Az alvás egyike a legnehezebben vizsgálható élettani működéseknek, ezért az álmok szimbolikáját kifejezetten óvatosan kell kezelni, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőlük az emberre nézve, inkább mindenkinek érdemes inkább a saját álmaihoz való viszonyával foglalkoznia.

Az alvásnak, álomnak, illetve az egyéb módosult tudatállapotoknak a legtöbb emberi kultúrában kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Kíváncsiság is övezi őket, de néhány kultúrában úgy tartják, hogy az álmok részei az emberi megismerésnek. Ezekben a kultúrákban az álmok (és a módosult tudatállapotok) eszközök, amelyek lehetőséget teremtenek többek között a tér legyőzésére, de legfőképpen az álmokon keresztül kifürkészhető számos hétköznapi jelentőséggel bíró dolog (például a jövő, a szerencse, egy esemény kimenetele).

Az álmok jelentését és hétköznapokra való hatását számtalan különböző hiedelem, babona övezte az európai kultúrákban is, és az álmoskönyvek még manapság is népszerű olvasmánynak számítanak. A furcsa éjszakai viselkedésekkel járó alvászavarokat (vagyis a paraszomniákat), valamint a rémálmokat transzcendens világok hatásának tulajdonították (incubus=éjjel, alvás közben ördög által való megszállottság), és nem tulajdonítottak nekik orvosi jelentőséget (szemben az inszomniával, amelyet a legrégebbi orvosi iratok is betegségként kezelnek).

A fordulat, vagyis az álom, az álmodás medikalizálása elsősorban Sigmund Freudhoz köthető: ő orvosi keretben értelmezte és egyben feje tetejére állította mindazt, amit az európai kultúrkör az álmodásról gondolt. Eszerint az álmok nem a világ megismerhetetlen területeit mutatják meg, hanem saját énünk tudattalan – és így direkt módon saját magunk számára megismerhetetlen – szeletét, és egyben kóros lelki folyamatainkat is megjeleníthetik, így az álmok hatékonyan felhasználhatóak a gyógyítási folyamatban is.

De mit is gondol minderről a mai tudomány? Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy az alvás és azon belül is az álmodás a legnehezebben vizsgálható élettani működések közé tartozik, és nagyon sok tisztázatlan területe van. A feltárt területeket ráadásul újra és újra át kell értelmezni, hiszen folyamatosan új kutatási eredmények születnek.

Az álmodásról jelenleg azt tudjuk, hogy döntően (de nem kizárólagosan) REM fázisban jelentkezik. A REM fázis sok szempontból eltér az alvás többi szakaszától: ebben a szakaszban az izomrendszer és a tudatos jelenlét teljesen kikapcsolódik (élő szervezetben a legalacsonyabb izomtónus REM fázisban mérhető), emellett pedig az agy és a vegetatív idegrendszer nagyon aktívan működik. A REM-nek és az álmodásnak számos pszichés funkciót tulajdonítanak, ezeket számos adat támasztja alá, azonban bizonyító erejű modellek nincsenek. Jelenlegi vélekedéseink szerint a REM jelentős (de nem egyedüli) szerepet játszik az információk tárolásában, strukturálásában, a fontos és a nem fontos információk elválasztásában (azaz a memóriakonszolidációban), stb. Mindezek mellett feltételezhetően fontos szerepet játszik többek között a stresszel és általában a negatív érzelmekkel való megbirkózásban, a motivációban, a tanulásban. Nem véletlen tehát, hogy az álmok kapcsolatba hozhatók bizonyos lelki zavarokkal.

Az álmok és a rémálmok tünetként való értelmezése hosszú múltra tekint vissza. A rémálmok egy része egyértelműen kapcsolatba hozható a gyásszal, lelki traumákkal és a poszttraumás stressz zavarral (ezekben az esetekben poszttraumás rémálomnak nevezzük), a krónikus stresszel, depresszióval és negatív érzelmekkel. Egyes, még megerősítésre szoruló kutatások szerint a nyomasztó álmok, rémálmok gyakoriságának megnövekedése előre jelezheti egyes pszichés zavarok kialakulását. Dr. Purebl György és munkatársai saját vizsgálatai szerint például elképzelhető lehet az is, hogyha a nyomasztó álmok gyakorisága a gyászfolyamat során egy idő után nemhogy csökken, de nő, akkor az előre jelezheti valamilyen, a gyász kapcsán kialakuló mentális zavar kockázatát (pl. depresszió, szorongásos zavarok). Nyomasztó álmok, rémálmok ugyanakkor gyakran megjelennek stressz, negatív érzelmek és lelki zavarok nélkül is – ezekben az esetekben a rémálom nem tünet, hanem maga a probléma, ilyenkor idiopátiás rémálmokról beszélünk.

Mi a teendő tehát, ha valaki gyakori rémálmokról panaszkodik, esetleg arról is beszámol, hogy ezek az álmok rendszeresen fel is ébresztik, emiatt fáradt, kialvatlan?

Első lépésként fontos, hogy tisztázzuk, valóban rémálomzavarról van-e szó. Vannak betegek, akik rémálomzavar miatt kérnek segítséget, és beszámolnak arról, hogy ordítva, zaklatottan ébrednek fel az éjszaka közepén (valójában inkább az alvás első felében), álomtartalomról azonban nem tudnak beszámolni. Ezt a paraszomniás jelenséget alvási rémület zavarnak hívjuk, és a rémálomtól nemcsak az álmodás hiánya, hanem az is elkülöníti, hogy a jelenség nem a REM fázisban jelentkezik.

A valódi – néha rendkívül vizuális, képszerű tartalommal jellemezhető – rémálmok REM fázisban jelentkeznek, és bár jelentős klinikai szenvedést okoznak, nem mindig ébresztik fel a beteget. Ezekben az esetekben az első lépés a poszttraumás rémálmok kizárása – vagyis a beteget szűrni kell a depresszió és a poszttraumás stressz zavar tüneteire, illetve fel kell tárni, nem történt-e olyan esemény az elmúlt időszakban, ami súlyos pszichológiai stresszt vagy veszteséget jelent a személy számára. Amennyiben feltárható ilyen, a kezelést erre koncentrálva kell elkezdeni. Ugyanakkor nem kerülhető el az alvással való direkt foglalkozás, ami szigorú alváshigiénés rend kialakítását jelenti.

Amennyiben a (valódi) rémálmok pszichés háttérproblémák nélkül jelentkeznek, érdemes megkérdezni, nem szed-e a beteg valamilyen, a nyomasztó álmok gyakoriságát potenciálisan növelő gyógyszert. Amennyiben ez is kizárható, valóban idiopátiás rémálmokról beszélhetünk, és elkezdhetjük ezek célzott kezelését. Ebben az esetben is szigorú cirkadián ritmus kiépítésére, rendszerességre, az alváshigiénés szabályok maximalizálására törekszünk, ez azonban sokszor kevés. Alkalmazhatunk relaxációt, de ennek elsődleges szerepe az anticipált szorongás (a beteg napról napra jobban fél az éjszakáktól) testi tüneteinek csökkentésében van.

Igazán szellemes módszer az álmok feletti kontroll megszerzése, ami első hallásra nagyon misztikusan hangzik, pedig nagyon egyszerű dologról van szó: megtanuljuk, hogy képesek legyünk elalvás előtt elképzelni és eltervezni, hogy mit álmodjunk. Döntsük el, mit szeretnénk aznap éjjel álmodni, és képzeljük el ezt minél plasztikusabban, részletesebben. Amennyiben ezt rendszeresen megtesszük, egy idő után fokozatosan egyre inkább uralmunk alá tudjuk hajtani álmainkat.

Hogyan működhet ez? – tehetjük fel a kérdést. A válasz egy, talán mindenki által tapasztalt jelenség segítségével adható meg: a lucid álmodással. A lucid álmodás azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk és álmunkat irányítani tudjuk. Ez a legtöbb emberrel egyszer-egyszer véletlen eseményként történik meg, azonban a fenti módszerrel (az álmok előre eltervezésével és végiggondolásával) gyakorisága fokozható.

Elmondanak-e valamit az álmok a testi betegségekről? Egy 2004-es vizsgálatban kardiológiai betegek álmait elemezték, és azt találták, a betegek gyakran álmodnak halálról és elválásról. Ez önmagában érthető is lehet, hiszen az emberek gyakran álmodnak arról, ami foglalkoztatja őket – márpedig egy kardiológiai betegség a legtöbb embert elgondolkoztat. Az álom és a testi betegségek kapcsolata egy újabb izgalmas, feltáratlan tudományterület lehet.

És mi a helyzet a freudi álomfejtéssel? Kevés tudományos adattal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy énünk milyen rejtett oldalairól árulkodnak álmaink, azt azonban elmondhatjuk, hogy az álmok szimbolikáját nagyon óvatosan kell kezelni, és nem szabad  messzemenő következtetéseket levonni. Mindig a saját álomhoz való viszonnyal érdemes foglalkozni: mely álmok igazán ijesztőek, melyekkel kapcsolatban érzi a személy rosszul magát, mely álmok milyen élményeket és gondolatokat mozgatnak meg. A saját álmára adott reakció sokkal fontosabb, mint maga az álomtartalom.

Dr. Purebl György, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet munkatársának több cikkének összefoglalásaként készült az írás.

(szerző: Mezei Ágnes, forrás: gerinces.hu)