Útikalauz anatómiába

A légszennyezés több áldozatot szed, mint a dohányzás

2019.07.09. 06:58

Azt eddig is tudtuk, hogy a légszennyezés sokat árt az egészségünknek. De hogy mennyire súlyos a helyzet, arra néhány mostanában készült tanulmány hívta fel újra a figyelmet. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a légzőszerveinket, hanem lényegében az egész testünket károsítja a nagyvárosok szennyezett levegője. Hosszú évekkel rövidül meg az életünk emiatt, a légszennyezés Európában már több áldozatot szed, mint a dohányzás. 

41413018_s.jpg

A korábban feltételezettnél akár kétszer több áldozata lehet a légszennyezésnek Európában – derült ki az European Heart Journalban nemrég publikált kutatásból. A tanulmány szerint évente körülbelül 800 ezer ember korai halála köszönhető a kontinens szennyezett levegőjének. A szerzők úgy becsülték, hogy a légszennyezés miatt átlagosan két évvel éltek kevesebbet az áldozatok. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy Európában a légszennyezés már több áldozatot szed, mint a szerencsére egyre inkább visszaszoruló dohányzás. Ami pedig a világ többi részét illeti, úgy becsülik, hogy évente 8,8 millióan halnak meg a légszennyezés miatt. 

Különösen a gyerekek veszélyeztetettek. A Lancet című orvosi szaklapban nemrég megjelent másik kutatás szerint évente négymillió gyerek asztmás megbetegedéséért felelős világszerte a járművek szennyezőanyag-kibocsátása, leginkább a nitrogén-dioxid szennyezés. Magyarországon is aggasztó a helyzet: az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet adatai szerint 2000 és 2016 között két és félszeresére nőtt a nitrogén-dioxiddal összefüggő asztmás megbetegedések száma, írta a Quibit.

Súlyos egészségi következmények

De milyen betegségeket is okoz a légszennyezés? A legnyilvánvalóbb a légzőszervek megbetegedése, többek között a már említett asztmás esetek számának növekedése. De ezenkívül a tüdőkapacitás csökkenéséhez, a légzésfunkció csökkenéséhez is vezethet, és felelős lehet a hörghurut, a tüdőtágulat, esetleg különböző rákos megbetegedések kialakulásáért is. 

Egy brit kutatásból, melyet a King's College London munkatársai végeztek háromszáz gyerek bevonásával, kiderült, hogy a szennyezettebb levegőjű környéken élő gyerekek átlagosan öt százalékkal kisebb tüdőkapacitással rendelkeztek, mint a tisztább levegőjű környékeken élő társaik. Dr. Bar Barett, a kutatás egyik vezetője elmondta, hogy általánosságban is kijelenthető, hogy a szennyezettebb környéken élő gyerekek teste kevésbé lesz képes megbirkózni azokkal az egészségi kihívásokkal, amelyekkel később, kamaszként, vagy idős korukban szembesülnek majd.

98529337_s.jpg

Már az anyaméhben is árt

De nem csak a légzőszervek vannak veszélyben. A légszennyezés közvetlen kapcsolatba hozható különböző szív- és érrendszeri megbetegedésekkel is. A szennyezett levegőben szálló nanorészecskék ugyanis képesek arra, hogy belélegzés után a tüdőből a vérkeringésbe vándoroljanak. Aztán a szennyeződések felhalmozódnak az erek belsejében, és megnövelik a szívroham vagy az agyvérzés kialakulásának esélyét. Természetesen mindez fokozottabban igaz azokra, akik már eleve betegek, például szívkoszorúér betegséggel küzdenek.

Arra is találtak már tudományos bizonyítékokat, hogy a nanorészecskék az agyba is képesek eljutni, jelenleg is vizsgálják az összefüggéseket a légszennyezés és az időskori demencia között.

Egy kínai tanulmány pedig arra mutatott rá, hogy összefüggés lehet a légszennyezés és az alacsonyabb intellektuális teljesítőképesség között. Egy brit tanulmány pedig a tinédzserek pszichés állapota és a levegő szennyezettségének mértéke között talált kapcsolatot.

Sajnos a gyerekek az anyaméhben sincsenek biztonságban: a nitrogén-dioxid szennyezés már a terhesség alatt is árt. Ha a várandós anya olyan környéken él, ahol magas a szennyezés, az jelentősen növeli annak a kockázatát, hogy a gyermeke asztmás, esetleg allergiás lesz. De kimutatták az összefüggést a légszennyezés és az alacsonyabb születési súly között is. 

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.09. 14:11:14

A legnagyobb károkat a liberalizmus okozza az embernek, ellene kell a leginkább védekezni.

m54 2019.07.09. 15:08:36

"A légszennyezés több áldozatot szed, mint a dohányzás"

Kedves olvasóink, a dohánylobbi hirdetését láthatták.
(Dohányzóként is megkérdőjelezem a tanulmányok készítőinek a következtetések levonáskori józan eszét.)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.07.09. 15:49:22

@m54: Tévedsz, a helyzet az, hogy Európában többen élnek városokban, mint amennyien dohányoznak, így lehet komolyabb probléma. Ahol nem csökkent drasztikusan a dohányzók aránya az utóbbi évtizedekben, ott a dohányzás szed több áldozatot.

@MAXVAL bircaman közíró: Védekezz a liberális légszennyezők és dohányosok ellen!
süti beállítások módosítása