Útikalauz anatómiába

8 túlélési tipp kisiskolások szüleinek

2016.09.06. 11:53

„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” – kisgyerekes szülőkként gyakran hallhattuk a kaján rokonoktól ezt a megnyugtatásnak szánt mondatot. Többnyire akkor kezdjük el először érezni, hogy van ebben valami, amikor iskolába megy a gyerekünk, és úgy tűnik, hogy a szülői léttel együtt járó nehézségeink még csak most kezdődnek igazán. Néhány hasznos tanácsot gyűjtöttünk össze, hogy az iskolakezdés a lehető legkevesebb bajjal, zökkenővel járjon.

utikalauzanatomiaba-tulelesi-tippek-kisiskolasok-szuleinek.jpg

Tegyünk meg mindent a gyermek egészségéért!

Figyeljünk oda rá, hogy gyermekünk kiegyensúlyozottan, vitamindúsan táplálkozzon, elegendő zöldséget és gyümölcsöt fogyasszon. Szabadidejében rendszeresen mozogjon és töltsön minél több időt a friss levegőn. Már a legkisebbeket is mielőbb meg kell tanítani a testi higiénia alapszabályaira, a kézmosás fontosságára, hogy ezzel is segítsük elkerülni a fertőző kórokozókat.

Maradjon minél több mozgás, játék az életében!

Míg az óvodában a gyerek sok időt tölthetett levegőn, kötetlen játékkal, az iskolában rengeteg kötöttség veszi körül, feladatai vannak, amelyeket sajnos, legtöbbször ülő testhelyzetben kell elvégeznie. Ennek hátrányait ellensúlyozni csak azzal tudjuk, ha minél több időt hagyunk neki a szabadban való mozgásra, játékra.

Csínján az elvárásokkal, nem kell rögtön Nobel-díjasnak lennie!

Sok szülő elköveti azt a hibát, hogy kezdettől a maximumot várja el a gyerektől, pedig ezzel csak frusztrálja a gyereket, megutáltatja vele az iskolát és a tanulást magát is. Legyen szabad neki hibázni is, az sem dráma, ha valamiben ügyetlenebbnek bizonyul. Ne nyomjuk agyon az elvárásokkal, hagyjuk, hadd alakuljon ki a gyerek saját tempója, tanulási ritmusa, érdeklődése, feladattudata.

utikalauzanatomiaba-iskolakezdes.jpg
Ne hagyjuk magára a gyereket a benyomásaival, élményeivel!

Minél többet beszélgessünk a gyerekkel, de a „mi volt az iskolában, kaptál piros pontot?” típusú kérdések helyett úgy, hogy ne az iskolai elvárások, hanem az ő érzései, élményei, kapcsolatai legyenek a középpontban.

Kapjon feltétlen szeretetet!

Legtöbbet azzal segítünk, ha biztos hátteret érezhet maga mögött, ahol feltétlen szeretettel, megértéssel, szerető figyelemmel veszik körül, ahol ő a fontos, akkor is, ha éppen kudarcok érik.

Megváltozik a viselkedése, „rossz”? Figyeljünk fel a segélykérésére!

Fel kell figyelni arra, ha a kicsinek megváltozik a viselkedése. Sok jele lehet: rosszul alszik, nyűgös, a szülők mellett akar aludni, mintha újra baba szeretne lenni, rágja a körmét, éjjel bepisil, nappal fegyelmezetlen, nyugtalan lesz, nem képes nyugodtan ülni, valamivel hosszan elfoglalni magát, indulatos, ideges, esetleg agresszívvé válik. Mindez azt jelezheti, hogy nehézségei vannak, valami miatt nem sikerül lépést tartani a többiekkel. Ezt ne rosszaságnak, hanem segélykérésnek értelmezzük!

Ha baj van, mielőbb kérjünk szakszerű segítséget!

A kezdeti nehézségeken szeretettel, türelemmel néhány hét alatt átsegíthetjük. Ha azonban egy-két hónap alatt sem rendeződik a helyzet, akkor tanácsos mielőbb szakember segítségét kérni. Lehet, hogy részképesség-zavar (diszlexia, diszgráfia) vagy addig rejtve maradt érzékszervi gond, például enyhe halláscsökkenés, rövidlátás okozza a bajokat, amelyek időben felismerve jól korrigálhatók.

Nemcsak a gyerek lesz iskolás, hanem kicsit az egész család vele együtt!

Nehéz dolog, de bizony, amikor a gyerek iskolás lesz, valamennyire az egész család életrendjét ehhez az új helyzethez kell igazítani. Sokkal hitelesebb lesz például mindennap reggelizésre biztatni a gyereket, ha vele együtt esznek a többiek is, és ugyanez vonatkozik a megfelelő mennyiségű pihenésre, minél több mozgásra, tévékorlátozásra stb. Ez egyben egy jó alkalom is arra, hogy néhány ésszerű változtatással mindannyiunk életvitelét rendszeresebbé, egészségesebbé tegyük!

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása