Találkozás a halállal régen és most

2014.03.25. 12:05

Jellemző az adott kor tudományos fejlettségére, életkörülményeire, társadalmára, hogy az akkor élőket mennyi idős korukban és mi miatt éri a halál. Egy évszázaddal korábbi halálozási adatokat hasonlítunk össze a mai statisztikákkal.
20140325_halal-szazeve.jpeg

Az ember az a ritka élőlény, amelyik tisztában van azzal, hogy az élete véges, és az egyetlen, aki megpróbál tenni is azért, hogy halála minél később következzen be. Mégis, csak keveseknek sikerül a végelgyengülésig kihasználni az idejüket. Előbb-utóbb többnyire közbejön valami...

Járványok helyett ma az életvitel pusztít

Száz-százötven évvel ezelőtt a halálesetek mintegy felét fertőző betegségek okozták. Kisebb-nagyobb himlő-, kolera-, vérhas-, diftéria és egyéb járványok sújtották a lakosságot, és a XIX-XX. század fordulóján kiemelkedően magas volt a tbc-sek száma is. Ezek a kórokozók különösen pusztítottak a rosszul táplált, nyomorban, rossz higiénés viszonyok között élők között. A javuló életkörülmények, jobb táplálkozás és a hatékonyabb orvosi ellátás, gyógyszerezés illetve a megelőző, népegészségügyi intézkedések (szűrővizsgálatok, védőoltások) következtében ezek a fertőzések az 1950-es évekre eltűntek a halálozási statisztikák éléről, ma pedig már csak ezrelékekben mérhetők. A légzőszervi, emésztőszervi és egyéb betegségek halálozási aránya is jelentősen csökkent. Ezzel szemben a XX. század második felében vezető halálokokká váltak a keringési rendszer betegségei illetve a daganatos betegségek, és ez a helyzet ma sem változott.

A születéskor várható élettartam átlaga ma 70 év körül van (nőké valamivel magasabb, mint a férfiaké). A hosszabb élettel együtt jár, hogy nő a főleg időskorban jelentkező betegségek esélye. Általában elmondható, hogy a korunkban egyre nagyobb a szerepe az életvitelnek, az egyén magatartásának, tudatosságának, táplálkozásának, szokásainak, netán függőségeinek az egészség megtartásában vagy elvesztésében.

Ma Magyarországon a halálozási statisztikát a szív és keringési rendszer betegségei vezetik, a halálesetek 54 százalékát teszik ki. Második helyen a daganatos betegségek állnak, 27 százalékkal, ezt követik az emésztőszervi és a légzőszervi betegségek, és egyre nő a külső okra visszavezethető halálozás aránya is: a halálesetek 7 százaléka baleset vagy erőszak következménye. Könnyen belátható, hogy mekkora szerepet kapnak manapság az életmóddal összefüggő kockázati tényezők, olyan körülmények, mint például a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a drog, az egyoldalú, egészségtelen táplálkozás, a testmozgás hiánya, az ülő életmód stb. Az okok között természetesen vannak az egyéntől független körülmények is, mint például az urbanizáció, a környezeti hatások, a sok-sok nehezen kiküszöbölhető vegyi anyag. Az pedig már egy új, alapos kutatást igényelne, hogy az utóbbi évtizedek társadalmi változásai, például a megnövekedett stressz, az újraéledő szegénység, az egészségügyi ellátottság területi különbségei milyen hatással vannak a halálozás alakulására.

Elsárgult anyakönyveket böngészve

A XIX. századi statisztikákat tanulmányozva torokszorító látni, hogy milyen sok csecsemő és kisgyermek halt meg akkoriban. Legtöbbjük néhány napos vagy egy-két hetes korában, ilyenkor a halál oka rubrikába az volt írva: „idétlenség”. Hogy ez koraszülött vagy fejletlen állapotot, veleszületett rendellenességet vagy születési sérülést takart-e, az egyszavas bejegyzésből nem derült ki, valószínűleg sem a gyászoló család, sem a halál tényét bejegyző lelkész sem volt teljesen tisztában vele. Sok-sok kisgyermek halt meg fertőző betegségek következtében, a himlő, a torokgyík, a szamárhurut rendszeresen szerepelt a bejegyzések között. Nem volt ritka a fiatal nők halála sem, akár 16-22 évesen is, „gyermekágy” miatt. Az 1800-as években hullámszerűen vissza-visszatértek olyan hírhedt járványos betegségek is, mint a himlő, a kolera, a vérhas. Ezek nem válogattak, egyaránt szedték áldozataikat a gyermekek és a felnőttek közül. Sok halálokot alig lehet azonosítani ma ismert betegségekkel: csak sejthetjük, hogy a „lappangó kelevény” gyulladást, a szívszélhűdés szívinfarktust, a szélütés agyvérzést, a nyavalyatörés epilepsziát takar. Van, ami több betegséget is jelenthet, így például a „sorvadás”, a sínlődés”, a „száraz és forró betegség”, a „hűdés”. Olyan bejegyzés is előfordul nem egyszer, hogy a halál oka hivatalosan is „nem tudatik”. Az 1800-as évek utolsó harmadában háború nem pusztított és baleset, erőszakos halál – legalábbis a megismert településen – legfeljebb elvétve fordult elő.

Szapora csecsemőhalál

Csecsemőhalálozás alatt tartják számon a statisztikák, ha az első életév betöltése előtt hal meg a gyermek. Ez az adat az adott évben született újszülöttek számához viszonyítja a halálesetek számát, vagyis azt mutatja, hogy 1000 újszülöttből hány nem érte meg első születésnapját. A történeti demográfiák ebben az adatban mutatják a legnagyobb változást, az egészségügy fejlődése, az orvostudomány eredményei ebben mutatkoznak meg a legörvendetesebben. Egy évszázaddal ezelőtt ugyanis ezer újszülöttből 200-250 meghalt egy éven belül, ma pedig ez a szám öt körül van évente. Az, hogy az évente meghaltak mintegy negyede egy éven aluli volt, erősen befolyásolta a várható élettartamra vonatkozó adatot, így a csecsemőhalandóság visszaszorítása is hozzájárult ahhoz, hogy a várható élettartam napjainkra duplájára nőtt a XIX. század elejeihez képest.

A csecsemőhalandóság adatainak alakulását 1891 óta mérik rendszeresen Magyarországon, azóta folyamatosan csökken. Érdekes az is, hogy nem egyforma mértékben csökkent az újszülöttek (0-6 naposak), a 7-30 napos kiscsecsemők és az 1-11 hónapos korban elhunytak aránya. Az 1800-as évek végétől, a legkorábbi időponttól kezdve és a legnagyobb mértékben ez utóbbiak halálozása csökkent, ennek magyarázata az lehet, hogy a családok életkörülményei, táplálkozási, lakhatási viszonyai jobbak lettek, a család többi tagjának az általános egészsége is javult például a fertőző betegségek visszaszorításával, az elkülönítéssel stb. Az egy hónapnál fiatalabb kiscsecsemők halandósága az 1920-as években kezdett csökkenni, amikor szülőotthonokat építettek, a bábák majd a védőnők tevékenysége kiterjedt a csecsemőgondozással, higiéniával kapcsolatos ismeretek terjesztésére is. A néhány napos újszülöttek halálozási adatai viszont csak az 1970-es években kezdtek csökkenni, ami az orvostudomány, ezen belül a szülészet és a koraszülöttgyógyászat fejlődésével függ össze: egyre hatékonyabban tudták megelőzni, elkerülni illetve kezelni a fejlődési rendellenességeket és a születési sérüléseket.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.07. 04:41:24

Sok mai ember eppen azert hangoztatja, hogy regen bezzeg nem halt meg senki rakban, mert egyreszt meghaltak korabban valami masban vagy ha rakban is halt meg valaki, azt nem tudtak, mashogy neveztek, sorvadasnak stb. Nepi neveken futott egy csomo betegseg, kevertek oket, nem ismertek az okokat, osszefuggeseket.
Jo poszt.