Jó hír: izmaink lassabban épülnek le, mint ahogy kialakulnak!

2013.04.29. 13:12

Igaz ugyan, hogy egy rendszeres edzésesekkel teli aktív periódus után izmaink leépüléséhez körülbelül kétszer annyi idő szükséges, mint amennyi idő alatt véres verejtékkel felépítettük őket, de ezt mégsem érdemes kockáztatni. A hirtelen leállás nemcsak elhízáshoz, hanem mentális ellustuláshoz is vezethet, ami után sokkal nehezebb az újrakezdés.

edzes-izmok-kisfelbontas.jpg

Kocka has, szálkás vádli, kemény fenék, dagadó bicepszek. Ki ne akarna ilyen, vagy ehhez hasonló fizikummal rendelkezni? Kemény munkával, kitartással és megfelelő étrenddel sokat tehetünk a fent említett testkép kialakításáért. Szerencsére a testünk is segítségünkre van abban, hogy viszonylag hamar sikerélményünk legyen: nevezetesen, hogy új izomszövetet viszonylag könnyű felépíteni. Edzőtermi kínszenvedéseink elég hamar vizualizálható izomcsoportokat eredményeznek. Ha nem is olyan Schwarzeneggeres formában, de a rendszeres testmozgások, edzőgyakorlatok komoly nyomot hagynak testünkön.

Az edzések azonban nem csupán külalakunk formálására alkalmasak. Segítségükkel javulni fog állóképességünk, sőt a fizikai erőnlét mellett szellemileg is frissebbnek érezzük majd magunkat. Nem véletlenül illesztették be gyermekeink órarendjébe is a napi szintű testnevelés órákat!

A rendszeres mozgással a fiatalok a számítógép alkotta virtuális világból vissza-visszacsöppenhetnek a valóságba, és nagyobb eséllyel szeretik meg a mozgás örömét, a különböző sportokat, és akár egy életre szólóan elköteleződhetnek a rendszeres testedzés jótékony hatása mellett.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.