Útikalauz anatómiába

6 tipp a téli bőrvédelemhez!

2016.01.26. 12:10

Kint a szél, a fagy, a szmog, lakáson belül a fűtés miatti szárazabb levegő megviseli a bőrünket, ráadásul a téli táplálkozásunk is kevésbé biztosítja a bőr szépségéhez, egészségéhez szükséges vitaminokat, mint nyáron. Ha szeretnénk elkerülni az arc és a kéz bőrének túlzott kiszáradását, hámlását, az apró, bosszantó bőrhibákat, akkor a téli hónapokban fokozottabban kell gondoskodnunk bőrünk védelméről.

winter-sun.JPG

A bőrünk épségét, egészségét egyrészt az életkori sajátosságok, az egészségi állapotunk, másrészt a környezeti hatások, körülmények és az életmódunk határozza meg. Télen nemcsak a téli sportok híveinek kell óvniuk bőrüket a külső hatásoktól, a fagytól és az UV-sugaraktól, hanem mindenkinek, aki a fagyos időjárási viszonyok közt hosszabban a szabadban tartózkodik.

A bőr pórusai, faggyúmirigyei, hajszálerei a hideg hatására összehúzódnak, ezért a bőr vérkeringése, anyagcseréje romlik, a védő lipidrétege sem termelődik a megfelelő mértékben. Azoknak pedig, akiknek a bőre amúgy is inkább száraz, érzékeny típusú, még a fűtött helyiségek alacsonyabb páratartalmú levegője is kihívást jelent: könnyen kiszárad, finom ráncok jelennek meg rajta, a hajszálerei kitágulnak, kipirosodik, feszülni, helyenként viszketni, berepedezni, hámlani kezd. Néhány tippet gyűjtöttünk össze a bőr téli védelmével kapcsolatban.

1. Pótoljuk a bőr elvesztett nedvességét!

A bőr kellemetlen kiszáradását, irritációját megelőzhetjük, ha folyamatosan pótoljuk a bőr elvesztett nedvességét: fürdés után hidratáló testápoló, kézmosás után zsíros kézkrém, naponta többször   ajakápoló használatával.

2. Télen válasszuk inkább a gyors zuhanyt!

A meleg kádfürdő helyett ajánlatosabb inkább a gyorsabb zuhanyt, amely nem áztatja le annyira a bőrünk természetes védelmét biztosító faggyú-lipidrétegét. Kerüljük a szárító hatású szappanokat, kozmetikumokat. A bőr elvesztett zsiradéktartalmát olajos, lanolinos készítményekkel, fürdőolajokkal, testápolókkal pótolhatjuk.

3. Párásítsunk!

A fűtött lakások levegőjének páratartalma nagyon lecsökkenhet. Párásító készülék - de akár csak a fűtőtestre helyezett egyszerű vizes edény - használatával gondoskodhatunk arról, hogy ez ne okozza a bőr kiszáradását.

4. Télen is gondoskodjunk a fényvédelemről!

Derült téli napokon az UV-védelemre is gondolni kell. Télen nem érezzük annyira a napsugárzás erejét (az UV-B sugarak kevésbé intenzívek ilyenkor), de az UV-A típusú sugárzás, amely hozzájárul a bőr korai öregedéséséhez és a bőrrák kialakulásához, a nyárihoz hasonlóan fenyegeti a bőrt. Ezért hosszas kint tartózkodás során a magas faktorszámú fényvédő krémek és a megbízható, UV-szűrővel ellátott napszemüveg használata elengedhetetlen, különösen havas terepen vagy víz-, jégfelület mellett, amely visszatükrözve megsokszorozza a káros sugarakat.

5. Az ajkakat külön is óvjuk!

A kicserepesedett ajkak nemcsak kevéssé nyújtanak esztétikus látványt, hanem kellemetlenséget, akár fájdalmas, apró sérülést is okozhatnak. Ezért ajakírral, például az ún. szőlőzsírral rendszeresen kenjük át az ajkakat. Síelés közben ehhez is fényvédő, cinktartalmú ajakvédő krém ajánlott.

6. Belső védelemre is szükség van!

A bőr egészségének megőrzését a külső ápoláson kívül a kiegyensúlyozott, vitaminokban és tápanyagokban gazdag táplálkozás biztosítja. A vitaminok közül a bőr szempontjából a legfontosabb az A-, B-, C- és D-vitamin megfelelő bevitele. Az A-vitamint, amely gondoskodik a bőr vízháztartásáról, segíti a sejtek osztódását, sárgarépa, sütőtök, tojássárga fogyasztásával biztosíthatjuk. A teljes kiőrlésű gabonákban, magvakban, hüvelyesekben lévő B-vitaminok hiányának jele a repedezett, kiszáradt, viszkető bőr. A C-vitamin, amely a szervezet általános immunvédelméhez járul hozzá, télen legegyszerűbben alma, citrom, káposztafélék, feketeretek stb. fogyasztásával biztosítható.

A bőr napfény hatására maga termeli és raktározza a D-vitamint, de a fényszegény hónapokban ennek pótlására is szükség lehet és a D-vitamin szintet már egy egyszerű laboratóriumi vizsgálattal tudjuk ellenőrizni. Tojás, tej, tejtermékek, halmájolaj fogyasztásával juthatunk hozzá, hiánya esetén esetleg napi 2000 NE-s tablettával is pótolhatjuk, melyet már recept nélkül is megvásárolható. Amire általában szükség is van, mert a magyar étkezési szokások mellett a táplálékbevitellel általában nem elegendő a pótlás.

A bőr belülről való hidratálásához a megfelelő folyadékbevitel is fontos, naponta legalább két liter folyadékra szüksége van egy felnőtt szervezetnek.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása