A világ első veseátültetése, vese nélkül születő babák és a rejtélyes vándorvese: összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a vesékről.
1. Az, hogy a vesék a kiválasztás szervei, amelyek a szervezet anyagcseréje közben keletkezett vízben oldódó végtermékek eltávolításáért, a só- és vízháztartás szabályozásáért felelősek, közismert. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a vesék hormonokat is termelnek: az eritropoetin a vörösvértestek termelődéséhez szükséges, a renin a vérnyomás szabályozásában vesz részt, a D-vitamin a csontok szilárdságának megőrzésében segít.
2. A vesék a hasüreg hátsó részén, a hashártya mögött, az ágyéki gerinc két oldalán helyezkednek el. A jobb- és a baloldali vese egyformán bab alakú és a szerkezetük is azonos, a súlyuk pedig körülbelül 120-150 gramm. A jobb oldali vese általában pár centiméterrel lejjebb helyezkedik el a balnál, mert ezen az oldalon van a máj, illetve annak jobb lebenye.
3. Bár páros szervről van szó, egy vesével is lehet teljes értékű életet élni. Ha az egyik vesét betegség vagy baleseti sérülés miatt el kell távolítani, a másik vese önmagában is képes ellátni a funkcióját.
4. A vesék rendkívül sokat dolgoznak: minden egyes nap mintegy 200 liternyi vér szűrését végzik el. Egy felnőttnek átlagosan öt liter vére van, tehát 45 percenként a szervezet teljes vérmennyisége áthalad a veséken.
5. Az ókori egyiptomiak voltak az elsők, akik leírták a veséket. 2018-ban előkerült egy 3500 éves egyiptomi feljegyzés, amely a világ első leírása a vesékről, de egyéb szervek működésének magyarázatát is tartalmazza.
6. Az egyik leggyakoribb vesebetegség a vesekő, amelynek kialakulása sok esetben megelőzhető lenne. A hidratálásra mindig figyelni kell, hiszen a vesekő kialakulásának legfőbb oka a kevés folyadék (elsősorban víz) fogyasztása. A vesekövek komoly fájdalmat tudnak okozni és néha egészen nagyra is megnőhetnek. A valaha feljegyzett legnagyobb vesekő több, mint egy kiló súlyú volt és nagyjából kókuszdió nagyságú.
7. A krónikus vesebetegek száma a világon eléri az 500 milliót. A betegség kialakulásában komoly szerepet játszik az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a kor is. Ma a művesekezelésben részesülő betegek 58 százaléka 60 éven, 35 százaléka pedig 70 éven felüli. A művesekezelés a veseműködés részleges pótlása, amelynek során a vért testen kívülre vezetik, így tisztítják meg a salakanyagoktól.
8. Az első veseátültetést emberen 1933-ban Ukrajnában végezte el Jurij Voronoj. Ez a műtét még nem sikerült, az első sikeres veseátültetésre egészen 1954-ig kellett várni, az amerikai Joseph E. Smith és csapata végezte Bostonban. Manapság a vesetranszplantáció rutinműtétnek számít, Magyarországon évente 260-300-at végeznek el.
9. Szerencsére nagyon ritkán, de előfordul, hogy egy gyerek vese nélkül születik, ez az úgynevezett Potter-szindróma. Egy vesével lehet élni, de a vese nélkül született baba sajnos életképtelen. Ezért ha a várandósság alatt az ultrahangvizsgálaton fény derül a Potter-szindrómára, a terhességet megszakítják.
10. A rejtélyes nevű vándorvese némileg mást jelent, mint amit elsőre gondolnánk róla. Nem arról van szó, hogy a vese vándorol a szervezetben, hanem arról, hogy a normális helyéről némileg kimozdul. A vesét három tok veszi körül, amelyek részben rögzítéséért is felelősek. A középső egy körülbelül egy centiméter vastagságú zsíros tok, amely elfogyhat, ha valaki hirtelen sokat fogy, vagy eleve nagyon vékony alkatú. A vándorvese lehet tünetmentes, de okozhat kellemetlen panaszokat és súlyosabb kórképeket is. Nem összekeverendő az úgynevezett dystopiás vesével, amikor a vese máshol nő, mint kellene, például a háti vagy keresztcsonti régióban.
A cikk a Budai Egészségközpont munkatársainak közreműködésével készült el.
gigabursch 2022.09.21. 11:00:10
Amúgy érdekes cikk volt, köszönöm.