzékelhetővé. Kell azonban még valami, hogy a táplálkozás élménnyé váljon.

Ahhoz, hogy az étkezés valóban élvezhető legyen, elengedhetetlen, hogy az ételt alkotó kémiai vegyületek felolvadjanak nyálunkban. Így egyfajta „oldat” jön létre, mely képes az adott ízlelőbimbókon hatást kiváltani. Kiszáradt állapotban, száraz nyelvvel gyakorlatilag alig érezhető az elfogyasztott fogások íze.

Ízlelőbimbóink a nyelv felszínén találhatók. Nyelvünk hátsó részén érzékeljük a keserű, elöl az édes, kétoldalt előrébb a sós, hátrébb pedig a savanyú ízeket.

Utóbbi időkben sokat emlegetnek egy ötödik „ízt” is, az umamit. Ez alapvetően a nátrium-glutamát, ami egy aminosav „íze”, melyet önmagában nem érzékelünk, de más ízmolekulákkal társulva azok intenzitását erőteljesen fokozza. L-glutamátot egyébként nagy mennyiségben tartalmaz a parmezánsajt, a tengeri alga és az anyatej is.

Érdekes tény, hogy ahogy az évek telnek, az ízlelőbimbók száma fokozatosan csökken, s hatvanéves korunkra már csak körülbelül a fele marad meg. Nem csoda, ha a nagypapa a vasárnapi húslevest utánsózza, borsozza – hiszen ahhoz, hogy ugyanazt az ízhatást érezze, mint kisunokája, számára már erősebb ízesítés szükséges.

Hogy az ételek ízleléséhez elegendő nyál álljon rendelkezésünkre, normál folyadékháztartás szükséges. Igyunk tehát bőven, nehogy veszendőbe menjenek a pompás falatok.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.