114 éve ütközött jéghegynek az elsüllyeszthetetlennek hitt luxushajó. A Titanic történetét szinte mindenki ismeri, a hajó túlélőit mentő hősies magyar hajóorvosét: dr. Lengyel Árpádét azonban már jóval kevesebben. Pedig oroszlánrészt vállalt a hajótöröttek mentésében és jókora szerepe volt benne, hogy a katasztrófát több mint 700 utas túlélte.

A Titanic túlélőinek megmentője – dr. Lengyel Árpád fül-orr-gégész története

A Titanic tragikus történetét, az Új-Fundland (Kanada) közelében történt katasztrófa óta eltelt hosszú idő ellenére szinte mindenki ismeri. A hajót a „Harland and Wolff” hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban. Magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 méter volt, ami körülbelül egy 18 emeletes háznak felelt meg. A burkolatát alkotó acéllapokat. 3 000 000 szegeccsel rögzítették, elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett. Első útján – az angliai Southamptonból a franciaországi Cherbourg-ba, onnan az írországi Queenstownba, majd New Yorkba tartott (1. ábra). 

A katasztrófa során a túlélők mentésében meghatározó szerepet játszó magyar fül-orr-gégész orvos, az események idején világhírnévnek örvendő dr. Lengyel Árpád neve és élete azóta - Magyarországon is - évtizedekre feledésbe merült. A Titanic és a magyar doktor történetét a Carpathia hajó kapcsolja össze, amelynek orvosaként ő volt az egyik megmentője a Titanic 705 túlélőjének. Az 1912 április 12-én történt katasztrófa után a magyar fül-orr-gégészt világszerte hősként ünnepelték. Ennek köszönhetően az 1900-as évek elején két magyar gyógyító nevét ismerte jól az egész világ: Semmelweis Ignácét és Lengyel Árpádét. Míg azonban Semmelweis Ignácról ma is mindenki tudja, hogy ki volt, Lengyel Árpádról megfeledkeztünk, holott története nagyon is méltó a figyelmünkre.

Tanulmányok, orvosi diploma

Dr. Lengyel Árpád (2. ábra) Pilismaróton született 1886. március 19-én, akkor még Weisz Árpád néven. Később édesapja magyarosította a nevüket, és 1901-ben így lett a családnév Lengyel, a nagymamája családnevére való tekintettel. Az elemi iskola első két évét valószínűleg magántanulóként kezdte Esztergomban, majd miután 1894-ben Pestre, a Vadász utca 14-be költöztek, a harmadik és a negyedik évfolyamot már a Lipót téri – mai Szent István téri – iskola tanulójaként hallgatta. Kitűnő tanuló volt, és felvételt nyert az akkori egyik legjobb budapesti iskolába, a VIII. kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumba. Itt érettségizett 1904-ben, majd felvették a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karára, ahol 1909-ben diplomázott le.

Lengyel Árpád elkötelezettségét jól mutatja, hogy már egyetemi évei alatt, 1905-ben belépett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületbe (BÖME), amit 1887. május 10-én dr. Kresz Géza budapesti tisztiorvos hozott létre. Itt előbb mentőápolóként dolgozott, majd miután 1909-ben orvostanhallgatóként gyakorlati vizsgát tett, rendszeres szolgálatot is ellátott. Ez azt jelentette, hogy úgynevezett lakótanyás orvos volt, tehát bent lakott a mentős társakkal a Markó utcai épületben.

A diploma megszerzése után a Budapesti Királyi Orvosegyesület rendes tagja lett, majd 1911-ben gégeklinikai gyakornoknak nevezték ki.

A fül-orr-gégészet külön szakként való oktatása a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetemen már 1858-ban elkezdődött, s 1893-ban a Magyar Gége- és Fülorvosok Egyesülete is megalakult. Az összekapcsolódó gyógyítás és oktatás helyszíne 1887-től a Szent Rókus Kórház lett. Az itteni belgyógyászati osztály fiókjaként jött létre a fülbeteg osztály, két kórteremmel. Az osztályt 1902-ben fülgyógyászati tanszékké minősítették, amely az orvosi egyetem képző- és oktató intézményeként működött 1933-ig, amikor is az egyetemi oktatás visszakerült a klinika épületébe.

A Szent Rókus Kórházban végzett munkája mellett segédorvos volt az Országos Munkás-betegsegélyező és Balesetbiztosító VII. kerületi pénztáránál. A Szent Rókus Kórházban dolgozott fül-orr-gégészként, amikor 1912 februárjában meglátott egy újsághirdetést, ahol angolul tudó magyar hajóorvost keresett a Cunard Line hajótársaság.

A cég Fiuméből indított hajókat Trieszt, Szicília és a Gibraltári Szoros érintésével Amerikába, a jobb élet reményében útra kelő kivándorlóknak, köztük számtalan magyarnak. A fiatal orvos 26 éves volt ekkor, jelentős mentőorvosi tapasztalattal. Jóvágású ember volt, a kor divatjának megfelelő bajuszt növesztett. Jól beszélt angolul, beadta a pályázatát, és elnyerte az állást. A Podmaniczky utcai lakásáról indult el Fiumébe, hogy a beosztás szerint egy bizonyos Carpathia nevű gőzösön teljesítsen majd szolgálatot. Gyanítható, hogy ő is olvasta a szenzációs hírt az újságokban, hogy hamarosan útjára indul a világ legnagyobb utasszállító hajója, a Titanic. Tehát állást kapott a Carpathia hajón, ami Fiuméból indult és 1912. március 29-én ért New Yorkba. A hajó április 11-én indult vissza, amelynek fedélzetén akkor 725 utas tartózkodott.

Mikor Lengyel Árpád Fiumében felszállt a Carpathia fedélzetére, eszébe sem jutott, hogy hamarosan a világ legnagyobb lapjainak nyilatkozik majd New Yorkban. Persze örömmel lemondott volna erről a szerepről. Annyi bizonyos, hogy a Carpathia már visszafelé tartott a tengerentúlról, amikor 1912. április 14-én éjjel a hajó vészjeleket észlelt, a gőzös pedig elsőként ért a Titanic-katasztrófa helyszínére.

A Titanic jéghegynek ütközik

A Titanic 1912. április 14-én este 23.40-kor vette észre az előtte lévő jéghegyet, és pár perc múlva neki is ütközött. Április hónapban rengeteg jéghegy szakadt le Grönland irányából az Atlanti Óceánba, s akkoriban nem volt még olyan szolgálat, ami ezt előre jelezte volna. Felriasztották E. J. Smith kapitányt, aki ahogy értesült róla, hogy a hajó el fog süllyedni, utasította a rádiósokat, hogy adják le a vészjelzéseket. A legközelebbi hajó a tízmérföldnyire lévő Californian volt, amelynek azonban a fedélzetén már nem dolgozott a rádiós, mivel ekkor még nem volt 24 órás rádiós szolgálat. Egy másik, ugyancsak a közelben tartózkodó hajó, a norvég Samson személyzete pedig azt gondolta, hogy az úri nép tűzijátékkal szórakoztatja magát a Titanicon.

A Carpathia rádiósa április 15-én hajnali 0 óra 25 perckor vette a hihetetlennek tűnő hírt, hogy a Titanic süllyed. Lengyel Árpádot legmélyebb álmából az ír származású első hajóorvos, Frank E. McGhee verte fel, miután Arthur Rostron kapitánynak az volt a parancsa, hogy a magyar orvost a harmadosztályon álljon szolgálatba. (Az első osztályon tehát az ír orvos, a másodosztályon az olasz kolléga, a fedélközben pedig Lengyel Árpád dolgozott.)

A Carpathiát vezető Rostron kapitány a hír hallatán azonnal megfordíttatta a hajót, amely már Fiume felé tartott, és elindult a Titanic irányába, ami 58 tengeri mérföldre – 107,4 kilométerre – volt tőle. A Carpathia teljes sebességgel haladt a Titanic irányába, és 2 óra 45 perckor találkoztak az első jégheggyel, majd még kettővel, de nem csökkentették a sebességet, kockáztatva a hajó épségét, mely ugyanarra a sorsa juthatott volna, mint a Titanic.

A Carpathia volt az egyetlen hajó, amely a hajótöröttek mentésére érkezett, és amelynek kapitánya tudta, hogy a hősies vállalás komoly veszélyekkel jár.

„Hatvan éve ezen a környéken nem volt annyi jéghegy, mint az idén. Amikor a Carpathiával a Titanic segítségére siettünk, kapitányunk tudta, hogy mit kockáztat ezzel, mert a jéghegyes zónában mi is teljes sebességgel haladtunk a célunk felé. A katasztrófa helyére sietve én ügyeltem a jéghegyeket, huszonhatot számláltam meg, volt közöttük egy tizenhét mérföld hosszú óriási tábla, amely mellett másfél óra hosszat futott a hajónk. De a Carpathia parancsnoka mégis magára vette a felelősséget” – mesélte az egyik magyar tiszt, Ráth Gusztáv nem sokkal a tragikus éjszakát követően. A hajón szolgáló személyzet azonnal felkészült a mentésre, de nem tudták, mivel kell majd szembenézniük.

„Amikor a Titanic vészjelzését megkaptuk, valamennyi tiszt és az egész legénység készenlétbe helyezkedett a hajón s teljes gőzzel indultunk neki a katasztrófa színhelyének. Még nem volt megközelítő tudomásunk sem arról, hogy mi történt, de szorongó aggodalommal sejtettük a veszedelem nagyságát a Titanic kétségbeesett hangú távirataiból” – emlékezett vissza Lengyel Árpád.

Hajnali 3 óra 35-kor értek a helyszínre, de a luxushajó addigra már elsüllyedt. A Carpathiáról jelzőrakétákat lőttek fel, amire több száz apró fellobbanó fénypont válaszolt több kilométeres körzetben. Az első túlélőt 4 óra 10 perckor vették fel, míg az utolsót 8 óra 30-kor.

Mivel egyedül dr. Lengyel Árpádnak volt mentős gyakorlata a három hajóorvos közül, ő találkozott először mind a 705 hajótöröttel.  A Titanicról érkező megmentettek állapotáról tehát először Lengyel Árpád adott gyors és pontos diagnózist, s ő döntött arról is, kinek milyen orvosi segítségre van szüksége.

Lengyel Árpád 705 ember kimentésében segédkezett, bár ő a saját feljegyzései szerint 712 kimentett utasról tett említést. Mivel Lengyel mentőorvosként dolgozott Pesten, őt jelölte ki a kapitány, hogy a túlélőket felsegítse a hajóra, és elsőként megvizsgálja őket, hiszen meg volt hozzá a képesítése. Később egy újságnak azt mondta, minden túlélővel próbált szót váltani, így biztosan állította, magyar túlélővel nem találkozott azon a szörnyű napon. Más források szerint a Titanic tragédiájának mégis csak volt egy magyar származású áldozata, bizonyos Weisz Leopold, aki szintén meghalt, a felesége viszont túlélte a katasztrófát.

Lengyel Árpádnak ott helyben kellett azonnal dönteni a sokkos állapotban lévő emberek állapotáról és ellátásáról, így tulajdonképpen orvosi értelemben ő mentette meg az életüket.

A kötéllétrát hiába engedték le, mivel az átfagyott emberek annyira bemerevedtek, hogy nem tudták azt használni . Pallókat kellett leereszteni, hogy azon húzzák fel a túlélőket. Sok kisgyerek is volt, akik nem tudtak kapaszkodni, és egészen pici babák is, akiket tornazsákszerű vászonban húztak fel a Carpathia fedélzetére. A mentés során Lengyel Árpád 45 súlyos végtagtörést is ellátott, ugyanis sokan a fedélzetről leugrottak a csónakokba, vagy még a fedélzeten érte őket súlyos baleset.

A Carpathia a katasztrófát követő reggel – miközben fedélzetén a hajótöröttek ellátása folyt – még egy darabig további túlélők után kutatott, majd visszafordult New Yorkba – ahova a Titanic is tartott. A háromnapos út alatt Lengyel és orvoskollégái éjt nappallá téve a sebesültekkel foglalkoztak, de voltak, akiket nem sikerült megmenteniük.

„Eltemettük azokat, akiket holtan, megfagyva vagy megfulladva vettünk fel a hajóra. A tengerész-szertartás során megható egyszerűségével folyt le a temetés: egy pillanatra megállt a hajó egész gépezete, a csengettyűn egy matróz harangozott, egy pap rövid imádságot mondott,  azután a vászonzsákba varrt holttestet a tengerbe eresztettük” – idézték a korabeli lapok Lengyel dr. megrázó szavait.

Az utolsó csónak érkezése után egy rögtönzött istentiszteletet követően elindultak New York felé.

A mentés után óriási feladatot jelentett, hogy három napig hajóztak New York felé egy végletekig túlzsúfolt hajón, ami tonnatartalmát tekintve harmada volt a Titanicnak, de a hajó utasai és személyzete mindent megtettek azért, hogy a túlélők nyugalomban vészeljék át ezt az időt. 

„Az összes tisztek és mi is átadtuk a kabinjainkat a megmentetteknek, akik körülbelül 800-an vannak, és megtöltötték éjjel az éttermeket és dohányzószobákat is. Én és az olasz doktor persze ruhástul a hajó előszobájában lévő padon aludtunk, és fogunk aludni csütörtökig, amikor New Yorkba érkezünk” – fogalmazott dr. Lengyel Árpád a családjának írt levelében.

Az is előfordult, hogy a zűrzavarban elveszett gyerekek csak később találták meg az édesanyjukat a Carpathián, de persze sok más tragédia is történt, ugyanis a nyolc nászutaspárból összesen kettő pár élte túl együtt a balesetet, és sok asszony férj nélkül maradt. Egy egészen fiatalasszony például sokkos állapota miatt dr. Lengyel Árpádot hitte termete miatt a férjének, és a hajón mindenhová követte őt.

1912. április 18-án este fél 10 után 5 perccel értek New Yorkba, ahol a kikötőben újságírók és hozzátartozók hada várta a Carpathiát, ahol hajódudával tisztelegtek a saját hajójukat is veszélyeztető Rostron kapitánynak és személyzetének.

A mentésről Lengyel Árpád 1912. április 19-én a New York Times című amerikai napilapnak így nyilatkozott:

„Az előző éjszaka sötét és ködös volt, de a katasztrófa éjjelén nagyon tiszta, gyönyörű volt az idő. A kabinomból a fedélzetre jöttem Rostron kapitány hívására, aki a szörnyűség hírére minden segítő kezet a fedélzetre parancsolt, az addig sötét hajót fényár borította el. Megtettük az előkészületeket minden lehetséges elsősegélyhelyzetre. A fedélközbe voltam beosztva, amelyik a befogadóhely volt. (…) Az emberek, akik az első mentőcsónakban ültek, annyira át voltak fagyva, hogy tehetetlen állapotban emeltük őket a fedélzetre a fedélzetmester székének segítségével. Néhányuknak kávét, másoknak konyakot, átmelegítő masszázst adtunk. Bár orvos vagyok, aki hozzá van szokva szörnyű helyzetekhez és látványokhoz, minden képzeletet felülmúlt, amit láttam. (…) Néhányan estélyi ruhát viseltek, néhányan pizsamát, de mindannyian sokkos állapotban voltak, mint Mr. Daniel, egy philadelphiai bankár, akinek saját öltönyömet adtam oda. Sokan sebesültek voltak, feltehetőleg ugrás közben szerezték a sérüléseket. (…)

Sok olyan gyereket mentettünk ki a mentőcsónakokból, akiknek nem voltak ott a szüleik. Négy esetben történt meg, hogy a gyermekek és anyák külön mentőcsónakban menekültek meg, és akkor találtak egymásra, amikor egyesítettük a menekülteket a fedélzeten. Találtunk négy férfit, akik 2-3 órát úsztak a jeges vízben (…) Bár ezek a férfiak automatikusan úsztak, és tartották ki a fejüket a felszín fölé, mentálisan azonban eszméletlenné váltak attól a felismeréstől, hogy megmenekültek. Amikor a fedélzetre emeltük őket, úgy tűntek, mintha halottak volnának. Levágtam róluk a ruháikat, és befektettem őket egy meleg luxuskabinba, ahol nagyjából 12 óra múltán tértek magukhoz.”

Lengyel Árpád hősies helytállása hamar ismertté vált világszerte, a magyar orvost viszont annyira megviselték a történtek, hogy többé már soha nem dolgozott hajón, és a sokak csodálatát kiváltó tetteiről élete hátralévő részében már csak kevés alkalommal mesélt.

A Titanic túlélői közül az egyik elsőosztályú utas, James A. Kent – a chicagói F. W. Wright automobil-kereskedő vállalat alkalmazottja – a partraszálláskor a cége fejléces papírjára írt üzenettel búcsúzott Lengyel doktortól:

„New York, 1912. április 18. Kedves Doktor Úr!

Mivel úgy vélem, hogy Ön személyesen is nagyban kivette a részét a mentésben, szeretném megküldeni szívélyes gratulációmat Önnek, a kapitánynak és a Carpathia tisztjeinek a rendkívül gáláns munkáért, amit a Carpathia nyújtott a halálra ítélt Titanic szerencsétlenül járt szerencsés utasainak mentésében.

Amennyiben lehetséges, volna szíves tájékoztatni, hogy találkozhatok-­e ismét Önnel egy következő út során, és ha igen, mikor.

A legszívélyesebb üdvözleteim küldöm, őszinte tisztelettel: J. A. Kent”

A később Amerikából érkező köszönőlevelek sorából meg kell említeni azt, melyet 1912 augusztusában Robert Douglas Spedden, egy hétéves kisfiú írt (pontosabban az édesanyja, aki a kisfia gondolatait vetette papírra).

Dr. Lengyel Árpád és a Spedden-család a Carpathia fedélzetén barátkoztak össze azután, hogy a magyar doktor segített a betegeskedő kisfiún a mentőcsónakban töltött fagyos éjszaka viszontagságait követően.

„Kedves Doktor bácsi! Köszönöm a fényképet, amelyet tőled kaptam! Be fogom keretezni. Van egy vicces, hosszú lábú hernyóm, éppen az ingemen üldögél. Beteszem egy dobozba, hogy pillangóvá tudjon változni. Bárcsak itt lennél, hogy lásd! Nagyon jól érzem magam a többi gyerekkel, játszunk a sziklákon, néha teázunk és labdázni is szoktunk. Egyszer kimentünk motorcsónakkal, izgalmas volt. Láttunk egy tintahalat a sziklák között, de elkezdett esni az eső és haza siettünk. Nagy örömmel nézegetem a Budapestről szóló képeskönyvet. Bárcsak egyszer elmehetnék oda! Muddy, Papi, Mami a legkedvesebb jókívánságaikat én pedig egy nagy ölelést küldök. Szerető kis barátod: Robert Douglas Spedden.”

A sors iróniája, hogy a kisfiú három évvel később autóbalesetben Amerikában elhunyt.

A Titanic túlélői egy egész életre megjegyezték dr. Lengyel Árpád nevét, sorra érkeztek címére a hálálkodó levelek és ajándékok. Ezek között bőrből készült cigarettatárca és egy sétabot is volt. Utóbbi fogantyújába a kor New York-i divatjának megfelelően órát helyeztek. A legkülönlegesebb levelet egy bizonyos Sophe Hole New York-i lakos írta, aki szinte szerelmesen hálálkodott az akkor nőtlen orvosnak, s azt tudakolta tőle, hogy nem jár-e megint valamikor Amerika felé, hogy találkozzanak. A hölgy azzal is csábítgatta, hogy szabójával divatos mentőövet varratott estélyi ruhájára emlékeztetőül.

„Az, hogy nagyapám később otthon sosem beszélt a Titanic katasztrófájáról, és mindösszesen ötször, három előadásában és két levélben számolt be az emlékeiről, azt jelenti, hogy hatalmas traumát szenvedett el, amikor azt a több mint hétszáz, sokkos állapotban lévő, zavarodott, ájult, az életéért küzdő embert mentette” – írta róla unokája, Völgyi Péterné dr Reich Márta.

A Carpathia New Yorkból másnap indult vissza Európába, de tíz magyar család inkább kint maradt, mert a Titanic tragédiája annyira megrémítette őket, hogy féltek az újabb tengeri úttól. Dr. Lengyel Árpád május 7-én ért vissza Fiumébe, 10-én már Budapesten volt, majd leszerelt, és többet nem szállt a tengerre.

Újra Magyarországon

Pár nappal a Titanic elsüllyedését követően a Carpathia személyzete Fiuméból Budapestre utazott, s ott egy barátságos labdarúgó meccset játszott az MTK csapatával, hogy a mérkőzés bevételét a Titanic árván maradt gyerekei javára ajánlják fel . Dr. Lengyel Árpádot József főherceg és Auguszta főhercegnő is fogadták egy vacsora keretében, ahol hosszasan elbeszélgettek, majd az orvos előadást is tartott a Titanicról, annak ellenére, hogy ha csak lehetett, nem hozta szóba a tragédiát. Megjelent róla jó néhány újságcikk is, de itthon egyedül a mentőktől kapott kitüntetést. Tőlük viszont a vasérdemérmet, ami a szakma legnagyobb elismerésének számított. Magyar állami kitüntetést nem kapott. A hajó megmentett utasai egy aranyérmét készítettek a Carpathia tiszti karának (13. ábra), a Liverpooli Hajótöröttek Társasága pedig egy ezüstérmét, illetve egy nevére kiállított díszoklevelet (14.ábra) adományozott neki. Megbecsültségét jól jellemzi, hogy megkapta az Amerikai Kongresszus elismerő oklevelét, valamint egy francia állami szintű kitüntetést is. A brit uralkodó, V. György király nemcsak elismerő oklevélben, de pénzjutalomban is részesítette.

Közvetlenül az I. világháborút megelőzően Lengyel dr. az Országos Munkásbeteg-segélyző és Balesetbiztosítónál rendelőintézeti orvos lett, hajóra később soha nem szállt.

Az I. világháborúban katonaorvosként szolgált az osztrák hadszíntéren, majd egy kórházvonat parancsnokaként szerelt le. Ezt követően két éven keresztül, mint iskolaorvos és egészségtan tanár dolgozott. Üzemorvosként is praktizált a BKV elődjénél, a Beszkártnál.

1919-ben elvette feleségül Berger Arnold és Greiner Gizella Margit nevű lányát.

Lengyel Árpád sosem heverte ki lelkileg a Titanic-katasztrófát, ám volt egy másik nagy törés is az életében.
1921-ben nem volt nála boldogabb ember, amikor megszületett a kisfia. A sors azonban kegyetlen volt, ugyanis a kis Bálint hatéves korában elhunyt torokgyíkban. Lengyel tehetetlen volt a betegséggel szemben, s bár fül-orr-gégészként mindent megpróbált, hogy megmentse a fiát, nem járt sikerrel. Ezután a családjával a Honvéd utcai lakásukból a VIII. kerületi Baross utca 4.-be költözött, ahol magánrendelőt nyitott. 1934-ben aztán Lengyel Árpád a Rákóczi út 11. szám alatti első emeleti ötszobás polgári bérlakásba költözött, s ennek 2 szobájában alakította ki magánrendelőjét.

Munkáját sokáig a Mária téri rendelőben végezte, majd a Kapás utcai rendelőintézetben dolgozott, a Mária téri rendelő többi orvosával és nővérével együtt.

A Rákóczi út 11. szám alatt élt a feleségével és 1924-ben született kislányával, Annával.

Élete végéig nyomasztotta a tény, hogy gégeorvosként nem tudta megmenteni hatéves kisfiát a torokgyíktól.

 A II. világháború kitörését követően dr. Lengyel Árpádot is többször szolgálatra rendelték be.

Tragikus korai halála

1940. szeptember 8-án, vasárnap reggel Lengyel Árpád kislánya, Anna osztálykirándulásra ment, és felesége útjára engedte a gyereket. Lengyel Árpád ekkor még aludt. Délelőtt tíz órakor a felesége úgy érezte, itt az ideje, hogy felébressze. Bement hozzá, az orvos ott feküdt az ágyon, de ekkor már halott volt. Utóbb derült ki, hogy álmában érte a végzetes szívroham. Lengyel Árpád csupán 54 éves volt.

Lengyel Árpád halálával felesége és Anna lánya nagyon nehéz anyagi körülmények közé kerültek. Anna még gimnazista volt, édesanyja nem dolgozott. Kapták az özvegyi nyugdíjat és az árvaellátást, de ebből nem tudtak megélni. Anna 16 évesen otthagyta a gimnáziumot és a Rókus kórházban először ápolónőnek majd műtősnőnek tanult.  Élete végéig műtősnőként dolgozott.

Aztán 1944 őszén újabb tragédia történt. Lengyel Árpád özvegye egy novemberi napon, a vészkorszak idején lemerészkedett a városba kenyérért és soha többé nem tért vissza. Csak jóval később derült ki, hogy egy nyilas járőr elfogta. Néhány hét elteltével hozta valaki a hírt, hogy az óbudai téglagyárnál, ami gyűjtőhely volt, még utoljára látták. Innen többedmagával gyalog indították útnak Hegyeshalom irányába, ahol bevagonírozták őket, azután végleg nyoma veszett.

A 20 éves Anna ekkor már fél éve férjezett volt: az őt latinból és matematikából korrepetáló 4 évvel idősebb diák, Reich Ferenc lett a férje, 1944 május 2-án házasodtak össze, s Anna édesanyjánál éltek. Idővel a Reich nagyszülők is a Rákóczi út 11. számú lakásba költöztek, mert őket kibombázták a lakásukból.  A nyilas hatalomátvétel után a családot kilakoltatták a Rákóczi úti lakásból a VII. kerület, Dohány utca 16-18. szám alá.

1945 március 30-án született meg Anna kislánya, Reich Márta, így ötfős lett a család.

Az unoka, a hagyaték ápolója, Völgyi Péterné dr. Reich Márta szerint a túlzásba vitt munka és a feldolgozatlan traumák is hozzájárultak ahhoz, hogy Lengyel Árpád ötvennégy évesen örökre lehunyta a szemét a Rákóczi út 11. számú épület falai között. Miután a családot kitelepítették a lakásból, oda egy időre a román nagykövetség költözött be a második világháború ideje alatt. Bár ezt követően visszatérhettek az eredeti lakók, 1956 októberében egy tank a Síp utca sarkáról telibe találta a házat. A család tagjai – Márta, a szülei és apai nagyszülei – a lakás legvédettebb zugában, a fürdőszobában kerestek menedéket, majd egy szomszéd fogadta be őket.

„Huszonhat évig éltem abban a lakásban, amelyben a nagyapám az utolsó éveit töltötte, édesanyám pedig egészen 1995-ig élt itt. 2015-ben felavatták nagyapám emléktábláját a ház kapuja mellett, és ekkor egy rövid időre belátogathattunk a régi lakásba, ahol felidézhettem gyerekkorom családi emlékeit” – tette hozzá Völgyi Péterné dr. Reich Márta, akinek emlékezetében egészen a második emeletig kókuszszőnyeg fedte a lépcsőket az 1901-ben épült lakóházban.

Miért volt korszakalkotó a mentés során nyújtott munkája?

Lengyel Árpád szinte semmilyen modern eszközzel nem rendelkezett, mégis több száz súlyos állapotú beteget látott el.

A hipotermiát nem azonnali forró fürdőkkel, hanem fokozatos újra melegítéssel (meleg ruhák, masszázsok) kezelte. A sokk elleni gyógykezelés során szájon át pótolta a folyadékot, felpolcolta a betegek lábait, s a pszichés megnyugtatásra nagy hangsúlyt fektetett. A sérülések kezelésénél számos esetben vérzést csillapított, a töréseket rögzítette, korabeli antiszeptikumokat használt, antibiotikumok akkoriban még nem léteztek. Maradandót alkotott az akut pszichés trauma, a pánik és a katatón állapot kezelésében. Katasztrófa-orvosi szemléletével az akkoriban ismert protokollokat túlszárnyalta, a triázs rendszer alkalmazásával jóval megelőzte a korát, az erőforrásokat pedig mintaszerűen osztotta be.

Az emlékek őrzése

Lengyel Árpád emlékének őrzése sokáig Anna feladata volt, nála volt minden cikk, dokumentum, relikvia. Anna sajnos 1999-ben súlyos beteg lett és 2001 márciusában elhunyt. Márta kötelességének érezte, hogy ezután átvegye édesanyjától a hagyaték és nagyapja emlékének gondozását, és hogy fenntartsa emlékét.  Több kiállításon is bemutatta a hagyatékot, ezek közül kettőt emelnék ki: 2008-ban Pilismaróton a polgármesteri hivatal nagytermében dr. Balogh Tamás hajótörténész szervezett egy emlékezetes kiállítást. Ekkor avatták fel Lengyel Árpád emléktábláját a község orvosi rendelőjének falán, ugyanis a szülői ház sajnos korábban leégett. A másik kiállításra 2019-ben a Mentőmúzeumban került sor Kresz Géza múzeumigazgató szervezésében.

Szinte hihetetlen, de Márta csak 16 éves korában, 1962-ben ismerte meg hős nagyapja történetét. Ekkor jött hozzájuk egy újságíró, s ekkor került elő a padlásról egy féltve őrzött koffer, tele relikviákkal. Az ok, hogy Márta miért nem tudott nagyapja hőstettéről, az az volt, hogy szülei az 50-es években a Rákosi rendszerben féltek elmesélni neki, hogy a nagypapa Amerikában járt, s ott kitüntetést kapott. Akár börtönbüntetés is járhatott volna annak a családtagnak, akinek Amerikát megjárt rokonai voltak. Márta szülei is féltek, hogy a kislány esetleg elmeséli az iskolában a hős nagyapja történetét, ezért csak 1962-ben tudta meg Márta a részleteket, amikor már kissé szabadabb lett a légkör.

Ma 3 emléktáblája ismeretes Lengyel Árpádnak. A már említett, 2008-ban avatott pilismaróti mellett 2015-ben felkerült egy emléktábla a Rákóczi út 11. számú ház falára, ahol Lengyel Árpád és családja 1933-1940-ig éltek. Később Márta szülei is ebben a lakásban maradtak egészen 1995-ig. A legújabb emléktáblát 2022-ben helyezték el a Kapás utcai rendelőintézet falán.

A néhány évvel ezelőtt Budapesten megrendezett rendkívül sikeres Titanic kiállítást rengetegen meglátogatták. Ez volt az első alkalom, hogy a nagyközönség végre láthatta a hős magyar orvos relikviáit. Petneházy Zalán egykori folyamőr hajóskapitány kezdeményezésére a Fiumei úti temetőben lévő síremléket 1982 szeptemberében a magyar tengerésztársadalom példás összefogásával felújították, majd a Tengerészeti Világnapon felavatták. Azóta minden évben ezen a napon, szeptember utolsó csütörtökén megemlékezést tartanak a sírnál.

Csak valamikor az 1980-as évek közepén – amikor az amerikai Robert Ballard felkutatta a Titanicot – vált ismertté Lengyel Árpád története, de akkor is csak a Titanic katasztrófája, nem pedig maga a mentés.

2004-ben Budapesten találkozott a Nemzetközi Titanic Társaság s a résztvevők megkoszorúzták a sírt.

2012-ben a Titanic tragédiájának 100. évfordulójára megjelent egy könyv az unoka, Völgyi Péterné dr. Reich Márta tollából „ A Titanic árnyékában – egy magyar orvos élete” címmel.

Dr. Lengyel Árpád számos szakmai jellegű közleményt írt a tengeri mentéssel kapcsolatban. Az írásai nyomán két fontos megállapítást, illetve változtatást tettek a hajózási szabályzatban. Az egyik, hogy minden személyszállító hajó köteles annyi mentőcsónakot magával vinni, amennyire a teljes személyzetnek és az utaslétszámnak szüksége lehet a mentés során. Sajnos a Titanicon lényegesen kevesebb csónak volt, mint kellett volna. Akkoriban nem az utaslétszám, hanem a hajó mérete határozta meg a minimális mentőcsónak számot. A másik pedig, hogy minden hajón két távírásznak kell tartózkodni, egyiküknek állandóan elérhetőnek kell lennie. Ez azért nagyon fontos, mert a tragédia idején is volt két hajó, amelyik segíthetett volna, hiszen közelebb voltak a Titanichoz, mint a Carpathia. Az egyik hajó, a brit Californian gőzös nem észlelte a Titanic SOS-jelzéseit, mert a távírász munkaideje lejárt és aludt. A másik hajó, a norvég felségjelzéssel közlekedő Samson a Titanic felvillanó fényeire pedig azt gondolta, hogy az úri közönség számára tűzijátékot szerveztek. Ma már tudjuk, hogy valójában azok a fények jelző rakéták voltak. Ezeken a hiányosságokon és félreértéseken is múlt, hogy nem lehetett több embert megmenteni. A Titanic tragédiáját követően nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálatot is szerveztek az óceánon, s azóta azon az útvonalon jéghegy okozta katasztrófa nem fordult elő.

Dr. Lengyel Árpád nevét talán a két világháború szörnyűsége és az 50-es évek félelmetes légköre homályosították el, annak ellenére, hogy hőstettével számos ember életét mentette meg. Bátran kijelenthetjük, hogy dr. Lengyel Árpád fül-orr-gégész, akinek ismertsége egykoron Semmelweis Ignácéval volt egy szinten, a magyar történelem és orvoslás egyik méltatlanul elfeledett hőse, akire emlékeznünk kell. Nagyon elszomorító tény, hogy emlékét napjainkban Budapesten egyetlen utca, egyetlen tér sem őrzi. Síremléke a Fiumei úti sírkertben található.

E sorok írójának érdeklődése akkor fordult Lengyel Árpád irányába, amikor 2025 szeptemberében a nyugat-walesi Barmouth-ban kirándulva a Titanic 5. tisztjének, Harold Godfrey Lowe-nak az emléktábláját megtaláltam egy belvárosi ház falán.  Ő volt a 4 túlélő tiszt egyike, aki a tragédia idején 29 éves volt, szintén aktívan részt vett a mentésben, s a Carpathia fedélzetén összebarátkozott Lengyel Árpáddal.

A hajóroncs sorsa

A Titanic nemcsak egy hajó, hanem a luxus, a bátorság, a tragédia és a megható emberi történetek szimbóluma is. A roncs 2,5 mérföld mélyen fekszik a hullámsírban. Az ok, hogy csak 73 évvel az elsüllyedés után találták meg, az az, hogy az ütközés során leadott vészjelzéseket kevesen és nehezen érzékelték, s korábban sokáig a tragédia helyszínétől sokkal messzebb keresték a roncsot. Évtizedekkel korábban még nem rendelkeztek a kutatók olyan mini tengeralattjárókkal, melyekkel a roncs sorsát napjainkban már követni lehet. A 80-as 90-es években kis mélytengeri kutató tengeralattjárókkal szálltak le a roncshoz (Malvin, Mir). Ezekből kiszállni nem lehet, hiszen a nyomás odalenn 380-szorosa a felszínen lévőnek. Az eddig felhozott tárgyakat robotkarokkal gyűjtötték össze. Tudjuk, hogy a hajó orra épségben megmaradt, de a tat 600-800 méterre sodródott, köztük pedig az ún.”roncsmezőn” szétszóródtak az utasok személyes tárgyai. Emberi maradványokat nem hoztak a felszínre, ugyanis ebben a mélységben már az ún. karbonát kompenzációs határ alatt van a roncs, ahol az emberi csontok feloldódnak. A feloldódási folyamat a hidrosztatikus nyomás (a víztömeg által adott mélységben kifejtett környezeti nyomás), a vízhőmérséklet, és a tengervíz szén-dioxid tartalmának függvénye. A tat bútorzata mára már elpusztult, s a mélyben készült részletes filmes dokumentáció alapján úgy tűnik, hogy a vasszerkezetet kikezdték a rozsdaevő baktériumok. A roncs vasszerkezete 2030 és 2050 között valószínűleg végérvényesen szét fog esni, idővel teljesen elpusztul majd, de a túlélők tárgyai, a filmek és a kiállítások megőrzik az emlékeket az utókor számára.

Felhasznált irodalom:

1. Lord W: A Night to Remember. Henry Holt and Company, 1955.
2. Lynch D, Marschall K : Titanic: An Illustrated History. Hyperion, 1992
3. Lord W.: A Titanic elsüllyedése. Európa könyvkiadó, 1977
4. Halpern S, Beveridge B, Andrews S, Hall S: On a Sea of Glass. The History Press, 2012.
5. Beveridge B, Andrews S, Hall S, Klistorner D: Titanic: The Ship Magnificent. The History Press. 2008.
6. Wilding E: Titanic and Other Ships. Society of Naval Architects and Marine Engineers. 1937
7. Mersey L: The Loss of the Titanic, 1912. His Majesty’s Stationery Office. 1912.
8. Völgyi Péterné dr. Reisz Márta, Balogh Tamás: A Titanic árnyékában. Egy magayr orvos élete. Delta Vision. 2012.
9. United States Senate: Report into the Loss of the SS Titanic. U.S. Government Printing Office. 1912
10. Gál V: A Titanic legendája. Gondolat Kiadó. 2001.
11. Bíró L: Titanic – A végzetes út. Zrínyi Kiadó. 1988.
12. Giesbrecht G.G: Hypothermia, Frostbite and Cold Stress. CRC Press. 2006.

 A cikk Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészének írása.