Újszülöttként több csontunk van, mint felnőttként?

2013.02.15. 13:31

Meglepő, de a válasz igen! Míg a  felnőtt emberi csontvázat körülbelül 206 darab csont alkotja, amikor megszületünk, mintegy 300 darab csontunk van. De hogy-hogy „körülbelül” – nem tudható, hány csontból áll az emberi test?

csontok.jpg

A bevezetőben azért nem fix értéket írtunk, mert egyeseknél előfordulhat, hogy bizonyos területeken egy-egy plusz darab is jelen van (ilyen például a farokcsont, melyet 3-5 csont is alkothat, attól függően, hogy ezek külön állnak, vagy összecsontosodnak).

Az újszülöttéknél található több csont evolúciós oka egyébként az, hogy ezáltal könnyebbé válik a szülőcsatornán való áthaladás. Ilyenkor ugyanis az egész test, s így a csontrendszer is igen nagy nyomásnak van kitéve, s az egymáshoz képest - kismértékben ugyan - de elmozdítható csontok könnyebben átpréselődnek, mint egy teljesen merev struktúra.

Erre egy nagyon jó példa az újszülöttek koponyája: akik látták már egy pár órás újszülött deformált fejecskéjét, bizonyára értik, miről is van szó. A koponyát alkotó csontok a szülőcsatornán való áthaladás során ugyanis elcsúszhatnak egymáson, emiatt igen érdekes, néha akár ijesztő alakzatok is kialakulhatnak (ellentétben a császármetszés útján világrajött kisbabák szabályos kobakjával). Ezek a deformitások néhány héten belül megszűnnek, a koponya csontjainak végleges összecsontosodása azonban csak egyéves kor után történik meg, ekkorra záródik a babák kutacsa is (ennek a kései csontosodásnak a magyarázata pedig az idegrendszer és az agy növekedésével van összefüggésben). A koponya varratainak (csontok közti speciális ízesülés) korai csontosodása súlyos neurológiai (idegi) károsodásokkal járhatnak, sokszor akár sebészeti beavatkozást is igényelhetnek.

Érdekes tény, hogy a legtöbb, 52 (!) csont a két lábfejünkben található. A bokánkat, talpunkat alkotó számos apró, egymással ízesülő csont, s az ezekről eredő - ezeken tapadó izmok nagyban hozzájárulnak stabilitásunk, egyensúlyunk kialakulásához.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.