Bár a homeopátia már több mint kétszáz éves, nem csitul a vita körülötte. Az orvosok többsége egyszerű placebóhatásnak tartja a „hasonlósági elv” alapján működő gyógymód eredményeit, ugyanakkor a szakmabeliek között is vannak feltétlen hívei, művelői.

Az alternatív gyógymódok között az egyik legkülönösebb a homeopátia, amelynek alapelveit 1796-ban dr. Samuel Hahnemann, egy német orvos-gyógyszerész fektette le. Legfontosabb jellemzője a „hasonlót a hasonlóval gyógyítani” (Similia similibus curentur) alapelv, vagyis, hogy olyan hatóanyagokat alkalmaz, amely egészségeseken a betegség tüneteihez hasonló tüneteket váltanak ki, mert az elmélet szerint kis adagban ugyanezek a szerek gyógyítják ezeket a betegségeket. A homeopátiás szereket az egészségeseken végzett gyógyszervizsgálat alapján, a gyógyszer- és a betegségkép hasonlóságaira alapozva választják ki. Ezek előállítási módja, az ún. potencírozás tér el a legnagyobb mértékben a hagyományos orvostudomány módszereitől. A homeopátia egyik legfőbb pozitívumának azt tartják, hogy a homeopata orvos a betegben a teljes embert, testi-lelki történéseit egységben látja és aszerint alakítja ki a egyénre szabott kezelési tervet.

Természetes anyagok, nagyfokú hígítás

A homeopátiás szerek természetes alapanyagokból készülnek. Ezek legtöbbször gyógynövények, mint például a  bíbor kasvirág vagy a kamilla, körömvirág, sisakvirág, hegyi árnika, vadjázmin és sok más. Sok ásványi eredetű anyagot is használnak, vasat, aranyat, kovavasat, magnéziumot, kalciumot, stb. A szereknek jóval kisebb része származik állati eredetű hatóanyagból, például ilyen a kígyó-, pók és méhméreg, a tintahal festékanyaga.

Ezek az anyagok eredeti állapotukban erős hatásúak, sőt mérgezőek is lehetnek, ezért a következő lépés(sorozat) a hígítás. A kiinduló, ún. törzsanyagot először semleges oldószerrel (többnyire vízzel, alkohollal vagy cukoroldattal) tízszeresére hígítják, majd újra meg újra megismétlik ezt az arányú hígítást, egészen addig, amíg az extrém, akár milliószoros hígítású szerben már gyakorlatilag kimutathatatlan az eredeti törzsanyagnak akár a legkisebb molekulája is. A módszer bírálói szerint ilyen hígítású, hatóanyagtól mentes szerekkel végzett kezelésnek valószínűtlen a farmakológiai hatása, sőt, alkalmazásuk tudományos elveket sért. A homeopátia alapítója, Hahneman és követői azonban állítják, hogy a homeopátiás szerek annál hatásosabbak, minél nagyobb a hígítás. A hígítást az ún. potenciálással együtt végzik: a folyadékokat két hígítás között rázással, a szilárd anyagokat dörzsöléssel „dinamizálják”, egészen addig, míg - a potenciálás kiindulási elve szerint legalábbis – a toxikus hatás megszűnik, sőt, gyógyító erővé fordul át, amely serkenti a szervezet öngyógyító erőit. A helyes potenciájú szer megválasztása nagyon fontos: általában ha egy panasz tisztán testi eredetű, heveny jellegű, akkor harminc alatti hatékonyságú készítményt választanak, ha pedig lelki eredetűnek minősítik, vagy idült betegségnek számít, akkor magasabb hatékonyságú szert alkalmaznak. A homeopátiás szerek lehetnek egy komponensűek és több anyagból készült komplexek is.

Hasonlósági szabály

Az nem tűnik valószínűnek, hogy a magyar néphagyományba a homeopátiából került volna bele a "kutyaharapást szőrével" mondás, bár az alapelvére, a hasonlósági szabályra jól illik. A gyógymód az elnevezését is erről kapta, a görög homoíon, vagyis 'hasonló', és a pathosz, 'szenvedés' szavak összetételéből. Rövidítéséből régen Magyarországon sokáig hasonszenvi gyógymódnak is nevezték a  homeopátiát.

A homeopátia alapvetően éppen a hasonlósági elvben tér el leginkább a hagyományos, allopátiásnak nevezett orvoslástól, hiszen ez utóbbiban többnyire éppen a tünetekkel ellentétes hatású gyógyszereket használnak. Egyszerű példával élve: a hagyományos orvoslás szakemberei hasmenésre hasfogó szert alkalmaznak, nem emésztésserkentőt, míg a homeopátiás gyógyítók olyan szert ajánlanak, amely egészséges emberekben hasmenést váltana ki. Ezt az ellentmondást a homeopátia hívei úgy magyarázzák, hogy a homeopátia nem a tüneteket kezeli, hanem a szervezet természetes öngyógyító és önszabályozó mechanizmusainak működését támogatja, és a testi-lelki egyensúly visszaállítására törekszik.

Legfeljebb placebóhatást feltételeznek

Kétszáz éve folyik a vita a homeopátia körül. Legutóbb, néhány hónappal ezelőtt az ausztrál Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) mért csapást a homeopátia rendszerére. Különböző jellegű, összesen 68-féle betegséggel kapcsolatban elemezte ugyanis a homeopátiás szerek, gyógymód hatékonyságát, és jelentésben foglalta össze: nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a homeopátia bármelyik esetében hatékony lenne. A betegségek között volt sok más mellett az asztma, az ízületi gyulladás, az alvászavar, a felső légúti fertőzés, az ekcéma, a kolera, a krónikus kimerültség, az égési sérülése, a malária és a heroinfüggőség, és egyik esetében sem igazolódott a feltételezhető  placebóhatáson kívül semmilyen más, tudományosan leírható, igazolható, bizonyítékokkal alátámasztott, megismételhető hatásmechanizmus. Tudományos bizonyítékok híján és az aktív hatóanyag nélküli szerek használata miatt nem tekintik tudománynak a homeopátiát, legfeljebb placebóterápiának minősítik. A tudósok régóta úgy vélik - ez az ausztrál jelentés is megerősítette azt az álláspontot - , hogy a placebóhatás az egyetlen magyarázat arra, hogy miért tapasztalhatnak minden józan, tudományos érv ellenére mégis jobbulást a homeopátiás szerekkel való kezelés eredményeképpen. A homeopaták ezzel szemben felvetik, hogy a placebóhatás nem magyarázza az állatgyógyászatban elért eredményeket. Ők módszerüket ingerterápiának tekintik, amely a szervezet öngyógyító képességére épít.

A legnépszerűbb alternatívák közé tartozik

Mindennek ellenére kétszáz éve dívik a homeopátia, sőt, máig ez az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott kiegészítő gyógymód. Ennek oka annak idején, kétszáz éve az lehetett, hogy a korabeli radikális orvoslási módszerekkel (érvágás, hashajtás, hánytatás, stb.) szemben a homeopátia hívei nem alkalmaztak erős hatóanyagokat, az olykor szinte brutális gyógymódokat, hanem figyeltek a betegre, meghallgatták, megbeszélték vele az étrendi, egyéb javallataikat, vagyis több teret adtak a természetes gyógyulásnak. Máig ez ,a humánusabb bánásmód, az odafigyelés, a betegember testének-lelkének egységként való kezelése, az orvos és a beteg emberibb kapcsolata, a szervezet öngyógyító képességében vetett bizalom lehet a homeopátia legvonzóbb tulajdonsága. Annyi biztos, hogy teljesen nem lenne tanácsos még a legfanatikusabb homeopátia-hívőknek sem erre hagyatkozniuk: a már folyamatban lévő kezelést nem szabad homeopátiás kezeléssel felváltani, és orvoshoz kell fordulni, ha valamilyen problémára alkalmazott homeopátiás szer hatástalannak bizonyul.

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.