Ki kinek adhat és kitől kaphat vért?

2013.05.21. 21:49

0vercsoport-kisfelbontas.jpg

Sokan tudják, hogy amikor valamilyen baleset ér minket, nagyon fontos, hogy csak a saját vércsoportunknak megfelelő vérből kaphatunk. De azt már kevesebben tudják, hogy ez pontosan miért is van így. Ki kinek adhat és kitől kaphat?

Véradások, transzfúziók kapcsán egy gyakran elhangzó fogalom az „univerzális donor” kifejezés. Hogy érthető legyen, mit is jelent ez, ahhoz tisztáznunk kell néhány alap dolgot.

Az ereinkben keringő vér is tulajdonképpen egyfajta szövet, és ebből adódóan idegen testekben képes immunreakciókat kiváltani. Ezért a tulajdonságáért a benne keringő sejtek (vörösvértestek, fehérvérsejtek) felszíni molekulái a felelősek. Egy ember vérében ezen kívül olyan ellenanyagok is vannak, amelyek képesek reakcióba lépni azokkal a molekulákkal, akik normális esetben nincsenek jelen a vérben. Pl. egy A vércsoportú egyénben antiB ellenanyagok vannak. Ezért van az, hogy csak azonos vércsoportot tud a szervezetünk befogadni.

Véradás során nem a sörrel, és a sült kolbásszal ér véget a dolog! A levételt követően indul az igazi munka: a levett vért különböző módszerek segítségével szétválasztják alkotóelemeire. Így készül többek között a friss, fagyasztott plazma, a vérlemezke-koncentrátum, vagy éppen a vörösvértest szuszpenzió. Ennek a műveletnek köszönhetően aszerint, hogy adott betegnek éppen mire van szüksége, lehet válogatni, s így minimalizálható az allergiás reakció esélye is.

A sejtek felszínén számos molekula van, amelyek ilyen-olyan módon csoportosíthatók, s persze az sem mindegy, hogy ezek mennyire erős immunreakciót képesek kiváltani. Az egyik legerősebb az ún. ABO és az Rh rendszer tagjai.

A világon a leggyakoribb vércsoport a 0 típus. A vérellátók számára a legértékesebb, mivel bárkinek adható, legyen az illető A, B vagy éppen 0 vércsoportú. Innen a név: univerzális donor. Viszont, ezek a nullás vércsoportú emberek nehéz helyzetben vannak. Ők ugyanis csak és kizárólag nullás (0) vért kaphatnak, minden más esetben súlyos reakciók alakulnak ki náluk.

Az Rh rendszer lényege, hogy egy bizonyos molekula jelen van-e (+) vagy sem (-) a vörösvértest felszínén. A két rendszer kombinálásból jönnek létre olyan vércsoportok, mint pl. az A+ (országunkban a leggyakoribb).

Ez azonban korántsem ennyire egyszerű, számos tényező és genetikai jelleg befolyásolja a vércsoportunkat: ilyen pl. a Bombay-jelenség is. Ennél a jelenségnél egy bizonyos molekula hiánya esetén nem tud az a bizonyos A vagy B molekula kialakulni, így marad az illető 0 vércsoportú, hiába indokolja minden ennek az ellenkezőjét. Tovább bonyolítva, ők maguk csak egy másik, hasonlóan „Bombay-os” egyéntől származó vért kaphatnak, mert vérükben ott az ellenanyag a hiányzó molekula ellen.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.05.22. 11:26:16

érdekes, és pont a minap jutott eszembe a téma.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.05.22. 11:27:07

érdekes, és pont a minap jutott eszembe a téma

Kacsura 2013.05.22. 15:27:23

Az ember és egyes emlősállatok vérének csoportosítása vérkicsapási reakcíók alapján. A kicsapás során az érintett vér vörös vérsejtjei csapódnak össze. A vörös vérsejtekben antigének (immunitás), speciális fehérjék találhatók, amelyek egy fajon belül egyedi különbségeket mutató öröklődő jellegek (öröklődés). Ha vérátömlesztés során egy emberbe olyan vér kerül, amelyet vére ki tud csapni, akkor betegség tünetei alakulnak ki, sőt a beteg meg is halhat. Éppen ezért ma már mindenkí csak neki megfelelő, saját allércsoportú vért kaphat. Az ABO vércsoportrendszer szerint az emberben A, B, AB, és 0 (nulla) vércsoportú vér lehet. Ez a sajátosság az öröklődés során alakul ki. Az A és a B faktor allélje domináns hatású a 0 faktorral szemben, egymással szemben azonban egyenértékűen öröklődnek (kodomináns öröklődés). Minden emberben két allél van, amely lehet egyforma és különböző. Így alakul ki a fenti négyféle vércsoport. A 0 vércsoportú ember vérplazmájában anti A és anti B vércsoport-antitest alakul ki. Ezért a 0 vércsoportú ember, még szükség esetén sem kaphat semmilyen más vért, mint 0 vércsoportút. Az A vércsoportú emberben anti B, a B vércsoportú emberben anti A vércsoport-antitest van. Az AB vércsoportú ember vérében nincsenek ilyen vércsoport-antitestek, régen másféle vércsoportú vért is kaphatott. A vércsoport-antigenek a vórös vérsejtekben, az antitestek pedig a vérplazmában találhatók. A másik fontos vércsoport-rendszer az Rh-faktor. Az emberek egy része Rh-negatív, mert vérükben a kérdéses antigén öröklötten nincs meg. Az emberek túlnyomó többsége viszont Rh-pozitív. Az Rh-faktorra nézve nincs öröklötten vércsoport-antitest, ez csak akkor alakulhat ki, ha Rh-negatív ember Rh-pozitív vért kap. Ezek a vércsoport-antitestek természetesen nem öröklödnek tovább. A súlyos következmények elkerülése érdekében Rh-negatív ember csak Rh-negatív vért kaphat. A másik veszély e vércsoport szempontjából az Rh-negatív vércsoportú anyákat és magzatukat fenyegeti. Az Rh-pozitív vércsopartot kialakító allél domináns az Rh-negatív vércsoportot meghatározó alléllel szemben. Ezért ha az apa Rh-pozitív vércsoportú, akkor ivarsejtjei 75 százalékos valószínűséggel az Rh-pozitív vércsoportot meghatározó allélt örökítik. Ha ilyen hímivarsejtek Rh-negatív anya petesejtjét termékenyitik meg, akkor az utód Rh-pozitív vércsoportú lesz. Ilyenkor a magzat és az anya vére között Rh-összeférhetetlenség van. A szüléskor a magzati vörös vérsejtek átkerülnek az anyába, és hogyha ezt nem követi orvosi immunológiai kezelés, akkor az anyában specifikus antítestek jönnek létre. I-la a következő magzat is Rh-pozitív vércsoportú lesz, akkor a méhlepényen átjutó antitestek súlyosan károsíthatják fejlődését. A veszély ma már kivédhető.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia

Read more: www.kislexikon.hu/vercsoportok.html#ixzz2U1mNchyQ

Ez így azért teljesebb!

bkrix 2013.05.22. 17:35:31

Nem vagyok egészségügyis, csak "logikus". (Csak remélem, hogy megmarad a "táblázat".) Kb így van?

Adhat (-nek) Kaphat (-tól)
0- A+ A- B+ B -0+ 0- AB+ AB- 0-
0+ A+ B+ 0+ 0+ 0-
A- A+ A- 0- A-
A+ A+ A+ A- 0+ 0-
B- B+ B- 0- B-
B+ B+ B+ B- 0+ 0-
AB- AB+ AB- AB- 0- A- B-
AB+ AB+ AB+ AB- 0+ 0- A+ A- B+ B-

bkrix 2013.05.22. 17:36:04

Hát nem maradt meg :(

Mostly Harmless 2013.05.22. 19:25:15

sör meg sült kolbász már rég nincs.
van helyette ásványvíz meg 20g-os nápolyi.