Útikalauz anatómiába

Érdekességek a hangokról

2017.12.12. 09:34

Az emberi hang hihetetlen egyéni változatosságot mutat, a vékony, magas, gyengén csipogó madárhangtól az öblös, mély, hajókürtszerűen harsogó hangokig szinte nincs is két egyforma. Minek köszönhető ez a széles skála? Néhány érdekességet gyűjtöttünk össze az emberi hangról.

utikalauzanatomiabablog-erdekessegek-az-emberi-hangrol.jpg

Az emberi hang úgy keletkezik, hogy beszéd vagy éneklés közben a gégénken keresztülhaladó levegő megrezegteti a gégeporcok között feszülő hangszalagokat. Ezek vastagsága, hossza befolyásolja, hogy mennyire mély vagy magas a hangunk. A hang egyéb jellemzőit az alaphanghoz csatlakozó ún. felhangok, illetve útja során a torok, a száj- és az orrüreg, a nyelv, a szájpad és a fogsor is alakítja.


Miért annyira különbözők az emberi hangok?

Az emberi hangokat az erősségük, a magasságuk és a színük alapján különböztetjük meg. A hang erősségét a tüdőből kiáramló, a hangszalagokat megrezegtető levegő mennyiségével és sebességével fokozhatjuk. Azt, hogy milyen magas a hang, a hangszalagok mérete, feszítettsége, a rezgések száma dönti el. A gyerekeknek és a nőknek kisebb gégéje, rövidebb hangszalagjai vannak, ezért a hangjuk is magasabb. A felnőtté válás során a gége megnő - a fiúké nagyobb mértékben -, a hangszalagok is hosszabbak, szélesebbek és vastagabbak lesznek, a keletkező hang mélyebbé válik, különösen a férfiaké, de a nőké is elmélyül. A mért legmélyebb férfihang rezgésszáma 43, míg a legmagasabb női hangé 2640 másodpercenként. A gége által keltett alaphangot a garat-, a száj- és az orrüreg, az orrmelléküregek jellemzői is alakítják, az erőssége pedig a tüdőkapacitástól, a felhasznált levegő mennyiségétől is függ.


Az énekhangok hangfekvése szerint szoprán, mezzoszoprán, alt női illetve gyermekhangot, valamint tenor, bariton és basszus férfihangot szokás alaptípusként megkülönböztetni. Megfigyelték, hogy a különböző hangfekvések és az énekes testalkatának jellemzői között összefüggés van: általában a tenor hangú férfi zömök alkatú, alacsonyabb, a mellkasa széles, a nyaka vastag és rövid. A basszus hangú férfi többnyire magasabb és testesebb.

 

A kamasz fiúk réme, a mutálás

Míg csecsemőkorban a fiúk és a lányok hangszalagjainak hossza nagyjából azonos, 0,7 centiméter, a gyermekkorban eltérő intenzitással növekednek, a felnőttkorra a nőké az 1,6-2 centimétert, a férfiaké pedig a 2-2,4 centimétert érik el. A hosszabb hangszálak miatt mélyebb a férfiak hangja. Amikor a pubertás idején felgyorsul a nemi érés folyamata, megnövekszik a fiúk tesztoszteronszintje, a hormonális változások nyomán a gége porcszövete meghosszabbodik, a hangszalagok megnyúlnak és megvastagodnak. Ezek a változások megváltoztatják a hanghordozást és a hangszínt, mélyebbé, rekedtesebbé teszik a kamasz fiúk hangját. Ez a jelenség a mutálás, ami időben többnyire egybeesik a testmagasság hirtelen megugrásának kezdetével is. Nem könnyű időszak ez a kamaszok számára, hiszen egyszerre vesződnek a hormonális változások miatti pattanásos bőrrel, a gyors növekedés miatti esetlen testtartással, a megnyúlt, suta kezekkel, lábakkal, ráadásul még a hangjukat is idegennek, kellemetlennek érzik. A mutálás azonban átmeneti állapot, a kamaszkor végére
kialakul és véglegessé válik a további életében rá jellemző, mélyebb, „férfias” hang.


Középkori horror: a gyermeki hang konzerválása

A középkor évszázadaiban Európában nem volt ritka a kasztrálás gyakorlata. Ez azt jelentette, hogy annak érdekében, hogy a kórusokban éneklő, „angyali hangú” kisfiúk ne veszítsék el magas, éteri – szoprán – hangjukat, a kamaszkor megkezdése előtt művi úton, a herék eltávolításával megakadályozták a kamaszkori nemi fejlődés folyamatát, amely a mutáláshoz, a hang mélyebbé válásához vezetett volna. A kasztrálás eredményeképpen a fiú hangja magas maradt, de közben a tüdeje erősödött, a légzési kapacitása elérte a felnőtt férfiakra jellemző szintet, így egy egészen különleges hanghatást tudott elérni, amelyet ebben a korban nagy becsben tartottak.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása