Útikalauz anatómiába

Miért felejtjük el reggelre az álmainkat?

2018.11.20. 14:31

Sokszor elgondolkozunk azon, hogy milyen kár azokért az órákért, amit alvással töltünk: életünk egyharmada úgy telik el, hogy az ez idő alatt látott képek, benyomások, álmainkban átélt élmények nagyrészt kiesnek az emlékezetünkből, felébredve többnyire semmire nem emlékszünk belőlük. Mi lehet ennek az oka?

21.jpgFotó: Designed by mindandi / Freepik

Az alvásidő több, egyenként mintegy másfélórás alvási ciklusokra bontható, amelyeken belül fokozatosan kerülünk bele az alvás mélyebb fázisaiba. Éjszakánként 5-6 alvási ciklus is követheti egymást, ébredésekkel és újbóli elalvással megszakítva. Az alvási ciklusok első fázisa az ébrenlétből az alvás állapotába kerülés, a másodikra a légzés és a szívverés lelassulása jellemző. A harmadik és negyedik fázisban a legmélyebb az alvás. Az alvással nem mindig jár együtt az álmodás: az alvásciklusnak csak az ötödik fázisa az álomé, ez az ún. REM-szakasz, amit a gyors szemgolyó-mozgás is jelez. Így az alvással töltött időnek csak mintegy ötödében számíthatunk az álmok jelentkezésére, egy nyolcórányi alvás során legfeljebb 90-100 percig.

Az alvó agy titkai

Az alvás során nemcsak a test, hanem az agy is megpihen, ebben a nyugalmi állapotban az agy elektromos aktivitása megváltozik: míg ébren béta-hullámokat, alvás közben alfa-hullámokat jelez. Az álmainkat az agy különböző területén alvás közben is jelentkező elektromos aktivitásnak köszönhetjük. Az agy egyes részei nem egyszerre pihennek meg alvás során és nem egy időben „kapcsolnak vissza” az alvás után.

A rövid és hosszú távú memória működtetésében fontos szerepet játszó hippokampusznak mintegy két percre van szüksége ahhoz, hogy ébredés után a rövid távú emlékezetet „beindítsa”. Így azok tudnak inkább álmaikról beszámolni, akik éjszaka többször és hosszabb időre ébrednek fel. Akiknél ezek csak egy-egy percet meg nem haladó mikroébredések, azok kevésbé képesek az álmaikat felidézni.

Egy francia kutatócsoport arra az eredményre jutott, hogy azok emlékeznek inkább az álmaikra, akiknél a külső és a belső (testből érkező) információk feldolgozásáért felelős agyi  terület ébren és alvás közben is aktívabb az álmaikra rendszerint nem emlékezőkénél. Érdekesség, hogy ők a hangokra is élénkebben reagáltak. Ezzel függhet össze, hogy ők többször ébrednek fel éjszaka és több időt töltenek ébren, mint az álmaikra nem emlékező társaik.

Az álmok keletkezésében és rögzítésében részt vesz két ingerületátvivő anyag, az acetil-kolin és a noradrenalin is. Az alvásnak abban a fázisában (a gyors szemmozgásról elnevezett REM szakaszban), amelyre a leginkább jellemző az álmok jelentkezése, az acetil-kolin megközelíti az ébrenléti szintjét, míg a noradrenalin továbbra is alacsony marad. A kutatók feltételezik, hogy az acetil-kolin növeli az agykéreg éberségét, ezért jelentkeznek az álmok, de mivel az emlékezésben szerepet játszó noradrenalin nem termelődik megfelelően, ezeket ébredés után hamar elfelejtjük. Becslések szerint felébredés után az első öt percben az álmok felére, újabb öt perc múlva már csak a tizedére emlékszünk.

 priscilla-du-preez-98671-unsplash.jpg

Öt álomvadász tipp

Számos ötlet született azok számára, akik szeretnének mégis emlékezni az álmaikra. Néhány ezek közül:

- Lefekvés előtt igyunk meg egy pohár vizet: a vizelési inger miatt felébredve nagyobb eséllyel emlékezhetünk vissza az álmainkra.

- Tudatosan koncentráljunk az álmainkból felvillanó, a megmaradt emléktöredékekre, így fejleszteni lehet az álmok megőrzésének képességét is. Agykontroll, meditáció segíthet ebben.

- Adjunk magunknak elegendő időt az alvásra: az álmok a reggel közeledtével, az utolsó alvási ciklus REM-fázisában a legélénkebbek, és ébredés után ezekre tudunk emlékezni is leginkább.

- Az ébresztő idejének gondos kiszámításával (másfél órásnak számolva egy alvási ciklust) is elérhetjük, hogy 90 vagy 180 perc, esetleg négy és fél óra alvás után éppen egy álommal is járó alvási szakaszt szakítsunk meg ébresztővel. Mivel közvetlenül ébredés után még többnyire emlékszünk álmaink nagyobb részére, ilyen módon is „elkaphatjuk” az álmaink egy részét.

- Praktikus egy noteszt és ceruzát az éjjeliszekrényre készíteni, hogy az ébredés után közvetlenül legyen hová lejegyezni az emlékeinket.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.11.20. 22:07:43

és mi van amikor nap közben beugrik, hogy ja tényleg ezt (meg) álmodtam?
(azt már nem is merem említeni, amikor nem is tudod, hogy a valami megtörtént v. csak álmodtad - nyilván a reális álmoknál :)

Alick 2018.11.20. 22:42:06

@népszopás: Velem is előfordult, nem is egyszer. Ráadásul olyan helyen megfordulva, amit előzetesen nem is terveztem be. Hiba a Mátrixban... :)
Az is megesett, hogy valakivel (nem egy ágyban aludva) teljesen azonos álmunk volt, a saját nézőpontjainkból.

Az ultradián ciklus a 90-től akár 120 percig is kitolódhat, a REM fázisban pedig inkább a theta hullámok dominálnak, megszórva szemmozgás artifaktokkal.
Az önébresztés megtanulható azáltal, ha az álmodó előzetesen kondícionálja magát álmában saját nevének (ismételt) kimondására ("XY vagyok").

Kunhallmi Agnes 2018.11.21. 00:15:08

En mindig az orbanrezsim bukasarol almodok, gyakran meg ebren is.

csakférfi 2018.11.21. 05:32:55

"13Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap. 14Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak. 15Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled. 16Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség. 17Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. 18Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok. 19Az ÚR bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget. 20Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek. 21Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy! 22Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat. 23Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg. 24Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. 25Nem kell attól félned, hogy hirtelen fölriadsz, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. "

Salamon Példabeszédek könyve.

Ebböl kiindulva a poszt egy hatalmas marhasàg.
Ugyanis azok az emberek nem alszanak végig éjszakàkat és riadnak fel akik bizonytalanok .
Kvàzi "bünösök" nem bölcsek.
Az àlmok....amikre emlékszünk...azok a nappali megoldhatatlannak tünö problémàkra adnak megoldàst. Ha....valaki megérti az asszociàciòkat és hasonlatokat amit az àlmok mutatnak.
Ezt eröltetni...nem bölcs dolog.

registerz 2018.11.21. 05:52:15

Álmunkban pedig a valós életünkre nem emlékszünk. Akkor most melyik az igazi? :D

csakférfi 2018.11.21. 08:10:26

@registerz:
Igazi élet?
Amikor ébren vagy.
Eszel iszol.jàrsz-kelsz,teszel-veszel....azaz cselekszel.
Ez az "igazi" élet.
Amikor alszol ezt ellensúlyozod a pihenéssel.
Alvàssal.
Ezért kapitàlis ökörség az "aktív pihenés" is.

ROTFL Manó 2018.11.21. 08:49:25

Én meg néha olyanokat álmodok, hogy egy bizonyos postot nem is oly rég más tollából mintha már olvastam volna:

index.hu/tudomany/til/2018/10/19/miert_emlekszunk_neha_az_almainkra_maskor_meg_nem/

Alick 2018.11.21. 10:12:25

@csakférfi: A biblikus időkben ez az elnagyolt megközelítés adhatott valamelyest mértéket, viszont ma már tudjuk, hogy sok tényező befolyásolja az alvás minőségét. Például az előző napi táplálkozás.
Rossz lelkiismerettel is lehet jól aludni, erről gondoskodott a farmakológia.
És az is igaz, mert sokszor olyasmiken gyötri magát az ember, ami nem több egy kényszerképzetnél.

s 2018.11.21. 12:18:33

www.youtube.com/watch?v=IWnZrFDdIcw

Mindig az az álom volt a szép,
Mely gyorsan semmivé lett,
Amit soha többé meg nem álmodunk.

csakférfi 2018.11.21. 14:29:04

@Alick:
"Többen is foglalkoznak álomfejtéssel, számos álmoskönyv létezik; az álomkutatással foglalkozó tudomány az onirológia. Sigmund Freud szerint az álmok szoros kapcsolatban állnak az álmodó személy aznapi tevékenységével, és szimbólumokat rejtenek, ami miatt gyakran abszurdnak vagy hihetetlennek tűnnek.[2]
...
...álmoknak szerepük van az emlékezésben, problémamegoldásban vagy lehetnek az agyi aktivitás véletlenszerű melléktermékei.
..
Àlom....Wiki

"Az ember napi biológiai ritmusát három tényező határozza meg:

A külső ingerek fajtái, és azok intenzitása
A belső biológiai óra - mindennek saját belső órája van, és mindenkinél eltérően működik
...
...National Sleep Foundation közleménye szerint a tizenévesek alvásigénye napi 9 óra, a felnőtteké 7-9 óra. Az alvásigény az életkor előrehaladtával csökken.[4]
"
...
Állatkísérletekkel igazolták, hogy a tartós alvásmegvonás halálhoz is vezethet. Sőt, nem csak a mennyiségi, de a minőségi alvásmegvonás is súlyos következményekkel jár. Egy kísérlet során patkányokat minden REM fázis kezdetén felébresztettek. Így bár az állatok megkapták a szükséges alvásmennyiséget, egy alvási fázis kimaradt. Eleinte enyhe, majd egyre súlyosabb kialvatlanság jeleit mutatták, később azonban a teljes alvásmegvonásnál tapasztaltakhoz hasonlóan elpusztultak.
...
alvászavarok kezelésében a korlátlan altatószer-használat (a fent már részletezett okokból kifolyólag) kifejezetten károsnak mondható.
..
Néhány megfontolandó tény Szerkesztés

A hosszabb ideig folytatott váltott műszakos munka egészségi kockázatot jelent.
A koffein csökkenti ugyan az álmosságérzetet, azonban a napi alvásigény mértékét nem befolyásolja.
Az alkoholos italok segítik az elalvást, azonban légzéskimaradást (apnoe) és felületes alvást idéznek elő.
A stressz, az aggódás, az esti aktív tevékenység olyan anyagokat szabadít fel az agyban (például kortizol), amik az ébren maradást segítik elő.
Az alvás nem tévesztendő össze az eszméletlen állapottal.
A délutáni szunyókálás javítja az agy tanulási képességét.[12]
...Alvàs wiki

"6Csak az ÚR ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. 7A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek. 8Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi. 9Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út. 10Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked. 11Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged. 12Megment a helytelen úttól és az álnokul beszélő embertől; 13azoktól, akik elhagyják az egyenes ösvényeket, és sötét utakon járnak. 14Örülnek, ha rosszat tehetnek, vigadnak a gonosz fonákságokon. 15Ösvényeik görbék, útjaik hamisak. 16De a bölcsesség megment a más asszonyától, a hízelgő szavú idegen nőtől, 17aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről. 18Mert halálba süllyed a háza, és útja az árnyak közé. 19Aki bement hozzá, nem tud visszafordulni, és nem talál rá az élet ösvényeire. 20Te azért járj a jók útján, és ügyelj az igazak ösvényeire! 21Mert a becsületesek fogják lakni a földet, és a feddhetetlenek maradnak meg rajta.
Salamon Prédikàtor könyve.

Mivel isten nincs...a tudomàny pedig egyenlöre nem bölcs....csak istenként tekintenek rà....így kénytelen voltam a magam jòzan eszére hagyatkozni.

"9Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont. Ez is hiábavalóság! 10Ha szaporodnak a javak, szaporodnak a fogyasztói is; mi haszna van hát belőlük a gazdának? Legfeljebb annyi, hogy szemlélheti. 11Édesen alszik, aki dolgozik, akár keveset, akár sokat eszik; a gazdagot ellenben nem hagyja aludni a jóllakottság."
Biblia A prédikàtor könyve.
:)

csakférfi 2018.11.21. 14:33:13

@s:
:)
Szentimentàlis vagy....a szò jò értelmében.
Az àlom nem ugyanaz mint a vàgy.
:)

ételizésítő 2018.11.21. 15:29:04

Ha valaki ennyire hülye, miért akar tanácsokat adni másoknak?

ételizésítő 2018.11.21. 15:31:09

@csakférfi:
Van még olyan idióta, aki 2018-ban a Bibliát hozza fel bárminek az alátámasztására (a billegő szekrényen kívül)?

csakférfi 2018.11.21. 19:53:06

@ételizésítő:
:)
Biblia?
Koràn?
Mi a probléma vele?

" Iszlám nézet Szerkesztés
Sok muszlim hite szerint a Allah több helyen is ír az Ősrobbanás elméletéről a Koránban [3][4]:

„Nem látják talán a hitetlenek hogy a Mennyek és Föld egybeforrt volt mielőtt széthasítottuk volna? Mi vízből formáltunk minden élő lényt. Nem fognak ők hinni akkor?”

Szura 21, Al-Anbiyaa, Ája 30
„…Akkor az éghez fordult, mikor az még mindig üveg volt, és a földhöz, mondván: 'Jöjjetek a létezésbe, akarva, vagy akaratlanul!' és ők válaszoltak: 'Akarva jövünk.”

Szura 41, Ája 11
„…És az egeket mi teremtettük kezeinkkel és mi okozzuk tágulását.”

Szura 51, Ája 47

Idö wikipédia.

"Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. 9Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. 10Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. 11Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek."
A Prédikàtor könyve

"Az idő egyirányúsága régóta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Az időutazás a térben való mozgáshoz hasonlóan, az idő különböző pontjaiba való előre, vagy hátra való mozgásra utal. Sokszor ábrándozunk arról, hogy is történt egy múltbeli esemény, vagy hogy milyen lesz a jövő… A történész, a régész munkáját, vagy a jövőkutatást is egyfajta időutazásnak tekinthetjük, de általános értelemben az időutazás a tudományos fantázia irodalom egyik kedvenc témája, mely nem csupán egy gondolati kísérlet, vagy tudományos trendek meghatározása, hanem a cselekvőképesség múltba, vagy jövőbe való áthelyezése, esetleg az un. párhuzamos valóságok, vagy univerzumok közötti mozgás is. Az egy dolog hogy megfigyeljük, vagy kikövetkeztetjük bizonyos események lefolyását, és egy teljesen más ügy azok (főleg a múlt eseményeinek) befolyásolása. A időben való mozgás jelenlegi fizikai értelmünk szerint elméletileg is lehetetlen. A fő problémát a logika jelenti. A kauzalitás -ok>okozat lánc- megsértése, ellentmondásos helyzeteket teremthet, például ha visszamegyek és megölöm a nagyapámat kiskorában, akkor nem születek meg, és akkor nem tudok visszamenni.
Idö....Wiki

Lehetetlen az idöutazàs a tudomàny jelen àllàsa szerint.
Mégis mi van ha mégsem?
Az àlmok nem hazudnak.....mi van ha.....mégis?
Érthetö?
:)
Amúgy tudom nem kedvelsz.....engem viszont szòrakoztat a biblia....wiki....koràn...stb.
Ezért nincsenek rossz àlmaim.
A jòkat meg elfelejtem.
:)
süti beállítások módosítása